A sztrájktörvény 2010. december 31-én hatályba lépett módosítása értelmében a jövőben csak akkor jogszerű egy sztrájk, ha a felek megállapodnak a még elégséges szolgáltatások mértékéről, vagy - megállapodás hiányában - bíróság dönt erről. A törvénymódosítás a folyamatban lévő sztrájk előtti egyeztető eljárásokra is vonatkozik.
A szakszervezet 2008-ban indított kollektív munkaügyi vitát a MÁV-csoport több vállalatánál, és a követelés alátámasztására többször is gördülő sztrájkot tartottak, és a sztrájkfelhívás jelenleg is érvényben van.
Bárány Balázs elmondta, hogy a munkáltató ajánlata a még elégséges szolgáltatásra a sztrájkot ellehetetlenítené, ezért nem tudták azt elfogadni. A VDSZSZ alelnöke közölte, hogy írásban kezdeményezték a kollektív munkaügyi vita folytatását, amelyről ez egyeztetés első napirendjében tárgyaltak.
A szakszervezet kompromisszumos ajánlatot tett, amelyet a munkáltató elutasított - mondta Bárány Balázs. Tájékoztatása szerint a szakszervezet a 150 ezer forint kifizetését minden vasutas munkavállalónak a MÁV Cargo privatizációs bevételéből két évre, a 10 százalékos keresetnövelést az anyavállalattól 2007. júliusában a MÁV-Start Zrt-hez, valamint a 2008. januárjában a MÁV-Gépészet Zrt.-hez kiszervezett munkavállalók számára, visszamenőleges hatállyal három évre elosztva is el tudná fogadni.
Bárány Balázs elmondta: kompromisszumos ajánlatukat a tulajdonosnak is megküldték, és azt várják, hogy lépést tegyen a megállapodás elősegítésére. |