|
|
 |
Pirlo21
2011-03-21 22:38:36
|
143605
|
A nincs, aki megvalósítsa a megfelelő taktikát elmélettel csak részben értek egyet. Tény, és már eleget szajkóztuk, hogy a nagy öregek ideje lejárt, de technikai képességek alapján Gattusot leszámítva egyik középpályásunkat sem tartom abszolút reménytelennek. Van Bommel pl. számomra kellemes meglepetés volt, mennyire jól passzol időnként, és pár éve még Flamini is az általad magasztalt Arsenal középpálya egyik hajtóereje volt. A vb-n látott Boateng, amellett, hogy harcias, egész ügyesnek tűnt, Emanuelson technikailag nagyon képzett, és Ambrosininek is voltak emlékezetes labdái, Pirlorol ne is beszéljünk. Egyik sem egy Xavi, de az egyszerű gyors passzok máshol ezeknek az embereknek még mentek.
Azt viszont nem értem, mitől van az, hogy Milan mezbe bújva, mintha technikailag visszalépnének páran néhány szintet (gondoljunk csak arra, ahogy Oddo hirtelen elfelejtett beadni, Flamini normálisan passzolni vagy Robinho a kaput eltalálni stb.)
Szombaton tűnt fel nagyon, hogy az egyébként agyondícsért technikájú Cassano, Pato, Robinho hármastól is legtöbbször méterekre pattant el a labda, amit aztán a védők könnyen el is vettek így. Pedig szerintem ez alap lenne ezeknél a játékosoknál, de a jelenlegi középpályásainknál is.
Ezzel a pontatlan játékkal párosítva azt az ész nélküli területszűkítő taktikát, amiről tegnap írtam, kész öngyilkosság. Csoda - vagy inkább Ibra egyéni megmozdulásainak köszönhető -, hogy még ennyire jól állunk. Vagy csak én láttam úgy, hogy pl. ez a gyenge Palermo is sokkal szebben, gyorsabban és pontosabb átadásokkal hozta ki a labdákat, mint mi? |
|
A hozzászólás:
 |
Weah_
2011-03-21 01:05:44
|
143576
|
tökéletesen látod a dolgokat. azonban azt mindenki tudja, h lehet akármilyen taktikánk is, az mindig csak elméletben létezik, meg is kellene valósítani. viszont nálunk itt van a bibi, h nincs aki ezt megtegye. évek óta szajkózzuk: az igazán sikeres csapatoknak persze jó a kapusuk, jó a védelmük, jó a csatársoruk. de nem ezen múlik elsősorban, hanem a kppályán dől el minden! segíteni a védekezést, segíteni a támadást. nem hiába nyertünk meg annyi trófeát a fénykorában lévő Gatta-Pirlo-See-Kaká középpel. szinte tökéletes kppályás sor volt! Gatta a védekezés mestere volt, Pirlo az irányításé, Kaká a támadásé, See meg az ellenfelek/csapattársak asszonyai lenyúlásának mestere.
nézzük csak meg, más sztárcsapatok h állnak ez ügyben: Barca (Xavi,Messi), Real (Cé, Özil), Chelsea (Lampard, Essien), Arsenal (sztem ők évek óta az ütős kppályájukkal vannak a csúcs közelében, ha bár ténylegesen csak alig nyernek -Fabregas, Arshavin, Nasri-), Inter (Sneijder, Cambiasso). mind meghatározó spíler saját csapatában vagy a válogatottjában. Gatta az? nem. Pirlo? nem. Ambro? nem. See? neeeem. és még sorolhatnám. ezért írtam itt egyszer azt, h a keretben lévő kppályásainkkal (Ibra, Pato, Binho, Cassano ide vagy oda) csoda lenne behúzni a scudettót...
ettől függetlenül nagyon bízom benne!
Forza Milan !!! |
|
Előzmény:
 |
Pirlo21
2011-03-20 23:45:47
|
143575
|
Jó régen írtam már, de most muszáj, hátha Allegri is olvassa. :)
Egyszerűen nem hiszem el, hogy a 3. edzővel erőltetjük ugyanazt a játékot, amiről évekkel ezelőtt kiderült, hogy a kiscsapatok ellen nem jön be (legalábbis kevesebbszer, mint kéne). Senki sem veszi észre a csapatnál, hogy a Seria A 20-as mezőnyéből 12 azt használja ki, hogy nekünk nagyon kell a 3 pont, nekik meg majdnem mindegy, mert nem épp ellenünk kell nyerniük? Ezért védekeznek 11 emberrel, hagyják, hadd menjünk fejvesztve előre, jó eséllyel úgysem tudunk átjutni ilyen sűrű védelmen, aztán gyors labdakihozatalokkal, lendületből rávezetik a labdát a fellazult védelmünkre, esetleg még a pontrúgásokban is bíznak. Mi meg még rá is segítünk erre azzal, hogy brutálisan védekező középpályával és a labdatartással csak még jobban betömörítjük őket. És ebben a renszerben a letámadás sem hatékony, hiszen hiába szerezzük meg a labdát az ellenfél térfelén, 30-40 méterre a kaputól, mindenki ott van hátul, nem nyertünk semmit. Addig akkor is hamar eljutnánk, ha Abbiatitól indulunk, az utolsó 20 méter a gond.
Gyakorlatilag ezek a mérkőzések az ellenfél térfelén folynak, így mi meccsenként vezethetünk 50 támadást 11 védővel szemben, ők pedig mondjuk 5-öt, de úgy, hogy van akkor hátul 3-4 emberünk. Az arány persze lehet, hogy túlzás, de bárhogy is van, szerintem ez utóbbi kínál jobb esélyeket. Ráadásul az idő múlása is csak nekik kedvez, mi egyre jobban kitámadunk, egyre idegesebben, ők annál könnyebben tudják lekapcsolni a támadásainkat és tudnak kontrázni. Húzzák is az időt már az 1. perctől.
Szóval szerintem nem kell ide a 60-70 % labdabirtoklás, és Flamini-Bommel-Gattuso középpálya, mert ez inkább kárunkra van, mint előnyünkre. Persze lehet, hogy tévedek, de én ebben látom a gondot. Ez pedig taktikai probléma, nem Pato vagy Robinho bűne, hogy kb. 3-4 emberen kellene egyedül átjutniuk ahhoz, hogy lövőhelyzetbe kerülhessenek. De nem én vagyok az edző, találja ki Allegri, hogy nyerjünk teret! Ez lenne a dolga. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|