Szerintem a fizika jelenlegi legnagyobb problémája a világegyetem nemrég felfedezett gyorsulva tágulása. A jelenlegi fizikai elméletek szerint erre nincs magyarázat. Kellemetlen, mert viszont az új mérési eredményeket nem sikerült eleddig máshogy magyarázni, mint hogy az univerzum tényleg gyorsulva tágul. A korábbi lassulva tágulás után néhány milliárd évvel ezelőtt valami megmagyarázhatatlan történt.
Nem ezt hívta Lévi asztrálfénynek? A vizualizáció szorosan kötődik a fényhez, pontosabban a látványhoz - ugye, ez az 'éteri testrész' a fizikai szem párja, ahhoz hasonló módon is hat a tudatra.
Beleolvastam a topicba, és nagyon sok hasznos információt találtam... viszont feltűnt egy - akár logikainak is nevezhető - csavar sok hozzászólásban.
Azt írjátok pl. hogy "_mit lát_" két, egymás felé fénysebességgel haladó "test" (most tekintsünk el attól, hogy ez a test csak foton lehet annak "nyugalmi tömeg"-nélkülisége miatt). Legyünk tehát _mi_ az a test (vagyis inkább tudat).
_Látásunk_ viszont mihez kapcsolódik? A fényhez. Ha tehát két tudat egymás felé tart fénysebességgel, akkor gyakorlatilag nem _látják_ egymást. Igazából a fény teljes sötétségben van, ha megpróbálna kinézni. Tehát a "látás" két fény esetében csak egy harmadik (álló) tudat (szemlélődő) esetében értelmezhető szerintem.
És itt már kicsit áttértük a "Vallás, Filozófiá"-ra. Vizsgáljuk meg a fény és a "tudat" számunkra értelmezhető tulajdonságait: mindkettő tömege gyakorlatilag közvetlenül nem mérhető. Közvetlenül a "fényt" nem látjuk, csak valamihez képest, valamin keresztül érzékeljük. Mi a helyzet a tudatunkkal? Tudjuk róla, hogy van, de közvetlenül megfogni nem tudjuk. Látjuk a kezünk mozgását, tudjuk, hogy mi vagyunk, de a "tudatunknak" az csak egy "megnyilvánulása" (senki nem mondja [- remélem :)], hogy ő csak a keze, vagy az agysejtjei).
Tegyük fel, hogy fel akarunk gyorsulni fénysebességre. Ha ezt elkezdjük, a relativitáselmélet szerint, a kezdőponthoz képesti tömegünk nőni fog, ezáltal egyre több energiába kerülne a gyorsulást fenntartani. A egyik áthidaló megoldás, az ősi léghajós technika szerint: szabaduljunk meg a súlytól (illetve tömegtől). Ez praktikusan a fizikai testet jelenti. Aztán jönnek azok a "testek", amikről a fizika esetleg még nem is tud, viszont a fénysebesség közelében jelenlétük nemcsak, hogy látható, de egyenesen zavaró lehet... (ha tehát az aura létezését akarnánk "tudományosan" bizonyítani, kézenfekvő egy embert fénysebesség közelére gyorsítani :))
Amikor pedig elérjük azt a bizonyos "c"-t, nem lesz már testünk, csak az a bizonyos tudat, ami ugyanaz a tudat, mint amit egy foton képvisel.
Kicsit talán fura, vad ötlet belekeverni a "tudat" fogalmát tudományos folyamatokba, elméletekbe... de a fizikában is mindenhol jelen van a vizsgálódó (mint tudat).
A mérés pedig mindig megváltoztatja a mérendőt. Szerintem egy "nézés" is mérésnek számít, csak változtató hatása kb annyi, mint egy foton kétárbócos vitorlás-meghajtó ereje...... ha hajót nem is, de fotocellát lehet vele működtetni...
