|
|
 |
Állományjavító
2010-05-30 16:44:42
|
31519
|
Messze innen van bármiféle jogerős ítéletre szoruló bizonyítási kényszeren az a szabadon és az általad hivatkozott művelt világban meglehetősen elfogadottnak tűnő vélemény, hogy a betiltott paramilitáris szervezetet üzemeltető szélsőjobboldali párt a demokrácia szégyene és megcsúfolása, hogy nyilatkozatiból a polgári jogegyenlőség tagadásánka riasztó és egyben undorító képe bontakozik ki a figyelmes szemlélő előtt.
Mint mondtam, én nem kívánok ennek az álláspontnak a tételes bizonyításával vagy cáfolatával foglalkozni, hiszen te voltál az, aki a művelt világban romló renomét kárhoztattad, nem pedig a tényállást, azt pedig megállapíthatjuk, hogy azok körében, akik véleményét egy focicsapatnak a rasszista gyilkosok áldozatai iránti szolidaritása formálhatja, nagy valószínűséggel az említett képződményt, a Jobbikot is megalapozottnak gondoltan vélik undortkeltő fekélynek a demokratikus Magyarország arcán.
Az összes többi megjegyzésed érdektelen azon felvetésed szempontjából, hogy ki rontja a renomét, a szolidaritási akció résztvevői vagy a rasszista gyilkosok illetve a te hiénázós posztodban megfogalmazott állsápont képviselői-e.
Nem követelhető meg ugyanis az áldozatoktól vagy a szolidaritási akciók résztvevőitől a tökéletesség, tehát a rasszista gyilkos attól még az marad, ami, hogy esetleg igazad van azzal az inszinuációddal, hogy esetleg valakik hűtlenül kezelnek egyes összegeket.
És ugyanez vonatkozik arra a minősíthetetlen hozzászólóra, aki szerint a szolidaritási akció rontja a renomét, nem a rasszista gyilkosságok, melyekre a szolidaritási akció válaszként megszületett. |
|
 |
Geyza
2010-05-30 16:30:12
|
31513
|
Nem kell nagy feneket keríteni neki: PR-akció volt.
Idejöttek, dolgozgattak egyet, leírták az adóból, söröztek egy jót valamilyen alapítványi dohányból, ha szerencséjük volt, kettyintettek néhány hatalmasat.
Kb. olyan, mint amikor a főméltóságú úr neje meglátogatta a sebesülteket a kórházban, a jómódú polgárasszony meg tépést csinált.
Nyilván sokkal egyszerűbben és olcsóbban is megoldható lett volna, de ártani meg nem ártott. |
|
A hozzászólás:
 |
vitéz Ebőváry Nyüglönc
2010-05-30 16:19:04
|
31510
|
Ugyan nem tisztségem a Jobbikot megvédeni, de nem tudom hogy bizonyítva van-e a részvételük ezekben a gyilkosságokban. Az sem tudom hogy paramilitáris szervezetektől meg kell-e védenem a lakosságot vagy a vagyontárgyaim védelmét kell-e ellenük biztosítanom.
Az én éjjeli őreim más jellegű egyének más jellegű tevékenységeiről szoktak beszámolni.
Nos nem tudom, hogy miért szükséges ezen szolidaritás pont nemzetközi sportolók általi kifejezése, különösen nem értem, hogy miért nem lehetett a helyreállítási munkákat önerőből az említett segély szervezeteknek az elmúlt egy évben megoldania, amikor az anyagiak szemmel láthatóan megvoltak rá, és a szabad , államilag közpénzekből fizetett munkaerő az adott népességen belül még a településen belül is bőven többszörösen megvolt és a helyreállítás költsége minimális.
Miért kellett ehhez 1000+ km-ről egy focicsapatot idehozni és nemzetközi lejáratását csinálni az országnak.
Nagyot tévedek-e ha azt mondom, hogy nem csodálkoznék, ha a sportolók által juttatott anyagiak nem okvetlen érnek el a rászorult családhoz, hanem egyéb célra hasznosulnának.
"akkor szintén az a helyzet, hogy az javítja az ország renoméját, aki ezt a véleményt és szóhasználatot undorítónak és elfogadhatatlannak nyilvánítja. "
Lehet, viszont nem ők fizetik a számlát. |
|
Előzmény:
 |
Állományjavító
2010-05-30 15:54:07
|
31507
|
Amennyiben Magyarország diszkreditálása a cél, az nem tetszik, mert az én üzletemet rongálja és nem tudok munkát adni a dolgozóimnak, ha a művelt nyugat elfordul a rasszistáktól.
1) A művelt nyugaton már annak is meglehetősen rossz sajtója van annak, ha valaki a renoméját nem a rasszista gyilkosoktól és nem a szélsőjobboldali betiltott paramilitáris szervezeteket üzemeltető botránypárttól, a Jobbiktól félti, hanem az áldozatokkal szolidaritást vállalóktól.
Én nem vitatom, hogy helyes-e az az álláspont, amely szerint a fent leírt személyek maguk is undorító rasszista seggfejek, de az tényállításként szögezhetem le, hogy a művelt nyugat közvéleményében és annak is az üzeltmenetre az átlagnál nagyobb befolyással bíró részében ez egy meglehetősen elterjedt vélemény.
A cél pedig, minden ettől különböző álláspont elégséges alátámasztásáig nem más, mint amit az önkéntesek megjelöltek, azaz a rasszista gyilkosok áldozatai iránti tevőleges szolidaritás kifejezése.
És az sem tetszik, ha az üzletmenetnek az az ára, hogy a hiénákat etetnem kell, mert költségnövelő tényező effektív haszon nélkül.
Hiénákat nem kell etetned, nincs olyan törvény, amely vadállatok, ezen belül dögevők tartására kötelezne, már ha nem számítod az ország kevés számú állatkertjének közfinanszírozásából rád háruló néháány forintot.
Ha a "hiéna" kifejezéssel netán emberi lényeket, estetleg ezen belül a társadalmi szolidaritásra ilyen vagy olyan módon rászorultaknak tekintetteket értettél volna, akkor szintén az a helyzet, hogy az javítja az ország renoméját, aki ezt a véleményt és szóhasználatot undorítónak és elfogadhatatlannak nyilvánítja.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|