Boc, hogy csak most irok, de ugy elsodortak a napok mostanaban, hogy azt sem tudom, hol all a fejem..Ami nem is baj, kicsit legalabb el vannak terelve a gondolataim:)
Shaft_, hat talan igy is meg lehet kozliteni az ugyet...de akkor vizsgalodjunk arrol az oldalrol, hogy en is nagyon jo barat(no)ja vagyok... Szoval igy meg nekem okoz fajdalmat, raadasul olyat, ami elol meg el sem bujhatok, hisz ketten egy lakasban...a fizikai kozelseg a lelkit is felerositi...erted, mire gondolok? Igazad van abban, hogy lelkiismeret furdalasa van...legalabbis tuti hogy volt, beszeltunk errol egyszer...De kerdem en, akkor miert tortenik meg ujra es ujra...Es miert van igy, ahogy van az egesz...Es miert csinalja ezt, ha tudja, iszonyatosan bant vele...Es en miert csinalom? Mert ebben a szituban mar a 'szeretem' sem jo mentsvar... Nem tudom. Valahogy szabadulnom kene ebbol az egeszbol...lepni...
Nagyon jol esett, hogy "fogjatok a kezem", hidd el, ram is fer:)))
Ja, egy masik hozzaszolo...Amerika?? Haggyal mar...ez lenne az utso dolog, ami miatt....Vagjatok...:))
Na erre varom a valaszt:)
eloszor is miert ezt a gyaszos hangzasu nicket valasztottad? Millionyi mas, kedves emleket ebreszto nev kozul valogathatsz... Mindenesetre ez jelentessel birhat. Mind1
Szoval - a topictarsak utolagos engedelmevel - udvozlunk koreinkben!
En jomagam csak annyit fuznek hozza a mondanivalodhoz, hogy gondolj bele a helyzetebe. Adva van egy no, akit szeretsz (valoszinu), aki szeret, de megis ott van valami koztetek. En ugy latom, hogy ez az aranyszabaly all kozetek (ex ne). En szerencsere nem kerultem ilyen helyzetbe, de valoszinuleg nem allnek egyenes derekkal a tukor elott, ha elkovetnem ezt. Egyszeruen nem tudnek tukorbe nezni. Igaz, most lehet, hogy a keseruseg szol belolem. Na de gombolyitsuk tovabb.
Mi fontos az eletben? A szeretet, a megbecsules, a baratok. Namarmost ha valakit tenyleg baratodnak tartasz, nem akarsz neki fajdalmat okozni. Nem teszel olyat, hogy fajjon neki. Ha megis megtenned, szerintem nem is vagy igazan a baratja. Tisztelned kell az erzeseit, es inkabb neked fajjon, mint neki. Mert o nem tehet rola, hogy igy alakult a dolog.
Nade mondhatnank, hogy de megis o az igazi, es mar ugyis ex... de en azt mondom, az ex-szerelmek sem teljesen begyogyult sebek, es konnyen feltephetok. Aztan az nem erkolcsi tartas, ha egyszer vetek, mert jo, de amugy legkozelebb biztos nem. Ez kisertetiesen emlekeztet a vetkezzunk-a-pap-ugyis-meggyontat esetre.
Szoval en a reszemrol azt ajanlanam, hogy ne feszegesd ezt a dolgot. Tudom, hogy rossz, de tedd tul magad rajta. Es meg valamit.
Jegkiralyno, tortenjek barmi, mi mindig fogjuk a kezedet!! Ha kell szoritjuk, de nem hagyunk magadra!
Kivancsian varom, hogy mit reagaltok erre, en nekem most ez a velemenyem.
Najo nem birtam ki elolvastam az iromanyokat. Valahogy ez az idezet jutott eszembe:
"A szerelemben a tapasztalat mit sem ér. Ott a vérmérséklet és a jellem az úr. Amikor fagyos a szívünk, másnak kitűnő tanácsokat adunk. De nevetünk azokon a tanácsokon, amelyeket más ad nekünk, amikor mi lángolunk, ő pedig kigyógyult már." - Léautaud
Hu be reg neztem be ide, holott en voltam a krealo...
Na nekem jelenleg tart meg a vizsgaidoszak, de majd tartok valami beszamolofelet. Sajna Matav bacsi miatt gazos lesz ide irogatni egy joideig, de megoldom.
Addigis mindenkinek jo nyaralast!
Véleményem szerint ha már megtörtént a vallomás, és a nő bunkó módón mutatta ki apátiáját, akkor a fölény megőrzése érdekében le kell ugatni a picsába, ha pedig pimaszkodott is akkor két akkora sallert kell neki beakasztani, hogy a fal adja a kovetkezo 3at.
