Keresés

Részletes keresés

toloba Creative Commons License 2007.03.06 0 0 64
Szakadnak a konzervatívok: euroszkeptikus EP-frakció alakulhat a brit és a cseh konzervatívok részvételével


2007-03-06 17:15:55


Az ellenzéki brit konzervatívok vezére, David Cameron, illetve Mirek Topolánek a cseh polgári demokraták kormányfője közös nyilatkozatot tett közzé a The Telegraph brit lap mai számában arra vonatkozóan, hogy egy új frakció megalapítását tervezik az Európai Parlamenten (EP) belül. A deklaráció szerint a leendő euroszkeptikus csoport kiáll majd az "erős transzatlanti kapcsolat, a nyitott piacok és a nemzetek Európája mellett". A cseh polgári demokratáknak és a brit konzervatívoknak együttesen 41 képviselőjük van a 785 tagú EP-ben. Jelenleg még az EP legnagyobb frakciójában, a 277 tagú jobbközép csoportnak, az Európai Néppártnak a tagjai. VGO

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=164453&fr=hk
toloba Creative Commons License 2006.07.16 0 0 63
Elhunyt Pálfi István fideszes EP-képviselő


2006. július 15. FigyelőNet, MTI


Elhunyt Pálfi István, az Európai Parlament néppárti képviselője szombaton Berettyóújfaluban - közölte a Fidesz helyi szervezete az MTI-vel.


"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség berettyóújfalui szervezete megrendülten tudatja, hogy szombaton délután, 39 éves korában türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegségben elhunyt Pálfi István, az Európai Parlament néppárti képviselője" - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott közlemény.

A Fidesz Pálfi Istvánt saját halottjának tekinti.


http://www.fn.hu/index.php?id=3&cid=138897
geszthi Creative Commons License 2004.06.14 0 0 62
Ez van, sikeres volt.

Legalabb vissza a kadari langy melegbe, nem fog semminek emelkedni az ara, mindenki nagy tamogatasokat kap.

Azert ez elgondolkodtat, hogy mire vonatkozik?

"A Fidesz elnöke szerint gyorsan tenni kell valamit, mert különben baj lesz. Orbán Viktor pártja frakcióülésén azt mondta: az a legfontosabb, hogy az Országgyűlésben keresztül tudják-e vinni a nemzeti petícióban foglaltakat: az otthonteremtést, a közüzemi díjak "megfékezését", a privatizáció leállítását és a gazdák nagyobb támogatását."

Előzmény: a_yose (57)
geszthi Creative Commons License 2004.06.14 0 0 61
Ez van, sikeres volt.

Legalabb vissza a kadari langy melegbe, nem fog semminek emelkedni az ara, mindenki nagy tamogatasokat kap.

Előzmény: a_yose (57)
toloba Creative Commons License 2004.06.14 0 0 60
Nagy az öröm jobboldalon, amit nem csodálok, de azért tessék kicsikét elgondolkodni, valamivel reálisabban:

Európa-szerte vereséget szenvedtek a ciklusuk közepén tartó kormányzó erők


Szociális kérdésekben a kampány során a Fidesz balra állt a szocialista párttól - mondta több elemző is egy televíziós műsorban hétfőn. A szakemberek szerint mind a kormányoldal, mind a Fidesz számára voltak jelei az előző nap született eredménynek.


Akár a pártelnök-, illetve miniszterelnökváltást is elképzelhetőnek tartja a vasárnapi EP-választások szocialista vereségét követően Lengyel László. A politológus a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában azt mondta: ha az MSZP ki akar evickélni a jelenlegi helyzetből, akkor nem nagyon van más esélye, mint hogy valódi programot csinál, megvalósítja a reformokat és személyekben vált. A szakember ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az európai parlamenti választásokon többnyire az ellenzéki erők mindenütt kemény vereségeket mértek a kormánypártokra a félidős időszakokban. Alapvető szereptisztázást nevezett szükségesnek mindkét nagy pártnál Kéri László politológus, aki szerint a szocialista pártnak és a kormánynak azt kell eldöntenie, hogy mire használja fel a hátralévő másfél évet, amely alatt sokat lehet rontani, de javulni is. Hangsúlyozta: az ország érdekében talán jótékony is lehet az MSZP-nek egy ilyen vereség, amely azt az üzenetet hordozza, hogy most már normális kormányzásra lehetne váltani. Kéri szerint a győzelem figyelmeztetheti a Fideszt, hogy egyszerre sok lovon messze jutni nem nagyon lehet, rövid távon lehet győzelmet érni el vele.



