Keresés

Részletes keresés

Purcsimanó Creative Commons License 2010-08-25 16:38:11 15281
Nehéz is az ilyesmit feldolgozni!Én 26 éves voltam amikor apám meghalt 47 évesen!A kezemet fogta a szemembe nézett ,mondani már nem tudott semmit,úgy ment el.Ma is fáj és nagyon rossz,hogy nem ismerhette meg az unkáját.Annyira jóban lennének!!!
Apu agylágyulást kapott 42 évesen,tolókocsiban élt 5 évet.Megpróbált öngyilkos lenni,mert nem bírta.Amikor megmentették zokogott,hogy olyan nyomorék,hogy még arra sem képes,hogy megölje magát.Borzasztó volt!
Az 5 év alatt úgy gondoltam fel vagyok rá készülve,hogy meghal.Amikor meghalt sokkot kaptam,nem emlékszem a temetésre pedig ott voltam.Beállt a kép és nem is tudom mi történt és egyáltalán hogy zajlott a dolog.Erre nem lehet felkészülni és túlélni is nagyon nehéz.
Még szép,hogy akarod a mamádat ,hiszen szeretted és talán ezzel tudod megnyugtatni magad,hogy ő egy jobb világban van.Ott nincs fájdalom és bánat.Én is ezzel nyugtatom magam.Hidd el nekik ez megváltás!!!
Van egy videó kazettám amin rajt van apukám.Kisfiam lassan négy éves lesz de nem volt erőm megmutatni neki,mert nem bírnám elviselni a fájdalmat ha látnám.Most is összeszorul a torkom ha csak írok róla,pedig eltelt 10 év.
Azt mondják az idő mindent megold.A fenét!!!Ami fáj az később is fáj,csak nem jut eszünkbe minden nap!!!
Tabitha Creative Commons License 2010-08-25 14:20:32 15278
Szintúgy. Nagyim volt az elsö halottam és imádtam, anyám helyett anyám volt, 14éves korom óta vele éltem. Én föleg azt a szomorúságot nem bírom megemészteni ahogyan meghalt, egyedül segítség nélkül. Az már várható volt hogy elöbb-utóbb meghal hisz már régóta betegeskedett. Én már akkor nem éltem vele 22éves voltam párommal laktam. Édesanyámnál volt a vége felé, Budapesten mert annyira beteg volt már hogy állandóan ki-be járt a kórházból. De anyám nem nagyon hitte el hogy annyira beteg hogy közel a vég, meg sosem jöttek ki egymással hosszutávon. Így anyám elmondása szerint nagyi kérésére hazavitte vidékre. Szegény ott halt meg egyedül 1 hét mulva.
Emiatt néha annyira haragszom anyura hogy néha a bosszura gondolok, hogy alig várom hogy ezt visszakapja. Most hogy anyum is rákos, eszemben sincs, söt talán én sajnálom öt a legjobban a családból.
A hozzászólás:
Piglet81 Creative Commons License 2010-08-25 13:40:52 15277
Az utolsó mondatod volt a lényeg. Sokat segít az ilyen hozzá állás,én pl nem ilyen vagyok. Nagyon eltudok keseredni,még a nagymamám halálát sem tudtam igazán feldolgozni. Pedig mindig mondogatom magamnak,hogy neki már jó. Ez igazából csak önzőség,mert hiányzik,és azt szeretném,ha velem lenne....
Előzmény:
Tabitha Creative Commons License 2010-08-25 12:51:12 15276
Fiatal hisz 44 éves. Föleg ahoz viszonyítva hogy ez a rák nagyjából 60 év felettiek betegsége. 39 éves kora óta küszködik a rákkal. 30 éve erős dohányos, nem egyszerü leszoknia, sokszor a betegség miatti stresszt is könnyebb bagózással elviselnie. Meg tudod néha megmakacsolja magát és ugy gondolja ha abbahagyja már az sem segit...és néha nem akarja elhinni hogy a cigi miat van, ráfogja arra hogy ma már minden rákot okoz. De sikerült meggyöznöm és az orvosoknak is hogy az ö rákja szinte kizárólag a dohányzástól van. Rengeteg cikket elolvastam neki erröl, és hogy a gyógyulási, kiujulási esély is csökken ha abbahagyja a dohányzást.
Az elsö párom nekem is nagyon fiatalon, 25 évesen lett öngyilkos. Hát igen azóta megváltozott az életem, mindig van valami parám és nem bízom a jövöben, aztán semmi nincs ami alátámasztaná hogy nincs igazam. Gyermekvállalásra nem is gondolok, általában napról napra élek, nem tervezek elöre. Azon gondolkodom csak mi lesz ha megint beüt a ménkü, és mennyi idöm van még addig. De azért addig szeretném jól érezni magam:)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!