Az ilyen szituációk elkerülése végett pedig férfiként kell viselkedni, nem úgy, mint napjaink elnyálasodott álkeménykedő ifjúsága.
Eloszoris nagyon orulok, hogy ratok talaltam...Mert eppa topic az en nagy problemam....
Szoval..20 eves vagyok, egy atlagos rocker csajszi. Volt egy baratom, akivel majdnem ket evig voltam egyutt. A kapcsolatunk alatt egy baratja kinn volt Amerikaban, akit akkor en meg nem ismertem. Egy szep nyari napon, 2000 juniusaban Ricsi hazaerkezett. Ultunk a pubban, belepett az azjton, szinte senki nem hitte el, hogy hazajott, iszonyatos ujjongas volt.(ket ev kinnlet utan meglepetesszeruen jott haza...)
Szoval a haveri kor kirugott a hambol...csak en ereztem olyan furan magam, hiszen mindenki ismerte ot, csak en nem. Ekkor a baratommal meg egyutt voltunk.Ricsivel egyre tobbet beszelgettunk, rengeteget voltunk egyutt.Gitarozott nekem, vagy megfejtettuk az univerzum nagy dolgait, vagy ecceruen csak hallgattunk. Aztan jott a szakitas a baratommal...Szornyu idoszak volt...aki vegig kitartott mellettem, az Ricsi volt. En tudtam, hogy mar akkor beleszerettem, mikor eloszor belepett a pub ajtajan...Az mar mas teszta, hogy magamnak sem mertem bevallani...A szakitas utan meginkabb erosodtek az erzeseim iranta...ekkor mar tudtam, hogy szeretem, es azt is, hogy sosem lehetunk egyutt vele ugy...Hiszen farkastorveny, hogy barat exbaratnojevel soha... Szomoru votam, depresszios.Foleg amiatt, hogy ekkoriban meg O sem mutatott erdeklodest...Mikozben en tudtam, itt az igazi...
Egy napon gondoltam egyet...Rokonaim elnek Angliaban, kimegyek, hatha lesz munka, vagy csak ugy...Ricsi mar mondogata, hogy o mozdulni akar valamerre az orszagbol.Szoval mondtam neki, hogy jojjon velem. Most kinn vagyunk Southamptonban... Kb egy honapja voltunk itt, mikor egyik este benn voltunk a szobajaban, mint mindig. Okorkodtunk, csikiztuk egymast, majd eltevedtek a kezek...Szeretkezes lett belole...Utana kertem, aludjon nalam...a valasz nem volt, az exbarat, Zsolti miatt... Aztan a dolog megismetlodott...aztan ujra es ujra... Eloszor azt hittem, ez a tokeletes kapcsolat...Legjobb baratsag es szex kombinacioja...Nem sejtettem, mennyi buktato van a dologban. Mar harom honapja folyik a dolog.Szeretem. Nemreg eletem eddigi legcsodalatosabb ejszakajat adta nekem, azt hittem, megtorrt a jeg, de nem...Megint nem maradt nalam.Akkor felhoztam, hogy ez igy nem jo nekem, de mosolyogva tert ki a valasz elol...Bar latszott, erti mirol van szo, es tudja, hogy faj nekem. Miutan elment aludni irtam nki egy levelet. Gyerekes tudom, de el kellett egy ket dolgot mondanom. Leirtam, hogy ez nekem mar tobb mint baratsag, es hogy anno nem gondoltam, hogy ez lesz belole, de ez lett es szenvedek...nagyon.Es hogy mennyire hianyzik, hogy neha hozzabujjak, megcsokoljam, mint egy baratno.Es ami a legroszabb, hogy fekszek a mellkasan szeretkezes utan es HIANYZIK...Tudom, nehez ezt megerteni, de igy van.Mert sosem az enyem teljesen.A levelre semmi reakcio nem jott, minden maradt a regiben, ugyanugy nevettunk, ugyanugy hulyultunk, mint az elott, de nem szeretkeztunk...Aztan egyik este megis megtorttent.Ujra.Es utana beszelgettunk.A levelrol, arrol, hogy szenvedek...De konkret dolgot meg mindig nem kaptam.Egyszer megkerdezte, mikozben szeretkezes utan fekudtem a mellkasan, hogy ez nem olyan, mintha nagy lamur tema lenne koztunk...Telleg...Mi valasztja el ezt a kapcsolatot a nagy lamurtol???Miert akadt meg a kapcsolat feluton valahol a baratsag es a szerelem kozott?????Es miert nem akar Ricsi mozdulni egyik iranyba sem?Es egyatalan...Mit erezhet?