originalqszi Creative Commons License 2004.06.14 0 0 59
Talán a HírTV-ben
Előzmény: bordi_a_lütyő (58)
bordi_a_lütyő Creative Commons License 2004.06.14 0 0 58
Nem tudja valaki, hogy hol lehet megnézni az egyes városok,kerületek eredményeit?
a_yose Creative Commons License 2004.06.14 0 0 57
Hát, beért...
Előzmény: geszthi (55)
Törölt nick Creative Commons License 2004.06.13 0 0 56
5 évre EP parlamenti képviselők.
:)
Előzmény: Mega Tróger (54)
geszthi Creative Commons License 2004.06.13 0 0 55
Nezzuk akkor beerik-e Orban 8 honapja elkezdett Kormanybuktato kapanyanak gyumolcse a mai nap!
Mega Tróger Creative Commons License 2004.06.09 0 0 54
Engem olyan apróságok zavarnak az EP választással kapcsolatban, hogy néhány szükségtelen információ abszolut nem jut el a választókhoz.
Nos én ilyenekre gondolok:

1) Mit csinálnak a nénik bácsik az EP-ben (jogkörök, feladatok)
2) Hogyan működik? (ugye nem országok szerinti az ülésrend stb...)
3) A bizottságok hogyan működnek?
4) Miért listás a választás?
5) Egyáltalán hány évre választjuk meg ezeket a bácsikat és néniket - az a szomorú hogy ma beszéltem néhány "egyszerű" emberrel és egy sem tudta

Viszont az tudom, hogy az egyik párt azt mondja a másikra, hogy hazudik - viszont ezt eddig is tudtam :(

Akkor most kire-mire szavazzak? Meglepő hogy a választók 70 %-a a távolmaradásra fog voksolni?
De tök jó, mert bárki is veszt, qrva jó indok, hogy a távolmaradók miatt alakult igy a végeredmény...

geszthi Creative Commons License 2004.05.28 0 0 53
JO, akkor ha mar igy szoszerint egybe esik Orban 8 honapja allandoan hantazott dolgaival, kivancsi lennek, hogy ugyan mi a csuda belpolitikai jelentosege van?

Eppen ezeket kerdeztem tavaly szeptemberben is a topiknyitoban. Hatha akkor most 8 honap utan valaszt kapok ra.

Kerlek valaszolj a topiknyitoban feltett kerdeseimre es arra, hogy ugyan mi konkret belpolitiaki jelentosege is van (=ettol fog eldolni a 2006-os valasztas. Komolyan ezt hiszed?
En elore ki merem mondani, hogy ha az MSZP csunyan veszt akkor sem fogok it remuldozni ket ev mulva se, hogy uramisten elbuktuk a 2006 valasztasokat.

Vigyazz nalam az 5 eves topikjaim is aktualisok, szoval ketev nem ido :-))))

Előzmény: Czibók Kálmán (51)
geszthi Creative Commons License 2004.05.28 0 0 52
Tudom, tudom azert is irtam demszkyt. Azert magam is meglepodtem milyen pontos topik az, most hogy hirtelen eszmebe jutott...

Lam az EU-s resz azota is...

Előzmény: pancer1 (48)
Czibók Kálmán Creative Commons License 2004.05.28 0 0 51
lehet, nagyon homályos. már-már fantaziba illő ember lehet az számodra akinek saját gondolatai vannak.

El kell keseritselek én mindig a saját gondolataimat közlöm.

Előzmény: geszthi (49)
Czibók Kálmán Creative Commons License 2004.05.28 0 0 50
csak, hogy valami konkrétumot is irjak, azokról akik ugyanezt hintik.

Az mszp az "újra mszp" szlogennel kampányol és azzal mitt tett (?) az elmúlt 2 évben,
az szdsz még szebb, ők pontosan ugyanazzal, amivel az országgyűlési választásokkor - az adócsökkentéssel - amiből még soha nem valósult meg semmi.

