Köszönöm, kedves pearl12! Igen, még mindig olyan, mintha tegnap történt volna... Persze, tudom, hogy nem szabad elfojtani, csak azért mégis kínosan érzem magam, ha sírni lát bárki is:S Jobban szeretek egyedül átesni rajta, aztán ha lenyugodtam, előjövök a rejtekhelyről:D Na igen, tudom, hogy nem szégyen, de nem akartam elrontani a Szent este hanulatát, inkább tartottam magam, csak aztán, amikor aludni ment a család és én is bementem a szobámba, rámjött:S A hugom (16 éves) bejött, mert kérdezni akart valamit és meglátta, hogy kibuktam. Nem kérdezett, csak átölelt:) Nagyon jó testvér!:) Amennyire tud, támogat a családom, a barátok is és még a pszichológushoz is járok, de nem érzem, hogy javultam volna. Tudom, hogy nem örül neki, hogy szomorúnak lát, nem is vagyok állandóan ennyire szomorú, mert elterelem a figyelmem, de vannak napok, amikor valami/valaki előhozza az emlékeket, vagy akár maguktól a felszínre törnek és olyankor szomorú leszek. A legrosszabb az, hogy most lesz, 30.-án az évforduló, amikor meghalt... Nem is tudom, hogy ki merjek-e menni Hozzá a temetőbe:S Lehet, hogy nem bírnám... Igazad van, a szívemben mindig is itt lesz!!! |