A tortenet "roviden" ennyi...Szeretnem, ha segitenetek.Elegge nehez ez a helyzet szamomra, foleg, hogy kulfoldon zajlik,k es igy meg sem tudom beszelni senkivel...Minden arat, baratno otthon...En meg egyedul a nagy vilagban a megnagyobb banatommal... Koszi a segitsegeket elore is...:)) Sziasztok!
mint ahogy prescot is mondta: SZÉP EZ A NYÁR!!! :-)
Prescot: tudom, hogy sokan mondták ezt (és én mostmár látom, hogy jogosan) de szerintem ha ez a dolog egyoldalú, akkor lapozz, lépj tovább, stb...
szreinted van értelme egy ojan barátságnek nevezett dologgal foglalkozni, ahol téged le sem izélnek? .. hidd el, hogy van a földön millió+2 ember aki 100000* jobban megérdemli hogy szeresd... tudom ez most hüjeségnek hangzik, de ha elfelejted, meglátod, hogy mindazoknak van igaza, akik azt tanácsolják most neked, hogy jobban jársz ha elfelejted...
én most könnyen beszélek már, mert sikerült...hálisten túlvagyok egy ijen dolgon, és engem legalábbis ez az "érdemes egy ijen """baráttal""" foglalkozni?????" kérdés döbbentett rá, hogy : NEM!!!...
azóta megismertem jópár embert (fiut,lányt egyaránt) és szereztem pár uj IGAZI barátot (sztem szerelem más, de megesik h belepottyy.. :-\...nomind1..ez egy másik téma)
és ez a pár barát ugyérzem hogy tényleg szeret, és nem fogja azt csinálni, hogy hogyha felhivom, akkor félreteszi a kagylót meg hasonlók (tulestem ezen énis...meg még nagyobb szemétségeken is... :-/) ...
szerintem (!!!) itt az ideje elfelejteni...mint nőt és mint barátot is egyaránt... és meglátod, hogy mennyire szép is ez a nyár ;-)
(bocs ha kicsit zavaros voltam, de mit vártok tőlem hajnali háromnegyed 2kor? ;-P)
lof*sz...
telik az ido, tortennek a dolgok. rohattul megalazottnak erzem most magam, egyszeruen csak szopatnak, de nem vagyok fontos. ez... nagyon, nagyon rossz erzes.
lehet h ez csupan paranoia.
de lehet h nem. es ha nem, akkor most jogosan erzem a padloalatt magam. egyszeruen 'ki vagyok zarva'. meg csak a telefont se venne fel. ez azert mar nagyon csunya.
de telleg nemtom mi az amit elkepzelek, es mi az ami valos.
mi az ami veletlen, mi az ami gonoszsag.
de huuuuuuuuuu de nagyon elegem van mar az egesz lof*szbol.
szep ez a nyar.
Örülök az örömödnek, velem is tortent mar hasonlo, persze semmi konkret, lehet hogy csak en kepzeltem, de jo erzes volt. Persze tulajdonkepp csak egy alom volt egy ideig, aztan talalkoztunk es haverok lettunk :)))) de elkepeszto volt. Kicsit nevetseges, mindegy.
Aterzem az oromodet, mert most enis elegge orulok. Tulajdonkeppen sikerult ugy osszefoglalni a gondolataimat es becosmagolni, ahogy az megfelelo. Igazabol a fo kerdes telleg az volt hogy 'hogyan mondjam el, hogy szeretem?'. DE most, bar lehet ez is kicsit rohejes, megneztem a Táncos a Sötétbent, és hat kicsit megvilagosodtam. Meg jot tett ez az egy het gondolkodas. Mindenesetre ha telik az ido az ember tudja formalni a gondolatait. Magamban jo ha megprobalom rendezni a dolgokat es meglesni alternativakat. En egyszeruen nem akarom, hogy ezért vége legyen a kapcsolatunknak. Mert egyreszt hatha enis valtozom, persze nemtom, talan, lehet mar holnap (hehe...). Szoval en 'baratomkent' is szeretem, bar igazabol, nemtom, hatha ez neki is fontos. Es ha igen, en komolyan ennek is orulok. Persze lehet, ezt nem lehet az o oldalarol se feldolgozni, de ha nem tudja, nem is akarom hogy ezzel szencedjen. Visszavonulok.. talan. menni fog.
DE hat, majd meglatjuk
kiprobaljuk milyen az oszinteseg. humm. remelem nem nagy hiba :)
Mindenesetre, en nem tudom, hogy jol dontessz-e, avagy sem. Ugyis te merlegeled, mi er tobbet, a baratsaga, vagy a szerelme. (Egyertelmu, hogy a masodik.) Ha mondjuk kockaztatsz, lehet hogy jol jarsz. Kicsi az esely, mint a lotton, de utana semmi gond! De az is lehet, hogy a joval kisebb esely mellett a jutalom nem olyan nagy, mint amit veszithetsz. De aranyaiban ez nem valamifele gazdasagi dontes.:) Nagyon komoly dolog. Teljesen aterzem a helyzeted. En nem folytatnam igy tovabb. Jobban jartam, amikor feltettem mindent egy lapra es elbuktam. Tudom, hogy nem birtam volna tovabb. Elsodort volna mellole az elet, de en igy talaltam akkor jonak, es most is ugy csinalnam, mint akkor.
