Ehhez eléggé hasonló történt velem is, bár nem jutottunk el addig, mint ti.
Történt, hogy a '70-es évek elején épült a Budaörsi úton a Petőfi laktanya szomszédságában az MTA (ha minen igaz) irodaháza. Erről kellett nekem fotókat készíteni. Mivel a laktanya szomszédságában volt, engedélyt kértünk a HM-ből. XY őrnagy aláírásával meg is érkezett - annak rendje, s módja szerint - az engedély megadott napra, a világosítóm (sameszom) és az én nevemre.
Úgy adódott azonban, hogy egy nappal a jeles dátum előtt elmaradt egy betervezett munkám, és megbeszéltük Hugóval hogy megcsináljuk ma az MTA-t, legalább annyival is előrébb leszünk. Le is ballagtunk a Naphegyről, elkészültünk a melóval és visszamentünk. Senki hozzánk nem szólt, nem volt egy fikarcnyi gond sem.
Másnap kiderült, hogy az egyik felvétel (ami a Budaörsi út túlodaláról készült, tulajdonképpen az épület totálja) anyaghibás, így - ismétlés a tudás anyja elvének alapján - megcsinálom mégegyszer. Ehhez már nem kellett segítség, Hugónak volt valami elintéznivalója - én elengedtem - és egyedül mentem elkészíteni a pótlást.
Megérkezvén a helyszínre kipakoltam, felállítottam az állványt és mikor feltekertem a jó öreg Linhofot is, megjelent egy kiskatona - szakszvezető - és mondja, hogy ki vagyok, mit keresek és csinálok itt? Mondom, hogy az MTI munkatársa vagyok és fényképezek.
Igen, de itt nem lehet fényképezni - mondja -, mert hogy itt van egy laktanya. Én: tudom, hogy van itt laktanya, de van engedélyünk XY őrnagy elvtársól a HM - már a fene tudja milyen - osztályáról. (a papír sajna nem volt nálam)
-Rendben van, bocsánat a zavarásért - modja a kiskatona és visszaballag a laktanyába.
Én beállítgatom a gépet, bebújok a fekete kendő alá, teszek, veszek matatok. Mikor kibújok a kendő alól, látom ám, hogy két katona - egy zászlós és az előbbi sz.vez. jön libasorban felém.
Az elől jövö zászlós mondja, hogy itt nem lehet fényképezni, azonnal fejezzem be és pakoljak el.
Én mutatom az igazolványomat, mondom a magamét: HM, XY őrnagy, engedély meg minden...
Mondja erre a zászlós, hogy elnézést a zavarásért, dolgozzak csak nyugodtan és hátra arc, mennek vissza a laktanyába.
Folytatom a dolgom, el is készülök már éppen pakolok el, mikor látom ám, hogy immár hárman jönnek libasorban elöl egy százados (mint kiderült ő volt az ÜTi) a zászlós és a sz.vez.
A százados már keményebben kezdett, közölte hogy le vagyok tartóztatva és azonnal menjek velük be a laktanyába minden cuccommal egyetemben.
Bár próbálkoztam az értelmére hatni, de nem sok sikert arattam, így nehéz szívvel pakoltam tovább. Közben sok minden az eszembe jutott.
Ekkor nagy fékcsikorgással meg áll a járda mellett egy szürke HA-s rendszámu Warsó, kipattan belőle egy 25-30 év körüli öltönyös fiatalember és odamegy a katonákhoz, akik pár lépéssel mellettem áltak - várva hogy összeszedjem a cuccaim.
Csak annyit láttam, hogy mutat valami igazolványt a civil, erre hirtelen nagy hapták, bokacsattogás, meg minden. Valamit igen határozottan mond a civil a századosnak. Érdekes látvány volt, mert amilyen tempóban annak kezdett vörösödni a feje, a kiskatona ábrázatán olyan ütemben terült el a diszkrét mosoly. Néhány mondat után a különítmény tiszteleg a civilnek, hátra arc és bevonulnak a laktanyába.
Odajön hozzám a fiatalember és mondja, hogy nyugodtan dolgozzak csak tovább, már nem fognak zaklatni.
Feletem neki, hogy már épp befejeztem és megyek is, de árulja már el, hogy kicsoda, és miért változott meg ily gyökeresen a honvédek hozzámállása.
-Tudja az elvtárs, én vagyok XY őrnagy, aki az engedélyt adta. Mikor az első találkozásuk után a szakaszvezető elvtárs felhívott a HM-ben, éppen nem voltam a szobámban. Mikor pár perc múlva visszaértem, jelentették, hogy a Petőfi laktanyából keresték valami fényképezés miatt. Gondoltam megnézem személyesen mi a helyzet.
Gyorsan hívta a sofőrjét, bevágódott a Warsóba és kijött...
Az ilyen történetek azok, amikre sok év után jóleső érzéssel gondol vissza egy ilyen öreg fa...i.
Igaz volt még egy alkalom, nem is sokkal később, amikor eszembe jutott ez a kaland.
De az már egy másik történet... | 
