|
|
 |
Állományjavító
2010-05-30 19:04:36
|
31557
|
Miután leszögeztük, hogy a jogvédőknek nem profilja az ablakozás, nem helyes őket az ablakozás elmaradásáért kárhoztatni.
De nem is ez a lényeg, az én első hozzászólásomban kizárólag arra akartam rámutatni, hogy ha valaki félti az üzleteit attól a renomé-romlásról, amot egy futballcsapat szolidaritási akciója okozhat esetleg, az ellentmondásban van önmagával, ha egyébként a jobbikot, a gárdázást, a szélsőjobb szövegelést nem ítéli el, mivel első renden ezek a jelenségek maguk azok, amelyek a renomét rombolják, a cigánycsalád házának ablakozása már csak ebbe a szélsőjobb által és a cigánygyilkosságok által megteremtett kontextusba épül.
És m ivel tudjuk, hogy a jogvédők a médián keresztül dolgoznak, nem kell meglepődnünk azon, ha a feltárt eseményeket teátrálisan aknázzák ki. Ez az ő gondolkodásukban azt jelenti, hogy a felerősített bemutatás nagyobb hatást kelt a jó ügy érdekében, s ezért sok m indenre képesek lehetnek.
Egy faszt.
Az udvariatlanság nem másítja meg azt a tényt, hogy két alternatíva közötti választási lehetőségként írtál le egy olyan helyzetet, amelynek valójában több megoldása lehet. Ez egy gyakori és sunyi logikai hiba, ezt most vagy elhiszed, vagy hülye vagy.
Dehogynem. A szélsőjobb ennek a sajnálatos jelenségnek a válasz reakciója. A történelmi tényeket ha elemzed általában a szélsőjobb mindig a szélsőbalt követően jött létre.
Ez meg egy súlyos szemléleti hiba, ugyanis nem vet számot azzal, hogy attól függetlenül, hogy minek a következtében történik valami, ami nem tökéletesen determinált, pontosabban a sok ok közül mire kívánjuk visszavezetni a megtörténtét, attól még az az esemény vagy jelenség önmagában is megítélendő és értékelemndő dolog.
Mivel nem szükségszerű az, hogy "a szélsőbal" megjelenésére betiltott paramilitáris maskarák és szélsőjobboldali pártok burjánozzanak el, ezért mindenki felel, aki ebben közreműködött. lehetett volna másképp is dönteni (arról nem beszélve, hogy a "szélsőbal" megjelenését is vissza lehetne vezetni ilyen alapon valami másra és így ad infinitum) Ahol pedig döntési szabadság van, ott felelősség is van.
A jelen esetben például valójában megfoghaatlan, hogy értelmes emberek miért nem látják be, hogy a jobbikos tevékenység valójában az etnikai konfliktusok fenntartását, élezését és megoldhatatlanná tételét célozza, és valójában nem kevésbé, mint a szélsőliberális jogvédelem, gátolja a cigánykérdés valós felmérését (amely amúgy sokkal súlyosabb és veszélyesebb, mint az a jobbikos szövegből kitűnne, csak azt nem lehet ilyen gárdázós-nemzetiöntudatos maszlagba burkolni). |
|
A hozzászólás:
 |
vitéz Ebőváry Nyüglönc
2010-05-30 18:33:12
|
31555
|
"Elképzelhető, amiképpen az ellenkezője is. Lehetséges, hogy a jogvédőknek nem elsődleges feladatuk az, hogy ablakozzanak."
És nem tudnak keríteni 3 embert a faluból erre?
"A jogvédők munkája a jogvédelem, nem pedig az ablakozás."
És nem tudnak keríteni 3 embert a faluból erre?
"hanem a szolidaritási akció. "
És nem tudnak keríteni 3 embert a faluból erre?
"az, hogy igazam van,"
Egy faszt. (Irodalmi nyelven). Akármilyen szofisztikált módon fejezed ki magad, az alap mindent meghatározó butaságod nem tudod takarni.