Persze egyik sem belpolitikai téma tudom, "a hülyék meg a túloldalon jönnek és egyik sem evez"(Moldova)

Előzmény: acontrecourant (45)
geszthi Creative Commons License 2004.05.28 0 0 49
Es meg te beszelsz esrol Kalman?

Van sajat gondolatod is vagy Ojelsege kiadta 8 honapja a gondolni valot aztan azota is szoszerint azt mantrazzatok.

Igaz ha nincs mondanivalo az EU-rol a magyarsag vizsgan kivul (mit lattunk Lisszabonban ugye mukodni).

Persze az SZDSZ is hulye, ezt mar kedves Acontrecourant vitatarsank irom, mert kampanyolhatnanak azzal az uggyel amikor csak Szent-Ivanyiek maradtak kinn megvedeni a Status torvenyt mert a mi nagy erdelyiekert krokodil konnyeket hullato nemzeti kepviseloink rohantak haza szavazni a parlamnetbe az MFB-s lenyulasrol...

Mar irtam neked masik topikban. Szolj mar Fodoreknak hogy ez adu asz, mit szerencsetlenkednek itt a szegyenlosseggel, hogy nem hozzak elo. Eppen errol szol az EP es eppen itt mutatkozik meg ki is kepviseli az orszgaot kinn valojaban (meg ha itthon nem is ertett egyet a torvennyel ugye) es ki az aki csak vei a mellett vele, de a elso adando alkalommal magasbol le... az erdelyieket.

Koszi.

Előzmény: Czibók Kálmán (47)
pancer1 Creative Commons License 2004.05.28 0 0 48
Azért előre ne igyunk bármily szép.. :-)
Előzmény: geszthi (46)
Czibók Kálmán Creative Commons License 2004.05.28 0 0 47
ezt most nagyon őszintén irom:

nagyon hülye lehetsz, ha ezt elhiszed.

Előzmény: acontrecourant (45)
geszthi Creative Commons License 2004.05.28 0 0 46
De jo is lesz majd idezgetni a 38-at...Mar keszenleteben a megfelelo topikom :-))))
(Na, Jo nem kiabalom el Demszky helyet)

Akkor majd persze nem fog szamitani, hisz az "csak egy jelentoseg nelkuli EP valsztas kapcsan hangzott el".

Imigyen szolott Cassandra...

Előzmény: acontrecourant (45)
acontrecourant Creative Commons License 2004.05.28 0 0 45
Kálmán, ne járasd le magadat. Okosabb vagy annál. Te is tudod, hogy az EP-választásoknak AZ ÉGVILÁGON SEMMI köze nincs a belpolitikai erőviszonyokhoz.

Az, hogy a Fidesz - a szavazói aktivitás növelése érdekében - most úgy tesz, mintha volna ilyen hatás, az puszta kampányfogás.

De hiszen te is tudod, Kálmán.

Előzmény: Czibók Kálmán (43)
geszthi Creative Commons License 2004.05.28 0 0 44
Jo azt latni mikor elore megmondtam a dolgokat:-))).

No meg azt is, hogy a nagy Fidesznek meddig is terjed az esze, mert eddig meg egy kuma kampnay mondani valo nem volt az EU-rol.

Igaz Lisszabon utan...

Előzmény: Czibók Kálmán (43)
Czibók Kálmán Creative Commons License 2004.05.28 0 0 43
ezért kellett felhozni, a topikot, hogy megmutasd majd' egy év alatt semmit nem változott az eszed?

kár volt.

Előzmény: geszthi (38)
pancer1 Creative Commons License 2004.05.28 0 0 42
Négy párt az EU-ban is?
A Marketing Centrum felmérése
NSZ • 2004. május 27.
Ime...

A Marketing Centrum egy hónappal az EU parlamenti választás előtt készült felmérése szerint magas (50 százalék fölötti) részvétel esetén 13:11 arányú ellenzéki győzelem várható június 13-án, alacsony (40 százalék alatti) részvétel esetén pedig döntetlen. Az SZDSZ két mandátum szerzésére tűnik esélyesnek, és az MDF is mandátumszerzőnek látszik.

