Bontsuk le az urbán legendet erről az állításról.
Genetikailag is bizonyított, alapvető népesség pusztulást betegségek okozták. Az eurázsiai népesség több ezer év óta együtt él állataival, is olyan betegségek ellen váltak immunisság, amelyekre az amerikai őslakosság nem készülhetett fel. A megvizsgált korábbi temetkezések, és a túl élő lakosság között egy irgalmatlan genetikai szelektáció hajtódott végre, és ez csomó betegség számlájára írható. Nem állíthatod, hogy a a hódítók. már akkor felismerték az egyes genetikai markereket, és ennek alapján öltek. A felfedezők, hóditók magukkal vitték állataikat, sőt akaratlanul ment velük más is.
De pl a malária, ami ma is évente vagy 50000 halálos áldozatot követel latinamerikában, afrikai rabszolgák hozománya.
Van egy másik kulturális aspektus is. A kőkorszaki, részben rézkorszaki kulturák, akkor ismerték fel technikai-ismereti lemaradásukat. Volt olyan hely, ahol a lakosok inkább a kihalást választották. Ilyen még nem is régen is előfordult. Egy kis népcsoport, a brazil őserdöben a találkozás után neki fogott nem gyereket nevelni.
Az őrületes ember pusztulás inkább erre a kettőre fogható, mert a hóditók nagyon kevesen voltak.
A harmadik, mindezt Kolumbuszra fogni, vagy a spanyolokra is nevetségesnek tünik számomra. A közjogilag már jódarabja létező USA 1925-ben adott csak állampolgárságot indiánjaiknak. A brit dominium, Délafrika, pl még 1930-ban is vadászjegyen ingyen engedélyezte a bushmanok kilövését bárkinek. Tudod az oroszlánért fizetni kellett. A világ már csak ilyen volt.
Egyébként nem akarom mentegetni se Kolumbuszt, se a spanyolokat, csak szerintem nem lógtak ki az akkori világ felfogásából. Vagy mondjuk, mi történt abban az időben a magyar történelemben. Javában folyik a török háború. Kisebb nagyobb szünetekkel. Na az milyen volt? |