ha megengeditek, a csapos közbeszól... magam nem vagyok sem autóveryző sem megszálott rajongo... igaz évekkel ezelőtt sokat segítettem a hazai rally sportnak, de az az idő már elmult... a dakart ( ami persze röhej, hogy miért dakar, ez kicsit olyan, mintha a szegedi szabadtéri játékokat a dom tér átépítése miatt debrecenbe rendeznék , de maradna a neve.... na jo, erről már sok hsz volt, nem is erről akartam irni)
Tehát ahogy én látom, adott egy verseny, ennek kellékei (pálya, rendezők, versenyzők, birok, technikai kellékek stb... és a SZABÁLYOK)... minden versenyre, sportágtol függetlenül érvényes, az a versenyző aki benevez, magára nézve kötelezőnek ismeri el a szabályokat... itt semmi másről nem volt szó, hogy a jury, igaz versenyzői kezdeményezésre ujraértékelt... ez sem ismeretlen a sport világában... azokkal tudok egyetérteni, akik Szalayékat nem hibáztatják ezért a lépésükért...
Ugyanakkor, mint egyik hsz-emben írta, magam nem vagyok kifekjezett palik rajingó, sött.. de meg kell hagyni embertprobálóan teljesített és volt egy rövid időszak, amikor nyilatkozati is sportemberhez illő, korekt megnyilvánulások voltak
Sajnos a bulvársajtó baromságaiitt is tettenérhetők, és emiatt sokak sohasem fogják megérteni a szituációt és még az igazságot sem fogják ismerni.
Én a magam részéről gratulálok az ÖSSZES magyar résztvevőnek, és további kitartást kívánok nekik.
Na rövábbi jo kocsmázást.
inverz, aki elnézést kér wágnwr úrtól, ha kissé plagizált...
Megjegyzem, pár éve pontosan ugyanilyen malőr miatt jelentette fel Szalay Balázst Héder Barni...
Egyébként pont az volt az egyetlen RTL-es műsor, amit megnéztem, mert mondta valaki, hogy mennyivel normálisabban nyiltakozik Laci, és azonnal tudtam, hogy gáz lesz, amikor Gyulai Balázs közölte, hogy Palikék úgy döntöttek, hogy nem fejezik be a gyorsaságit.
Közben Szalay meg már a célban volt.
Mi volt a tervük, hogy úgy döntöttek, nem futnak be a célba, ahol kaja, pia, nők vannak? Le akartak telepedni Chilében, vagy ahol voltak?
Végig jól mentek (sőt nagyon jól) a végén elrontották, (vontatni kellett őket a vitatott szakaszon) és most másra próbálják kenni a szart, a reteklub segítségével...
Ha nagyon jól tudnak majd menni és a szerencse is segít nekik azáltal, hogy az előttük lévők szívnak majd mint a torkos borz akkor meg lehet még a Top 10.
ha valaki, én nem vagyok palik fan... sőt... de azt meg kell hagyni, hogy szépen teljesítenek.. és a nyilatkozati is sokkal korrektebbek mint ahogy azt tőle eddig megszoktuk... hajrá Magyarok... ja és lehet, hogy ha ilyen jól tartja magát kap tőlem egy könyvet ajándékba, az oktánszám rejtelmeiről... :)
Tényleg! A kamionosok se rosszak, valahol azt néztem hogy 8. helyen vannak. Ez igaz??? De lényegében a helyezés nem is fontos talán bőven elég ha valaki végig tud menni, nem egy egyszerű versenyről van szó!
Így van, azt szerintem korábban se vitatta senki (vagy csak nagyon kevesen), hogy Palik sikeres, mert ez tény. Különben kétségtelen, hogy az eredményei évről évre jobbak, és az arca is lassacskán megy összébb, legalábbis már nem lóg le a szélesvászonról, de ahhoz még van mit fejlődnie, hogy szívesen lássam az orcáját a képernyőn.
bevallom, csak hébe-hóba néztem, idén még eyget sem láttam, az rtl közvetítését. Amiért Palikot talán többet mutogatják, annak oka, RTL szponzorálja. De igazad van, a többieket is megszólaltathatnák.
Kíváncsi vaygok, megint jönnek-e sokan Palikot fikázni, mert vmiért nekik sikk őt basztatni. Mielőtt vki azt hinné, Paliktól el vagyok ájulva, és naponta lesném, hányadik helyen áll, téved. Csak utálom azt a mentalitást, h vki vmiben sikeres, mások igyekeznek a teljesítményét leszólni, érdemeit kisebbíteni.
A Palik Racing Team egysége majd' félórás előnnyel megnyerte a Baja Eurocarpaticát, az országos tereprali-bajnokság erdélyi futamát, s így megerősítette vezető helyét a hazai pontvadászatban.