A felmérés keretében május 12. és 16. között az ország 100 településén 1000 véletlenszerűen kiválasztott választópolgárt kérdeztek meg Marketing Centrum munkatársai.

Az áprilisi, májusi felmérések eredményei azt jelezték, hogy a kormányoldal túljutott a mélyponton, és csökkent az ellenzék előnye. Ezzel együtt a „most vasárnapi” parlamenti választásra vonatkozó kérdésre adott válaszok szerint a Fidesz 9 százalékkal több támogatót tudhat maga mögött, mint az MSZP. A Fidesz előnye az EU-választás kontextusában is tetemes. A pártválasztók körében az MDF is 5 százalék fölé kerül, ami meglepetés a korábbi felméréseihez képest.

A választásokat persze mindig azok döntik el, akik elmennek szavazni, és a június 13-i voksolás legnyitottabb kérdése éppen az, hogy hányan fognak élni a választójogukkal. A képzeletbeli „most vasárnapi” országgyűlési választáson a megkérdezettek 47 százaléka venne részt „biztosan”, a június 13-i voksolásra pedig 44 százalékuk ígérte biztosra a részvételét. Ezeket az adatokat azonban nem árt óvatosan kezelni. A megkérdezettek 55 százaléka ugyanis azt állította, hogy elment szavazni az EU csatlakozásunkról döntő népszavazáson, holott 2003 áprilisában mindössze a jogosultak 46 százaléka voksolt.

A kutatók a felmérés alapján jóval 50 százalék fölötti részvételi arányra számítanak, és a szavazási hajlandóság figyelembevételével Fidesz támogatottsága 47 százalékra, az MSZP-é 33 százalékra, az SZDSZ-é 9 százalékra, az MDF-é pedig 6 százalékra növekszik. A többi induló viszont meg sem közelíti az 5 százalékos küszöböt. Ezek a szavazati arányok a következő mandátumeloszlást eredményeznék: Fidesz: 12; MDF: 1; MSZP: 9; SZDSZ: 2.

A kutatók adnak egy szigorúbb becslést is a június 13-án voksolók arányára, ennél az alacsonyabb részvételi aránynál 12:12-re módosul a kormányoldali és az ellenzéki mandátumok aránya. Ez elsősorban abból adódik, hogy a Fidesz támogatók körében meglehetősen magas az EU-szkeptikusok aránya, és a szkeptikusok, illetve az EU ellenesek többsége abba a csoportba került, akik alacsony hajlandóságot éreznek az EU parlamenti választásokon való részvételre.

A kétféle részvételi aránnyal kalkuláló modellre csak a Fidesz és az MSZP várható eredménye érzékeny. A kisebb pártoknál csak tizedszázalékosak a változások.


Előzmény: acontrecourant (40)
geszthi Creative Commons License 2004.05.28 0 0 41
Bezony! Es 8 honap alatt semmi ujat nem tudott mondani, szinte szoszerint ugyanaz a szoveg amivel elkezdte tavaly szeptemberben a kormany ellen.

Hogy kellene valami az EU-rol is? Minek az, hisz ez csak Europa Parlamenti valasztas...:-OOOO

Meg a listavezetojuknek is annyi volt csak az EUrol szolo programja, amit Csurka mar megirt 92-ben...

egy kis magyarsag vizsga.

Előzmény: Hy (39)
acontrecourant Creative Commons License 2004.05.25 0 0 40
A Fidesz lassan de folyamatosan csúszik vissza, az SzDSz és az MSzP nő. Az MDF nem jut be. A GALLUP szerint.
De én már a MARKETING CENTRUMOT várom.

Pártok májusi versenyfutása

NSZ • 2004. május 25.

