|
|
|
|
 |
vz55
2010-11-01 17:54:25
|
12918
|
| Béke poraikra! A.B.F.R.A. |
|
A hozzászólás:
 |
Lacman68
2010-11-01 17:21:19
|
12917
|
Lassan bizony októbernek vége,és az évszak halad tél felé. Még hörpintünk a bágyadt napsütébe.s minden korty a szomjas emberé. Látod ma már ajándék a napfény,a melengető langyos levegő. Hol szélcsend ül rá fáradt vállaimra,s már feldíszítve vár a temető. Kimegyek a halottak napjára,mécsest, gyertyát, virágot viszek. Megtisztelni, akik eltávoztak,mert él a lelkük, én ebben hiszek!
Gyertyafények pislognak az éjben,mint égnek tükre, sírkertünk olyan. Csillagként világít sok fény lenn,az égi otthon, s földi egyben van. Emlékezem, míg a mécsest nézem,élőn táncol most a kicsi láng. Bár eltávoztak rokonaim régen,az emlékük bennem él tovább! Tovább él a lelkük fenn a mennyben,ahonnan a sorsunk figyelik. Talán ők lesznek a jövő nemzedéke,sok közülük újra születik...
A fáradt test megpihen a földben hús a földhöz, csont a kőhöz tart. Visszaadjuk maradványunk rögnek,testünket, mely kiállt sok vihart. Ősz virága, elmúlás virága,díszíti a kedves hantokat. Anyaföldünk e fájó szegletjén,feltámasztunk régi arcokat. Még egy napra ismét köztünk élnek,úgy feléled az emlékezet. Szinte érzem, sok elhunyt családtag,mellettem áll, ím megérkezett...
És e napon megnyílnak a kapuk az idők síkján visszaléphetünk. Úgy éreztük, elfeledtük őket,de rájövünk, örökké szeretünk! Örökké szeretünk, sorsnak vándorai,nem halunk meg, mert az élet él. Csak fáradt tetsünk, földnek ajándéka,egyedül az, ami elalél...!
 |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|