"A következtetések, eredmények közlési módjának pedig mindegyik tudomány egységesen a formális logika szillogizmusait fogadta el. Ha valami netán ezekkel nem fejezhető ki, az kívül esik a tudomány érdeklődési körén. Minden tudós szilárd meggyőződése, hogy ezzel a megszorítással érdemi mondanivalót (legalábbis tudománya területén) nem veszíthet el.
E nélkül a meggyőződés nélkül kollégái nem tekintenék tudósnak.
Ezzel a hozzáállással a tudomány természetesen sokmindentől elzárja magát, és belterjes, önmagát értékelő közösségek együttesévé alakul át. Másfelől ez a szemlélet kétségtelenül eredményesnek bizonyult. Gondoljunk csak a tudományoknak az utóbbi két-háromszáz évben bekövetkezett viharos fejlődésére, amely maga után vonta a technika jó néhány, életünket határozottan kényelmesebbé tevő vívmányát.
A tudomány alapjában véve úgy viselkedik, mint a részeg ember, aki nagyon keres valamit az utcai lámpa alatt. Amikor a rendőr megkérdi, hogy mit keres, azt mondja, hogy a kulcsát, amit pár méterres odébb veszített el. Hát akkor miért itt keresi? Mert itt van világos.
A tudomány viselkedése mégsem logikátlan. Sok példát láttunk a tudomány történetében arra, hogy ha elég alaposan sikerül megismerni a világos helyek környékét, abból egészen jó következtetéseket lehet levonni a sötét helyek tulajdonságaira is. Többnyire sokkal jobbakat, mintha támpontok nélkül botorkálnánk a sötétben."
Mérő L. (1997): Észjárások. A racionális gondolkodás és a mesterséges intelligencia, Tercium, 64. oldal |