Noah Steinberg, az épületet fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere együtt rakták le a Hegyvidék Központ alapkövét 2011. június 2-án.
Azt híresztelik, hogy a Nagy György és Veres Tibor által alapított, Bajnai Gordon ügyvezetése mellett működött cég a KGB- vel, meg annak utódszervezetével kokettál.
A Duna, a Soroksár-Duna és a Csepeli Hév által által bezárt 15 hektáros telken 2011-ben kezdődik meg az építkezés, jelentette be Noah M. Steinberg, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója. A területre 2021-ig összesen ezer lakást, és 136 négyzetméternyi irodát építenének.
Ugyanis 9 milliárdos személyi ráfordítás – amely 3 milliárd forinttal alacsonyabb a 2007. évihez képest – és 4 milliárd forintnyi bérleti díj nem gazdálkodható ki 10 milliárd forintból.”
Jóváhagyta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy a Wallis Befektetési Zrt. 100 százalékos tulajdont szerezzen a WestLB Hungária Bank Zrt.-ben, így a bank a tranzakció zárását követően Milton bank néven működhet tovább.
A PSZÁF a honlapján tette közzé a határozatot. A Wallis Zrt. és a WestLB AG 2009. június 26-án kötött adásvételi szerződést. Az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már jóváhagyta, a tranzakció lezárásához még a tőkepiaci felügyelet engedélye hiányzott. A GVH megállapítása szerint a WestLB piaci részesedése az érintett piacon egy százalék körülire becsülhető.
A Wallis Zrt. korábbi közlése szerint az adásvétel lezárását követően a WestLB Hungaria Bank Zrt. Milton Bank Zrt. néven működik tovább. A Wallis a WestLB megvásárlása előtt is jelen volt a pénzügyi szolgáltatási piacon a Milton Finanszírozási Zrt.-vel és a Milton Hitelezési Zrt.-vel. Az új stratégiai alapján a Wallis szándéka szerint a bank a kis- és közepes méretű vállalatok, valamint a magas jövedelmű magánszemélyek felé nyit, de szeretné megtartani a jelenlegi - döntően nagyvállalati - ügyfélkört is. A bank konzervatív növekedési stratégiát folytat.
A közlemény megemlíti, hogy a Milton Bank Zrt. vezetősége a tranzakció zárását követően kész a banki magatartási kódex aláírására. A Wallis Zrt. korábban azt közölte, hogy a tranzakció részleteit a zárást követően ismerteti.
A Wallis Ingatlané lett az Csepel-Észak Fejlesztési Kft.
2006. július 23. FigyelőNet, MTI-Eco
A Wallis Ingatlan Rt. megvásárolta a Csepel-Észak Fejlesztési Kft. maradékát is, és ezzel kizárólagos tulajdonos lett a cégben. Az információ a legújabb Cégközlönyben jelent meg.
A Wallis Ingatlan Fejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. a már tulajdonában lévő 3,34 százalék mellé megszerezte a Csepel-Észak Fejlesztési Kft. 96,66 százalék tulajdoni hányadát is. Ezáltal a társaságban közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkezik.
A Wallis Ingatlan a Wallis Befektetési Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Rt. tulajdonában van. Az 1994 márciusában bejegyzett társaság jegyzett tőkéje 2,2 milliárd forint.
A megvásárolt Csepel-Észak Fejlesztési Kft. 2001 februárjában alakult. Jegyzett tőkéje ez év áprilisában 200 millió forintról a törvényi minimumra, 3 millió forintra csökkent. A Wallis Ingatlan a végelszámolás alatt álló Észak-Csepel Ingatlanfejlesztési Zrt. tulajdoni hányadát vásárolta ki most.
Orbán egykori ÁPV rt vezére ma a Wallis (a komcsi cég vezére)
Interjú Gansperger Gyulával 06.2.24 07:00
Újraindulhat a Wallis Zrt. akvizíciós hengere, a társaságot változatlanul élénken érdekli az it-szektor, ám immár az alternatív energiák termelésében is fantáziát látnak. Azt hogy erre mennyit fordítanak pontosan, nem kívánta elmondani Gansperger Gyula lapunknak adott interjújában, annyit azonban elárult, hogy lehetőségük van több milliárd forint elköltésére. Részletek a NAPI Gazdaság mai számában.
...amely irányba Orbánék privatizálták a CD-Hungaryt, bagóért...és Rejtő E. Tibor is vehetett az állami vagyonból (szintén bagóért) egy villát magának...
Dunaújváros Online idézi a Népszabadság tavaly júniusi cikkét:
"Jancsó Péter, aki pillanatnyilag külföldön tartózkodik, a Wallis érdekcsoportba tartozó, lakásbelső-termékeket gyártó Graboplast Rt. elnök-vezérigazgatója. A Wallis a közelmúltban szerzett többségi részesedést a Graboplastban, amelyben Jancsó Péter is tulajdonos. Lapunk értesülése szerint a Wallis Rt. hosszú távon számít Jancsó Péterre a Graboplastnál."
Jancsó Péter 1995 és 1998 között az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának volt a tagja, és a tavalyi kormányváltás után mint a Dunaferr válságmenedzselésének miniszteri biztosa vetődött fel a neve.