Valahol a legfrissebb tudományos kísérletek között olvastam, hogy létrehoztak egy olyan anyagi közeget, ahol maga a fény haladt gyorsabban, mint a fénysebesség. Hamarabb lépett ki a fénysugár egy adott plazmából, mint ahogy behatolt. Ha jól értettem, akkor a fény térben és időben is "ugrott". Amennyiben ez igaz, vagyis rekonstruálható lesz a kisérlet, akkor megvan a kapszkodó egy új térelmélethez.
Ha egy test fenysebessegnel gyorsabban halad, akkor a relativitaselmelet szerint letezik olyan megfigyelo aki szamara az adott test visszafele megy az idoben. Erre gondoltam, tehat utazasra a multba!
Idoutazast csereld ki idogepre es gondold azt, amit most irtam:)
Ugyebár a Lorentz-elmélet szerint létezhet éter. Ez nagyon szimpi. Ha választhatunk az egységes tér illetve az egységes idő (egyidejűség) között, akkor én az előbbire szavazok. Az okom erre az, hogy szerintem az idő nem több, mint a dolgok változása. Ennek a változásnak a túlmagasztalása az Einstein féle elmélet.
Kedves Mallow,
Az időutazás előre az időben nem okoz semmilyen problémát. Mindannyian ezt tesszük nap mint nap. Egy hibernált ember kvázi igazi időugrást végez.
A gond az időben visszautazással van. Az tényleg ellentmond a józan észnek.
Merre utazna a fénysebesség felett valaki/valami az időben?
Miért?
Erre a kérdésre csak a természet néhány hogyan? kérdésre adott válaszával lehet válaszolni, melyekre ismét fel lehet tenni a bűvös miértet. Végső válasz nem születik, mindig valamilyen „csak, ez van és kész”-ben végződik az egész.
Miért elérhetetlen a fénysebesség? Mert megvizsgáltuk, hogyan függ a tömeg a sebességtől és az eredmények alapján erre következtethetünk. Aztán más kérdés, hogy miért növekszik a tömeg?
És most aztán lehet mindenféle modellekre hivatkozni, hogy a spec. relativitáselmélet miatt stb., amelyek helyességét nem lehet megindokolni, csak úgy, ha hivatkozik az ember a következményekre, pl. a tömegnövekedésre... A relativitáselméletre pedig mondhatjuk, hogy ez van, ilyen a világ, ilyen a téridő geometriája stb. tehát, azt mondjuk „csak, ez van és kész”.
És persze az egész egyáltalán nem biztos, lehet, hogy nem lenne szabad a tömegnövekedés, idődilatáció, kontrakció hármasának helyességénél többre következtetni, vagyis a téridő szerkezetére. Aztán az is lehet, hogy ez a hármas sem igaz mindig, mindenütt és valójában a fénysebesség túlléphető.
Amúgy meg szívesen. Legalább addig sem süllyed a topic, ha már itt nagy horderejű fizikai problémákról nem beszélünk.
"Egyes csillagászok szeint a fénysebesség nem állandó, a világ teremtése óta lassuló tendenciát mutat."
Ez akkor azt jelenti ugye, hogy az elektromágneses tér kiterjedése csökken, gondolom itt a kérdés az, hogy a Nagy Durranás elmélet (Big Bang) szerint magáról a tér tágulásáról-összezsugorodásáról is szó van vagy csak az anyagról. Ehhh, magas dógok ezek nekem...
"Túllépni meg szerintem azért lehetetlen, mert nincs benne anyag, aminek tömege lenne..."
Há'nemtom, de szerintem itt az a baj, hogy állítólag a tömegnövekedés fénysebesség alatt meghatározható, afölött viszont végtelenné válik, így tehát végtelen erő szükségeltetne ennek eléréséhez, tehát ergo lehetetlen. Ha jól értem, akkor mindez matematikailag be van bizonyítva, én meg ahhoz tök süket vagyok ugyhogy marad a fehér fót. :o)
Egyes csillagászok szeint a fénysebesség nem állandó, a világ teremtése óta lassuló tendenciát mutat.
