Keresés

Részletes keresés

moziga2 Creative Commons License 2011-01-19 13:21:45 111

Nem értek Veled teljesen egyet, de mindegy. Minden természeti népnek volt ilyen tavaszköszöntő ősünnepe, négyévszakos (pl. euroázsiai) helyeken. Ott a tojásszimbólumunk, ami az "őssámánista, táltos, pogány" és ősúrópai népek vallási szimbóluma a világ újjászületéséről.  A tojás a világ, a kikelő új élőlény meg annak életre kelése. a lányok meg hímezik, festegetik, díszítik. A tojás egy hatalmas őspetesejt, ami együtt tölti be magát a méhet, amely mélyet az ősemberek az anya belsejében még nem észlelének. Ez a szokás bizonyos helyeken már teljesen eltűnt, meg locsolkodás sincs már. Mást ünnepelnek ezen napon a keresztények és a szemiták. Utóbbiak a rabszolgaságból, Egyiptomból megszabadult nép így vagy úgy történt fontos történelmi emlékezetét. De hidd el, mást jelent ez a szemitáknak és teljesen mást a az európai vallási többségnek, és nem is esik nyilván teljesen egybe. Mellesleg a szemita húsvét a legősibb magyar (nemzeti) 48. Azt sem szabad persze elfelejtenünk, hogy a kereszténység mégiscsak ószövetségi (mármint az újszövetség) gyökerű. A kereszténység nem dobta ki az ószövetséget az ablakon. A szemitizmus, meg mintha figyelembe se venné. A jelek szerint legalább is. Na nem akarok én vádaskodni, mert szent a béke. :-)

A hozzászólás:
NattyDread Creative Commons License 2011-01-19 12:51:04 107

"A karácsony egy őspogány természeti ünnep, amely a téli napfordulóhoz kapcsolódik. A húsvét pedig őspogány tavaszünnep."

 

A karácsonyban igazad van, de a húsvét az ízig-vérig zsidó és keresztény ünnep, ugyanúgy, mint a pünkösd.

 

Előzmény:
moziga2 Creative Commons License 2011-01-19 08:21:54 31

A karácsony egy őspogány természeti ünnep, amely a téli napfordulóhoz kapcsolódik. A húsvét pedig őspogány tavaszünnep. Hímes tojás, nagy zebe-zaba, mert vége a télnek. Újra kezdődik az élet. Össznépi locsolkodással, ami átvitt értelemben tekinthető rendszeres megkeresztel(ked)ésnek is. Lengyelországban vidéken következő hétfőn a lányok vizezgetik meg a fiúkat. Megkeresztelték, megkeresztényesítették ezeket az ünnepeket a pogánytérítés nevében. Ami nagyon is jó. Az meg hogy ilyeneket kihagynak, az egyáltalán nem lehet véletlen, holmi baki, sőt egyeneresen felháborító. :-((( De amit itt valaki leírt, hogy a levegővétel természetességével egyenlő (észrevétlen), hisz minek olyan ünnepet belevenni a naptárba, amit mindenki ismer, tud, sőt rendszeresen megtapasztal. A gondot ott látom, hogy a keresztyény vallással bíró, és azzal élő túlnyomó többség érzelmeit nem szabadna provokativan ilyen kissebségi faszságokkal zaklatni. Minden Európában lakó és élő vallási ünnepnek bele kellett volna kerülni. Ami hálistennek ma már a világ összes vallási irányzatát lefedi. 

 

Lehet itt többféle teológiai probléma. Ugye egyrészt ateisták és vallásosak között. Ez nem állhat fenn, hiszen más kissebb-nagyobb hívőlelket számláló vallások bekerültek a pakliba. Na de akkor mi lehet a másik? Mit jelent a karácsony és a húsvét a keresztyényeknek és mennyire mást a valakiknek. Na és itt kezdődnek ám a gondok szerintem. 

Jó lenne drága testvéreim az Úrban, ha végre eljönne az az igazi messiás, mert így állhatatosan egyre kiallhatatlanabbakká válunk. :-((((

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!