A (mn) kapta a pofont, nem bézsé!
"ő" símán folytat(hat)ja rágalmazásait, hazudozásait!
Orcáján bűre vastag, mint rinóhátsón, akár minden nyelvpótlékos, szineváltó komcsiszolgáé!
Ezek szerint előkerült a Zsóti, de pert is vesztett.
Szekeres nyert, Bayer fizet becsületsértésért
2003. február 27. FigyelőNet
"Megsértette Szekeres Imre becsületét, emberi méltóságát és jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait Bayer Zsolt, valamint a cikkét "Új moralisták, farizeusok" címmel 2001. november 14-én közreadó Magyar Nemzet" - állapította meg másodfokú jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.
Az ítélet indoklása szerint a cikk Szekeres Imrére vonatkozóan hamis látszatot keltő és valótlan állításokat közölt. A bíróság megállapította, hogy Szekeres Imre soha nem volt Pap János, az akkori MSZMP megyei első titkár beosztottja, soha nem volt tagja az MSZMP apparátusának.
Továbbá a cikk állításaival és sugalmazásával szemben Szekeres Imre már életkoránál fogva sem lehetett részese az 1956 utáni megtorlásoknak, és nem tartozott abba a körbe, amelynek tagjai titkosrendőri jelentéseket kaptak.
A bíróság eltiltotta a Magyar Nemzetet és Bayer Zsoltot a további jogsértéstől, és kötelezte az újságot, hogy az eredeti cikkel azonos helyen, kommentár nélkül tegye közzé az ítélet rendelkező részét. Az ítélet egyben nem vagyoni kártérítésként 400 ezer forint megfizetésére is kötelezte a napilapot.
Szekeres Imre közölte, hogy az összeget gyermekkórház támogatására kívánja fordítani.
Bizony, nagyon egyetértek, megérdemli ez az írás, hogy egyben is olvassuk. (Közben megkaptam a Naplót, íme a levél, az első két, személyesebb hangú bekezdést elhagyva.)
***
"Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, „zsidó felekezetű” vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem „szellemiségem” és „lelkiségem” és „költőiségem” meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom „életproblémám”, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, "életileg") hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy-Meizlernek, Féjának, vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem” nem kiabál le a könyvespolcokról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és máskép gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is - (ne nevess ki, tudom, hogy megjártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó), kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. Kissé patetikus vagyok, ne haragudj, s ez a levél is nyúlik, nyúlik s úgy érzem semmi újat nem mondok Neked s hogy egyetértünk. Vitatkozz!
Mibe kötnél bele? Igen, tudom már, visszatérek. Nem érzem zsidónak magam. Miért vagyok mégis zsidó vallású? A valláshoz semmi közöm, a faj, stb. szellemalakító erejében csak igen-igen kis mértékben, vagy még annyira sem hiszek. Hát nehéz megmagyaráznom s nehezítésül még hozzáteszem, hogyha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. Költői pályám legkezdetén, huszonkétéves koromban elkobozták a második verseskönyvemet, pörbefogtak és elítéltek vallásgyalázásért.
Huszonkét éves vagyok. Így Nézhetett ki ősszel Krisztus is ennyi idősen; még nem volt szakálla, szőke volt és lányok álmodtak véle éjjelenként!
Ez volt a vers, Töreky súlyosbító körülménynek vette, hogy „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát”, s majdnem egyetemi pályámba került, mert a József Attila révén legendássá lett Horger Antal kari ülés elé vitte a dolgot. Sík Sándor mentett meg, sőt a piarista-rend tagjai nevében levelet adott a táblai tárgyalásra, mely szerint egyházi szempontból semmi kivetnivalót nem találnak a versben. A Tábla felfüggesztette a büntetést, el is évült. Akkoriban elhatároztam, hogy megtérek, hogy ne „más vallás” jelképeivel éljek, mert ez nékem nem „más” vallás, az Újtestamentum költészete ép úgy az enyém, akár az Ótestamentumé s Jézusban is „hiszek”, nem tudok jobb szót rá, bár a hit… De aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm lehetett volna a „vallásváltoztatásból” s ez megcsúfította; a gyámomat egyre jobban megszerettem, neki nagyon rosszul esett volna, stb. Szóval maradtam vallásra is zsidó. De költőségem szempontjából ez nem lényeges. A tanúsítványos Vas István költészetében több szerepe van a zsidóságnak, mint az enyémben, vagy a zsidó Zelk Zoltánéban. Nem hiszek hát a „zsidó író”-ban, de a „zsidó irodalom”-ban sem. A gyakorlat, ne haragudj, engem igazol. Néha nézegetem a zsidó lapokat… féltehetségek és gyönge tehetségek menekülnek egy kis meleg közösségbe, mert a szabad írói versenyt nem bírták volna zsidótörvény és 1942 nélkül sem, és két-három ragyogó költő és író, kenyérért, száraz kenyérért és nagyon kicsinyke elismerésért. Mert ott is szolgálni kell, sőt kiszolgálni. S láttam híradást irodalmi estről, amiben Csergő Hugó neve „fettel” volt szedve, a Szép Ernőé „petittel”. S az olyan író, aki azelőtt nem vett részt zsidó irodalmi megmozdulásokban, - de most de most, a zsidótörvények óta felfedezte magában a zsidót -, kicsit olybá tűnik nekem, mint a nevét visszanémetesítő sváb származék, kicsit disszimiláns nekem. Ezért nem adtam írást felekezeti kiadványnak. S esztétikai síkon? Vihar Béla beszélt valami zsidó antológiáról. Ingerkedve mondtam neki: ha Patai, Csergő, Szabolcsi, Sós, Barát stb. kimaradnak belőle, de Szép Ernő, Nagy Z., Füst M. és Vas István (mert faj úgy-e maguk szerint?) benne lesznek, akkor szép magyar versgyűjtemény lesz. Körülbelül ez a véleményem a „zsidó irodalomról”.
