http://antignosztikus.freeblog.hu/archives/2011/05/06/A_mormonizmus_s_az_iszlm_teolgiai_szempontbl/
A gnoszticizmus ellen, a régi világrend nevében.
Lengyel Ferenc vagyok, egy soproni fiatalember, aki harcol, és harcol a gnoszticizmus ellen a régi világért, Krisztusért.
írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age A mormonizmus és az iszlám teológiai szempontból2011. máj. 6. 2011. máj. 6. 14:01 még nincsenek kommentek
A mormonizmus egyes angol nyelvű weboldalak szerint sokban hasonlít az iszlámra. Ez érdekes gondolat. Aki egy kicsit járatos a különféle vallásokban az tudja, hogy az európai protestantizmus mindig is hasonlított valamennyire az iszlámra. Ezek szerint a mormonizmus jobban hasonlít az iszlámra, mint a protestáns vallás? Tény, hogy már a mormon vallás megalapítójának Joseph Smith-nek életrajza is sok párhuzamot mutat az iszlámot megalapító mohamed próféta életrajzával. Mindketten prófétának nevezték magukat. Mindketten új szent könyvet írtak, amit az isteni kinyilatkoztatás termékének tekintettek. Mohamed a koránt, Joseph Smith a mormon könyvét.
A többnejűséget is említhetnénk, mint hasonlóságot a két vallás között, meg még sok minden mást is. Azonban én inkább teológiai szempontból szeretném megközelíteni ezt a kérdést. Ha pedig ilyen formában közelítjük meg, akkor arra jöhetünk rá, hogy bizonyos szempontból jobban hasonlít az iszlámra a mormonizmus, mint a többi protestáns egyház tanítása, bizonyos szempontból viszont nem. Először az iszlám tanításait kell egy kicsit górcső alá vennünk, de csak annyiban, amennyire a téma szempontjából fontos. Az összes iszlám tanításra most nem térek ki.
Az iszlámban jelen van a predesztináció, vagyis az eleve elrendelés tana, hogy Allah az emberi lelkekről már születésük előtt eldöntötte, hogy pokolra vagy mennybe kerülnek. Ez a nyugati kálvinizmus tanításaihoz áll közel. A túlvilágról alkotott képzeteik pedig meglehetősen materiális és érzéki formát öltenek. Az üdvözülteknek a túlvilágon földi gyönyörökben van részük. A paradicsomban a véget nem érő lakmározás, ivás és a rabszolganők szolgáltatásai várják az üdvözülteket. A túlvilágon az iszlámban nincs fáradság, harc vagy további aktivitás, munkavégzés, csak a paradicsom gyönyörei.
Ez fontos lesz később a témánk szempontjából. Ezután pedig rá kell térnünk a mormonizmus kialakulásának történetére. A középkor második felében bontakozott ki a skolasztika, amelynek mennyországképe kerülte a menny édenkertként, vagy városként való bemutatását, amely az iszlám képzeteire hajaz. A mennyei megismerést pedig szigorúan az értelemre vezették vissza, és azt hirdették, hogy a menny a fény helye. A menny szellemi alkotórészét a fény jelképezi. A menny fényországként való leírása mellett a skolasztikusok hangsúlyozták a menny hierarchikus jellegét is, miszerint az üdvözültek érdemeik szerint fognak közelebb, illetve távolabb helyet foglalni az Isteni középponttól.
Továbbá kifejezetten ellenezték azokat a ma divatos nézeteket, hogy az emberek a mennyben találkozni fognak elhunyt családtagjaikkal. Az üdvözültek egyetlen jutalma csakis az Istenről való elmélkedés, Isten látványában való gyönyörködés lehet. Tamás szerint a mennyben nincs fejlődés, sem visszafejlődés, tehát nincs változás, a szentek üdvözítő mozdulatlanságban vannak. A reneszánsz korában a menny az iszlámhoz hasonlóan érzékivé vált. Az újjászülető antik görög-római művészet nyomdokain haladva gyönyörű kertként kezdték ábrázolni a mennyországot, ahol az érzéki gyönyöröknek és a szerelemnek hódolnak az üdvözültek.
