|
|
 |
Állományjavító
2010-05-30 18:17:22
|
31554
|
No most október és május között eltelt további hat-hét hónap és továbbra sem csinált senki garantáltan semmit, noha a munkaerő rendelkezésre állt továbbra is sőt ... és az anyagiak sem jelenthettek akadályt az anyagilag megfelelően kistafírungozott jogvédőink által.
No most elképzelhető-e, hogy ezen segítséget jogvédőink szándékosan mulasztották el, amíg a megfelelő méretű médianyilvánosság biztosítható.
Elképzelhető, amiképpen az ellenkezője is. Lehetséges, hogy a jogvédőknek nem elsődleges feladatuk az, hogy ablakozzanak.
Szerintem minden további nélkül, minden más egyéb azt feltételezi, hogy nem alkalmasak a munkájuk betöltésére vagy azt nem akarják megcsinálni.
A jogvédők munkája a jogvédelem, nem pedig az ablakozás. Erre meg láthatólag alkalmasak, hiszen sikerült felhívniuk a figyelmet arra, amire fel akarták.
Azt meg különösen furcsállom, hogy amikor ezt kritizálom, akkor a libbant állományjavítóknak nem az esik le, hogy az adott szervezet kritikája jogos, mert lófaszt sem csináltak amíg mérhető hasznuk nem volt belőle. Nem az esik le, hogy az adott szervezet a család szerencsétlen helyzetét saját médianyilvánosságának a céljából használja, hanem az, hogy valaki ezen családot jobboldali befolyásától övezve támadja.
Nem vitattam, hogy az adott szervezet kritikája jogos-e, azt vitattam, hogy az üzletrontó renoméromlést nem a rasszista gyilkosok és általában a polgári jogegyenlőséget tevékenysége és szövegei összképében tagadni látszó és betiltott paramilitáris szrvezetet üzemeltető párt rombolja, hanem a szolidaritási akció.
Ami azt indikálja, hogy Állományjavító kartácsunk vagy hót hülye, vagy saját maga is hasonló biznicben utazik és nem akarja hogy rontva legyen esetleg mindkettő.
Ez egy primitív logikai csapda próbál lenni, ugyanis tertium datur: az, hogy igazam van, függetlenül attól, hogy milyen bizniszben utazom (egyébként nem).
Az meg különösen nem tartom ildomosnak, hogy nagy ismertségű külföldi focistákat kérjenek meg ilyenre, hiszen ez sokkal nagyobb médianyilvánosságot jelent külföldön is és automatice degradálja az országot. Persze nem zárom ki, hogy pont ez volt a cél.
Jól tudható, hogy a jogvédők számára a médianyilvánosság és az egyes eseteknek a médiakiaknázása a fontos, e tekintetben az sem kizárt, hogy nem elsősorban a szenvedőkkel szolidarizálnak, hanem saját agendát üzemeltetnek, amelyekhez az egyes emseményeket illetve azok médiaképét felhasználják.
Egyébként más okokból én nem rokonszenvezem a jogvédőkkel, alapvetően szélsőségesnek tartom ezeket a szervezeteket, amennyiben állsáfoglalásaik nem arányosak és nem kiegyensúlíozottak, és azt gondolom, hogy a politikai elkötelezettségeiknek olykor alárendelik a valódi szenvedők valódi szenvedései enyhítésének a parancsát.
De itt a renoméról volt szó, és annak a romlásáért a jobbik és általában a szélsőjobboldal elharapózása árt első renden, nem pedig a valóságos eseményeket vvalóban nyilván a médialehetőségek határáig kiaknázó jogvédők.
|
|
A hozzászólás:
 |
vitéz Ebőváry Nyüglönc
2010-05-30 17:58:20
|
31551
|
No most akkor nézzük meg a te álláspontodat.
Ugye van egy szerencsétlen család akinek a tagját és a gyerekét bizonytalan körülmények között megölik. Az eset valamikor másfél éve télen történik.
Az anyagi kár noha nagy, kezelhető, bár a tragédia visszavonhatatlan.
Nos mi történik a jogvédelem és az erre szakosodott segélyszervezetek által? Azt ne feszegessük, hogy a tágabb család és környezet miért nem segít az áldozatokon.
