|
|
 |
AmyLeeDr
2011-08-07 16:04:04
|
54489
|
Te ezek után képes vagy utálni a szüleidet?!
Hihetetlen, mennyire ki vagyunk szolgáltatva nekik még akkor is, mikor már a saját életünket éljük...ugyanúgy ökölbe szorul a kezem, akárhányszor bejön a szobába, rettegek tőle, hárítok, ezellen nem tehetek semmit. Örök lelkiismeretfurdalással fogok élni emiatt, pedig tisztában vagyok vele, hogy én semmit sem hibáztam. |
|
A hozzászólás:
 |
tyúkanyó48
2011-08-07 14:27:58
|
54484
|
Pedig ha ilyen rossz hatással van rád, mégis csak jobb lenne távol tartani magadat tőle - lelkifurdalás nélkül. Most mire lenne jó az, ha tönkretenné a férjed, gyerekeid életét is, ha már a tied ennyire tönkretette? Hagyni akarod ezt is? Próbálj függetlenedni tőle.
Ki kellene deríteni, mi okozza ezeket az érzéseket, amiket leírtál.
Két felnőtt nő - próbálj így gondolni magatokra egy kicsit, nem mint anya-lánya.
Nem értem, miért ártasz magadnak - miatta, ha őt ez egy kicsit sem érdekli.
Nem tilos megbántanod, és nem vagy köteles mindent elviselni tőle.
(Persze ez csak az én szerény véleményem.) |
|
Előzmény:
 |
AmyLeeDr
2011-08-07 09:58:08
|
54477
|
Nem tudom leszarni, csak elmenekülni tőle sok száz kilométerre. Ennek a gondolata valami áldás. Te együtt élsz Vele? De már azt tervezgeti, hogy majd ha beindul a praxisom, majd felveszem magamhoz dolgozni, és ha babám lesz, Ő lesz vele gyesen, én meg csak gürizzek tovább tejcsárdaként. Próbáltam mondani neki, hogy képzés nélkül nem vehetem fel (azt meg nem bírná elvégezni), de hát tudja, hogy bárkit felvehetek, és még sem bírtam azt mondani neki,hogy "NEM, mert örülök, ha megszabadulok tőled, és nem akarom sem a munkám, sem a gyerekem megosztani Veled." Még messze van ez...négy-öt év...de ha belemászik az életembe, biztos, hogy megölöm magam. Ha leszek annyira erős, hogy nemet mondok, akkor sosem heverem ki a lelkiismeretfurdalást. Mert hát így van ez. Szeretem Őt...pedig Ő nem szeret, képtelen erre az érzésre. Hiába tett tönkre lelkileg, úgy érzek iránta, mintha nekem tilos lenne Őt megbántanom, viszont bármit kötelességem elviselni Tőle. Olyan, mintha mellé állnék, és ketten piszkálnánk magamat...nem tudom, ez mennyire érthető...és ez annyira a régmúltból jön...és úgy érzem, nem tudom az öngyűlöletemet sem kezelni, ha egy városban élek vele. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|