Sziasztok
Most írok először. 27 vagyok. 6 éve volt több, mint 2 évig állandó fogszabim, aztán kivehető, de azt nem hordtam rendesen. Szóval most ez metszők elkezdtek kifelé jönni megint, alul is, felül is. Felül húzni is kellett annak idején 2 kisőrlőt. Alul nem volt soha fogszabim.
Voltam a napokban dokinál Pesten, magánrendelőben. Azt mondta, hogy helyre lehetne rakni, az alsókat úgy, hogy kihúz lentről egy 1-es metszőfogat. Hát csak néztem rá, na jó, mondom, akkor maradjon ilyen csálé, amilyen most. De hogy én metszőt nem fogok kihúzatni, az biztos, ilyenről még nem is hallotam. Úgyhogy oda vissza sem megyek többé. Ja, meg azt is mondta, hogy a bölcsességfogak sem kellenének. Hát, azokat sem szeretném kihúzatni, ha már egyszer megvannak, és nem is rosszak.
El fogok még menni másik dokihoz is.
Szerintetek muszáj ez a drasztikus foghúzásos megoldás?? Mert nekem bőven elég volt 2 fog eltávolitása, nem akarok már több jó fogamat kihúzatni. Olvastam itt, hogy van ez a fogítvtágítás. Vajon ez hatásos lenne, mert a doki erről egy szót sem szólt. Nem is tudtam, hogy van ilyen, míg itt a neten utána nem olvastam. Ez valóban segíthet, hogy ne kelljen húzni. |