Általánosságban nem lehet azt mondani, hogy veszélyesebbek, mint a szélsőjobb.
Akkor veszélyesebbek, amikor az általuk bűnként feltárt, mediatizált és támadott események valójában egy szabad társadalom önvédelmének szükségszerű velejárói, nem pedig valóban rasszista vagy egyéb aljas indokú jogtiprásról van szó.
Ennek az az oka, hogy az általuk sikerrel működtetett szélsőséges narratívák valójában nem tényeket illetve komplex eseménysorokat emelnek a figyelem középpontjába a maguk tényleges összefüggéseivel és a felelősségek árnyalt bemutatásával, hanem metaforákként használt képeket.
Ezek a metaforák és képek egy humánusnak, igazságosnak és irgalmasnak látszó szemléletben összegződnek. Az is előfordul persze, hogy ők maguk kreálják a hatásosabb beállítású képeket, akár kifejezetten megrendezve egy eseményt, akár, mondjuk, azáltal, hogy egy jól mediatizálható helyzet felszámolásával , betört ablakokkal ésatöbbi addig várnak, ameddig az a lehető legjobb médiakihozatallal mutatható fel.
Mivel azonban ez a szemlélet nem a tények bonyolult összefüggéseinek és a valós konfliktusok valós felelősségeinek figyelembevételével mondja ki ítéleteit, hanem előre leosztott lapokkal játszik, azaz a "fehér", az erősebbnek és modernebbnek látszó fél a bűnös, a másik szerepben bemutatott fél pedig az áldozat, és ennek megfelelően a "fehér" szereplő összes motivációját vizsgálni kell, lehetőleg megtalálva benne az eredendő gonoszság, rasszizmus, elnyomó és kizsákmányoló hajlam és szívtelen elidegenedettség jegyeit, a másik fél, a "jó vadember" tetteinek motivációi mindig az elnyomás elleni, olykor talán megfontolatlan, de spontán és szívből jövő tiltakozás és ellenállás körében maradnak.
Az ő esetében nem merül fel a saját felelősség, nem merülhetnek fel anyagi érdekek, valójában semmiféle felelősség, mert saját létének csak elszenvedője. Mindig megtalálható a történetben az az elem, amelyből a "fehér ember" bűne megmagyarázható és kibontható, még ha valami századokkal ezelőtti bűnig kell is érte visszanyúlni.
Mindebből az következik, hogy ez a szélsőséges jogvédő szemlélet és leírásmód valójában invariáns a tényekre, azaz bármiért és bármi ellen használható. Ennek nyilvánvaló bizonyítékát látjuk Morvai Krisztina pályafutásában, aki pontosan ugyanazokat az eljárásokat és pontosan ugyanazt a tudottan és kiélezetten szélsőséges rétorikai elemeket használja most egy teljesen más kontextusban, mint korábban a politikilag korrekt közegben.
Nagyon röviden tehát azt lehet mondani, hogy a szélsőséges jogvédelmi eszköztár akkor hasznos (bár sohasem nemes, hisz infantilizál és torzít), ha a valóban létező és a liberális demokráciák érdekeit nem szolgáló, a szó kelet-középeurópai értelmében vett szélsőjobbos vagy kommunista indíttatású jogtiprást támadja.
Akkor végzetes és eltiprandó, ha a liberális demokráciák preventív önvédelmének a szabadság és prosperitás fenntartásához és terjesztéséhez nélkülözhetetlen eljárásai ellen ágál (mint a gázai csónakosok, a propalesztin, provietnámi "aktivisták", a grrenpeace, az amnesty és ezek a hordák), szóval amikor a jobbik részt választókat b@szogatják. Ami mostanában sajnos gyakran előfordul, úgyhogy a varázslóinas eléggé elrontotta ezt a dolgot....
|
