Nem tudom leszarni, csak elmenekülni tőle sok száz kilométerre. Ennek a gondolata valami áldás. Te együtt élsz Vele? De már azt tervezgeti, hogy majd ha beindul a praxisom, majd felveszem magamhoz dolgozni, és ha babám lesz, Ő lesz vele gyesen, én meg csak gürizzek tovább tejcsárdaként. Próbáltam mondani neki, hogy képzés nélkül nem vehetem fel (azt meg nem bírná elvégezni), de hát tudja, hogy bárkit felvehetek, és még sem bírtam azt mondani neki,hogy "NEM, mert örülök, ha megszabadulok tőled, és nem akarom sem a munkám, sem a gyerekem megosztani Veled." Még messze van ez...négy-öt év...de ha belemászik az életembe, biztos, hogy megölöm magam. Ha leszek annyira erős, hogy nemet mondok, akkor sosem heverem ki a lelkiismeretfurdalást. Mert hát így van ez. Szeretem Őt...pedig Ő nem szeret, képtelen erre az érzésre. Hiába tett tönkre lelkileg, úgy érzek iránta, mintha nekem tilos lenne Őt megbántanom, viszont bármit kötelességem elviselni Tőle. Olyan, mintha mellé állnék, és ketten piszkálnánk magamat...nem tudom, ez mennyire érthető...és ez annyira a régmúltból jön...és úgy érzem, nem tudom az öngyűlöletemet sem kezelni, ha egy városban élek vele. |