|
|
|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2010-09-27 14:41:04
|
2620
|
| Pénteken tetted be a linket, a szombati vereség és a szurkolói tiltakozás meghozta a változást. Urbányi István távozott.
Reméljük, hogy a szolnoki szurkolók hasonlóan fognak tiltakozni az szakvezető ellen.
Urbányi távozását követelték a KTE-drukkerek
„A tömeg mintegy 45 percen keresztül skandálta az Urbányi-ellenes rigmusokat, ezt követően békésen távozott a helyszínről.
A helyszínt végig biztosította a rendőrség, de beavatkoznia nem kellett, rendbontás ugyanis nem történt. Nagy kérdés, hogy a KTE történelmében példátlan tüntetést követően továbbra is kitart-e a tulajdonos a szurkolók által távozásra felszólított Urbányi István mellett.
A vezetőedző egyébként a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kritizálta a szurkolók viselkedését, és úgy fogalmazott, hogy egy tízfős kiabáló társaság miatt nem fog lemondani.”
Urbányi István mérkőzés utáni nyilatkozata
"Lemond?
Nem mondok búcsúbeszédet, és nem is fogok azért eltakarodni, mert öt-tíz ember itt üvöltözik a székház előtt.
Elismerem, a hat vereséget nem lehet és nem is kell megmagyarázni. A Paks tud valamit, amit mi nem.
Rózsa Pál mondta: továbbra is bízik önben.
Köszönöm a bizalmát, de értelmetlen ebben a hangulatban a mérkőzésről beszélgetni. Sajnálom, hogy a látottak ilyen reakciókat váltottak ki az emberekből.
Olyan focit szerettünk volna játszani, amellyel örömet szerzünk az embereknek, ennek szellemében igazoltunk a nyáron – igazi sikersztori lehetett volna belőle, és talán még lehet is...
Mit hiányol?
A felelősségvállalást a játékosok részéről. A helyzetek alapján több góllal kellett volna megnyernünk ezt a találkozót is."
|
|
Előzmény:
 |
CVZ
2010-09-24 13:19:43
|
2584
|
Most olvastam az NSO-n:
Rózsa Pál: A bizalom nem tarthat örökké
A Kecskemét labdarúgócsapatának elnöke, Rózsa Pál a klub honlapjának elmondta, hogy a gyenge eredmények ellenére továbbra is bíznak Urbányi István vezetőedzőben és a játékosokban, de ez a bizalom nem tarthat örökké.
Urbányi Istvánban továbbra is bíznak a vezetők (Fotó: Balázs Bence)
A Kecskemét a bajnokságban az eddigi hat mérkőzésén csak három pontot szerzett, a legutóbbi, Pápa elleni vereség után pedig Rózsa Pál leült a csapattal beszélgetni.
„Szóvá tettem, hogy az eddigi eredményt gyengébb játékosállománnyal is el tudtuk volna érni – olvasható az elnök nyilatkozata a klub honlapján. – Elmondtam, hogy továbbra is bízunk az edzőben és a futballistákban. Ugyanakkor hangsúlyoztam: ez a bizalom nem tarthat örökké. Közös buliban vagyunk, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. A pályán a tréner hibázza a legkevesebbet. Ezért ha edzőváltás lesz, akkor néhány labdarúgónak is mennie kell. De bízom benne, hogy erre nem kerül sor."
Az sem okoz azonban problémát, ha mégis meg kell válniuk a gárda egyes tagjaitól, Rózsa Pál szerint ugyanis ez sem kerülne annyiba, mint a lelátón ülő játékos fizetése.
Az elnök nem tagadta, ők is felelősek a gyengébb szereplésért.
„Elismerem, hogy mi is követtünk el hibákat – folytatta a klubvezető. – Például azt hittük, hogy amilyen jók a labdarúgóink, olyan profi felfogásúak is. Lehet, hogy lazábbra fogtuk őket a kelleténél. Ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy nem tesznek meg mindent a győzelemért. A meccsenkénti tíz ziccer legalábbis nem ezt bizonyítja." |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|