|
"Mark van Bommel a játékvezetőt hibáztatta azt követően, hogy a holland válogatott 1–0-s vereséget szenvedett Spanyolországtól a dél-afrikai világbajnokság tegnap esti döntőjében.
„Mindenki láthatta, hogy a játékvezető egyértelműen befolyásolta a mérkőzést" – kritizálta Mark van Bommel Howard Webb játékvezető teljesítményét. A holland középpályás azt rótta fel az angol bírónak, hogy rendkívül sok sárga lapot osztott ki, és kiállította Johnny Heitingát. Igaz, azt elfelejtette, hogy Webb akár őt is kiállíthatta volna sportszerűtlen megmozdulásai miatt.
// <![CDATA[
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// ]]>
„Egyáltalán nem örülök a második helynek, hiába ismételtük meg az ország eddigi legjobb világbajnoki szereplését, ez semmit nem jelent. Semmit sem értünk el" – kesergett a Bayern München középpályása.
„Úgy vélem, ez a csapat többet érdemel ennél. Egész hátralévő életemben magamban hordozom majd ezt a vereséget" – tette hozzá Van Bommel."
1. Ennek a senkiházinak van pofája a bíróról beszélni azután, amit az egész VB-n művelt. Ha korrekt a játékvezetés, már a döntőig sem jutnak el, ő pedig az elődöntő első félidejében letakarodik a pályáról.
2. Az utolsó mondathoz : nagyon merem remélni!
Nem véletlen, tényleg nem, hogy kivívták (majd') mindenki megvetését.
|