Kb. fél évig garantáltan semmi nem történik, hiszen a cikkben ismertetve van, hogy a focistákat októberben keresik meg külföldön azzal, hogy segítsenek, mert senki nem segít Mo-on, ami önmagában is furcsa, hiszen a kinti segélyszervezet ezzel beismeri, hogy nem csinált semmit a benti.
Azaz senki nem csinált aktívan semmit, noha a pénzügyek adakozásából vagy más forrásból elérhetők, az elvégzendő munkára van megfelelő segélyezett kör a társadalmi munkáról ne beszéljük, mert az jogvédőknél nem ildomos.
Az persze ismert, hogy a segélyszervezeteknek tudomásuk van a témáról, hiszen nem volt olyan jogvédő aki ne élt volna a sajnálatos esemény által biztosított médianyilvánossággal.
No most október és május között eltelt további hat-hét hónap és továbbra sem csinált senki garantáltan semmit, noha a munkaerő rendelkezésre állt továbbra is sőt ... és az anyagiak sem jelenthettek akadályt az anyagilag megfelelően kistafírungozott jogvédőink által.
No most elképzelhető-e, hogy ezen segítséget jogvédőink szándékosan mulasztották el, amíg a megfelelő méretű médianyilvánosság biztosítható.
Szerintem minden további nélkül, minden más egyéb azt feltételezi, hogy nem alkalmasak a munkájuk betöltésére vagy azt nem akarják megcsinálni.
Azt meg különösen furcsállom, hogy amikor ezt kritizálom, akkor a libbant állományjavítóknak nem az esik le, hogy az adott szervezet kritikája jogos, mert lófaszt sem csináltak amíg mérhető hasznuk nem volt belőle. Nem az esik le, hogy az adott szervezet a család szerencsétlen helyzetét saját médianyilvánosságának a céljából használja, hanem az, hogy valaki ezen családot jobboldali befolyásától övezve támadja.
Ami azt indikálja, hogy Állományjavító kartácsunk vagy hót hülye, vagy saját maga is hasonló biznicben utazik és nem akarja hogy rontva legyen esetleg mindkettő.
Az meg különösen nem tartom ildomosnak, hogy nagy ismertségű külföldi focistákat kérjenek meg ilyenre, hiszen ez sokkal nagyobb médianyilvánosságot jelent külföldön is és automatice degradálja az országot. Persze nem zárom ki, hogy pont ez volt a cél.
|
|
Előzmény:
 |
Állományjavító
2010-05-30 16:44:42
|
31519
|
Messze innen van bármiféle jogerős ítéletre szoruló bizonyítási kényszeren az a szabadon és az általad hivatkozott művelt világban meglehetősen elfogadottnak tűnő vélemény, hogy a betiltott paramilitáris szervezetet üzemeltető szélsőjobboldali párt a demokrácia szégyene és megcsúfolása, hogy nyilatkozatiból a polgári jogegyenlőség tagadásánka riasztó és egyben undorító képe bontakozik ki a figyelmes szemlélő előtt.
Mint mondtam, én nem kívánok ennek az álláspontnak a tételes bizonyításával vagy cáfolatával foglalkozni, hiszen te voltál az, aki a művelt világban romló renomét kárhoztattad, nem pedig a tényállást, azt pedig megállapíthatjuk, hogy azok körében, akik véleményét egy focicsapatnak a rasszista gyilkosok áldozatai iránti szolidaritása formálhatja, nagy valószínűséggel az említett képződményt, a Jobbikot is megalapozottnak gondoltan vélik undortkeltő fekélynek a demokratikus Magyarország arcán.
Az összes többi megjegyzésed érdektelen azon felvetésed szempontjából, hogy ki rontja a renomét, a szolidaritási akció résztvevői vagy a rasszista gyilkosok illetve a te hiénázós posztodban megfogalmazott állsápont képviselői-e.
Nem követelhető meg ugyanis az áldozatoktól vagy a szolidaritási akciók résztvevőitől a tökéletesség, tehát a rasszista gyilkos attól még az marad, ami, hogy esetleg igazad van azzal az inszinuációddal, hogy esetleg valakik hűtlenül kezelnek egyes összegeket.
És ugyanez vonatkozik arra a minősíthetetlen hozzászólóra, aki szerint a szolidaritási akció rontja a renomét, nem a rasszista gyilkosságok, melyekre a szolidaritási akció válaszként megszületett. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|