A reformáció, amely Isten mérhetetlen hatalmát hangsúlyozta az emberi lelkek felett a teocentrikus menny egy új fajtáját kezdte felvezetni. A predestináció tanának következtében a menny elvesztette hierarchikus jellegét, hiszen az üdvözülés immár nem a földön gyakorolt erkölcsöktől függ, hanem Isten eleve kiválasztja az embereket az üdvözülésre vagy a kárhozatra. Ennek következtében a mennyei lelkek nem földi érdemeik szerint tagozódnak hierarchiába a mennyben, hanem mind egyenlők az isteni kiválasztottságban.
Az ember Istentől való távolsága és így méltatlansága, hogy bármilyen formában elősegítse saját üdvözülését a halál után is megmarad. Ott is csak Isten engedheti közelebb magához a lelkeket. Az ember feladata a földön is és a mennyben is Isten hatalmának dicsőítése. Minden cselekedetnek Istenért kell történnie. A katolikus ellenreformáció is teocentrikus, istenközpontú mennyet képzelt el a modern heliocentrikus világképet felhasználva, ahol az üdvözültek Isten körül lebegnek koncentrikus körökben, akár a bolygók a nap körül. Viszont a reformáció mennyképével ellentétben nem Isten hatalmának kötelező dicsőítése irányította az üdvözültek szemeit Isten felé, hanem az Isten iránt érzett szeretet. Továbbá menny továbbra is megtartotta hierarchikus jellegét a katolikus teológiában.
A protestáns teológia azonban nem sokáig maradt meg ebben az állapotban. Emanuel Swedenborg a svéd protestáns filozófus misztikus mennyei látomásában egy olyan mennyországot képzelt maga elé, ahol az elhunytak újra egyesülnek szintén elhunyt családtagjaikkal. Tehát újra családban élnek, akár csak a Földön. Az emberek ugyanúgy dolgoznak, tanulnak és tevékenykednek, mint a földön. Ezeket a nézetek később nagyon népszerűekké váltak a túlvilági életről szóló irodalomban, és a spiritiszták is átvették. Az evilági materialitás, és az evilági protestáns munkaerkölcs, amely a predestináció tanának volt az eredménye, tehát kezdett átáramlani a túlvilágba az iszlám tanításaihoz hasonlóan.
A predesztináció azt tanította, hogy Isten eleve elrendeli az embereket mennyre vagy pokolra, de az ember evilági életének minősége mintegy jelzi, hogy ő van e kiválasztva az üdvözülésre, ennek következtében a protestánsok folyamatosan jeleket kerestek saját életükben, hogy ők vannak e kiválasztva az üdvözülésre, amit az evilági munkavégzésben elért sikereikben véltek megtalálni. Így vallásos életük állandó, és minél sikeresebb munkára késztette őket. A túlvilágon végzett munka, tanulás és Isten egyéb módon való aktív szolgálatának tanítása később oda vezetett, hogy egyes protestáns és spiritiszta mozgalmak a predestináció tanát is elvetették.
Az emberek nincsenek születésüktől fogva mennyre vagy pokolra ítélve, hanem a túlvilágon végzett munka az emberi lélek túlvilági továbbfejlődését és Isten felé való közeledését is jelenti egyben, amelynek következtében a lélek akár a pokolból is kiemelkedhet, és Isten felé közeledhet. Tehát a protestáns munkaerkölcs következtében életre hívott evilági aktív munkavégzés átáramlása a túlvilágba végül oda vezetett, hogy a predesztináció tana is eltűnt a protestáns tanokból, ami a protestáns munkaerkölcs alapja volt. Továbbá a protestáns munkaerkölcs a túlvilágon spirituális fejlődéssé változott át, amely megbontotta azt az ősi keresztény dogmát, hogy az embernek csak földi élete során van módja előkészíteni túlvilági életét, hogy az az üdvözülés, vagy a kárhozat irányába fog továbbfolytatódni, a túlvilágon pedig már nincs módja javítani sorsán.
