|
|
 |
pasztorbirka
2010-10-07 15:33:23
|
174
|
Tudod én már öreg pásztor vagyok, sok birkát megértem.
El tudom olvasni amit írnak, és el tudom olvasni az is ami a sorok között van.
Minden amit írsz teljesen jogos. Illésről nekem sincs jó véleményem. Más azonban a kritika és más a gyűlöletkampány kritika álarca mögé rejtve.
Nincs a jelenlegi kormánynak olyan lépése, vagy nem lépése, olyan megszólalása, vagy hallgatása, olyan neki tulajdonított gondolat, szándéka, ami össztűz alá ne lenne véve, minden realitást nélkülözve.
Nem több ez a topik sem mint a "23 millió román vendégmunkás", a "kilopták a nyugdíjasok zsebéből", a "nemtagyűlés", stb, egyel több unalomig ismételt gumicsont lesz bálvány az áldozati oltáron a "búbosbanka" is.
Gyönyörű példa erre ez a vörösiszap esete, ahol azonnal, a körülmények bármiféle mérlegelése nélkül megvan a bűnbak, egy rutinellenőrzést végző tisztviselő. A tározók gazdája, az engedélyeket kiadó hatóság felelőssége ilyen értelemben föl sem merül, hiszen uszítani, politikai tőkét kovácsolni sokkal inkább lehet a "búbosbankából", mint a valódi felelősök megnevezéséből.
Újra mondom, Illést illetően egyetértek veled, nem a legalkalmasabb személy erre a posztra. Ha józan, reális kritika lenne, méginkább egyet tudnék érteni, ez a módszer azonban, amit csináltok nem szolgálja az ország érdekeit, bármennyire is próbálnád így beállítani. Ágyúval támadtok, magukat a személyeket véve célba, ahelyett, hogy megvárnátok mire képesek, mit tudnak letenni az asztalra. Jó poén a "búbosbanka", de senki sem születik bele a pozíciójába, mindenkit lehet támadni a személyében, mert az önmaga, nem képes védekezni, jó kis hecckampányt lehet folytatni ellene, ölég aljas dolognak tartom ilyen dolgokon lovagolni, hiszen azzal is jót tett, nem ártott senkinek, hogy védte a környezetet.
Sajnos már a címe is elárulja a szándékot, bármennyire is ágálsz most a múltbarévedés ellen, Te magad próbálod a két rezsimet célzatosan összevetni a topikcímmel:
A szakértelem egy ócska komcsi trükk |
|
A hozzászólás:
 |
düdüklü tencere
2010-10-07 07:55:59
|
152
|
Nem értek egyet veled.
A politikai elit önmagától, csak úgy, mintegy forradalmilag igen ritkán szokott paradigmaváltást előidézni, ráadásul ahhoz is kéne minimum valami olyasmi, hogy legyen egy feltörekvő, fiatal része az elitnek, amelyik küldetéstudatot érez magában, hogy egy új minőséget vezessen be az adott társadalomban és ehhez megvan a tudása, a tehetsége is.
Küldetéstudatos fiatalt látok a politikai elitben, tehetséges, okos, művelt fiatalt viszont nem.
Így maradna az, hogy a teljes elit, illetve a társadalom véleményformáló része mintegy rákényszerítené a politikai elitet arra, hogy legalább az ilyen nagyondurva ártányságokat szíveskedjen mellőzni, csak hát ugye ehhez kellene egy olyan véleményformáló réteg, amelyik egyrészt hiteles, másrészt el tudja magyarázni egyszerűen, érthetően a tömegeknek, hogy miért is ártányság az, amit Illés (és a mindenkori illések) csinál, az miért is fog hosszabb távon problémákat okozni, és talán lenne rá esély, hogy a politikai elit is megértse vagy három ciklus után, hogy tata, nem azért buktatok meg, mert nem voltatok elég keményen ártányok, hanem éppen pont azért, mert sok volt közöttetek az ingerült ártány.
Az, hogy a Gyurcsány-kormány lényegében véve nem tudott kormányozni mennyiben indok arra, hogy most ne tegyük szóvá, miszerint igen vastagon úgy tűnik, hogy ez a mostani Orbán-kormány sem tud? Hogy Orbán úgy ahogy van nem más, mint egy húszéves blöff? Gyurcsányék, a maszop, a szadi tudod miért bukott meg? Nem, nem azért, mert olyan rengetegen szavaztak a fideszre, hanem biza azért, mert olyan rengetegen nem szavaztak a maszopra és a szadira.
Szerinted most újból ugyanazt el kellene játszani? Nézni nyolc éven keresztül, hogy blöfföt halmoznak blöffre, mint fletó a százlépéseivel, meg a hangzatos "programjaival"? Miért is ne lehetne azt mondani, hogy a császár meztelen? Mert az elzavart császár is az volt? De hát nem annál inkább kéne momndani? :) |
|
Előzmény:
 |
pasztorbirka
2010-10-06 22:30:25
|
144
|
Tökéletesen igazad van. De hát a mi kis országunk sosem bővelkedett jó felhozatalban közéleti szereplőkből.
Sorold fel az elmúlt két évtized kiemelkedő politikusait, közéleti személyiségeit! Nem hiszem, hogy sok akadna, aki helyet kap Magyarország történelemkönyvében. Veres Jani, Megyó, Drazsé, esetleg Demszky?
Úgyhogy megértés és türelem. Majd kikupálódnak, lesz 20 évük rá. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|