|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2010-10-02 17:57:31
|
15529
|
Heh...majdnem olyan, mintha a jövőmet olvastam volna :D Amúgy nem vagy te olyan ember, aki már a születésétől fogva tele van energiával, mindig szeret hülyülni és még akkor is vidám tud lenni, ha depressziós!?
Tudom, állandóan vidámnak lenni egy bús komor világban nem egy jó dolog, pláne ha az ember ifjú vagy felnőtt, akiktől már mindig csak komolyságot várnak el. De azért próbálj meg mégis vidám lenni, ha nem is kinn, de legalább benn. :)
|
|
Előzmény:
 |
porti122ii
2010-09-25 20:51:31
|
15506
|
Sziasztok!
Leírom, hogy mi a nagy bajom, kiváncsi vagyok.. Egy vidéki kis faluban mindenféle hókuszpókusz nélkül felnőttem, 15 évesen elkezdtem bulizgatni, iszogatni, szexelni. Azóta 15 év eltelt, és ami igazán érdekel az életben, az nem változott: egy jó buli haverokkal, szép és jófej lányok, jó zene, ennyi. Mindezzel párhozamosan, mivel emberek vagyunk és társadalom van stb. folyamatosan iskolába jártam, mert úgy voltam vele, hogy azzal majd több pénzt fogok keresni és jobb életem lesz, meg a leendő családomnak is. Nagy nihil kíséretében, de nagyon jó eredményekkel eljutottam a legmagasabb akadémiai fokozatra, ahova az ember ennyi idős korára eljuthat. Most már független, külföldön szakmában dolgozó, jól kereső, egész normálisan kinéző férfivé cseperedtem. De egy nagy gáz van: eljutottam egy olyan pontra, hogy már tényleg nem tudom mit miért csinálok, és a fent említett pár hippi dolgon kívül sokminden nem is igazán tud motiválni. A gyermek- és tinédzserkori élményeket tisztának, őszintének élem meg, manapság meg már egyáltalán nem viselkedek természetesen. Mert egyszerűen ha úgy viselkednék, ahogy igazán szeretnék, az teljesen megbotránkoztatna mindenkit, de ezektől az ál-"hűdemegvagyok botránkozva" reakcióktól meg én akadok ki úgy, hogy vagy nagyon nyers modorban közölném az illetővel hogy mit gondolok, vagy jámbor jól megszokott normák szerint ellavírozok az életben. Honvágyam van, de nem hagyhatom itt a munkámat, egy több éves projekt közepén. De mikor Magyarországon laktam meg léphetnékem volt. Ha van barátnőm az kétféleképp sül el: folyamat más lányokra fáj a fogam és úgy érzem nem fair, hogy az illetővel járok, mert csak hülyítem. Illetve úgy belezúgok a lányba, hogy elvesztem a tartásomat és egy idióta majommá válok. Az utóbbi időben már nem is nőzök aktívan, persze a flört szintig mindig elmennék, de semmi több. Ha letámadna valaki az lenne a legjobb, de én már nem fogok lépéseket tenni, mert úgyis csak lehangolna a reakció. Gyanítom, hogy túl sok internetes pornót nézek, aminek megvan az a hátránya, hogy az ember a legőrjítőbb begerjedt nőket látja a neten, minden vágyát megtalálja a neten az ember és akkorákat élvez, hogy már a végén azt veszi észre, hogy nem a való világban éli szexuális életét, hanem a monitor előtt. Ezt abba kéne hagyni, mert annyira nem vagyok még elveszve, hogy ne tudnám, egy igazi nővel még mindig sokkal jobb, mint a legállatabb videó a neten. A másik bajom, hogy unom a sok értelmiségi racionális embert, aki körülvesz. Kb az idióták sokkal jobban vonzanak, mert azok legalább jó értelemben véve kiszámíthatatnnok és őszinték, nem az a buzi sablonos séma. Emelett olyan magányos vagyok, hogy már ha véletlen fél percnél több idpre beszélgetésbe elegyedek valakivel olyan személyes dolgokról kezdek el mesélni, vagy olyan belső gondolatok törnek fel belőlem, amihez nincs hozzászokva sok ember. Ettől meg kiakadok, mikor a max reakció az, hogy csak nevet vagy megbotránkozik valaki, ahelyett, hogy folytatnánk a nyitott viselkedést, és sodródnánk az eseményekkel. Tehát végletek közt vergődök: van pénzem - de nem költöm, szuper helyen dolgozom a szakmában - de nem tudok fejest ugrani bele mert állandóan azon jár az eszem, hogy emiatt mikről maradok le, nőzhetnékem ismerkedhetnékem van - de nem ismerkedek, egyedül nem járok el sehova. Ha meg mégis becsöppenek egy nagy buliba tük feszélyezve érzem magam, a legtöbb esetben ez nem látszik rajtam, de igazán felszabadult már nagyon rég nem voltam. Nem tudok és nem is akarok megkomolyodni. Mégis komolyodok, de szar... Az a bajom, hogy mindig kibaszott illedelmes akarok lenni. A régi barátokkal, akiktől régóta távol vagyok soha nem volt gond, minél hülyébbek voltunk, annál jobban szerettük egymást és tartoztunk össze. Na most ennyi... |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|