Keresés

Részletes keresés

mzsombi Creative Commons License 2010-07-19 13:50:30 109
Nagyjából bő 1500 km volt a túra, ebből 620 km az odaút, 300 km a hágón, meg még 620 a vissza. A Grossglockner hochalpenstrassét látogattuk meg. :)

Az utazó nagyon függött az uralkodó szélviszonoyktól is, az odaút mindenestül 14 óra volt (fél négyes indulás és fél hatos érkezés), a visszaút valamivel rövidebb, kb 12 óra. A tartós utazó 80 körül alakult, jó hátszélben akár 90-95 is. Fogyasztás nagyátlaga 2,25 l/100km lett, kicsit több mint általában (2,11 volt a túra előtt az összátlagom), de elég sokat mentem vele magához képest gyorsan, meg a hegymászás sem üzemanyagtakarékos. Kettesben ötvennel kb mindenhova fölment. Lánc már eleve kopottas volt, így azon hazaérve bőven kellett húzni, most tartok vele 10e km-nél, még talán egy ezrest elmegy. Olajat is evett ilyen forszírozott üzemben, nagyjából 3-4 decit kellett utántölteni az út alatt.

Aki velem jött, egy friss Transalpot nyúzott, neki 4 liter alatti átlaga volt.

Eredetileg más jött volna velem, szintén Innovával, de idén nyáron nem tudott végül elindulni, így maradt ez a felállás. Kíváncsi voltam, milyen Innovával túrázni, mindössze ennyi volt az indok hogy nem a naggyal mentem, amúgy semmi baja, köszöni jól van, használom azt is. :)
A hozzászólás:
Túrázó Zsola 73 Creative Commons License 2010-07-19 12:39:12 108
Fantasztikus!Innen már csak én hiányoztam!
Kérünk egy kis túraleírást.
Hány km, volt összesen? Hol voltatok?
Átlagsebesség, fogyasztás, kellett állítani láncot, olajat utánaönteni...?
Motorostársadnak milyen mocija volt? Mennyit fogyasztott a túra alatt?
A túra eredetileg is Innovára volt tervezve? A nagy géppel mi van?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!