http://www.politaktika.hu/hirek/German-discounts521548 2010-02-03 - Politaktika Szerkesztőség A német élelmiszerárak 15%-kal vannak az európai átlag alatt. A német élelmiszerárak a legalacsonyabbak Európában, köszönhetően az olyan élelmiszerdiszkont-láncok küzdelmének, mint az Aldi és Lidl. A harcnak azonban hamar véget vethet a hazai piacnövelő lehetőségek kimerülése.
Amíg a Lidl képes volt 2009-ben 0,1 százalékkal növelni részesedését a 150 milliárd eurós német piacból, elérve a 9,8%-ot, addig a régi rivális Aldi 0,6 százalékos visszaesést tudhat maga mögött, 18,4 százalékos részesedéssel.
Az ok nem csak a világválság miatti fogyasztás csökkenésben, hanem a diszkontok közötti árharcban is keresendő. A Penny, ill. az újabban feltűnt Plus és Nettó láncok alaposan lefaragták az árakat, és dinamikusan terjeszkednek mind a nagy, mind a kisvárosokban. A lefedettségre jellemző, hogy lényegében az összes német háztartás valamelyik diszkont üzlet 10 perces hatósugarán belülre esik (gépkocsival). Az árak pedig olyan alacsonyak, hogy a termelőknek szinte semmi nem marad.
A német élelmiszerárak 15%-kal vannak az európai átlag alatt. Ebből következik, hogy a nyereség is alacsony, 1-2 %-os. Az egyetlen kivétel az Aldi, amelynek a nyeresége 4% körül lehet. Angliában ez a szám 6-7 %.
A német diszkontok ez ideig dinamikusan terjeszkedtek, 16 000 boltjuk van Németország-szerte, és a piac 46,4 százalékát birtokolják. A növekedést az agresszív árpolitika tette lehetővé.
A diszkontok gyors terjeszkedésének a szupermarketek látták kárát, különösen az Edeka és REWE. Mindketten kettős stratégia alkalmazásával vették fel a versenyt. A vásárlók megtartásáért egyik oldalról a szolgáltatásokat erősítették, ill. a minőségi és friss termékek választékát bővítették, másik oldalról pedig beszálltak az árversenybe a takarékosabb vásárlók megnyeréséért. A stratégia bevált, a piaci részesedésük 2009-ben 23,7 % volt. Az Edekához tartozó újonnan feltűnt Plus és Netto diszkontok lettek az Aldi és Lidl első számú vetélytársai.
A növekvő verseny további árfaragásokkal jár, ami negatív hatással van a mintegy 5000 beszállítóra. Sok közülük képtelen lesz tartani a diszkontok feltételeit, ami konszolidációhoz és jelentős választék szűküléshez vezethet. Az új diszkontláncokat ez nem zavarja, bázisukat külföldi terjeszkedéssel szélesítik, ahol nem csak a vetélytársak vannak kevesebben, de a haszon is zsírosabb. |