Lenyegeben biztositottad arrol, hogy nem vagy bele szerelmes? Nagyon komoly. Ha igy folytatod, nem egy evedbe fog kerulni amig valtoznak az erzelmeid...
"Mert egyenes aranyban all azthiszem a boldogsagszintem a vele valo kapcsolatommal. "
Ez a mondat tartalmaz mindent.
Nem tudod elkepzelni, hogy esetleg massal szines vonalakat fessetek egymas fele? Mindenfele viraggal es lepkevel?
Nem jo dolog a martir sors, foleg, ha nehany emberen kivul mas nem erzekeli, hogy min mesz keresztul.
Ma erdekes dolog tortent velem! Kepzelj el egy olyan lanyt, akit most latsz eloszor. Olyan testalkat, test, mozgaskultura, haj, arc, szaj, szem, orr, hang, amit meg elotte egyben nem lattal, de magaba foglalja azt, amit tokeletesnek nevez az ember. Egy tunder, de inkabb istenno. Benezett egy ajton, en felhomalyban vele szemben. Ahogy haladt tovabb, en kineztem utana, meg voltam igezve. Megint elhaladt az ajto elott. Szuksegem volt arra, hogy kilepjek a folyosora, hogy megpillantsam. Persze eszre vette, majd tobbszor is utana neztem lopva. Aztan ismet jott vissza, most nem nezett be az ajton, csak ellibbent elotte. Majd egy szemvillanas mulva mar egy kerdessel fordult felem. Szinte elakadt a lelegzetem, olyan kedvesen szolt. Kodben lebegtem. Megis annyira nyugodtan tudtam valaszolni, mert magabiztossa tett. Ahogy nezett, ahogy magahoz varazsolt, felemelo erzes volt. Az elet nagy pillanata. Az ilyenekert erdemes elni. Majdnem szerelem elso latasra!:) Csodaval talalkoztam.
Ahhoz kepest hogy milyen szinten osszezavarodtam es ugy irtam le a dolgokat, tokjol kibogoztad miloska, azaz nagyon magamra tudom vonatkoztatni.. Csak kesz. Eppen most kesz. Most allt igy ossze a kep bennem, mert ma sikeresen beszeltem vele, persze semmirol sem sikerult, osszevissza kamuztunk..
Kiderult hogy tulkepp nem is en iranyitom az esemenyeket, mert kiszivargott fele es felem is egyket info egy kozos baratunktol, a helyzet bonyolult, de a kovetkeztetest vegre sikerult levonnom.
Imadok vele lenni akarhogyis! ...
De nem, ime a valodi kovetkeztetes: igen, rohadtul fel attol hogy valami mas az amit erzek, bar ennek az ellenkezojerol sikerult most kolcsonosen meggyoznunk egymast. Ez egyertelmuen vetiti elore, hogy az alul vazolt szep kerek szamhoz kozelitenek eselyeim. Teljesen el voltam hatarozva a levelugyileg, egeszen mostanaig, amikor egy het multan ujra beszeltunk, minden valtoztatasi keszsegem elhalt. A baratsaganal tobbet nem kaphatok, es ez kell is meg nem is... Mert egyenes aranyban all azthiszem a boldogsagszintem a vele valo kapcsolatommal. Ha semmi, az a padlo. Ha ez a haversag, az savanykas kesernyes, atlatszo es vekonyka, de valami 'azer kb oke van' erzes... esigytovabb.
Innen nezve a dolgokat nem kene semmit se tennem...
Falak utan meg egy evet szamoltal? Neeeeeee. Nemtudom, ha az eszemet hasznalom, egyertelmuen torlom meg a gondolataimbol is ezt a levelet...
Ordogi kor. Ha oszinte vagyok akkor valszeg Ot is elegge elkeseritem, magammal meg kurvara kicseszek, es kb kiradirozom meg azt a gyenge vonalacskat is kozottunk, amit most satirozunk az alig fogo grafitceruzainkkal. Ha nem, akkor meg megtagadom onmagamat kb, es mindig ott fog motoszkalni bennem az en nem ezt akartam erzes.
Kesz, asszem inkabb bedobom a torulkozot.
Se vele, se nelkule, sehogyse.
Kulso szemlelokent olvasva a hozzaszolasodat, ismet el lehet mondani, hogy a szerelem vak, vagy vakka tesz...