Túllépni meg szerintem azért lehetetlen, mert nincs benne anyag, aminek tömege lenne (fotonnak hívják ezt az izét), és Einstein képlete szerint emc, azaz E=mc2, hogy ebből hogy jön ki, azt hirtelen elfelejtettem, peid golyan jó ötletem volt!
Köszönöm eddigi türelmes és értelmes hozzászólásaidat. Érdekes volt ismét végiggondolni ezeket a fizikai tételeket, de meg kell mondjam továbbra sem fogom a lényeget (ez nem Rajtad áll, hisz az iskolában sem értettem, de ettől még általában jól megoldottam a feladatokat a törvények és képletek alkalmazásával :o)). Egyszerűen nem találom azt a logikai következtetést, vezérvonalat melynek során olyan törvényszerűségek születtek, hogy a fénysebességet túllépni lehetetlen, a tömeg fénysebesség alatt meghatározható, de efölött végtelenné válik, az idődilatáció és hosszkontrakció kérdése stb. Például azt sem fogom, hogy az enciklopédia szerint betatronban közel fénysebességre gyorsított elektron tömegnövekedése viszonylag kicsi, ha viszont átlépné a bűvős fénysebességet akkor végtelenné válna. Tudom (vagy sejtem), hogy rengeteg tanult fizikus ezt matematikailag lemodellezte, a számítások és némely kisérletek igazolják az elméleteket (habár a könyv szerint vannak olyan elvi matematikai kérdések amelyek még nincsenek tisztázva), de a miérteket nem tudom.
Írod:
„Nézd, én csupán az állandó gyorsulásról biztosításáról beszélek, amihez jelenlegi technikai tudásunk nagyon kevés.”
Nem csak hogy kevés, de ha az elmélet igaz, lehetetlen a feladat.
„Ugyanakkor szerintem ki lehet számolni a tömegnövekedést (tehát nem végtelen) és az ehhez szükséges tolóerőt, nem?”
Ki lehet számolni, minden c-nél kisebb sebességre véges. Nem nulla nyugalmi tömeg esetén viszont végtelenné válik fénysebességen.
Olyan elképzelhető szvsz, hogy galaxisok c-nél nagyobb sebességgel távolodjanak egymástól, de akkor ez a köztük lévő tér tágulásának következménye. Ha viszont ez nincs, akkor a válasz nem.
Egy adott inerciarendszerből nézve az űrhajós cuccok miatt nem érhető el a fénysebesség. Mi történik akkor, hogy ha az űrhajó mozgásirányába egy másik test (mondjuk egy kilőtt rakéta) a hajótól, a hajóból nézve nagy sebességgel távolodik? Ha simán összeadnánk a hajó és a rakéta sebességét, nagyobb lenne c-nél, de ez így nem működik. Különböző rendszerbeli sebességek nem adhatók össze, csak a Cserfa által írt sebesség-összeadási formulával.
Ennek magyarázata lehet az, hogy az űrhajóból más egységekben méred a sebességet (összemennek a méterrudak + idődilatáció). Ezt a nap rendszerének egységeibe átírva már hozzá lehet adni a szintén naprendszerből mért űrhajó sebességéhez. Az eredmény a sebesség-összeadási formulának megfelelő, kisebb c-nél.
„Ezt nem értem, miért, mi alapján jön ki a végtelen?”
Ha azt vesszük, hogy a=F/m=állandó, akkor a gyorsulás állandón tartásához végtelen tömeg esetén végtelen erő szükséges.
„Volt valamilyen más kisérlet, netán tudsz mondani valami konkrétumot erről vagy egy honlapcímet?”