"De itt a renoméról volt szó, és annak a romlásáért a jobbik és általában a szélsőjobboldal elharapózása árt első renden, nem pedig a valóságos eseményeket vvalóban nyilván a médialehetőségek határáig kiaknázó jogvédők. "
Dehogynem. A szélsőjobb ennek a sajnálatos jelenségnek a válasz reakciója. A történelmi tényeket ha elemzed általában a szélsőjobb mindig a szélsőbalt követően jött létre. Ez természetszerű sajnos a választási törvényszerűségből következik.
Ha a te politikai nézeted nem lenne reprezentálva, a szélsőjobb soha nem jönne létre önmagától, nem lenne indok rá.
|
|
Előzmény:
 |
Állományjavító
2010-05-30 18:17:22
|
31554
|
No most október és május között eltelt további hat-hét hónap és továbbra sem csinált senki garantáltan semmit, noha a munkaerő rendelkezésre állt továbbra is sőt ... és az anyagiak sem jelenthettek akadályt az anyagilag megfelelően kistafírungozott jogvédőink által.
No most elképzelhető-e, hogy ezen segítséget jogvédőink szándékosan mulasztották el, amíg a megfelelő méretű médianyilvánosság biztosítható.
Elképzelhető, amiképpen az ellenkezője is. Lehetséges, hogy a jogvédőknek nem elsődleges feladatuk az, hogy ablakozzanak.
Szerintem minden további nélkül, minden más egyéb azt feltételezi, hogy nem alkalmasak a munkájuk betöltésére vagy azt nem akarják megcsinálni.
A jogvédők munkája a jogvédelem, nem pedig az ablakozás. Erre meg láthatólag alkalmasak, hiszen sikerült felhívniuk a figyelmet arra, amire fel akarták.
Azt meg különösen furcsállom, hogy amikor ezt kritizálom, akkor a libbant állományjavítóknak nem az esik le, hogy az adott szervezet kritikája jogos, mert lófaszt sem csináltak amíg mérhető hasznuk nem volt belőle. Nem az esik le, hogy az adott szervezet a család szerencsétlen helyzetét saját médianyilvánosságának a céljából használja, hanem az, hogy valaki ezen családot jobboldali befolyásától övezve támadja.
Nem vitattam, hogy az adott szervezet kritikája jogos-e, azt vitattam, hogy az üzletrontó renoméromlést nem a rasszista gyilkosok és általában a polgári jogegyenlőséget tevékenysége és szövegei összképében tagadni látszó és betiltott paramilitáris szrvezetet üzemeltető párt rombolja, hanem a szolidaritási akció.
Ami azt indikálja, hogy Állományjavító kartácsunk vagy hót hülye, vagy saját maga is hasonló biznicben utazik és nem akarja hogy rontva legyen esetleg mindkettő.
Ez egy primitív logikai csapda próbál lenni, ugyanis tertium datur: az, hogy igazam van, függetlenül attól, hogy milyen bizniszben utazom (egyébként nem).
Az meg különösen nem tartom ildomosnak, hogy nagy ismertségű külföldi focistákat kérjenek meg ilyenre, hiszen ez sokkal nagyobb médianyilvánosságot jelent külföldön is és automatice degradálja az országot. Persze nem zárom ki, hogy pont ez volt a cél.
Jól tudható, hogy a jogvédők számára a médianyilvánosság és az egyes eseteknek a médiakiaknázása a fontos, e tekintetben az sem kizárt, hogy nem elsősorban a szenvedőkkel szolidarizálnak, hanem saját agendát üzemeltetnek, amelyekhez az egyes emseményeket illetve azok médiaképét felhasználják.
Egyébként más okokból én nem rokonszenvezem a jogvédőkkel, alapvetően szélsőségesnek tartom ezeket a szervezeteket, amennyiben állsáfoglalásaik nem arányosak és nem kiegyensúlíozottak, és azt gondolom, hogy a politikai elkötelezettségeiknek olykor alárendelik a valódi szenvedők valódi szenvedései enyhítésének a parancsát.
De itt a renoméról volt szó, és annak a romlásáért a jobbik és általában a szélsőjobboldal elharapózása árt első renden, nem pedig a valóságos eseményeket vvalóban nyilván a médialehetőségek határáig kiaknázó jogvédők.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|