A Magyar Gallup Intézet egy hónappal az európai parlamenti választások előtt elkészített elemzése szerint csökkent a Fidesz támogatottsága, de a nagyobbik ellenzéki párt továbbra is vezet az MSZP-vel szemben. Miközben a Fidesz támogatottsága második hónapja csökken, addig az MSZP-é második hónapja nő. Az SZDSZ-re szavazók aránya csaknem öt, az MDF-szimpatizánsoké három százalék. Az SZDSZ 7, az MDF 3 százaléknyi biztos szavazó pártválasztót tudhat maga mögött. A Medián és a Szonda Ipsos már korábban közölte adatait, amelyek ugyancsak a két nagy párt közötti különbség mérséklődését mutatják. A Medián szerint a biztos szavazók 51 százaléka támogatná a Fideszt, míg 38 százaléka a nagyobbik kormánypártot. A Szondánál ugyanezek a mutatók: 49, illetve 39 százalék – ugyancsak a Fidesz javára. A Szonda kutatása ugyanakkor csak a hazai parlamenti választásokra vonatkozik. Szerintük az EP-választásoknál kisebb a Fidesz fölénye, míg nagyobb az MDF és az SZDSZ támogatottsága.

Hy Creative Commons License 2004.05.24 0 0 39
Yééé!
Ilyen korán kezdte?
Előzmény: geszthi (0)
geszthi Creative Commons License 2004.05.23 0 0 38
Tessek ujra elohozza a kormanybuktato hulyeseget Orban...Bezzeg a kormanyanak bukasakor nem erdekelte a Fideszt a nepakarat, hanem csaltak a valsztasokon ugye?!

Orbán: Népakarat ellenében nem lehet politizálni

május 23. 17:54
[MTI]

Európai parlamenti választáson nemcsak az Európai Unióról döntenek a választók, hanem arról is, hogy milyen irányban haladjon Magyarország 2004 és 2006 között, s ha a Fideszt választják, azt a kormánynak is tudomásul kell vennie, "mert népakarat ellenében nem lehet politizálni" - erről Orbán Viktor beszélt vasárnap Budapesten. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a romániai Székelyudvarhelyről visszatérve szólalt fel a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elődje alapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett konferencián. Megemlítette, nem jelent könnyű életet a politikában nyíltan vállalni a keresztény értékrendet, mert Magyarországon gyakran "nacionalistának, populistának, antiszemitának" kiáltják ki az ilyen politikusokat."

Előzmény: geszthi (0)
geszthi Creative Commons License 2004.04.02 0 0 37
??

Melyiket mondtam szepnek? Azok 1994 elotti Orban idezetek lehetnek csak :-)))

Előzmény: K.D.Levin (36)
K.D.Levin Creative Commons License 2004.04.02 0 0 36
Mi a baj geszthi?
Melyik megnyilvánulás tetszik neked?
Látod a különbséget?
Az egyik magas röptü, szép?
A másik csak a hatalomról szól,pfújj,nahát ez az "Őjelsége",bocs"őjelsége"
geszthi Creative Commons License 2004.04.02 0 0 35
Tessek itt van amit feleve megmondtam elore, hogy az egesz Fidesz EU mondani valo az egy nagy semmi.

Csak arrol szol, hogy minel hamarabb visszaulhessen Ojelsege a vezetoi szekbe.

Azert ez mar orbantol is ritka pofatlan kepmutatas azok utan amit a bukaskor muveltek...ja le kell vonni a kovetkeztetest a la Fidesz: CSALTAK, mi nyertunk!

"Brüsszeli látogatásán Orbán a szocialista kormány bukását sem tartotta lehetetlennek. Az európai parlamenti választások a kormánnyal szembeni bizalmat fogják lemérni - jelentette ki a Reutersnek adott interjújában.

Nevetgélnek, tréfálkoznak

"Alkotmányos és jogi szempontból nézve a kormány igen szilárd helyzetben van - mondta Orbán az interjúban. "De a közélet több, mint a törvény: abban van lélektan, bizalom és erkölcsi tartás is. Minden pártnak le kell majd vonnia a következtetéseit a választási eredményekb?l" - jelentette ki.

"Meglep? és mulatságos" Orbán Viktor elképzelése a Fidesz gy?zelmér?l az európai parlamenti választásokon - jelentette ki Nyakó István, az MSZP szóviv?je. A Fidesz elnökének elképzelése a gy?zelmükr?l "a viccen túl inkább a politikai vágyálmok körébe sorolható" - mondta Nyakó. Az MSZP, mint mondta, árpilis 1-jei tréfának tekinti Orbán Viktor kijelentését."

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!