Azt hiszem az ikerparadoxonnak megfelelő méréseket is végeztek, ezenkívül az elektrodinamika segítségével számolható szituációkban adódik az idődilatáció. Pl. pozitív töltés körül keringő negatív töltés keringési ideje megfelelően változik. Ezenkívül minden a relativitáselméletet igazoló mérés is alátámasztja az idődilatációt. Vagy az elektrodinamika, mint a relativitáselmélettel teljesen összhangban lévő elmélet működik, méghozzá inerciarendszertől függetlenül, gondolható hát, hogy a Lorentz-transzformáció (az egyetlen, amely változatlanul hagyja ez eldin. egyenleteit) helyes, abból pedig már minden kijön.
Honlapcímet nem tudok.
Az éterszél elmélet tényleg rossz, de nem arra gondoltam. Az atommag által keltett hullámok mindenképpen hatnak az elektronra, mert az a hullámok érkezésekor érzékeli a mag helyének megváltozását.
„…az atommag és az elektronok tömegnövekedésével ugyanilyen arányban növekednie kell az azokat összetartó, összekötő erőnek is, nem?”
Az atomot összetartó erő forrásai a töltések, melyek nagysága nem változik a tömegnövekedéskor. Ezenkívül bármely állandó, c-nél kisebb sebességen a az együttmozgó rendszerből nézve az összetartó erők nagysága ugyan akkora.
"Így adott erejű meghajtás esetén űrhajónk egyre kevésbé gyorsul, nem éri el a fénysebességet."
Nézd, én csupán az állandó gyorsulásról biztosításáról beszélek, amihez jelenlegi technikai tudásunk nagyon kevés. Ugyanakkor szerintem ki lehet számolni a tömegnövekedést (tehát nem végtelen) és az ehhez szükséges tolóerőt, nem?
De igazából a következő elméleti esetet vetném fel, szerinted ez igaz-e? Tegyük fel, hogy két galaxis, az egyik amiben a mi Naprendszerünk van és egy másik, egymáshoz viszonyítva 150ezer km/s sebességgel távolódnak. Azt tudjuk, hogy a fénysebesség állandó, tehát ebből a szempontból tökmindegy, hogy a fényforrást kibocsátó tárgy milyen sebességgel közlekedik, a fény sebessége ugyanannyi marad. De, ha én a Naprendszerből kilövök egy űrhajót 200ezer km/s sebességgel ellenkező irányba mint a másik galaxis, akkor annak a galaxisnak a viszonyítási szempontjából az űrhajó 350ezer km/s-el, tehát fénysebességnél gyorsabban távolódik tőle.
"A szükséges erő a végtelenhez tart, ha a hajó sebessége c-hez tart."
Ezt nem értem, miért, mi alapján jön ki a végtelen?
"Az idődilatáció a tömegnövekedéssel együtt kísérletileg alátámasztott."
Tudtommal az egész idődilatációt a müonrészecskék bomlásidejével magyarázzák, ami szerintem elég kétes. Volt valamilyen más kisérlet, netán tudsz mondani valami konkrétumot erről vagy egy honlapcímet?
A példádra válaszolva:
- ha jól értelmezem, akkor a példádban az "éterszélről" van szó, viszont az 1887-ben elvégzett és azóta többször megismételt kísérletek bebizonyították, hogy az éterszél vagy nem mérhető vagy pedig 10 m/s-nál kisebb, ugyanis ebben az éterszélben csökkenne a fény terjedési sebessége is, de a kisérletek egyértelműen bebizonyították, hogy nem így történik. Tehát az atommag gyorsulása által keltett hullámok semmilyen hatással nem lennének az elektronra.
- a másik dolog meg az, hogy szerintem, ha fénysebességre gyorsítunk egy atomot, akkor az atommag és az elektronok tömegnövekedésével ugyanilyen arányban növekednie kell az azokat összetartó, összekötő erőnek is, nem?
„Mert ha az anyag maga a tér, akkor az anyag teréhez képest még mehet fénysebességgel, nem?”