Falak emelese jo gyogyir. Igy talan lehet felejteni. Egyik naprol a masikra hullamvolgy/hegy, hol lent, hol fent. A tavolsag jol jon. Nekem jol jott. Csak ugy elmult. Aztan pesze volt flashback, de akkor sem volt ott, akkor is jol mukodtek a falak. Az elso tegla befalazasa utan egy evvel talan mar gyogyult voltam. Persze neha meg utana is fajtak a sebek.
Szoval, ahogy mar tobbszor megtargyaltuk/megtargyaltatok, csak az segithet, ha elsodrodsz mellole...
Megijedt? Talan attol ijedt meg, hoyg megbanthat. Talan tudat alatt tisztaban van azzal, hogy te mit erzel. Egyszeruen talan fel szembe nezni az igazsaggal, mert a mostani allapot neki megfelel...
Korabban , talan mar emlitettem, level tehet csodakat. De ebben az esteben ki tudja? En javaslom tedd meg! Szamits arra, hogy utana meg vastagabb falak kepzodnek, de egy ido utan mar nem jon at rajta a fajdalom hangja...
Persze tortenhet csoda. Valamifele kellemes meglepetes. Csak te tudnad eldonteni, hogy van-e ennek realis esely? A helyedben persze en sem lennek objektiv. Remenykednek. Aminek persze nem sok ertelme van.
Maradjunk abban, hogy megirod a levelet, valahogy reagal ra, esetleg nem is reagal, es amire visszatersz mar tavoli ismeroskent szemlelitek egymast. Eloszor rossz lesz, talan egy kicsit rosszabb is mint most, de legalabb tisztazod a dolgokat. Elmondhatod magadnak, hogy nem rajtad mulott. Aztan kigyogyulsz...
Csao skacok..
Kicsit kihalt lett az egyetlen ertelmes topik eme huszban ugyerzem. Ertelmes? Hat en most korantsem ertelmes dolgokra keszulok, vagy gondolok...
Lehet talan ismet tanacsra vagyom, bar hogy miert, nemtudom, csak mar neha ugyerzem keptelen vagyok objektiven latni a dolgokat, vegulis ha az ember minden nap honapok, esetleg ev(ek) ota ugyanazon kattog, azt megsinyli a logika es a kovetkezetesseg. Legalabbis ugyerzem hogy nalam jamborabb es donteskeptelenebb ember jelenleg nincs sok. Bar van nemi fogalmam a hogyan tovabbrol, napok alatt szultem meg az otleteimet, nemhiszem hogy ez celravezeto...
Najo, akkor igy kezdem a siramaimat, hatha meg olvas itt vki... :)
Ugyanaz a Lany, ugyanaz az erzes, csak mar megint egy kicsit maskepp. Egy kicsit ideges smsessel kezdodott egy hete amit en kuldtem neki, kb annyi hogy neee hozzd a baratnoidet a moziba, mennyunk ketten. Mar elegem volt hogy napok ota leraz, ugy ereztem ezt meg megengedhetem magamnak, elvegre is 'baratok' vagyunk. De ezen a heten nagyon meg volt kavarodva a fejem vele kapcs, es kezdtem ugy erezni ismet, hogy valtoztatni akarok, ez a renyhe baratsag minden szenvedelyt megol, pedig talan csak a szenvedelyek fontosak az eletben. A talalkozas furcsa volt, de en nyugodt, nem paraztam semmin, el volt cseszve az egesz mozi meg az utana +1 csajszival eltoltott ido, de.. hm.. megszoktam. masnap viszont meglepodtem es nagyon elkeseredtem: totalis mosolyszunet. Egesz nap nem szoltunk egymashoz (a suliban). Ez szar volt, nagyon szar, de nem tudtam mit tenni, alkalmazkodtam, en is falakat epitettem.
Talan kicsit orultem is hogy valtozik valami. Nem, nem erre gondoltam, dehogyis, de legalabb... Azonban ha mogenezunk a dolgoknak, mostmar majdnem egy hete volt, azota igy kb ma beszeltunk eloszor normalisan, tegnap meg par sort dobott, hogy fejezzuk mar be, meg hogy bocs, de ertsem meg ezt meg ezt... Megijedt, azt mondta, megijedt tolem, megijedt attol hogy... 2esben akarok vele moziba menni. Mert igen, egy kicsit tobb mint fel eve ezzel a lannyal volt az hogy ugyereztem mindent amit csak lehet elcsesztem, aztan alakultak a dolgok, ahogy, es kicsit kozeli, kicsit tavoli baratok lettunk (legalabbis en igy ereztem). Igy ereztem mert sose lehettem oszinte magamat illetoleg, es ez volt az amiert kicsit orulok hogy fordulnak a dolgok. De miota ez a helyzet tart, kb semmit se voltam kepes tenni, se elore, se hatra, csak O es az esemenyek sodornak. Szal total nullan vagyok (nulla vagyok). De meg mindig elkepzelhetetlenul csak O kell. Bar ezt az egeszet valoszinuleg o sokkal kevesbe eli meg szornyusegnek, de ezt a megijedest meg mindig nem tom hova tenni. Mi van amikor egy lany megijed?... Es... ez mit jelent? (en lenni buta, gondolkozni nem tudni mostmar).