(Radnóti Miklós: Napló, 1942. május 17. Levél Komlós Aladárnak.)
***
Talán még annyit, hogy nekem tanulságos volt a levél különböző részleteivel találkozni. Mintha mást-mást idéznének belőle az „egyik” illetve a „másik” oldalon. Holott a levél – így egészében olvasva – nem csak arról szól, hogy Radnóti ’nem érzi zsidónak magát’, ’nem hisz a zsidó irodalomban’, és magyar költőnek vallja magát. És nem csak arról szól, hogy a korabeli Maróthy-Meizlerek mást gondoltak erről...
"...Radnóti költészete tehát egyrészt a magyar kultúrának, másfelől a holocaust irodalmának is része. Nehezebb válaszolni arra a kérdésre, milyen értelemben kapcsolódik a zsidó irodalomhoz. Amikor Komlós Aladár kéziratért folyamodott hozzá az Ararát című "magyar zsidó évkönyv" számára, a még nem keresztény vallású Radnóti a következő indokkal utasította el kérését, 1942. május 7-én kelt levelében:
"nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem ´szellemiségem´ és ´lelkiségem´ és ´költőiségem´ meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem, és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom ´életproblémám´, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok (...). Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is - (ne nevess ki, tudom, hogy megjártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó), kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. (...) hogyha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. (...) Nem hiszek hát a ´zsidó író´-ban, de a ´zsidó irodalom´-ban sem. (...) S az olyan író, aki azelőtt nem vett részt zsidó alkalmi megmozdulásokban - de most, a zsidótörvények óta felfedezte magában a zsidót -, kicsit olybá tűnik nekem, mint a nevét visszanémetesítő sváb származék, kicsit disszimiláns nekem. Ezért nem adtam írást felekezeti kiadványnak." "
(Szegedy-Maszák Mihály
Radnóti Miklós és a holocaust irodalma)
Anikó.
Ha érdekel, pontosan megmondom, hogy Radnóti melyik idézetére gondolt Bayer Zsolt. Sajnálatos, hogy hányan idézgettek ebből a csodás Radnóti irásból. Eddig csak a Lyukasóra cimű Duna tévén futó műsorban hallottam vissza a teljes idézetet. Azt is csak azután, hogy kikerestem a Radnóti kötetből.
Annál is inkább érdekes ez, mert a TH nagyasszonya Schmidt Mária viszont csak a nyilas hatalomátvétel utáni terrorról emlékezik meg inkább - s azt is más terjedelemben, mint a bolsevik terrornál..
Szóval, ha a TH előtt Bayer fontosnak tartja Radnótit tanúként megidézni (helyesen teszi), akkor milyen TH, XX. SZI, XXI. SZI az, amelyik 'letudja' a dolgot egy iskolai holokausztnappal és nem foglalkozik a század többi terrorjával, zsidótörvényével, numerus claususával, stb.. ?
lm
Nolám, mit hoznak a véletlenek... Megtaláltam a 168 órá-ban, Popper Péter egyik írásában a folytatást is:
"A zsidóságom "életproblémám", mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, "életileg") hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy-Meizlernek, Féjának vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én "nemzetem" nem kiabál le a könyvespolcokról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét."
Hm. Így azért egy kicsit másról van szó... (És még mindig nem találtam meg a teljes írást.)
