Bár magam is szivesen megnénék egy Alcsút-Milán találkozót, tisztelettel megkérném, be tudja valaki kopizni ide, pontosan hogyan és hányszor hivatkozott OV Berlusconi nevére?
Finit "nemzeti konzervatív ifjúsági mozgalomban feltűnt szónoknak" nevezi a Magyar Nemzet. Igen szemérmes megfogalmazás ez, de azért ne felejtsük e jeles politikus fasiszta hivatkozásait. Tutti, avanti...
Egyébként: nem értem, miért kell ez az egész VIkinek. Berlusconi szövetségesei legalábbis cikisek: mind Bossi, mind Finiék szalonképtelenek, de nemcsak szerintem, hanem olyan hírhedt liberálbolsevikok szerint is, mint Chirac vagy Aznar. Azonkívül több, mint valószínű, hogy köztörvényes bűnöző, adócsaló, etc. Az abszolút rendben van, hogy az ember hivatkozási alapokat választ az aktuális politikai pantheonból, de pont ezt a faszit?
Valószínű, hogy egy picit meghúzták a jobboldallal foglalkozó részt. Fini a volt neofasiszta párt vezetője. Bossi Ligája is többször idegenellenes (vagy déli-ellenes) kirohanásokkal tűnt fel... Ők is csak igen mérsékelten szalonképesek... És hát Berlusconi sem igazán.
Te aztán jó kezekbe játszanád át a kereskedelmi csatornákat. Baltasar Garzon spanyol bíró éppen a minap kérte Berlusconi mentelmi jogának felfüggesztését az ET Parlamenti Közgyűlésétől, mivel Spanyolországban ADÓT CSALT.
Ő lenne a magyar jobboldal, "reményteli szövetségese"!!!???
"Mellette említhető a korábbi nemzeti-konzervatív fijúsági mozgalomban feltűnt kitűnő szónok, Fini ..."
Valóban figyelemre méltó cikk. Hasznos tudni, hogy polgári szóhasználatban:
nemzeti-konzervatív=neofasiszta.
Reméljük! hogy a 2002-es választásokat követő felülvizsgálatok nyomán a TV2-t átigazolják a Berlusconi klánnak. Mégiscsak szimpatikusabb klán, mint a jelenlegi.
Olvassunk időnként Magyar nemzetet. Néha ott is akad jó cikk. Bár ez mintha nagyon meghúzottnak tűnik, és illett volna egy-két héttel korábban megjelentetni...
Itália: fogadás balról!
Az olasz baloldalt évtizedekig pénzelték a szovjet KGB-s elvtársak
N. Hajdú Gergely
Szerző
Felküldve: 2001. május 09.
7 . oldal
A hidegháborús világrend hirtelen összeomlásakor az olasz közvélemény
hátat fordított a politikai pártoknak. Ez volt az úgynevezett tiszta kezek
korszaka a kilencvenes évek elején, amikor egymás után kerültek felszínre
politikusok maffiakapcsolatai, panamái. A tiszta kezek mozgalma szelektív
boszorkányüldözés volt, amely gondosan elkerülte az Olasz Kommunista
Pártot (OKP) és annak cégeit. A kampány ugyanis a negyven éven keresztül
mélyreható szovjet befolyás alatt álló baloldal irányítása alatt állt. Így nem
csoda, hogy az első áldozatok az Andreotti-féle kereszténydemokraták és
az azóta elhunyt Craxi szocialistái lettek. Az OKP „ügyei” tulajdonképpen
csak az elmúlt egy-két évben kerültek igazán terítékre, mióta az oroszok
maguk kezdték el publikálni a KGB archívumait. Szerepet játszott ebben a
Nyugatra kijuttatott úgynevezett Mitrohin-archívum is, amely számos
nyugat-európai, köztük sok olasz KGB-ügynök nevét tartalmazza.