Hamarosan elutazom egy rovidebb idore, es a hires hujeseg amit kiotoltem, hogy meg mielott igy buszraulnek, elmegyek, es bedobok egy levelet vagy becsusztatom az ajtaja ala vagy valami ilyesmi. Egy nagyon oszinte levelet.
Bar kicsit savanyu level is lesz ahogy most igy magamat nezem.
De ez mar igy a second strike, es nemtom, ezzel mi igy globalisan (szerintetek) a helyzet. Ezzel a masodik alkalomfeleseggel, illetve ilyen elozmenyekkel.
Oszinten szolva az hogy eltaszitom magamtol teljesen mar nem rettent vissza... Kicsit megizleltem most milyen ez, es kibaszottszar, de a vagyakozas is kibaszottszar. Amikor ottvan, de MEGSE. Az talan megrosszab, bar idoben ezt kb 100x annyit tapasztaltam mint ezt a kulonosen hirtelen jott magas falat kettonk kozott.
Eselyem talan ugy 0%, vagy tehet egy esetleges level csodakat?
Nem merek a dolgokba mar belegondolni se.
Prescot, kicsit maga alatt, kicsit osszevissza, de a valtozas udvos (?)...
"olyan kapcsolatot kialakítani (fiúk a lányokkal, és fordítva :)), ahol mindkét fél jól érzi magát"
Hát ez az! Az a vicc, hogy én erre már 13 évesen rájöttem, de sokáig sose sikerült aprópénzre váltani grandiózus ötletemet. Amikor igen, az majdnem mindig a lány kommunikációs aktivitásán múlt. Soxor még az is kevés volt, nem jutottunk el a meghitt hangulatig. És néha előfordult, de már huszonéves voltam akkor, hogy totál én kezdeményeztem, igaz hogy kissé primitíven és talán megmosolyogtatóan, de sikerrel. Ja igaz, a leányzó is elég primitív volt :(
Én nem javaslom a nyílt, váratlan szerelmi vallomást. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy mindkét félnek bejön. Ha pedig nem jön be, akkor nagy bajok vannak, mint azt ebben a topicban bőven láthatjuk.
Mivel az én tanácsom az, hogy mindig a kapcsolat pillanatnyi állását fogalmazzuk meg, ezért ez a módszer minden helyzetben alkalmazható. Ha mondasz konkrét példát konkrét szavakkal, akkor tudok javaslatot mondani.
Amúgy azt mondanám, hogy próbáljunk olyan kapcsolatot kialakítani (fiúk a lányokkal, és fordítva :)), ahol mindkét fél jól érzi magát. Ez a lényeg, mert jó kapcsolat csakis egyenrangú felek közt jöhet létre. Ha a fiú és a lány jól érzi magát a kapcsolatban, akkor egy meghitt pillanatban szinte maguktól jönnek majd a megfelelő szavak (sőt, soxor nincs is szükség szavakra :)).
Akkor mondok pár ötletet, hogy mit tegyünk, ha a legjobb barátunk kezéről szeretnénk lecsapni a nőjét.
Először is ennek is csak akkor van értelme (különben szenvedés lesz belőle), ha a csajjal bizalmas, személyes kapcsolatba tudtunk kerülni. Azonban ekkor is rá kell bízni, hogy teljesen szabad akaratából döntsön: marad a fiújával, vagy otthagyja a kedvünkért. Tehát ha megvan már a jó kapcsolat, azaz jól szót értünk a lánnyal, (kedves, mosolyog, olykor megdícsér, elmeséli néhány személyes dolgát), akkor ilyesmiket lehetne mondani
- Látod, ez a meghittség hiányzik az én életemből... De nem akarlak ezzel terhelni... Ez az én gondom.
Vagy például, félig-meddig tréfásan (de csak félig meddig :)), egy jó hangulatú pillanatban:
- Hát ha nem a legjobb barátom nője (csaja) lennél, bizisten rád hajtanék!
Vagy ha esetleg szépen mosolyog rád:
- Hát ha nem tudnám, hogy a Feri (Pista, Jóska stb.) barátnője vagy, akkor most a legszebb reményeket táplálnám veled kapcsolatban!
