Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

bentoka Creative Commons License 2 napja 0 2 36850

A múlt héten néhány szabadnapot feláldozva lekanyarodtunk a Jón-Tenger partjára a Magyarkanizsa-Belgrád-Preševo-Gradsko-Bitola-Kozani-Preveza útvonalon. A szerb részen nem találkoztunk útjavítással, Szkopje környékén befejezték a tavaly elkezdett építkezéseket, viszont a határ és Szkopje között továbbra is vacak az út mindkét irányban. Bitola felé kanyarodva a szokásos dolgokkal találkoztunk, eleinte kissé szét van taposva az út az új pálya munkálatai miatt, utána Prilepig szép minden, majd Bitoláig keresztbordás, mint eddig.

A görög rész Kozani-ig és később is okés, viszont vagy három helyen mértek Florina és Ptolemaiada között, ott ugye 70-90 km/h korlátozás van a száguldásra csábító széles országúton. Az utolsóba bele is futottam a 90 helyett 101-el, de látta a rendőr hogy buta turista vagyok és elengedett. :D

A tengerpart üres, a víz kellemesen friss, az árak még bőven szezon előttiek, megérte legurulni.

Katana750 Creative Commons License 6 napja 0 1 36849

Ahogy írta az előttem szóló! Pár km. az 1 pár tehát 2 km. amivel hosszabb az elkerülő. Az alagutakban kell(ajánlatos) 80km/órára lassítani! Nagyon jól sikerült, semmi értelme a városon átmenni. 

Előzmény: Bendegúz90727 (36843)
feketefelho Creative Commons License 6 napja 0 0 36848

Amennyiben szeretnéd Belgrád szépségét élvezni, akkor csakis a városon keresztül. Viszont, ha lemondasz erről a gyönyörről, akkor az elkerülő javasolt.

Az elkerülő hosszabb pár kilométerrel, de a nagyobb sebesség miatt ugyanannyi (vagy kevesebb) időbe telik az abszolválása, mintha a városon keresztül mennél (főleg, ha ott még bele is kerülsz egy belvárosi dugóba).

Előzmény: Bendegúz90727 (36843)
409 Creative Commons License 2024.04.30 0 0 36847

+1

Előzmény: kerkyra (36844)
dokeee Creative Commons License 2024.04.30 0 0 36846

Upsz, ez én vagyok.

Előzmény: FehéresX (36845)
FehéresX Creative Commons License 2024.04.30 0 1 36845

Egyetértek. 

Előzmény: kerkyra (36844)
kerkyra Creative Commons License 2024.04.30 0 1 36844

Én  elkerülő  tagadó  voltam  eddig....   Tavaly  kipróbáltam, nem  fogok többet a  városon  keresztül  menni....  Lehet  rajta  szépen   haladni....    

Előzmény: Bendegúz90727 (36843)
Bendegúz90727 Creative Commons License 2024.04.30 0 0 36843

Sziasztok! A belgrádi kőrgyűrűről nem találtam fél évre visszamenőleg véleményt. Most kérem írjátok mi a tapasztalat a belgrádi átszelőshöz képest. Köszi

szabbibaki Creative Commons License 2024.04.24 0 0 36842

"Béci-Fekete-Katana" köszönöm az infókat.

Tavaly is hasznos volt, akkor oda-vissza Srb-Mac útvonalat választottam, odafele Dojran volt a próba, hazafele semmi cicoma - hacsak Hercegszántó nem az - egyedüli határátlépő voltam.

Béci 72 Creative Commons License 2024.04.24 0 0 36841

Hazafelé,hacsak nem szeptember végén jön vissza a topictárs,jó lehet a román útvonal.

Előzmény: feketefelho (36840)
feketefelho Creative Commons License 2024.04.24 0 1 36840

Szia!

Látom a srácok már elrendezték a dolgot.

Én csak a matek kedvéért néztem meg a két útvonal közti különbséget.

A két útvonal hossza alig különbözik, a Románián keresztüli 60 km-el hosszabb (akkor, ha Bulgáriában a szerpentines részt választjuk Vidin után).

Menetidőben (forgalomtól mentesen) viszont 5 óra különbség van köztük. Itt jön elő, amit Katana írt, hogy a RO-BG szakasz nem 100%-ban autópálya.

Kifelé jelentős határforgalom, menetidő növekmény a vendégmunkások miatt akkor már nincs, hétköznap mérsékeltebb is a forgalom.

Emiatt kifelé én sem javaslom a RO-BG útvonalat.  

