A nincs, aki megvalósítsa a megfelelő taktikát elmélettel csak részben értek egyet. Tény, és már eleget szajkóztuk, hogy a nagy öregek ideje lejárt, de technikai képességek alapján Gattusot leszámítva egyik középpályásunkat sem tartom abszolút reménytelennek. Van Bommel pl. számomra kellemes meglepetés volt, mennyire jól passzol időnként, és pár éve még Flamini is az általad magasztalt Arsenal középpálya egyik hajtóereje volt. A vb-n látott Boateng, amellett, hogy harcias, egész ügyesnek tűnt, Emanuelson technikailag nagyon képzett, és Ambrosininek is voltak emlékezetes labdái, Pirlorol ne is beszéljünk. Egyik sem egy Xavi, de az egyszerű gyors passzok máshol ezeknek az embereknek még mentek.
Azt viszont nem értem, mitől van az, hogy Milan mezbe bújva, mintha technikailag visszalépnének páran néhány szintet (gondoljunk csak arra, ahogy Oddo hirtelen elfelejtett beadni, Flamini normálisan passzolni vagy Robinho a kaput eltalálni stb.)
Szombaton tűnt fel nagyon, hogy az egyébként agyondícsért technikájú Cassano, Pato, Robinho hármastól is legtöbbször méterekre pattant el a labda, amit aztán a védők könnyen el is vettek így. Pedig szerintem ez alap lenne ezeknél a játékosoknál, de a jelenlegi középpályásainknál is.
Ezzel a pontatlan játékkal párosítva azt az ész nélküli területszűkítő taktikát, amiről tegnap írtam, kész öngyilkosság. Csoda - vagy inkább Ibra egyéni megmozdulásainak köszönhető -, hogy még ennyire jól állunk. Vagy csak én láttam úgy, hogy pl. ez a gyenge Palermo is sokkal szebben, gyorsabban és pontosabb átadásokkal hozta ki a labdákat, mint mi? |