két idézet a fő topikból:
egy egerszegi: "Kovács Ákos: az elején nem értettem, hogy miért játszik annyit, mert támadásoknál Fodor bevitte palánk alá, és ott már nem segített a 69 kiló, a másik odlalon meg rengeteget vezette fölöslegesen a labdát, és extra leosztásai egyáltalán nem voltak. A második félidőről nincs mit beszélni: kulcsember volt, és nem szart be eldobni a trít. Riszpekt."
egy paksi: "Ha nincs a 4 légiós szabály, akkor Kovács Ákos ötperces játékos se lenne IRL, így meg kvázi kiegyenlítette az elődöntőt."
Korábban, amikor búcsúztatott minket a Paks, akkor véleményeztem, h örülök Kacsa szereplésének (mégiscsak kecskeméti, meg fiatal tehetség, meg minden), ugyanakkor nem értem a bizalmat iránta, a neki adott játékperceket, mert súlytalannak tűnik, céltalanul futkorászónak (nyilván, neki célja volt vele, csak az éppen nem a csapat érdekeit szolgálta), aki tölts és lőj! alapon hajigálta a pontatlan tríket, aki idióta (vagy annak tűnő...?) mérgezett egér futamokat lejtett a pályán és idegesítő módon képes 20 mp-ig is pumpálni a lasztit ide-oda, míg lecsapdáztatja magát bénán.
Nos, ma ugyanazt láttam tőle. Pumpálás, futkorászás, eszetlen megoldások. Csak éppen annyi különbséggel, h volt súlya! Azaz eredménye. Mert amikor már pontokat termel, Valoviccsal pöröl (jogosan, Booker bunkó jobbos könyököse után) :-), akkor már a kosárlabda társadalom is (f)elismeri őt. A súly nyilvánvalóan nem a 69kg-jára utal, hanem a teljesítményére. Jó volt látni, ahogy folyamatosan belemelegedett a meccsbe, felnőtt -főleg bátorságban és pontosságban- H.Ákos mellé, és a pofátlan tripla a végén... Jól írta egy paksi (Sabee): ha az kimarad, szétcincálják. De bedobta, volt pofája. Ez itt, ebben a szituban, 20 évesen inkább vakmerőség volt, mint hit kérdése. Dehát egyszer fiatal az ember, és most kell odaverni.
Bízom benne, h megmarad az ambíciója a köv. években. Úgy tűnik, jól döntött, amikor Ákos és Zacsi mellé ment "inasnak", mert jó helyen kupálódik a srác. Talán hazabeszélek, ha azt mondom, sokkal több vér látszik a pucájában, mint pl. az évek óta egy helyben totyorgó csakakisszsoltban. És valóban, ha nincs a 4 légiós szabály, akkor lehet, ma sehol sincs. Ő sem, és más fiatal magyar sem. Jövőre még több idő juthat a magyar fiataloknak. Nagyon szorítok nekik, mert rengeteg iszonyatosan tehetséges kölök pattogtat már most pl. kadettban, nemcsak Kecskeméten! Szeretném őket nemcsak padon látni, hanem bajnokin és a válogatottban is. Hajrá fiúk!
S még vmi: mindig nézem a meccseken a Csorvási szülőket, Kacsa apukát, a reakcióikat, az aggódásukat, ahogy szorítanak a csemetének. Olyankor mint egy tükörben, viszontlátom magam, ahogy én is együtt lélegzek a fiammal, amikor bent küzd a pályán. Enyém gyerek most nagyon jó helyen van, és nyugodt vagyok, h jó edzője van, aki szakmailag és emberileg is példakép előtte, így kamaszkorban. Hmmm, pár év, s nézhetem majd Faragó apuka, Fábián apuka, Szalai apuka, Kovács apuka, Illésanyuka, Pitykeapuka, Brenyóanyuka, stb. szülők arcát, amint szorítanak a kölyöknek... Én szóltam! ;-))) |