Enzo Roggi idén hetvenegy éves. Az egykor nagy, ma már megszűnt olasz
kommunista pártlap (az újság néhány hete ismét megjelenik – a szerk.), a
l’Unita moszkvai tudósítója volt, később az olasz kommunista pártvezetők
tanácsadója és egyik legismertebb vezércikkírója. Idézzünk az Il Giornale
cikksorozatából: „Moszkva egy újságíró számára olyan volt, mint Mekka,
kinti szerkesztőségünk mindig is az olasz–szovjet pártkapcsolatok
szintjelzője volt. Engem odakint közvetlenül a szovjet párt fizetett, havi 300
rubelt és szabad olasz telefonvonalat kaptam. Ebből kellett fizetnem a
lakásomat és a megélhetést. Viszonzásként a Pravda tudósítójának
Rómában rendelkezésre állt a l’Unita egész apparátusa. Persze
megemlíthetem, hogy a polgári olasz sajtó egyik moszkvai képviselője
gyakorlatilag személyesen szervezte a szovjet–olasz olajüzleteket, három
egybenyitott lakásból kialakított apartmanjában orosz színészeknek,
politikusoknak és olasz iparosoknak rendezett estélyeket. Még engem is
segített pénzzel, hogy húst tudjak venni fiamnak, aki kint született. A
korrupciót tehát dehogyis a 300 rubeles pártfizetés jelentette. Hanem a
KGB. (...) Konkrétan emlékszem például a l’Unita egyik tudósítójára, aki a
60-as években állandóan tele volt rubelkötegekkel, persze nem a mostani
leértékelt vacakkal...” A moszkvai olaszokat Roggi szerint nem ideológiai
meggyőződés, hanem egyszerű pénzkereseti lehetőség motiválta. Ma is
meglehetősen lenézően nyilatkozik a meggyőződéses baloldaliakról,
amatőröknek, „szent együgyűnek” titulálja őket. Megjegyzendő azonban,
hogy ezek az amatőrök nagy károkat tudtak okozni a Nyugatnak. Roggi
szerint például a világhírű Bruno Pontecorvo professzor az atomfizika titkait
hordta rendszeresen az oroszoknak, pusztán azért, mert – mint azt Rogginak
elmondta – nem akarta, hogy a Szovjetunió lemaradjon az USA mögött...
Roggi természetesen jól ismerte az olasz párt finanszírozásának módját is. A
szovjetek a 60-as években közvetlenül „csak” évi hárommillió dollárt adtak
az OKP-nak, ami viszonylag nem volt sok az akkor sokmilliós tagság
tagdíjához képest. Valentyin Sztye-pankov – egykori KGB-elemző, a
rendszerváltás után független dumaképviselő – szerint az olasz apanázs
1972-re hatmillió dollár körül tetőzött, a nyolcvanas évek végére viszont már
csak alig félmillió volt. „A politbüró speciális kerete évi 20 millió dollár volt
erre a célra – folytatja Sztyepankov –, ebből a legtöbbet az olaszok után a
franciák kapták.”
Az OKP által begyűjtött pénzösszegek azonban ennél sokkalta nagyobbak
voltak, az igazi bevételeket a csaknem legális üzleti részesedések jelentették.
Az olasz kommunisták ugyanis állítólag százalékot kaptak olyan
megaüzletekből, mint például a Zsiguli-gyár felszerelése vagy a szovjet
mezőgazdasági gépgyártás megszervezése. „Ez pénzügyileg tisztán követhető
volt – meséli Roggi. – Mondjuk egy kétmillió dolláros üzlet után az oroszok
két és fél milliót fizettek, a többlet a közvetítőé volt.” Közvetítőként az OKP
által alapított cégek léptek fel, így a pénz gyakorlatilag közvetlenül a
pártkasszába vándorolt. Pártkasszán itt tágabb értelemben azoknak a
nyilvános és titkos (például svájci) bankszámláknak a seregét kell érteni,
amelyekből kellő időben pénzt lehet mozgósítani. Végeredményben
Olaszország mindig jól járt az üzletekkel, mert jó árat kaptunk termékeinkért
– nyugtatja meg lelkiismeretét Roggi, s vele együtt az olasz baloldal.
A szovjet anyagi támogatás azonban nem korlátozódott csupán az OKP-ra.
A KGB ugyanis közvetlenül pénzelte az egyik legnagyobb olasz
szakszervezeti szövetséget, a CGIL-t is, így azt is befolyásolni tudták, mikor
legyenek figyelmeztető sztrájkok Olaszországban. Ezzel bezárult a kör: nem
kellett egyéb, mint időben mobilizálni a közvetlen moszkvai befolyás alatt
lévő OKP-politikusokat, az anyagi függőségben lévő nem kommunista
politikusokat, cikkezni az OKP lapjaiban (a KGB 1977-ben hozzávetőleg
negyven ilyen cikket íratott), majd varázsütésre a szakszervezetek is az
utcára vonulnak. Egy ilyen jól megrendezett, elégedetlenségről szóló színi
előadás még a legdemokratikusabb parlament tagjainak is könnyet csalt
volna a szemébe. A Mitrohin-archívum szerint még a NATO központjában
sem volt annyi fizetett szovjet ügynök, mint Olaszországban.