Haláááálfélelem homokviharban :)))) Hihi, épp tegnapelött volt itt egy istenes... de halálfélelem.... na ja, ha egy panellakó évente egyszer eljön, és még nem látott ilyet, talán... de halálfélelem? Eh :)))
Valamelyik nap keccseltünk befelé, késésben voltunk, és egy sima szakaszon eszembe jutot: a nagymester 80-nál perecelt defekt miatt, én meg jöttem 110-zel, hujujujj, mi lesz itt, ha arra húzom a kormányt amerre ő, akkor :D
Nyomolvasásról meg: az igaz, hogy a fish-fish-nek más a szine, és általában, mondom általában a homokdomb teteje és a homokfal töve kemény. Csak éppen azt nem tudod, hogy mikor fordult meg a szél, és nem pakolt-e oda laza homokot az előzző nap :)
Egy dolgot kell megjegyezni, sivatagban nem lehet elakadni (except fish-fish), a szabály pedig: aki ásni kényszerül, az kopasz :)))
Üdvözletem Algériából, a sivatagból. (Legalább is annak látszik :D)
"– Igaz, hogy a dakarosok a színéből megállapítják, milyen állagú a homok, és meg tudják mondani, merre lehet ásás nélkül átmenni a dűnék között? – Mi, akik sokat járunk a sivatagban, valóban tudunk következtetni a homok színéből, redőzetéből, a dűne mintájából, abból, hogy van-e körülötte növényzet vagy nincs. Olyan ez, mint gyerekkorunkban az indiánregények, amelyekben főszerepet kapott a nyomolvasás. A terepraliban tulajdonképpen sok-sok modern Winnetou harcol, hiszen az egyik legfontosabb kellék a sportágunkban, hogy a környezet jeleiből tudjon olvasni az ember, mert azok adnak információt a gyors döntési helyzetekben."
Bruhahahaha. Palik Old Satterhand László Kb annyi köze van az egészhez, mint Karl Maynek a vadnyugathoz. :)))
Modern Winnetou-regény
Nemzeti Sport Napilap 2007-01-28 01:39 Utolsó módosítás: 2007-01-30 01:57
Palik László hatodszor indult, és harmadszor ért célba a világ legnezebb terepraliversenyén, a Dakar-ralin. Az idei sivatagi show-n 27. helyezett autós bevallja, hogy ő is félt már a Szaharában, hogy a természet hihetetlen ereje alázatra tanítja, és hogy Darázsi Gábor nélkül soha többé nem vágna neki a sivatagnak...
fotó: DPPI
Palik László szerint a Dakar olyan, mint egy négykezes – A sivatag veszélyes üzem, miért kell mindig visszamenni? Egyáltalán, mit szólt a családja, amikor először közölte, hogy indul a Dakar-ralin? – Szó szerint már nem tudom visszaidézni, de egy kicsit megijedtek. Ennek azonban már hat éve, úgyhogy volt idejük megszokni.
– Gondolja, hogy ezt meg lehet szokni? – Azzal nyugtatom magam, hogy igen. A feleségem már ezzel a szenvedélylyel kapott engem. Így aztán neki természetes, hogy Laci megy autóversenyezni.
– Volt már, hogy önre ijesztett a sivatag? – Előfordult. Az első tunéziai Világkupa-futamunkon, az El Borma–El Borma szakaszon, amely csak dűnékből állt, olyan heves homokvihar tört ki, amilyennel sem előtte, sem azóta nem találkoztam. Negyvenen ragadtunk benn a sivatagban. Ott töltöttük az egész éjszakát a semmi közepén. Homokvihar, eső, homokvihar – életemben először akkor éreztem halálfélelmet. Nagy nehezen kivergődtünk a szakaszról, de nagyon megijedtem. Az azt követő Dakaron az ominózus szakasz rajtja előtt izzadt a tenyerem, és az igazság az, hogy féltem. Aztán amikor teljesítettük a szakaszt, és átértünk Líbiába, megnyugodtam. Azóta nem volt bennem félelem, sőt megkedveltem a sivatagot.
– Ismeri a Szaharát? Egyáltalán, lehet a sivatag bárkinek is a barátja? – Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ezt nyugodt szívvel ki merte volna jelenteni. A természet fölöttünk áll, ennek köszönhetően az évek során egyre alázatosabb lettem, és úgy érzem, még több alázatra van szükségem. Ha sok éve megkérdezi tőlem: „Laci, alázatos vagy?”, azt mondtam volna, hogy persze, az vagyok. Pedig az semmi a mostanihoz képest. Tisztelem a sivatagot, egyre jobban szeretem, de nem merném azt mondani, hogy ismerem.
– Igaz, hogy a dakarosok a színéből megállapítják, milyen állagú a homok, és meg tudják mondani, merre lehet ásás nélkül átmenni a dűnék között? – Mi, akik sokat járunk a sivatagban, valóban tudunk következtetni a homok színéből, redőzetéből, a dűne mintájából, abból, hogy van-e körülötte növényzet vagy nincs. Olyan ez, mint gyerekkorunkban az indiánregények, amelyekben főszerepet kapott a nyomolvasás. A terepraliban tulajdonképpen sok-sok modern Winnetou harcol, hiszen az egyik legfontosabb kellék a sportágunkban, hogy a környezet jeleiből tudjon olvasni az ember, mert azok adnak információt a gyors döntési helyzetekben.
