|
|
|
|
A hozzászólás:
 |
kannibál Kovács
2010-07-12 19:48:00
|
13940
|
Az olasz csapat már négy éve is öreg volt, hiszen szinte az összes kulcsembere 30 fölött járt. Azóta csak lefelé ment a formájuk.
Kb. olyan volt ez az olasz csapat, mint a németek válogatottja az 1998-as Vb-n vagy a 2000-es Eb-n. Néhány öregfiú, meg egy csomó közepes képességű játékos.
Jobb lett volna már a 2008-as Eb után bevállalni az öregek (pl. Zambrotta, Cannavaro, Camoranesi) mellőzését, és inkább a húszas éveiben járókra építeni a csapatot. Mindez persze nem jelenti azt, hogy például egy-két rutinosabb játékos, akár Totti is, ne fért volna el közöttük.
Persze ehhez az is kellett volna, hogy az idősebbekben meglegyen az a bölcsesség, ami Rossiék generációjában megvolt, mert ők 1986 után képesek voltak csöndben félreállni. Pedig Paolo Rossi akkor mindössze 31 éves volt, azaz öt évvel fiatalabb, mint most Del Piero. |
|
Előzmény:
 |
bigacsiga2003
2010-07-12 13:39:13
|
13806
|
| vicces amit irsz az olaszokrol. pont h totti meg delpiero hianyzott ebbol a csapatbol, akik tudnak focizni. evvel a juventusos hulladekkal vagy joisten tudja kik jatszottak boritekolhato volt h eddig jutnak. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|