A hidegháborús rendszer összeomlásakor Olaszországban is beköszöntött
politikai súlytalansági állapot máig tart. Ugyan újra kialakultak konzervatív és
jobboldali pártok is, de ez elsősorban a jó svádájú, karizmatikus vezetők
személyes sikere. Ilyen Silvio Berlusconi, aki a legnagyobb olasz magántévé
tulajdonosa. Mellette említhető a korábbi nemzeti-konzervatív fijúsági
mozgalomban feltűnt kitűnő szónok, Fini, vagy a szinte a semmiből
előszökkent északi szeparatista Lega Nord-mozgalom vezetője, Umberto
Bossi. 1995-ös választási győzelme után Berlusconi kormányra került, de
egy parlamenti válság nyomán a kormányrúd – választás nélkül – a mérsékelt
baloldali Romano Prodihoz, majd rövid úton a volt kommunista apparatcsik
D’Alema kezébe, majd onnan – ismét csak választások nélkül – a mai
szakértői kormányhoz került. Így a Berlusconit hatalomra juttató jelentős
jobboldali választási győzelmet követően Olaszországban már hat éve
egyfolytában baloldali kormányok váltják egymást. Azt is tudni kell, hogy az
olasz jobboldalnak nincs olyan kimunkált ideológiája, mint az évtizedek
során szovjet támogatással egységbe forrt baloldalnak. Ezek a baloldaliak
ma zavartan hallgatnak, ha a pártjuk múltjáról kérdezik őket.
Bizony nálunk is megvan az a „baloldali” vezető réteg, amely már a
Rákosi-korszak óta folyamatosan kezében tartja a privilegizált társadalmi
pozíciókat. Ez a káderelit szilárd kontinentális alapzatként húzódik az MSZP
és az SZDSZ alatt, és sokkal koncentráltabb hatalom van a kezében, mint az
olasz baloldalnak. Az olasz politikai elit viszont minőségileg is más, mint a
baloldal köré csoportosuló magyar. Hiszen a színtelennek tartott Romano
Prodi mégiscsak az EU szervezetének jelenlegi elnöke, sőt még a hajdani
nagy szovjet korrupciós üzletek is segítették Olaszországot, munkahelyeket
teremtettek, piacokat nyitottak meg. Ha pedig Moszkva felé tekintünk, ott
az egykori KGB magasan képzett vezetőit és elemzőit, Putyint, Primakovot
látjuk felbukkanni. Nincs kétség, országuk érdekében ők is felhasználják azt
a hatalmas ismeretanyagot, amelyet a nyugati politikai mozgalmak
manipulálása révén az évtizedek során megtanulhattak. Elmondhatjuk-e
ugyanezt az újsütetű magyar „szociáldemokratákról”?
Tény, hogy ugyanaz a tőkés csoport a tulajdonosa az RTL klubnak is, meg a kukac2-nek is. Akkor lett ugyanaz, amikor a másik társaság kiszállt a TV-3 ból. És ez törvénytelen. Gyakorlatilag megszereztek két kerekedelmi adót. Hogy a kutyáik ennél is, annál is egymással versenyt csaholnak? Ez már csak idomítás kérdése.
Konkrétan eléggé kötve hiszem, hogy ugyanaz a tulaj, mert látni, hogy kőkemény és eléggé kib*szós típusú verseny megy a kukacttv és az rtl között. Egymás főembereinek átcsábítása, műsorötletek lenyúlása stb. Szóval szívatják egymást...
Berlusconiról meg azt gondolom, hogy Nixon-típus -aztán ezzel mindent elmondtam :)
Az ÁFÁT nem a vevő fizeti? Ki volt itt a vevő?
megnyugtatlak, az ÁFA tartozásuk már akkor keletkezett, amikor az első ajánlatot adták, jóval, bármiféle szerződés, vagy számla előtt. Az ÁFA fizetés alapja az önbevallás.
Marhaságot írsz.