– Beszélt a gyors döntésekről. Milyen hatással van az életére, hogy a sivatagban a másodperc töredéke alatt kell döntéseket hoznia? – A magánéletemben lassabban döntök. A Dakar a rajttól a célig folyamatos „kényszerdöntés-sorozat”, jóformán minden kanyar az, hiszen a Szaharában nincs lehetőség tréningezni, a pályát akkor látod először, amikor mész rajta. Ez után a pszichés igénybevétel után, amikor hazajövök, néhány hétre erőt vesz rajtam a „döntésképtelenség”. Mondjuk arról is nehezen határozok, hogy most egyek-e vagy ne, édeset akarok-e vagy sósat.
– Mi a legjobb a Dakarban? – Minden évben valami más, hiszen mindegyik verseny különböző. Az elsőn az volt a legfontosabb, hogy célba érjünk, aztán ahogyan fejlődött a technikai háttér, ahogy egyre gyorsultunk, a versenyzésé a főszerep. Most már az jelent ambíciót, az termel bennünk adrenalint, az a célunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el. A Dakar olyan nekem, mint a kábítószer. Amikor tavaly januárban Európában felrobbant a motorunk, és nem jutottunk át Afrikába, a következő hetekben elvonási tüneteket produkáltam. Kis túlzással belebetegedtem.
– Megkönnyíti a helyzetet, hogy van kivel megosztani a rossz érzést, hogy van, aki ugyanúgy érez? – Igen. A navigátor-társammal, Darázsi Gáborral immár szavak nélkül is megértjük egymást. A nevünk összefort, szinte eggyé vált. Vagy ha még pontosabb akarok lenni, akkor a nevünk: „Palik-Darázsi-Nissan”. Sokszor kérdezik, milyen a hangulat az autóban, és nem tudok válaszolni, mert az autóban nincs hangulat. Nem hallom Gabit, ő nem lát engem. Mindenki teszi a dolgát, de ha öt centivel feljebb emeli az itinert, vagy megemeli a hangját, én már tudom, mire gondol. Pedig ezek csak apró rezdülések. De bizonyos sebesség fölött már nem fér bele a hangulat.
– És a bizalom? Azzal mi a helyzet? Hiszen akárhogy is nézzük, az ön kezében van az ő élete is. – Az enyém pedig az övében. Sohasem bírálnám felül a döntéseit, és neki sem jut eszébe, hogy megkérdőjelezze az enyémeket. Ezért van az, hogy nélküle nem mennék a sivatagba, és ő sem menne nélkülem. Együtt botladoztuk végig az elmúlt éveket, együtt értük el az első sikereinket, együtt éltük meg a kiesés borzalmait, ma pedig együtt örülünk. A mi együttműködésünk olyan, mint egy zongoramű, amelyet négykezesre írtak. Ha hallgatod, nem tudod megmondani, hogy melyik zenész mennyit tesz hozzá az előadáshoz, csak azt hallod, hogy jó. Na, ilyen a Dakar…
Nem én nem szeretem a terep rallyt, nincsennek ilyen ambícióim. Illetve nézni szeretem, de nem ülnék bele ilyen autóba, valahogy nem az én stílusom.
Én belenyugszom abba, ha fakezű, dilettáns, barmok saját pénzüket beleölik a hobbijukba, de az feletébb bosszantó, amikor újabb pénz és szponzorszezés miatt karon fogva kishazánk legnagyobb és egyben leggusztustalanabb médiájával el akarják hitetni az ország 98%-ban hozzánemértő lakosságával, hogy márpedig Ő és csakis Ő a legnagyobb, legtehetségesebb, leglegleg autóversenyző melyből minden 1000 évben csak 1 születik.
De még ez sem lenne olyan nagy bűn, ha nem akarna mindenáron, szappanoperákat maga mögé utasító módon, krokodilkönnyekkel küszködve, előadni, hogy milyen kutyakemény élete is van neki és hőn szeretett Barnuskájának a sivatagban.
A "Dűnéről letekintő Magyar" és a "160 mérföldes sikítozó", vagy a "röntgenezzük meg a főtengelyt" elnevezések eredetéről már ne nyissunk vitát, mert rég volt, az F1-es dilettanizmusa meg nem ide tartozik.
És Te lennél az őstehetség? Amióta a világ, azóta így van. Bármelyik sportban. Nem a legtehetségesebb ember indul, mert nem is lehet kideríteni, hogy ki az, hanem aki megteheti, hogy versenyezzen. Nyugodje bele. :-)
Hírek
Belsőség
Hírek
