Akkor gondold át mégegyszer, mert a vöröseltolódást nem a tér tágulása okozza. Ha a tér (vagy a méghülyébbeknek, a téridő) okozná a vöröseltolódást akkor igazad lehetne és akkor a tér tágulását észre sem tudnánk venni.
De mivel tér nincs, ezért az nem tágulhat.
A galaxisok normálisan, gyorsan mennek, a távoliak akár tízszeres fénysebességgel távolodnak. És ezért vesszük észre, ami egymagában bizonyítja, hogy nem a tér tágul, nincs is olyan.
1517: tegyél már ide valami bizonyítékot a tér létezésére légyszíves. Mielőtt kiszámolnád a tágulásának az ütemét. Köszi.
Egyébként az nem lehet, hogy ahogy tágul a tér tulajdonképpen azzal arányosan nő mindennek a mérete? Csak ez nem kimutatható, mert közben a méterrúdjaink is hosszabbodnak.
Tételezzük fel, hogy a fény sebessége lefelé esve nagyobb lesz (egy kicsivel).
A lefelé eső fény elrontja a Mössbauer érzékelhetőséget, mert 20 méterrel lejjebb már nem nyelődik el az a gammafoton amely az emitter mellett simán elnyelődik.
Ha azt tételezem fel, hogy a rontás a fény sebességnövekedéséből adódik, akkor próbáljuk meg ezt a növekedést kompenzálni valahogy, például úgy, hogy az elnyelő Fe mintát egy hangszórómembránra ragasztva rángatjuk.
És láss csodát, amikor a membrán lefelé megy akkor -kikompenzálva a foton sebességnövekedését- a Fe izotóp ismét képes elnyelni a fentről induló fotont.
Mire következtetsz a mérési eredményből?
Naná, hogy a buznyák relativisták az einsteini istenség hülyeségeit látják benne bizonyítva.
Pedig csak a fénysebesség változó, irányfüggő. Sose vizsgálták másik irányban és a sebesség mérése nagyságrendekkel nagyobb hibahatárú, mint a sebesség változásának kimutathatósága Mossbauer módszerrel.
Emil kedvéért elmagyarázom, hogy lesz a kúpból kör. Mivel ez itt nem az ökör-kör. ;)
Népszerűsítő szinten azt lehetne mondani, hogy kúpszelet.
De ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Mivel az égbolt nem egy határozott sugarú gömb, ugyebár.
Ha felnézünk az égre adott kúpszögben, akkor egy kört látunk. Ez egy kúpszelet határesete, ha a gömb sugara végtelen.
Csakhogy az égre nem egy kört rajzoltak a csillagászok. Hanem egy sávolt.
A sávszélesség magyarázata pedig az időmérés bizonytalanságából következik. Hogyan is?
Megpróbálnak egymásra illeszteni két zajos görbét (időfüggvény).
Ráadásul az egyik érzékenysége egy kicsit különbözik is, az orientáció miatt.
Továbbá a mérés felbontása is véges. (A digitális fényképezésnél színmélységnek nevezik a megfelelőjét.)
Tehát a két görbét nem lehet egyértelműen egymásra tolni.
Sőt, a legjobb illeszkedés nem egy adott pontban következik be általában, hanem egy tartományban.
(Még pontosabban egy adott tartományban az illeszkedés hibája egy adott hibahatáron belül van.)
Ebből következik, hogy két kúp határozza meg az égen azt a sávot, amilyen irányból a jel érkezhetett.
Nem abból következik, hogy a két különböző helyen lévő detektortól felnézünk az égre és két kúp áthatását látjuk.
(A két detektor együttesen határoz meg egy kúpszöget.)
Csakhogy a csillagászok egy elkeskenyedő sávot rajzoltak, nem pedig két kört. Eddig az ív szélességéről beszéltem.
Az ív hossza viszont abból adódik, amit a mmormotafélék nem akarnak megérteni.
Mivel a detektorok nem ugyanolyan orientációban állnak (már eleve a felszín görbülete miatt is), ezért az érzékenységük a különböző irányokból jövő gravitációs hullámokra eltérő. (És szerintem a korábban hivatkozott ábra nem egészen pontos.) Viszont ennek a bizonytalansága sokkal nagyobb, mint az időmérés bizonytalansága. Ezért a sáv hosszabb a szélességénél. (Az érzékenység bizonytalanságának számszerű megállapításához nincs elegendő információm, de a gravitációs teleszkóp üzemeltetői nyilván ezt is kiszámolták.)
