Szia, a fiam megint a zárt osztályon van, két hete balhézott, összetörte a mikrót, felborogatta a hűtőszekrényt, mert nem vittem el kocsival valahova és nem neki megfelelő módon viselkedtem. (rákiabáltam, hogy hagyjon már békén és intézze el maga a dolgait, ne engem használjon mindig). Trágár módon szidalmazott, leköpött és közölte, hogy rám fogja gyújtani a házat. Erre én megint kihívtam a rendőröket, azok meg a mentőt és megint a zárton kötött ki. Másnap jöttem haza a melóból és látom, hogy a kerti kapu fel van feszítve, akkor már gondoltam, hogy meglógott. Felhívtam a pszichiátriát, ahol közölték, hogy nyugodtan viselkedett, ezért kirakták a nyílt osztályra, mondtam nekik, hogy akkor nézzenek már körül, mert ott biztos nincsen. Ja, nem volt. Országos kőrözést adtak ki ellene, jöttek is rögtön a rendőrök, hogy hol lehet. Volt pár tippem, megtalálták, és visszavitték.
Múlt héten beszéltem a kezelőorvosával, aki közölte, hogy pénteken ki fogja engedni, mert nem látja okát, hogy benn tartsa, azt mondta, hogy a gyereket hiába szedálják, nem használ neki, ugyanúgy pörög és hogy mit várok én tőlük, az ott nem szálloda, különben is a gyereknek börtönben lenne a helye, nem pedig ott!
Azt hittem rosszul hallok!
Mondtam neki, hogy ha kiengedi, akkor adjon egy olyan orvosi szakvéleményt, miszerint a gyerek nem veszélyes, beszámítható, erre azt mondta, hogy ő bizony ilyet nem fog adni, és oldjam meg a problémámat, ne engedjem be, ha be akar jönni. Erre mondtam neki, hogy fel fogom jelenteni őt is, ha a gyereket ki meri engedni, mert veszélyes.
Pénteken be is mentem megvártam a vizit végét és próbáltam elcsípni a doktornőt, aki mikor meglátott, úgy tett mintha nem is vett volna észre és alig akart velem szóba állni. Kérdeztem tőle, hogy akkor most mi van? Kijön a gyerek? Rohanás közbe hátravetette, hogy nem engedik ki és a főorvos úr fogja eldönteni, hogy mikor jöhet ki.
A főorvos elviharzott, esélyem sem volt beszélni vele.
Ma betelefonáltam, hogy mi újság? kiengedik vagy mi lesz?
Az egyik ápoló azt mondta, hogy még benn marad, de hogy meddig azt nem tudja megmondani, de már egészen nyugodtan viselkedik, úgy néz ki sikerült olyan gyógyszert találni ami visszafogja kicsit.
Pénteken beszéltem a fiammal is pár szót, hát mint mondjak, totál bamba volt, de még így is sikerült levernie egy kisebb hisztirohamot. Követelte, hogy azonnal vigyem haza. Megkérdeztem tőle, hogy hol van a rotációs kapagépem (gondoltam az idén tavasszal rendbe rakom a kertet, és fölkapálom a géppel, de nem találtam sehol), erre közölte, hogy azt is eladta! Tele vana hócipőm az egésszel.
Mindent elohord otthonról, mindent elad.
Állandóan azzal fenyeget, hogy ránk gyújtja a házat, és kiderült a napokban, hogy volt egy barátnője (egy idősebb csaj), akivel találkozgatott párszor de aztán a lány kiadta az útját, mire a drágalátos kisfiam felgyújtotta a kertjében álló pavilont. Mondtam a csajnak, hogy hát föl kéne jelenteni a rendőrségen, mert ez nem vicc, de ő azt mondta, hogy tulajdonképpen sajnálja a gyereket, a tüzet időben eloltották és nem akarja feljelenteni, és amúgy is ez a dolog két éve történt!
Szóval a fiam már gyújtogatott is!
Na ennyi eldugulok.
Talán van még pár napom, míg kiengedik és utána úgyis megöl minket...
Ja a családsegítő egy kalap fos!! Volt már, hogy hozzájuk fordultam és az lett a vége, hogy a gyerekeimet akarták intézetbe zárni, ha nem menekülök el otthonról, Na akkor elmentem albérletbe, aztán két év után költöztem vissza. NEM akarok elmenekülni itthonról, harcolni fogok,, legfeljebb kinyír, leszarom. Elegem van.
|