Nem tudom, nem értelek. Ha egy inerciarendszerből nézve az anyag gyorsabban mozog, mint ahogy saját részei között az erőhatás(változás) terjed, s ezért szerkezete megváltozik, akkor ezt minden egyes megfigyelő világának tükröznie kell. Tehát mindegy, hogy minek a teréhez képest nézzük, ha az anyag „szétesik”, akkor szétesik.
„Érdekelne engem is, hogy van-e valamilyen eredmény erre vonatkozóan!”
Nem tudom, hogy foglalkoznak-e ezzel. Kérdezd meg a tudomány fórumon. Élessz fel egy a relativitáselmélettel foglalkozó topicot!
Kísérleti eredmény szvsz nem lehet.
Tekintsük úgy, hogy a nap nyugalomban van és figyeljük onnan a szökni készülő űrhajót. Ebből a rendszerből nézve a hajóra – feltéve, hogy ki van kapcsolva a hajtómű – tényleg csak a környező tömegek hatnak. Ha a hajtómű bekapcsol, ezt könnyedén legyőzi és az eredő erő kifelé viszi a rendszerből. Ez az eredő erő gyorsítja a hajót, ám a gyorsulás a hajó tömegének reciprokával is arányos, nem csak az erővel. A hajó tömege pedig nem lesz állandó... annál nagyobb lesz, minél nagyobb sebességre tesz szert a naphoz képest! Így adott erejű meghajtás esetén űrhajónk egyre kevésbé gyorsul, nem éri el a fénysebességet.
Minél nagyobb sebességgel mozog a hajó, annál nagyobb erőt kell kifejteni ahhoz, hogy addigi gyorsulása megmaradhasson. A szükséges erő a végtelenhez tart, ha a hajó sebessége c-hez tart.
Mindezek alapján a napból nézve a hajó nem gyorsulhat egyenletesen az idők végezetéig, hisz nincs erő, amely ezt előidézné.
Miközben az űrhajó és vele együtt a benne utazók tömege növekszik, más effektus is fellép. A hajón mérhető mozgások lassulnak, lassul az „idő” (ez az idődilatáció). A mozgások sebessége nullához tart, miközben a hajó sebessége c-hez tart. Az űrhajó utasai ezt nem érzékelik, mivel az ő gondolataik is lassulnak. Fénysebességen így az „idő” megáll. Az idődilatáció a tömegnövekedéssel együtt kísérletileg alátámasztott.
Írtam:
"Ezen kívül, pl. az elektromágneses erők által összetartott anyag sem maradhat meg, mert az összetartó erőhatások terjedési sebessége ugyan akkora lenne, mint magának az anyagnak a sebessége."
Kérdezed:
„Erre van valamilyen kisérleti bizonyíték, hogy mondjuk az atomok, molekulák felbomlanak fénysebességnél?”
Az előzőek alapján nem lehet bizonyíték, mivel az atomok sebessége sem érheti el a fénysebességet. Akkor meg honnan a francból szedem ezt az egészet?
Pl. innen:
Még valahol ennek a topicnak az elején írtam egy példát, miért természetellenes számomra az, hogy a fénysebesség nagyságát mindenhonnan állandónak veszik. Tehát most ezt ne tegyük. A fényt tekintsük valamilyen közegben terjedő hullámnak (ahogy az elektrodinamika mondja), legyen mondjuk olyan, mint a víz felszínén terjedő körkörös hullámok, csak éppen 3D-s. A gyorsuló atommag folyamatosan ilyen hullámokat kelt, amelyek mikor elérik a „keringő” elektront, megváltozik az arra ható erő. Ha az elektron c-nél gyorsabban haladna, akkor nem érnék el őt a felé c-vel közelítő hullámok, így nem érezné megfelelően a mag jelenlétét, tehát az atom nem maradna meg addigi stabil állapotában.
Én el tudok képzelni valami hasonlót a természetben.
