Keresés

Részletes keresés

BZS1979 Creative Commons License 2010-09-16 12:09:03 421

"Természetesen szóba került az ülésen a kosárlabda is. Kerényi Zsolt képviselő emlékeztetett, hogy a DKC nevezésének tartozások miatti elutasításával 24 év első osztályú szereplés után nem lesz a városnak NB I-es férfi kosárlabda csapata. A klubot működtető kft. részint ezzel – illetve azzal, hogy nem tudta megszerezni a MÁV-tól bérelt sportcsarnok működtetéséhez szükséges használatba vételi engedélyt – nem teljesítette a várossal kötött támogatói szerződés rá eső részét.

 

Így a város érvénytelennek tekinti a kontraktust. A hátralevő 4,5 millió forintból, amelyet a csapat támogatására szánt idén még az önkormányzat, 3 millió forinttal az utánpótlással foglalkozó Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesületet támogatja. Ebből fedezhetik az NB II-es férfi kosárlabda-bajnoksággal összefüggő kiadásakat. A maradék 1,5 millió forintból pedig a város elvégezteti a sportcsarnok használatbavételi engedélyéhez szükséges munkálatokat.

Szabó Loránd, az idei választásokon MSZP támogatással induló független polgármester-jelölt ennél a napirendnél szólalt fel először állampolgári jogon. Mint mondta, öt másik sportegyesület is megkereste azzal, hogy tolmácsolja, őket is vonja be a város a sportcsarnok jövőjéről szóló egyeztetésekbe. "

 

 

http://teol.hu/tolna/kozelet/ritka-mint-a-feher-hollo-az-ilyen-testuleti-ules-327829

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2010-09-15 17:05:31 420
Miért idén elindulunk NB2-ben? Pár napja én ebben komolyan kételkedtem megboldogult csapatunk, megboldogult honlapjának fórumán. Aztán Keresztapa (a'la doncorleone) azt írta, hogy a Kosársuli részéről sem várható ilyesmi. Van más infód?  
Előzmény:
Csabi87 Creative Commons License 2010-09-14 21:20:23 418
Naa ennyi volt a fórumunk! Most már "csak" ez maradt, de sztem ez is megfelel. Örülök h legalább NB2 lesz és a fiatalokra alapul, talán tiszta lappal és így valami elindulhat és juthatunk valahova az évek alatt...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!