(Előtte esetleg meg lehet kérdezni: Te, Kati... ez a kedves mosoly... ez nekem szól?)
Vagy ha jól elbeszélgettünk:
- Milyen jól megértjük egymást... Kár, hogy (objektív okokból) nekünk nem lehet komolyabb kapcsolatunk.
Na, szóval ilyeneket. Lássa a kedves, hogy bennünk megvan a készség egy komolyabb kapcsolatra, de ugyanakkor ne is érezzen semmi kényszert. A fenti szövegek ilyenek.
azt hiszem, a helyzet leirasa addig teljesn pontos volt, hogy a lany folenyben van. mert telleg tole fugg minden (mostanaban akar ott van, akar nincs; nem volt epp felemelo elmeny ez a hetfoi viszontlatas...). szoval a gondolataim aranytalanul sokat kalandoznak fele, ami nem egeszseges. es megbantva is erzem magam sokszor, de ez nem valodi bantas miatt van, talan csak mert nem kapom meg az elvart figyelmet, kedvesseget. az elvarasaim termeszetesen tul magasak, azonban... olyan bunei vannak tehat, amiket el se kovetett, igy ezeket a szemere hanyni nem csak nem tudom, de nem is akarom.
tovabba a kettonk kozotti verbalis aktivitas az utobbi idoben nagyon lecsokkent... meg az ilyen elore eltervezett beszedekkel az ember gyakran csak megnagyobb hujet csinal magabol. amugyis szorongok mar neha ha beszelnem kell vele, mindenfele elmeleteket szovok, de persze teljesen eselytelen. sajnos az egesz teljesen eselytelen, de ennek a belatasa se valtoztat semmin.
a helyzet tehat inkabb ilyesmi. megoldas? szerintem sincs...
Enteo!
Mindez nagyon klassz (komolyan!), de:
Nekem úgy tűnik, hogy csak az elutasítás _agresszív stílusa_ hárítható el imígyen. Ha nem jöttünk be szívünk hölgyének, ettől még nem fogunk. Fél(?)megoldás...
Vagy ne legyünk annyira maximalisták?
Heló evribadi. Figyelj, Prescot, ha lesz időm, elolvasom a korábbi hozzászólásaidat, mer olyan tanácsot akarok adni, ami azért illlik a konkrét helyzetedhez. De azért te olvasd el ezt is, hátha magadtól is kitalálsz valamit az itt leírt elvek alapján.
Agyunk tele van sorompókkal, amelyekbe még gondolatban is beleütközünk. Amikor elkalandoznak a gondolataid, hogy de jó lenne ezt vagy azt csinálni, és hirtelen megszólal benned egy hang, hogy: Azt nem lehet! - akkor egy ilyen sorompóba ütköztél.
Ezek a sorompók a szabályok. A legtöbb embernek szabályok irányítják az életét. Például jó lenne azt megcsinálni (fiúk), hogy ha meglátsz az utcán egy kedves ismeretlen lányt, akkor odamész hozzá, és átöleled, megcsókolod, szép szavakat susogsz a fülébe. Csak úgy. A legtöbb ember ezt mégsem meri megtenni, pedig jó lenne. (Igaz? :)) Ha megkérdeznénk, miért nem mered, valószínűleg ilyen válaszokat kapnánk: Hát azt nem lehet.... Mit szólnának az emberek... Mit szólna a lány... Mit szólna a feleségem... :) Biztos felpofozna... stb.
Nos, a felpofozás reális veszély, de ez önmagában még nem tartana vissza. Ami visszatart, az az az érzés, hogy ezzel komolyan megsértenénk a... mit is?? Jó kérdés, nemde? Az az érzés van bennünk, hogy valami nagyon rossz dolog történne, ha a szívünkre hallgatnánk és vadidegen lányokkal kezdenénk az utcán puszilkózni.
Na hát így működnek a szabályok. De van rá mód, hogy megszabaduljunk tőlük. Azt tudni kell, hogy a szabályokat a környezetünk ültette belénk - sokat már a beszédtanítással együtt -, és ami ennél sokkal fontosabb: a környezetünk - vagyis azok az emberek, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerülünk - kényszeríti ki belőlünk, hogy be is tartsuk őket.
Most egy nagyon meglepő kijelentést teszek, ami első pillantásra nem is kapcsolódik az eddigiekhez.
Az ember "lelki bajainak" forrása az aszimmetrikus kapcsolataiban van, vagyis azokban a kapcsolatokban, amelyekben ő nem egyenrangú fél.
