Köszönöm szépen a leírásodat. (gondolom, Te a humángyógyászat területén vagy járatos, ahogy a szavaidból kiveszem)
Az volt a nagy gond igen, hogy ízületbe menő törés volt, a mindkét condylus letört és volt a karcsontban egy ferde törés is, tehát úgy kellett összelegózni szegénynek a könyökét.
A rögzítés csavarokkal és drótozással készült. A műtét után azt mondták, hogy egy-két héten belül el kell kezdeni terhelni. Hát ez nem történt meg. Sőt! Egy rossz mozdulat után olyan velőtrázóan felsikított szegénykém, hogy az borzasztó. Akkor újra műtötték, mert a RTG-n látszott, hogy a ferde törése újra elmozdult. Tehát egy hónappal az első után, egy második műtét következett. Ekkor már valami lemezzel is rögzítette, hogy ne tudjon bemozdulni.
Teljesen megnyugodtunk, hogy mostantól minden jó lesz. Megfelelő idő elteltével elkezdtük a rehabot. Ebben minden benne volt, a nyirokmasszázstól a finom tornáztatáson át a hydrotherápiáig minden. Az eredmény: elkezdte terhelni, de erős bicegés közepette. Tehát nem lett teljesértékű a végtag. De ezt betudtuk annak, hogy mégiscsak ízületbe menő volt.
Csak aztán pár hete hétvégén egy ugrás után megint fájdalma volt, ekkor készült el a RTG, amin olyan, minhta nem egy 9 hónapos törés lenne, hanem 9 órás :-/
Érdekes lenne ezt a csontplasztikát körbejárni, csak tartok tőle, hogy állatgyógyászatban nem nagyon alkalmazzák. Legalábbis eddig még senki nem hallott róla. |