Kedves Szalonna kartárcs, még egyet fordítanék a szellemes mondatodon: a legrosszabb az lenne, ha csak máshol tanítanák a magyar történelmet. Jobbnál jobb tanulmányok születettek az elmúlt évtizedben arról, hogy milyen magyarságkép él a környező országokban a középsikolás történelmi tankönyvekben, s nem igazán tudtam röhögni rajta.
Légy már nagyvonalú velem szemben, kérlek!
Hidd el, a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az elsőt fogd fel kicsinyes kötözködésnek. BE meg semmi olyat nem állít, amit hamisításnak mondhatnék. Ő csak véleményt mond, amivel nem értek egyet.
tessék nekem megmondani: ezek után rosszul gondoltam, hogy BE-t történelemhamisítónak tartod? Nem tartom annak.
Így jó?
idézem: "A nemzeti minimumba beletartozik-e az, hogy egy történész tudatosan ne hamisítsa a magyar történelmet abból a célból, hogy megmutassa: ez a nemzet sokkal kevesebbet ér, mint a többiek?"
ezek után hivatkozol pár BE beírásra egy másik topikban
tessék nekem megmondani: ezek után rosszul gondoltam, hogy BE-t történelemhamisítónak tartod?
Persze úgy is lehet ám nézni a dolgokat, Nagyuram, hogy Magyarországon nagyon sokáig csak a gyöztes politikai hatalmak történelemszemléletét tanították. És lám, hogy az hová vezetett. Meg úgy is, hogy hol tanítsák a magyar történelmet, ha már itt se.
Ajvé. Szinte félek szóvátenni, de a Habsburg történelemszemléletröl épp az a lüke József-Attila-díjas Németh László írt éppen.
Ki beszél itt történelemhamisításról? Arra ott a megfelelő topic. Csak a véleményedet kérdeztem. Azért annyit, hogy BE mintha nem lenne túl büszke a múltunkra. Hja, a mancsos szellemiség! ( meg az ÉSes )
Na erről csinálhatna Szabó István egy nagyszabású filmet. Egy zsidó család története, akik Magyarországra menekülnek és itt csinálnak karriert. Meg hogy, hogyan alakul a viszonyuk a befogadókkal egészen az ÁVH-ig.
Szvsz inkább III. Béláról vagy Károly Róbertről kellene. Gyönyörű történelmi regényeink vannak forgatókönyv-nyersanyagnak. De van még egy eretnek ötletem: Mohács, a megmaradás és túlélés jelképe.
én azt hiszem, hogy nem
de ezt inkább Dudith Andrással és a többi történésszel kellene megvitatnod, esetleg magával Eszterrel - végülis ő írta -, én ebben nem vagyok annyira járatos
de mindettől függetlenül, ha valaki úgy látja, hogy Mo. nem volt elsődleges meghatározó politikai vagy kulturális hatalom, akkor az miért hamisít?
őneki ez jött ki a források elemzéséből - tessék szépen megcáfolni, ugyanazon és/vagy más források alapján, de nem indulatból "óbégatni", mert az nem vezet semmire
Hát igen. Valaki persze megmondhatta volna Tamásnak is, hogy "Ne fogjon senki könnyelmüen..." :))) Mert ö azért megértené, ha fél sor olvasás után nem rohanna mindjárt el két oldalt írni... :)))
Na ezért kell a Mátyás királyról szóló film. Hogy az ilyen műveletlenek tájékozódjanak.
Egyébként volt egy időszak, amikor az angol királyi család is ide menekült, és erre ők még ma is emlékeznek.
Elsődleges kulturális centrum nehezen védhető, de lehet, hogy az én történelmi ismeretem szegényes. Persze nem ártana tudni, hogy az idézett szerző mit tart elsődlegesnek és mit kulturálisnak és mit centrumnak. :-)
A meghatározó hatalom viszont jól védhető: pl. Közép-Európa meghatározó hatalma volt Magyarország pl. III. Béla, Nagy Lajos, Andrássy Gyula és Orbán Viktor idején. :-)
Persze ez esetben is jó volna tudni, hogy a szerző mit tekint meghatározónak. A kis növényhatározót? :-)
Kedves macskaköröm!
Eszembe se jutna ciklusba vinni a BE történelemoktatás szemléletéről folytatott beszélgetést!
Azért raktam oda a linkeket, nehogy félmondatokból alkossunk véleményt.
Akkor ehhez mit szólsz? (idézett mű)
Magyarország kicsi ország, és még a legjobb korszakában sem volt meghatározó hatalom, vagy elsődleges kulturális centrum.
közben túljutottunk ezen a problémán,
meg ott van annak a fránya kis félmondatnak a folytatása, amiből kiderül, hogy BE szerint hogyan kell a magyar történelmet tanítani
aszem ezt a csontot mára hanyagolhatjuk
Nem volt zavaros, kedves Micuember. A mai egybites világban TGM mélynek számit. Föleg azoknak, akiknek elég, hogy most ö beszél. Németh László vagy akár Sárközy, Radnóti gimnazista-korban is 4-5 nyelvböl fodító generációja meg kiröhögte volna. Lehet, hogy Te sem olvastad a Kisebbségbent? Ki ne derüljön, mert szétültetlek!!! Nézze meg a törp :)))
Csak tudod, ott ez a tell-tale nyilván.... A Kisebbségben nem arról szól, hogy Németh László senkit sem tart elég magyarnak. Az meg, hogy Németh László mindenkit utál, hát azon nem is csodálkozom. Én is már csak azokat szeretem, akiket még nem is ismerek... :))) Egyébként meg sajnos tényleg mindegy, hoyg TGM szegény mit olvas, mit nem. Nyom nélkül mennek át rajta a dolgok, és politikai fortyanatok lábjegyeteiként jönnek ki belöle.
Ejnye, kedves Szalonna. Egy sorral elébb azt vési: "csak arra nem derül fény, hogy ki a túró van végül is többségben." Tehát olvassa, csak számára nem világos. Hogy tényleg nem-e, vagy pedig valóban az aktuális poénról van szó, arról nem brekeg a fáma.
Egyébként szerintem nem rossz gondolat ez az aktuális poénért beáldoz mindent. Effektíve azt mondod, hogy többre tartja a formát a tartalomnál. Mondjuk azért így eerős túlzás. Inkább úgy mondanám, hogy TGM félúton van azok között, akik minden szavukkal valamilyen politikai irányvonal helyességét próbálják igazolni (tehát a tartalom-mániások), és a azok között, akiknek csak az aktuális poén a fontos (a forma emberei). És ez szerintem egyáltalán nem rossz. Valahogy unalmasak azok, akik mindent az eszmének rendelnek alá. Ha valaki ebből gyakorta kimász, sasszéz egyet, csakcsupán az aktuális elegáns en garde-ért, szerintem baj. Érdekesebb így. Azaz tartalmat és formát egyenrangúan kezeli. Voltaképp legtöbbször nem érvel, hanem szónokol, próbálgatja Démoszthenész-körmeit... és jól csinálja. Kicsit Nietzsche jut róla eszembe. Teljesíti Micu Első Törvényét: sose légy unalmas. Az a legnagyobb bűn tollat markoló ember számára :-)
(Khm, ez most nagyon zavaros volt ? Nekifussak mégeccer ?...)