Keresés

Diána ! Te leírtad amit én nem mertem .

" Nem akarlak befolyásolni, sem rábeszélni ......... " bizonyára egy kis rászoruló jövevény

segíthetne a veszteség feldolgozásában .

Kedves  Barátaim !

Itt egész évben megosztjuk a kis szőrös gyerekeink örömét , bánatát, tanácsot kérünk , és adunk. Én most is szeretettel gondolok minden állatbarátra .

Ezért engedjétek meg hogy Boldog Új esztendőt kívánjak !

Ez a gondolat nem Nektek szóll : itt nálunk már tegnap óta petárdáznak, durrogatnak.

Szuli nem jár ki, tehát védett , de bent is fél a süvítő hangtól .

A Kutyát beparancsoltuk az előszobába és ha ki akar menni megyünk mi is vele.

Sajnos megint tele lesznek a menhelyek, és az utcák  elkóborolt gazdátlan állatokkal.

Mikor növünk már fel ????????????

Most aztán nem belekönnyeztem a sorokba, hanem a könnyeimet nyeltem!

Annyira, de annyira tudom milyen gondolatok járnak most a fejedben, és hogy milyen hatalmas fájdalmad van. Azt is tudom, hogy mennyire üresnek érzel most mindent magad körül.

Én ugyan azt az elvet vallom, amit te is: egy élőlény élete felett nem rendelkezhetek, nem dönthetek. És sajnos az élet engem is rákényszerített az ellenkezőjére. Nekem is döntenem kellett, majd azon gondolkodtam, hogy jól döntöttem e, és nem volt e túl korán. Majd az állatorvosunk megnyugtatott, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, és most már nem szenved.....

A történet szinte a tied, kis különbséggel, én a kutyám vesztettem el, te meg a cicád. Hallani sem akartam másikról! De véletlenek nincsenek, és a sors kis idő elteltével elém sodort egy ugyan olyan fajtájú 7 hetes kölyökkutyát. Nem akartam befogadni, csak gazdit keresni neki, de mondanom sem kell, hogy itt ragadt. Egy cseppet sem bánom! Sőt! Hamar beleszerettem, segített átvészelni azt a borzalmas időszakot, és ha el nem is tudja feledtetni az előző kutyám, de már nem fáj egy cseppet sem, inkább hálás vagyok a sorsnak, hogy 16 éven keresztül együtt lehettünk. Most itt pihen a kertünkben...

Én is hiszem, hogy a halál csak egy új kezdet, és egyszer mindnyájan együtt leszünk a szeretteinkkel -legyen az állat vagy ember- egy szebb és jobb világban!

Tiszta szívemből kívánom nektek, hogy minél hamarabb megnyugodjon a lelketek és enyhüljön a fájdalmatok! Nem akarlak befolyásolni, sem rábeszélni, de talán egy szerencsétlen, magára hagyott cica sokat segítene nektek is.....

Többé nem írok Filemonról, csak  neked küldök egy megemlékezést, mert éreztem az őszinte együttérzésedet.

Naplótöredék.

December 21. Szerda             Legutóbbi soraim még bizakodóak voltak……Azóta minden megváltozott.         Kis Filemon december 19-én este 18,15 perckor elment.

Elaltattuk. Elveim szerint én nem dönthetek mások élete fölött, de olyan leépülést láttam Filemonnál, hogy ezt a döntést meggyőződésemmel szemben is meg kellett hoznunk. Azon azért még mindig töprengek, hogy nem küldtük-e el előbb, vagy később ezt a kis drága lelket. Döntésünk igazolására, megnyugtatására Kusmiczki Judit doktornőtől, aki elaltatta a kis cicát, még aznap este kaptunk egy e-mailt. Idézem:

„ Kedves Miklós!

Még egyszer szeretném részvétemet kifejezni önöknek! Higgye el, mélyen átérzem fájdalmát!

Talán az egyetlen dolog, ami ilyenkor kicsit megnyugtathatja az ember lelkét, hogy Önök mindent megtettek a kis Filemonért, hogy meghosszabbítsák, és lehetőleg megszépítsék az életét. Azt hiszem, az ember akkor tudhatja meg mit is jelent az igazi, mély barátság, amikor közel enged magához egy ilyen érző lelkű lényt. Tudom ilyenkor nem vigasz, de Filemon most már egy nagyon szép helyen van, ahol már semmi sem fáj. Hiszek benne, hogy egyszer majd újra találkozunk velünk, és akkor már semmi nem választ el minket.

Végtelenül hálás vagyok a Sorsnak, hogy Önöket, kedves családját és Filemont megismerhettem! Az Önökhöz hasonló emberek tartják bennem a lelket, hogy érdemes csinálnom a munkámat. Remélem, legközelebb már egy kicsit vidámabb helyzetben találkozunk”.  

Barátsággal

Kusmiczki Judit

Másnap reggel elvittük a balatonmáriai telekre. Sosem szeretett autózni, mindig tele volt a kocsi miau!-val, most csend volt, de mi is hallgattunk, időnként nyeldesve a könnyeinket. Jó helyre került. Közúti- és turistaforgalomtól távol, a terület délkeleti sarkában, csendes helyen, egy tuja bokor lábánál pihen. De amíg ezt az utolsó kötelességünket teljesítettük, az nagyon szívszorító volt. 12,30-kor fektettük le végső nyughelyére. Azt mondják, mindenki addig él, amíg gondolnak rá. Filemon - ha fizikailag nem is – de sokáig velünk lesz. Nehéz nélküle. De tudom, és hiszem, kedvenc íróm Oscar Wilde A Boldog Herceg című meséjére hivatkozva azt mondom: biztos vagyok benne, hogy az Úr leküldte az egyik angyalát, hogy felvigye, és az ő paradicsomkertjében sétál 19.-e óta. Fent összeteszi a két kis fehér zoknis mellső lábát, és figyel bennünket, aztán majd mi is megyünk. Tarts ki Kis Filemon, egyszer remélem, együtt leszünk. Egymás mellé fekszünk, mint nem is olyan régen, és könyveket nézegetünk. Isten áldjon, és köszönök mindent, amit tőled kaptam hosszú éveken keresztül. Soha egy pillanatra el nem felejtelek. Ebben biztos lehetsz. Most december 21.-e 11 óra 30 perc van. Odakint hull a hó, az Úr fehér paplant terít kis Filemonunk nyughelyére.