"Nem hivatkozol túl sokat arra, hogy a "hivatalos" terápiák sem tudnak 100%-os sikert garantálni? Nem gondolod, hogy ilyen alapon bárki mondhatná, hogy ő a saját(os) módszerei és homályos optimizmusa alapján "orvos", és a kudarcok után csak vonogatná a vállát, hogy a "hivatalos" orvosok sem tudnak mindenkit meggyógyítani? (Persze tudom, hogy van ilyen, természetgyógyászat néven, de ha neadjisten valami komoly bajod lenne a természetgyógyászhoz mennél vagy igazi orvoshoz?)"
Ezt nem érzem. Pusztán nem hallgatom el azt a felállást, hogy a terápiákra általánosan jellemző, így a pszichoterápiákra is, a filozófiai praxisra is, a zeneterápiára is, hgoy megvan a maga kompetenciahatára. Nem arról van szó, hogy egy tökéletes rendszerrel áll szemben egy bizonytalan. Valójában két bizonytalan rendszer áll egymás mellett (és nem feltétlen egymással szemben).Szintén még előző "a filozófia haszna számorma" kérdéshez kapcsolódik ez is: A határok felismerése, és elfogadása.
Abban viszont teljesen egyetértek, hogy valamit mutat egy terápia hatásosságáról a statisztka. Sajnos filozófiai praxishoz kötődő szakirdalmakon belül eddig csak a teóriát kiépítő munkákkal találkoztam, de megpróbálok utána nézni bármilyen statisztikai adatnak. Amiről eddig hallottam, az néhány beszámoló arról, hogy "hogyan történt a javulás", azonban ez a valóság egészéhez képest még kevesebbet mutat föl, mint a statisztika. :)
A filozófia jelentős része valóban alulbecsüli az érzlemek erejét, és első sorban a racionalitással dolgozik. A saját munkámban az érzelmekkel is dolgozom/számolok, amennyire ismerem, a többi kolléga is. Hiszen nem sokat ér egy "jó megoldás", ha mondjuk az érzelem miatt kivitelzhetetlen... De tény, hogy én is az értelemre helyezem a hangsúlyt. Úgy látom, hogy az emberben a viselkedés, a testi működés, az érzelem és a gondolkodás kölcsönösen hatnak egymásra. Én a gondolkodás megváltoztatásán keresztül hatok a többi rendszerre. (Ez megint csak kijelöl értelem szerűen egy határt...) |