Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2011-05-30 15:01:38 30

Na pont ez az, hogy ez csak egyfajta kerülőút, a kapcsolat ugyan megmarad, kialakul valamiféle barátság, de nem az igazi. Én is mostanság igyekszem leszokni erről a kérdezgetésről (vagy keretek között tartani), ha nincs kölcsönös érdeklődés, akkor kapcsolat se legyen. De régebben a csend nagyon feszélyezett (még most is sokszor), és ennek az áthidalására fejlesztettem ezt ki.

 

Faggatózássá nem válik soha, mindenkit a kedvenc témájáról kérdezgetek, vagy arról, amiről éppen beszélni akar, a kérdéseim csak előreviszik a beszélgetést (monológot), a másik érzi, hogy figyelmes hallgatósága van.

 

Igen, önmagában a kérdezgetés még nem váltja ki a másik érdeklődését. Itt jön be az a probléma, hogy én viszont nehezen osztom meg a belső világomat másokkal (és lehet, hogy nem is érdekelné őket).

A hozzászólás:
szjozsi79 Creative Commons License 2011-05-30 14:52:22 29

Ez szerintem - legalábbis nálam nem működik - nem jó technika, mert ha egyoldalú a "beszélgetés", akkor az inkább kérdezősködés, esetleg eljut a faggatózásig is, de akkor mitől beszélgetés? És mi van, ha elfogynak a kérdéseid? Egyáltalán, hogy tudsz annyit kérdezni? Egy témáról vagy többről?

Az persze igaz lehet, hogy más sem érdekesebb, csak jobb a marketingje. Vannak emberek, akiknek a szövegelését csak szócséplésnek vélem, és felteszem a kérdést - magamnak - hogy ennek most mi az értelme?

Meg hát itt van Amilon példája is ... amikor kérdezősködött a kollégájától a családjáról, gyerekeiről, az meg csak válaszolgatott sorjában, de beszélgetés nem lett belőle.

Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2011-05-30 14:29:24 28

Részemről nagyon gyakori a "nincs mit mondanom" állapot, ez elég zavaró szokott lenni, és vannak ilyen kényszergondolataim, hogy ha nem beszélgetek, akkor egy idő után magamra hagynak, mert nem vagyok elég "érdekes".

 

Na a beszélgetés az nekem is nagyon problematikus. Kifejlesztettem egy viszonylag jó beszélgetési technikát, aminek az a lényege, hogy én kérdezgetem a másik embert és így mindig gördülékenyen halad előre a beszélgetés (amennyiben a másik fél részéről van rá minimális fogadókészség). Csak az vele a gond, hogy elég sokszor belefutok abba, hogy az egész kapcsolat egyoldalúvá válik, csak a másikról beszélgetünk, előfordult már, hogy évekre beleragadtam valamiféle lelki szemetesláda szerepbe, mert igen jó, érdeklődő hallgatóság voltam és szentül meg voltam róla győződve, hogy ennél többet nem várhatok egy barátságtól (örüljek, hogy valaki egyáltalán szóba áll velem és megosztja velem a gondjait).

 

Saját magamat pedig unalmasnak, érdektelennek észlelem, de lehet, hogy ez már csak múlt idő, elvégre mostanában kezdem magamnak feltenni a kérdést, hogy akiket olyan elmélyülten meghallgatok, azok végül is mennyivel érdekesebbek mint én? Van köztük borderline, paranoid, brutál szocfóbos. Persze, nekem érdekesek, de hát ez az érdeklődés bennem van és nem az ő csodás személyükből következik automatikusan. Úgyhogy annyira már lehet, hogy nem is feszélyez ez az "unalmas vagyok" érzés, akinek unalmas vagyok, az legfeljebb nem foglalkozik velem, hátha találok olyat is, akinek majd nem leszek az (most is van néhány ilyen ember).

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!