Szerintem tudományosan ez nem elfogadott, fogalmam sincs, hogy mit szólna ehhez egy szakértő fószer. Gondolom nem foglalkoznak ezzel, mert úgy gondolják, lehetetlen túllépni a fénysebességet.
"Ezen kívül, pl. az elektromágneses erők által összetartott anyag sem maradhat meg, mert az összetartó erőhatások terjedési sebessége ugyan akkora lenne, mint magának az anyagnak a sebessége."
Ez biztos? Mert ha az anyag maga a tér, akkor az anyag teréhez képest még mehet fénysebességgel, nem? Vagy nagyon félrértettem valamit...
Érdekelne engem is, hogy van-e valamilyen eredmény erre vonatkozóan!
Én tényleg nagyon lámer vagyok ehhez, de mi a bizonyíték arra, hogy mondjuk egy űrhajó a világűrben 1km/sec állandó gyorsulással nem érheti el a fénysebességet? Hiszen az állandó gyorsulás alatt mindig ugyanakkora erő hat rá, függetlenül attól, hogy a Földhöz viszonyítva 50000 km/sec. sebességgel vagy 150000 km/sec sebességgel halad, nem? Hiszen a világűrben csak a Nap és a bolygók gravitációs vonzását kell legyőzni, közegellenállás alig van, hisz köbméterenként csak néhány hidrogénmolekula akad.
"Ezen kívül, pl. az elektromágneses erők által összetartott anyag sem maradhat meg, mert az összetartó erőhatások terjedési sebessége ugyan akkora lenne, mint magának az anyagnak a sebessége."
Erre van valamilyen kisérleti bizonyíték, hogy mondjuk az atomok, molekulák felbomlanak fénysebességnél?
"De tegyük fel, hogy mégis időt mérünk, miközben fénysebességgel mozgunk. Ekkor az óramutató nem mozdul, mivel ekkorra az idődilatáció végtelenné válik."
Ha a relativitáselméletet elfogadom, akkor létezik olyan megfigyelő, amely számára a c-nél gyorsabb test időutazást végez (ez jön ki az elméletből). Az időutazást lehetetlennek tartom és persze nem is tapasztaltunk még ilyet. Ezen kívül, bárhogyan is gyorsítok egy anyagi rendszert, annak sebessége nem éri el a fénysebességet. Ennek megfelelő effektus a tömegnövekedés, amely mutatja, hogy végtelenül nagy munkát kell végezni ahhoz, hogy valamit c-re gyorsítsak, mivel ekkorra végtelen naggyá válik annak tömege, energiája.
Ha a relativitáselméletet nem fogadom el, a tömegnövekedés, mint tapasztalható effektus megmarad, így a környezetünkben látható anyag feltehetően nem gyorsulhat c-re. Ezen kívül, pl. az elektromágneses erők által összetartott anyag sem maradhat meg, mert az összetartó erőhatások terjedési sebessége ugyan akkora lenne, mint magának az anyagnak a sebessége.
De tegyük fel, hogy mégis időt mérünk, miközben fénysebességgel mozgunk. Ekkor az óramutató nem mozdul, mivel ekkorra az idődilatáció végtelenné válik. Úgy tűnik, a fény számára megáll az idő.
Azért, mert elég erős törvénynek látszik, fénysebességhez bármit, akár fénysebességet is hozzáadva fénysebességet kapunk. Viszont, ha két fénysebességnél kisebb sebességet (pl. 0,99C-t is akár) összeadunk, az összeg nem éri el a fénysebességet.
Képletben: v1+2=(v1+v2)/(1+v1*v2/(c*c))
Mivel ez az egyetlen képlet, amely a fenti, mérésekkel igazolható tulajdonságát a fénynek leírja, ezért ebből le is vezethető a Lorenz trafó (sőt, annak egyik alakja), meg a relativisztikus tömegnövekedés (hiszen ugyanakkora erő hatására kénytelen megnőni a tömeg, minden határon túl, mivel nem lehet, képtelenség a nyugalmi tömeggel bíró testet fénysebességre gyorsítani), stb.