Megint hülyeséget írsz: miért áfacsalás az, ha valakinek nem számlázzák ki az áfát? MIért nem az ORTT-t szidalmazod? Te befizetnéd, ha nem kérik tőled?
Az ORTT követett el számlacsalást, mert nettó össueget számlázott a két kereskedelmi tévének, akik röhögve vették tudomásul. Ez természetesen mélyen erkölcstelen, de nem bűn.
Berlusconi csak a '90-es évek elejétől kezdett el politikával foglalkozni, addig nagyvállalkozó volt – igaz most is az –, ezért is tudja többek között az olasz Tv, rádió médiáknak mintegy felét a kezében tartani.
Ma sokkal jobb helyzetben lennénk, ha az RTL Klub és a TV2 csatornáját nem ugyanannak a nemzetközi csoportnak játszották volna át Hornék alatt, és ehelyett az egyiket mondjuk az ugyancsak pályázó Berlusconi nyerte volna. (Egyébként a törvénytelenségek miatt -a két csatornának valójában ugyanaz a tulajadonosa, továbbá sok milliárd áfacsalást követtek el, és adósságuk napról napra növekszik- még nem lehetetlen, hogy ez utólag megtörténik).
Berlusconi egyébként nem példakép, de ügyes politikus és jó gazdasági szakember, valamint reméljük- egy reményteljes szövetséges is lesz.
Hát így első ránézésre nem is annyira Leninnek néz ki a baloldali úriember, hanem inkább Móric úrra, a Szlovák Nemzeti Párt egyik ügyeletes főhülyéjére, aki zöldségesből lett politikus, majd/és fegyvernagykereskedő.
:)
Azt látom, hogy ott jobboldalt az a Kovács úr személyesen, májdír szalonna.
De ki az az úr középen, nem látom jól a csillogástól. Csak nem legkedvencebb Gyulám?
Mert akkor ez a kép abból az időből lehet, amikor Berlusconi PR csapata éppen mégkedvencebb Meciarom választási kampányát szervezte.
Bár igaz kedvenc Gyulám és mégkedvencebb Vladkóm igencsak puszipajtások voltak.
(remélhetőleg) Isten nyugasztalja mindkettőjük áldásos emlékét!
Ez ma már butuskaság.
A minapi berlini euroszocdem találkozó éppen ezt a konfliktust mutatta: Schröder föderalista, Jospin sokkal kevésbé, Blair pedig egyáltalán nem.
Örülnék neki, mert erről keveset tudok. Gondolom, színesíti az ügyet, hogy a (volt) szeparatista Bossi is benne van a pártszövetségben. Fini-ről nem is beszélve... Érthető, hogy eléggé viszket az európai társaknak ennek a csapatnak a lehetséges győzelme. De Ausztriában sem történt végül semmi "katasztrófa", leszámítva monduk a korábbi "lúzer", hatalmon kívüli FPÖ igen kiegyensúlyozatlan szakmai és erkölcsi színvonalat képviselő emberanyagának néhány végtelenül kínos esetét...
A politikusok sehol sem egyszerü esetek. Viszont az "XY nagyon sötét figura" jellegü kijelentést egyes ügyvédek nagyon jól tudják használni :) (no persze nem a neten való kijelentésekre gondoltam)
Berlusconi tényleg sötét figura. Viszont az olaszok nagyon keményen tárgyalnak az Eu-val. Volt már mikor kivonulásal is fenyegetődztek. Ha lesz időm, apránként megirom, hogy mi a viat alapja.
Figyelmedbe ajánlom még az Economist múlt heti számát, amely külön témaként kezelte a Berlusconi-sztorit, az ehetiben meg az olvasói levelek között vannak figyelemreméltó reagálások.
Ami a múlt heti szám szerkesztői üzenetében olvasható, nos, azt nevezem én újságírásnak.
Azért példaképnek nem lett beállítva; tudtommal csupán "szolidaritás-vállalásra" hívott fel Orbán, Berlusconi és az olasz nép mellett.
Véleményem szerint ezt sem így kellett volna kijelenteni: sokkal helyesebb lett volna - azt hiszem - Berlusconi említése nélkül csak az olasz nép melletti szolidaritásról beszélni, azt is csak a választások után, ha valóban Berlusconi-ék kerültek volna hatalomra és az EU egyes tagállamai valamiféle "osztrák-típusú" szankciókat vezetnének be. Csak akkor.