Előzmény: szabbibaki (36833)
Katana750 Creative Commons License 2024.04.23 0 1 36839

A Calafat-Vidin Duna-híd kivételével folyamatos a haladás arra is csak lassabb mert nem autópálya az út 100%-a mint a délszláv vonalon. Én is egyseggel szoktam lemenni(Ro-Bg. felé is) csak tavaly így hozta a kedvem. Megpihentünk Vidinben. A vas étvágya ha itthon tudod itatni akkor az olcsóbból miért lenne gond? Mindkét tranzit országban olcsóbb. A délszláv vonalon csak az egyikben. Augusztus végén, hétköznap én nem választanám a Ro-Bg. útvonalat. Hazafelé inkább! Főleg ha Szalonikitől keletre van az indulás. A Jón-tenger felől Niki-Bitola-Kumanovo-Presevo-Stb.

Előzmény: szabbibaki (36837)
Béci 72 Creative Commons License 2024.04.23 0 1 36838

Én aug.végén a szerb útvonalat választanám.Ha Románia felé mennék,akkor a táj miatt,és ott aludnék valahol.

Előzmény: szabbibaki (36836)
szabbibaki Creative Commons License 2024.04.23 0 0 36837

Nekem fontos az "egyseggel", ezért számít a folyamatos haladás, még ha nem is nagy a tempóm. Nagy a vas étvágya, így ebből a szempontból is kell mérlegelnem.

Egyébként a (remélhetően) gyorsabb határátkelések miatt kezdtem variálni.

Előzmény: Katana750 (36835)
szabbibaki Creative Commons License 2024.04.23 0 0 36836

Salgótarján környékén lakom, általában a SRB-MAC-GRE útvonalat választom.

19-20 óra körül szoktunk indulni és kb 11 körül érkezünk Stavrosba, mindig hétköznap utazunk oda és vissza is. A határokon kb. 2-2,5 órát "vesztünk", max sebességem 120km/h, csak tankolás, vagy wc miatt állunk meg. Mivel semmiért nem kell időre mennünk (nincs konkrét szállás foglalásunk) , ezért próbálok infót gyűjteni a Ro-Bg-Gre útról.

Azt kell mérlegelnem, ha a határokon nem sokat vesztek, akkor nem gond a lassabb haladás, mert az összidőm akár lehet azonos is!?

Előzmény: Béci 72 (36834)
Katana750 Creative Commons License 2024.04.23 0 1 36835

Másodsorban válaszolok mert én írtam, Laci fésülte közérthetőre és illusztrálta. Tavaly nagyon kényelmesen gurgulázva 17 óra volt Paralia Korinou-Gyál 2 részletben mert úgy akartam. Korinosz-Vidin 7 óra. aug. 18. pénteken és Vidin-Gyál 10 óra. Szombaton, augusztus 19.-én. 

Előzmény: szabbibaki (36833)
Béci 72 Creative Commons License 2024.04.23 0 1 36834

A román határ közelében laksz,azért mész Románián keresztül?

Augusztus végén már a visszafele forgalom nagyon erős,Görögország felé már nem vészes,így a szerb autópálya gyorsabb lenne pl.Pest környékéről.

Előzmény: szabbibaki (36833)
szabbibaki Creative Commons License 2024.04.23 0 0 36833

Sziasztok, elsősorban "FEKETEFELHŐ"-t kérdezném, mert az Ő linkjét tanulmányoztam, hogy a valóságban - hétköznapi indulással, augusztus végén - a

HU-RO-BG-GR útvonal mennyi idő alatt teljesíthető?

Kb ~ 21-22 óra körüli Mo-i határátlépésnél.

Na és mennyire aktívak a szervek Ro-BG utakon?

t-tm Creative Commons License 2024.04.22 0 0 36832

Köszi szépen az infokat! @feketefelho, neked is - teszünk egy próbát!

Előzmény: kerkyra (36824)
kerkyra Creative Commons License 2024.04.07 -1 0 36831

Ok     akkor  nem  írom  le   :) 

Előzmény: Cunaja (36830)
Cunaja Creative Commons License 2024.04.07 0 0 36830

Közben megnéztem az Open Balkán oldalát és nem tetszett a visszaszámlálás. 

Eldöntöttük, hogy nem veszünk kütyüt, így nem kell válaszolnod. 

 

 

Előzmény: Cunaja (36829)
Cunaja Creative Commons License 2024.04.07 0 0 36829

Szia kerkyra!

Elérkezett az idő, hogy megyünk Görögországba!

Gondoltam rendelek egy ilyen kütyüt, hogy ne várakozzunk, legalább a két országban. 

Ezzel kapcsolatban lenne kérdésem. 

Maga az eszköz ingyenes?

Ezt írtad, "Plusz hozzászámolni a kiszállítást a postával, ami ki tudja mennyi. " Itt az összegre gondoltál ( posta költség  ) vagy az időre? 