Ezek jól igazolható törvények, eleinte ezért feccöltek annyit a gyerekek részecskegyorsítókba, hogy ezt kimérhessék, miegymás, és az elméleti fizika oly előre haladt, hogy bizony sok évig kell várni a kísérleti fizikusoknak, hogy feltevéseiket kísérlettel igazolnák, mert már mndenféle csodadolgot kiszámítottak, olyat is, hogy milyen részecskék lehettek (voltak) a világ létrejöttekor az első ezred, vagy milliomod másodpercben (mert csak a harmadik perc végén jöhettek létre pl. a neutronok), de mondom, a fenti elég erős törvény.
Szóval fénysebességhez bármit, akár fénysebességet is hozzáadva fénysebességet kapunk.
"Szerintem nincs óra, amely e sebességen bármennyi időt is mérne és nincs óra, amely ekkora sebességgel tudna mozogni... tehát szegény fény nagy fába vágja fejszéjét, ha sebességet akar mérni!"
Bocs, elég lámer vagyok fizikából, de azt szeretném kérdezni, hogy miért? (Gondolom, itt valamilyen tételről lehet szó, szóval amennyire lehet köznépi nyelven mondd el - persze, csak ha van kedved.)
Ő bizton nagyon jól érzi magát, bár mióta megvan a kvantummechanika Fine-féle interpretációja, kicsit nyugtalan:)
Az ugyanis kibúvót jelent, mivel a Bell-tétel egyik feltevésének jogosságát kétségessé teszi.
Eszerint létezhet determinisztikus lokális rejtett-paraméter elmélet, még akkor is, ha az Aspec (?) és egyéb kísérletekben kimérték, hogy nem teljesülnek a "Clauser-Horne egyenlőtlenségek", melyeknek "kellene".
Néhány szót a Fine-interpretációról az EPR-Bell paradoxon kapcsán. Elképzelhető, hogy a rejtett paraméter befolyásolja azt, hogy mely részecskék kerülnek detektálásra, pl. bizonyos értékeire szeretnek elnyelődni, mielőtt még elérkeznek a detektorhoz. Ez esetben megállapítható, hogy nem az eredeti statisztikus sokasághoz rendelhető valószínűségek kerülnek mérésre, mely bonyodalmakhoz vezet. Pl. létezik már olyan determinisztikus, lokális rejtettparaméteres "játékmodell", amely kiadja a paradox valószínűségeket...
Nos, az Aspec-kísérletben a részecskék összességének töredéke detektálódik csak, egy részük eltűnik... Ha mind detektálódna, akkor a Fine-interpretáció becsődőlne, de így még akár jó is lehet! Miért is ne lehetne... a Stern-Gerlach mágnesek közti kóválygás közben néhányuk esetleg úgy elvész, hogy döntően befolyásolva a mérés kimenetelét.
Fény fénnyel szemben?
Szerintem nincs óra, amely e sebességen bármennyi időt is mérne és nincs óra, amely ekkora sebességgel tudna mozogni... tehát szegény fény nagy fába vágja fejszéjét, ha sebességet akar mérni!
Na mind1, mozognak egymással szembe nagy sebességgel és ugyan azt látják a másikról. Hogy miért?
Azt nem tudom…
Ha nem a relativitáselmélet szeméből nézem, akkor lehet dumálni. Ekkor az etalonok torzulása okozta hihetetlen szemfényvesztésben részesülünk. De ezt a variációt végig kell számolni meg minden, ugyanis eddig nem láttam ezt megcsinálva, mindenütt csak dumáltak róla, hogy működik. (ahogy pl. én is:)
Világos! Szerintem is, de arra lenék kiváncsi miért?
A kérdés elméleti volt, nem kell ilyen tárgyat szerkeszteni. Ha nagyon muszáj legyen két űrhajó (mi más), 0.99c-vel... ;)
