Keresés

 Nem kerestem én az okát, véletlenül találtam egyszer egy leírásra ami illett rám, azóta érdekel a téma. Az önismeret az egyik kedvenc "hobbim", bár lehet emiatt hajlamos is vagyok sokmindent bemagyarázni magamnak, nem tudom. Erőszakről meg annyit, nem vagyok alapjáraton agresszív vagy ilyenek, de volt már rá példa, hogy unalomból mosóport kevertem az aranyhalaink vizébe, aztán néztem meddig bírják. Persze aznap még éltek, szóval végülis lemaradtam róla, éjszaka haltak meg. De alapjáraton nem érzek kényszert rá mondjuk, hogy bárkit/bármit bántsak, csak néha jut eszembe... Tumor, nos, nem tudom, persze elméletileg lehetséges, sosem voltam még kórházban, a legkomolyabb vizsgálat amit csináltak rajtam kábé a vérvétel volt. De annak nem kellene valamilyen tüneteinek lennie? Mert ha erről van szó, az nem most nőtt oda, hanem ott lehet már vagy 10 éve. Nekem meg a fejem se szokott fájni egyáltalán, általában semmi ilyen bajom nincsen. Mondjuk nem értek a tumorokhoz, fáj-e vagy sem.. 

Van erre egy evilági magyarázat is. Tumor. Ha az agy érzelmekért felelős központjánál csücsül, akkor okozhat ilyen tüneteket. Mert az hogy nincs lelkiismereted és ennek az okát keresed, nem jellemző a szociopatákra. Tényleg nem. Azok inkább madarakra lőnek, ágybapisilnek és különböző erőszakos dologra élveznek el. Továbbá a lelki hiányosságokat szociopata jellemvonások töltik ki. Nálad ez nem igaz. Hiszen nem (!) mondat ki hogy "egy gonddal kevesebb". Szerintem ennek biológiai oka van. Volt mostanság koponya CT-d MR-ed? Na majd holnap, ha visszanézel, erről kérdeznék egy-két dolgot....Most mennem kell. jó éjt!

 Akkor lehet csak egy alakoskodó, önző és egoista személy vagyok, ahogy 1hozzászóló írta.. :) Igazából mindegy is. De nem én vagyok az egyetlen, aki néha "túl" öszintén fejezem ki magam, tehát nem ezzel van a "baj", hanem azzal, hogy teljesen máshogy gondolok dolgokat. Azt már régóta tudom, hogy az empátia gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik belőlem, a lelkiismeretet sem igazán tudom, hogy kéne elképzelnem. Amire mostanában jöttem rá, hogy szégyellni sem nagyon szégyelltem még magam soha. Visszagondolva, sokszor szidtak mikor valami rosszat csináltam, hogy nem szégyellem-e magam.. hát, ezekre sosem tudtam mit kellene reagálnom. Mostanában nemrég is volt egy beszélgetésem nagymamámmal, felhívott, mivel én nem hívtam őt születésnapja alkalmával, meg le sem mentem hozzájuk (többiek mentek). Olyanokat mondott, hogy sosem érdeklődöm irántuk, majd egyszer meg meghalnak és akkor késő lesz.. Arra gondoltam, legalább egy gonddal kevesebb. Pedig soha nem ártottak nekem. Környezetemben meg általában mindenki szeretni a családját, oda lennének ha valami történne velük, engem meg nem hiszem hogy meghatna... Kellemetlen lenne, ha pl. szüleimmel történne valami, mint írtam ők tartanak el, de nem rázna meg.  Ezt nem szoktam hangoztatni az ismerőseim előtt, de nem arról van szó hogy szerintem ez rossz, mert én nem látok benne semmi rosszat, ez van és kész, mennyivel lenne jobb ha meghalna valamelyik rokonom és hónapokig depressziós lennék? Na, szerintem az a rossz. Egyszerűen arról van szó. hogy nem hangoztatok olyasmit, amit mindenki más máshogy gondol. Nem hiszem, hogy túl népszerű lennék, ha akármelyik barátom, ismerősöm szemébe mondanám, hogy "Figyelj, ha most meghalnál, tökre nem érdekelne." :) Márpedig nem az a célom, hogy minenkit elidegenítsek magam mellől, sajnos manapság nem árt ha az embernek vannak kapcsolatai. 

 Hogy 1hozzászólónak is válaszoljak, igen, 20 éves vagyok (nő, ha ez számít), és valóban megkaptam elég sok mindent, de szeretetet is. Legalábbis próbálkoztak, amennyire vissza tudok emlékezni, kisebb koromban is inkább szívesebben foglalkoztam magammal. Húgom ugyanazt a nevelést kapta mint én, és ő meg teljesen olyan, mint az összes többi kortársa... Szóval nem hiszem hogy szüleim nevelésével bármi probléma lett volna. Amit meg követeltek azt megcsináltam/csinálom, alapjáraton mindig is jó viszonyban voltam a szüleimmel. Azt meg hogy miért szenvednék, nem értem. Nem szokásom szenvedni. :)