Az ember a munkavégzés során tanúsított fegyelemmel a túlvilágon is változtathat sorsán, továbbfejlődhet, és haladhat Isten felé. Ez a tanítás a mormonizmusban teljesedett ki, ahol a túlvilág már annyira evilági jelleget ölt, hogy a mormonok számára a túlvilágon jelenlévő szellemi létezők is lényegében finomabb szerkezetű anyagból állnak. Tehát a szellem nem más, mint a földinél finomabb szerkezetű anyag. Ennek következtében Isten is anyagi lénynek tekinthető. A túlvilági materialitás hangsúlyozásában odáig mentek, ameddig még a legradikálisabb protestáns szekták sem, vagyis hogy a halál után a túlvilágra került szellemek nem csak, hogy újra egyesülhetnek a házasságban, hanem szellemgyerekeket is nemzhetnek. Tehát a lelkek szaporodnak és szexuális kapcsolatban vannak egymással a túlvilágon. A predesztináció tana, vagyis az ember és az Isten távolsága, pedig olyan mértékben háttérbe szorult ebben a tanrendszerben, hogy a szellemek a túlvilágon végzett munkájukban való sikeres előrehaladás esetén akár Istenné is válhatnak. A mormonizmus szerint több Isten van, és akármelyik ember válhat Istenné a túlvilágon, ha megfelelő életmódot folytat.
Szemükben a túlvilági társadalom a mormon egyház evilági szerkezetének mintájára épül fel. Tehát a túlvilágon folytatódik a mormon egyház vallásos élete, és ez a túlvilági spirituális továbbfejlődés alapja. Tehát az iszlám és a mormon vallás teológiai tanításainak legfontosabb eltérése abban érhető tetten, hogy az iszlámban csak az evilági materialitás áramlik át a túlvilágba, a mormonizmusban viszont az evilági aktivitás is. Ez lehet az oka annak, hogy az iszlámban máig él a predesztináció tanítása, a mormonizmusban viszont nem. Így a mormonizmus hasonlít abban az iszlámra, hogy a túlvilágképe szintén materiális, viszont a többi protestáns egyház tanaival ellentétben különbözik tőle abban, hogy nincs benne predesztináció.
Ez a különbség azért nagyon fontos, mert ez lehet az oka annak, hogy a mormonizmus a többi protestáns egyházhoz hasonlóan szintén a modern nyugati kapitalizmus alapja, annak ellenére, hogy nincs jelen benne a predesztináció tanítása. Az iszlám viszont nem támogatja a modern nyugati kapitalizmust annak ellenére, hogy jelen van benne a predesztináció tanítása. A mormonizmusban nincs ugyan jelen a predesztináció, viszont az evilági aktivitás túlvilágba áramlásának következtében a földi világ egy olyan túlvilág tükre, ahol jelen van az evilági munkavégzésben tanúsított aktivitás, és így a földön is jelen van. Az iszlámban viszont jelen van a predesztináció tanítása ugyan, de amiatt, hogy csak az evilági materialitás áramlik át a túlvilágba, az evilági aktivitás pedig nem, a föld egy olyan túlvilág tükörképe, ahol a munkavégzés során tanúsított aszkézis helyett a paradicsom gyönyörei uralkodnak, és így a földi világ is organikus jelleget ölt.
Felhasznált Irodalom:
McDannell – Lang: A menny története, Sprinter, 2007.
Wikipédia: Mormonism and Islam http://en.wikipedia.org/wiki/Mormonism_and_Islam
Szmodis Jenő: Kultúra és sors Bíbor Kiadó, 2007
|