 

Összefoglalva, kb, mit fizetek, amikor átveszem a csomagot? 

A kártyáról, vonnak-e le, regisztrációs díjat? 

Köszönöm a választ előre is!

 

Előzmény: kerkyra (36824)
409 Creative Commons License 2024.04.05 0 0 36828

Passz, nem tudom. Valószínűleg lesz akinek az egyik, és lesz akinek a másik az előnyösebb.

Előzmény: Pierr_Kardán (36827)
Pierr_Kardán Creative Commons License 2024.04.04 0 0 36827

Köszi, értem.

 

És az autósoknak  milyen előnye lesz Horvátországban ennek a készüléknek a használatával a rendszámfelismeréses módszerhez képest?

Előzmény: 409 (36826)
409 Creative Commons License 2024.04.03 0 0 36826

 

 A kapus rendszert igen, de attól még fizetni kell és útarányosan. Ennek két módja lesz szgk esetében. Az itt is emlegetett kütyü, vagy a díjfizetési rendszerbe regisztrálva rendszánfelismerés alapján. A kp. fizetés megszűnik, csak elektronikusan lehet majd.

Előzmény: Pierr_Kardán (36825)
Pierr_Kardán Creative Commons License 2024.04.03 0 0 36825

Horvátország is rövidesen belép a rendszerbe?

 

Dehát ott éppen most számolják fel a fizetőkapus rendszert...

Előzmény: kerkyra (36824)
kerkyra Creative Commons License 2024.04.02 0 0 36824

1. ENPay tag rendelés:Le kell tölteni az ENPay applikációt (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.enpay), ott regisztrálni egy valós lakcímmel, rámenni az Add tag-ra, kiválasztani, hogy No (nincs még tag eszközöd), aztán megadni a rendszámot, járműkategóriát (1 - személyautó) és a postázást választani. Ezek után, ha megjön maga az eszköz, az még csak Szerbiában használható.2. OpenBalkan prekonfiguráció:Ha megvan az eszköz, kell küldeni egy emailt ide: openbalkan@allyes.global az eszköz sorozatszámával és pár adattal (ENPay alkalmazásban megadott keresztnév, vezetéknév, rendszám és járműkategória), hogy aktiválják az OpenBalkan rendszerben. (Részletek: https://enpay.rs/en/open-balkan-2/)Ekkor ők manuálisan beregisztrálják az eszközt az OpenBalkan rendszerbe, és értesítenek válasz emailben, ha kész.3. OpenBalkan bankkártya regisztráció más országhoz:Ezután tudod regisztrálni a taget az openbalkan-etc.com-on és belépve tudsz bankkártyát rendelni Észak-Macedóniához. Valamiért minden tagországhoz külön kell kártya.Ezek után a szerb szakaszokon az ENpay alkalmazásban megadott kártyáról vonódik majd utólag az útdíj, míg az észak-macedón szakaszokon az openbalka-etc.com-on megadott bankkártyáról, szintén utólag 24 órán belül. Ezeken a felületeken lehet majd követni a részletes díjakat is (ugyanazok, mintha kp-ben fizetnéd).Érdemes nyaralás előtt legalább egy héttel, vagy inkább többel ezt megejteni, mert nem az egész automatizált folyamat. Plusz hozzászámolni a kiszállítást a postával, ami ki tudja mennyi. Jobb jó előre nekiállni.Jelenleg az OpenBalkan tagja Szerbia és Észak-Macedónia, de hamarosan belép Horvátország, Montenegró, Bosznia és Görögország is! Fontos még, hogy járműkategórián belül át lehet vinni a következő autóra is (ha veszel újat). Szóval időtálló kütyü lesz.

Előzmény: t-tm (36822)
feketefelho Creative Commons License 2024.04.02 0 0 36823

Bocs, hogy bele ..., de emlékeztem rá, hogy az egyik FB-os csoportban már volt erről szó.

Itt (Réka posztjában - február 14.) keresd Mezei Péter hozzászólását.

Ő leírja lépésről lépésre a készülék rendelésének menetét.

Előzmény: t-tm (36822)
t-tm Creative Commons License 2024.04.01 0 0 36822

erről (az OpenBalkan-képes TAG-kütyüről) meg tudnál osztani egy rövid "hogyan szerezzük be?" leírást? Elég nehezen sikerül összeszedni infókat a félig szerb oldalakról... be lehet ilyet kütyüt szerezni házhozszállítással, vagy Szerbiában lehet csak begyűjteni..? előre is köszi!

Előzmény: kerkyra (36803)
dokeee Creative Commons License 2024.03.31 0 0 36821

Ez is igaz lehet.

Előzmény: Béci 72 (36817)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!