|
|
 |
Törölt nick
2011-08-06 22:34:19
|
54472
|
igen, túlságosan is. valamiért nem tudok tőle úgy leszakadni, ahogy kéne, és sokszor az ő véleményét tartom fontosabbnak a magaménál - és ez így nem jó.
uhhh, hát ez így nem hangzik valami fényesen... akkor inkább azt mondanám, hogy ne kerülj vele konfliktusba, és minden nap nyugodtan vegyél be 2-3 szem leszarom tablettát. :)
de valamiért neked is nagyon fontos, amit mond, mert magadra veszed... tök mindegy, hogy van alapja, akkor is visszacsengenek a fejedben a szavai, és képes vagy rajta napokon, heteken át lovagolni. miért ragaszkodsz ennyire hozzá? |
|
A hozzászólás:
 |
AmyLeeDr
2011-08-06 10:47:14
|
54466
|
Jól értem, hogy ennyire meghatározza az életedet az Ő személye, a Vele való kapcsolatod? Hogy nagy köze volt az öngyilkossági kísérletedhez?
Én öt évig nem éltem vele, csak egy-egy hónapot nyáron, ami kibírhatatlan volt, és most is ebben a helyzetben vagyok. Kibírhatatlan. El sem tudom már képzelni, hogy tiniként hogy bírtam ki, akkor kénytelen voltam, most már máshol élek. Nem a vélemény különbséggel van baj, ezt írtam is, hanem azzal, hogy nem hagy élni. Megmondja, mikor, mit csináljak és örjöng, ha más programom van. Folyton a súlyommal foglalkozik, azzal, hogy mennyit eszem. Ha keveset, az sem jó, ha sokat, az sem. Örökké kínoz, piszkál mindenért. Mindenért.
Már csak pár hét, és újra elutazom, csak elég szar belegondolni, hogy így töltöm a nyári szabadságomat, hogy többet stresszelek, idegeskedem, mint munkaidőben. Ez hihetetlen és igazságtalanság. De, eldöntöttem, hogy több hetet soha többé nem fogok vele tölteni, pár napot, persze, akkor meg az lesz a baj. De én teljesen jól vagyok, ha nem egy lakásban vagyok vele. Akkor hetente felhívom, akkor elmeséli a dolgokat, a telefonban nem is kérdezget, nem is cseszeget és élhetem az életem úgy, hogy senki nem szól bele. Nem mondom, hogy amikor nem vagyok vele, akkor nem volt bajom az evéssel, de nem is volt ekkora, mint most.
|
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2011-08-05 23:35:01
|
54464
|
ez tényleg így van - egy ideig. aztán ha elég erős leszel, és távolabb tudod magad tartani az anyukádtól, akkor egyszer azt fogod érezni magadban: tudod, mit, Anya, leszarom! és továbbmész.
az ötödik évemet taposom ebben a (fúúúú, milyen malomban is? annyit beszélek már nem magyarul, hogy a végén még elfelejtem a nyelvet...), és néha van olyan, hogy Anya mond valamit, amivel nem értek egyet egy veszekedésnél, de ráhagyom. és nem azért, mert igaznak gondolom, nem is azért, mert nem lenne bennem versenyszellem, hogy 'nyerjek', és nem is azért, mert félek a helyzettől, hanem azért, mert valamiért már nem tartom annyira fontosnak vitába szállni vele. konkrétabban: nem tartom az _ő_ véleményét annyira fontosnak. (ez így elég szarul hangzik, de talán többet ér a vénám (?), mint egy vélemény.) tudom, hogy ő ilyen, elfogadtam, és inkább csak megyek tovább. neki is van egy világképe, nekem is, de ő inkább mindenkivel a sajátját akarja elfogadtatni, mert úgy gondolja, ezzel megvéd.
valószínűleg még jópár év, mire higgadtan tudom kezelni ezeket mélyen legbelül is, de egész jó úton haladok.
szóval én azt tanácsolnám a saját példám alapján, hogy merj belemenni ilyen veszekedésekbe. nem azt akarom, hogy utána szarul érezd magad direktbe, de kellenek ilyen 'elbukások' is, mint pl ez. mert így látod, hogy min tudsz dolgozni. pár évvel ezelőtt falcoltam kettőt veszekedések után. aztán már százat. utána már meg akartam halni. tavaly meg is próbáltam, de béna voltam. azóta meg valahogy sikerült ezektől egy picit függetlenítenem magam, és egy kicsit tisztábban látom a helyzetet - pl hogy ilyenkor mi zajlik benne és bennem.
természetesen vannak olyan helyzetek, amikor tényleg okosabb, ha befogod a szádat és nem mondasz semmit - de ezt inkább tedd nyugodtan. úgy, hogy utána nem őrlődsz ezen, és nem úgy fogod fel, hogy 'már megint nem sikerült magam kifejezni'. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|