De most komolyra fordítva a szót: egész egyszerűen nem lehet a 60-as évek ún. művészfilmjeit kínos röhögés nélkül megnézni. Szerintem. Annyira kilóg szinte mindből az ideológiai-bölcseleti mondanivaló, hogy az már a filmművészet halálát jelenti. Valahogy úgy készülhettek ezek a filmek, hogy a végtelenül modoros, végtelenül pozőr, végtelenül szemüveges és végtelenül magas nyakú pulóveres rendező és forgatókönyvíró minden önkontroll nélkül valami nagyot és egyetemeset akart mondani az emberiségről. És hogyan tették mindezt? A lehető legszemérmetlenebb módon, először kitalálták a mondanivalót, ahhoz hozzácsaptak egy valamilyen történetet, majd mindezt lehetőleg valami technikai-vizuális újítással jól nyakon öntötték. Az egészet avval súlyosbítva, hogy a művi úton így összeállított kotyvalékot még némi erősen konyhabölcseleti színes-szagos csillámporral is jól befútták, hogy komolyabbnak tűnjék az alkotás.... Igen, így készül laboratóriumi körülmények között azóta is az újabb nevén fesztiválfilmnek nevezett zsáner, ami nem más, mint kínosan csöpögő modorosságok végtelen sora, egy előre kijelölt, aztán dogmatikusan végigjárt úton. Mi az, ami hiányzik ezekből a filmekből? A humor, az irónia és önirónia, nézőtérre való időnkénti kikacsintás. A spontán filmcsinálás öröme. A kreativitás, ötletesség tobzódása. Továbbá az, hogy a filmes végre egyenrangú félként tekintsen nézőjére, nem csak tanítani, okosítani való kis szerves molekulák áldatlan halmazára…
Na de mondok egy nevet, aki az imént felsoroltak mellett és ellenére is (hiába, na, a korszak mégiscsak ez, a vitázó diákkörök korszaka) képes volt elsősorban kíváncsi emberként, nem fárasztón bölcsködő tanítóként állni a kamera mögé: Forman. Igen, nála is ott van a mondanivaló, az ideológiává csupaszítható váz, az ő korai filmjei mégis élnek és éltetnek, mert a dogmatikus mondanivaló mögül mindig elő- előbukkan az igazi filmes. Aki tudja, hogy az ő erőlködése és sokszor kínos akarása mellett/ellenére a kamera előtt olyan csodák történnek, amikre érdemes odafigyelni, sőt, elég csak a helyzetet megteremteni és a kamerát elindítani, a csodálatra méltó és érdekes, élettel teli jelenetek, a jelenetekből pedig maga a film, éppen ettől fognak, mintegy maguktól megszületni. Fogcsikorgó nagyot akarás nélkül. |