Ha csak kettő működik, és csak az időmérésre hagyatkoznak, akkor csak köröket lehet meghatározni.
(Amit a professzor sem részletezett viszont, hogy az időmérés bizonytalansága miatt ezek nem elemi vékonyságú körök, hanem keskeny sávok. Ráadásul a sávok vastagsága is függ az iránytól, ezt kellett volna construct elmagyarázza.)
Frei Zsolt: Ha csak kettő detektor van, akkor csak köröket lehet meghatározni.
De mivel a Föld felszínén vannak a detektorok és nem ugyanúgy állnak, az iránytól függően az egyik egy kicsit érzékenyebb. Ezért a körön belül be lehet szűkíteni a jel érkezésének irányát.
Ha nem lennétek ilyen bigott relativisták (na jó csak képzeljük el) és tételezzük fel ki akarnátok mutatni a fény sebességnövekedését amikor lefelé esik, akkor mit tennétek?
Úgy látom pontatlanul fogalmaztam, pont nem az érdekel mit kellene látni a relelm szerint, hanem kisérleti eredményeket keresek ahol valóban a gravitációs kékeltolódás látszik ha van ilyen.
A PR kisérletet az előbb kifejtettem, az sebességnövekedést mutatott ki a leeső fénynél, nem kékeltolódást. Amikor pedig a forrást rángatta akkor a közeledő/távolodó csillagnak vagy galaxisnak megfelelő kék/vöröseltolódást mutatta ki ami szintén nem gravitációs blueshift.
A gravitációs vöröseltolódás az ugyebár mérhető csillagokkal (pl fehér törpék) vagy galaxis clusterekkel. De kékeltolódás kimutatására csak a Föld gravitációs ereje jön számításba, már ha van ilyen kék felé tolódás.
Ha a lefelé haladó fény sebessége eltérne a felfelé haladótól, azt függőlegesre állított MM interferométerrel ki lehetne mutatni (ha nem alakulhatnának ki állóhullámok - nem jönne létre határozott fix interferenciakép).
Nyilván már ki is mutatták volna megveszekedett relelm.-tagadók, némi áldozathozatallal.
Ha elovastad volna akkor talán leesik, hogy három különböző helyen levő detektorral és a jel beérkezésének időkülönbségeiből kalkulálták az irányt.
Ha minden jól halad, akkor lesz öt ilyen detektor a Főld jó távoleső pontjain. Ezzel a rendszerrel még tőbb esély van a gravitációs hullámokat kibocsájtó objektum lokalizálására.
A relativitáselméletből következik, hogy gyorsuló űrkabinban - az elejéből hátrafelé világító fehér fényforrás fénye a kabin végében kékes árnyalatúnak adódik (mert "hullámtorlódás" lép fel.). Az ismert ekvivalencia elv alapján állítható, hogy gravitáló testen nyugvó kabinban is hasonlóképpen fellép ez a kékeltolódás.
Ma már léteznek hangolható lézerek. 2 példánnyal, interferométeres vizsgálattal kimutatható kell légyen ez a spektrális eltolódás. Megbízás esetén szerintem egyetemi laborban be tudják mutatni.
A PR kisérlettel tudod csak az a bibi, hogy a hangszóróval a fény megváltozott sebességét lehet kompenzálni és nem a frekvenciáját. Ezzel pedig pont nem a grav blueshiftet mutatták ki hanem a leeső fény sebességnövekedését. A sebességnövekedést kompenzálták a hangszóróval, így pont megdöntötték a relativitáselmélet alapját képező fénysebesség állandóságát.
Valami analógia hasonlat például ha megy egy biciklis után egy autó de elüti. De ha a biciklis észbekap és begyorsít az autó előtt akkor nem üti el, mert a biciklis kompenzálta a kettőjük közötti sebességet. Tudom nem fog tetszeni a hasonlat, de a hangszóróval csak a fény sebességnövekedését kompenzáltad.
