Erősen kultúrafüggő az, hogy valaki napjában hányszor nem mond igazat. Vannak olyan kultúrák, ilyen például a magyar is, ahol, különböző okoknál fogva, bizonyos szituációkban nem illik igazat mondani. Például a barátod ír egy novellát, esetleg összetákol valami zenét a gépén, s akkor jön a nagy kérdés: hogy tetszik? Még szép, hogy nem azt fogod mondani, ez úgy szar, ahogy van. Inkább olyasmiket felelünk, hogy itt ez a rész tetszik, meg, hogy nem is igazán értünk az ilyesmikhez, vagy, a legőszintébb, amit ki tudunk préselni magunkból anélkül, hogy vérig sértenénk a másikat az, hogy nem is olyan rossz.
A legszebb az egészben az, hogy ez nem számít hazugságnak, hiszen a barátunk is ugyanabban a kultúrában nevelkedett, tehát tudja, hogy a
nem rossz kábé annyit tesz: nem tetszik. De mivel nem mondtuk ki, csak burkoltan, ezért nincs sértődés, minden nagyon szép, minden nagyon jó.
Gondok csak akkor vannak, ha két olyan ember találkozik, akik eltérő kulturális közegben nőttek fel. Például egy amerikai és egy magyar. Az amerikaiak brutálisan őszinték tudnak lenni (nálunk, ha az iskolában valaki kiselőadást tart, a végén senki nem fogja bírálni, még akkor sem, ha hülyeségeket mondott a delikvens, mert azt
nem illik, az óceán túlpartján ezzel szemben az a legtermészetesebb, hogy odamondogatnak egymásnak). Volt is ebből probléma, amikor egy ottani vezetőt küldtek ki egy magyar vállalathoz. Ő ahhoz szokott, hogy a hibákat megbeszélik és nyílvánosan bírálnak, a magyar középvezetők viszont vérig voltak sértve. Hogy lehet valakit így megalázni, micsoda arrogáns amerikai sötöbö?!
De megfordítva is igaz. Vegyük, mondjuk, hogy egy amerikai kölcsönkéri az autódat. Nem szívesen adnád, de persze nem is akarod egyértelműen visszautasítani, szóval valami olyasmit fogsz kinyögni, hogy nem lehet, mert szervízbe kell vinni, vagy el kell vinned a kölyköket zabot hegyezni. Egy magyar ebből egyből megértené, hogy nem akarod odaadni az autót, az amerikai viszont nem, hiszen ő ahhoz szokott, hogy egyértelmű választ kap. Erősködni fog, hogy semmi gond, elviszi a szervízbe ő, s utána majd elintézi a maga dolgát, és így tovább. Nagy dühösen le kell baszni, hogy végre megértse, az életbe nem fog a kocsinkba ülni.
No, aki azt állítja, végigolvasta ezt a hozzászólást, az nem hazudik, de nem is mond igazat.