Az ilyen kapcsolatok felfedezése nagyon nehéz, olykor szinte lehetetlen. Mégpedig azért, mert a nyelv eltakarja őket. Az aszimmetrikus kapcsolatok jellemzője az, hogy az egyik fél olyasmit enged meg magának, amit a másik nem merne. Ez nagyon gyakran burkolt minősítgetésekben, szemrehányásokban, gyúnyolódásokban jelenik meg. Most én azt javaslom, gondoljátok végig a kapcsolataitokat ebből a szempontból. Biztos mindenkinek vannak ilyenek; a leggyakoribbak az aszimmetrikus szülő-gyermek, illetve a házastársi és a párkapcsolatok.
A lelki egyensúly helyreállítása csakis úgy lehetséges, ha ezeket a kapcsolatokat kiegyensúlyozzuk, azaz ledolgozzuk a hátrányunkat. Ez a hátrány különösen fájóan jelentkezik a pórul járt szerelmesek esetében. Nagyon fontos megjegyeznem Shaft felvetésére, hogy nem a rosszindulat vezérli a fölénybe kerülő lányokat (vagy szülőket, fiúkat, férjeket, feleségeket, testvéreket stb.) Egyébként sem a rossz- vagy jóindulat vezérli egyetlen ember cselekedeteit sem, sőt még csak nem is az érzések. Korábban már írtam erről. Az érzések pusztán tájékoztatnak minket arról, hogy mennyire vagyunk biztonságban.
Minden embert a túlélés ősi kényszere vezeti. Ebben a törekvésben óriási segítség, ha képesek vagyunk átvenni a kontrollt más emberek viselkedése felett. Ennek a lehetőségnek senki sem tud ellenállni, mivel genetikailag kódolt tulajdonságról van szó. Így mindenkinek magának kell gátat szabnia más emberek fölényre való törekvésének. Akik erre kevéssé képesek, azokra mondjuk, hogy "lelki betegek", mivel szorongásos, depressziós, kényszeres, fóbiás, pánik- stb. tüneteik vannak. Ezek azonban "csak" tünetek.
A hagyományos (és egyben tök hibás) szemlélet aszongya: próbáljunk "megérteni" másokat. Csakhogy gondoljatok bele: mindenki azokat igyekszik "megérteni", akikre semmi befolyásoló hatással nem képes lenni; akik viszont kézben tartják az ő kontrollját.
Persze, az antilop próbálhatja "megérteni" az oroszlánt, hogy az miért eszi meg őt. De ezzel sajnos nem sokra megy. Nem megérteni kell embertársainkat, hanem egyenrangú kapcsolatot kialakítani velük. Ha úgy áll a helyzet, le kell dolgozni a fölényüket. Ha ez sikerül, egy csapásra elmúlnak a "lelki bajok", amelyek valójában nem is lelki bajok voltak, hanem a kiszolgáltatottság tudatán alapuló, biológiailag kódolt veszélyérzet. A rossz érzések ennek talaján jelennek meg, nyelvi képességünk pedig gondoskodik róla, hogy a rossz érzéseket rossz gondolatok is kísérjék.
Tudom, amit eddig írtam, az tök hihetetlen, netán felháborító (ahogy ezt meg is jósoltam a legelején). Azért most aszondom: ha nem hiszitek, próbáljátok ki. Még ma. Keressétek meg az aszimmetrikus kapcsolataitokat, és kezdjétek el a hátrány ledolgozását. Még ma. Nézzük meg most már azt is, hogyan.
A hátrány ledolgozása természetesen szavakkal történik. Azonban nem könnyű a dolog, hiszen a fölényben lévő személy a fölényét éppen szavakkal vívta ki és tartja is fenn. Bármilyen témában képes arra, hogy ezt a fölényét ki is nyilvánítsa. Egyetlen téma létezik, ahol ezt nem tudja büntetlenül megtenni. Ez a téma pedig kettőnk kapcsolata.
Most akkor visszatérek az általam kiagyalt példára: a fiú szerelmi vallomására, amely csúfos véget ért. A lány lekezelően, kicsit gúnyosan, esetleg durván elutasította. Mit lehet mondani ebben a helyzetben, hogy ne maradjon meg a lány óriási fölénye?
A fentiek értelmében azt kell szavakba foglalni, hogy is áll kettőjük kapcsolata az adott pillanatban. A lényeg, mint már írtam, hogy a fiú totális elfogadására totális elutasítás volt a válasz. Nos, erre mondhatja a fiú (mongyuk Katinak hívják a leányzót):
- Figyelj, Kati (...hatásszünet...) Te most olyan hangon beszélsz velem, mintha sértéseket vagy szidalmat kaptál volna tőlem, nem pedig szerelmi vallomást.
Egyelőre ennyi. Figyeljétek meg, hogy semmi mást nem tettünk, mint leírtuk az előállt helyzetet. Most a lányon a sor: vajon számíthatunk-e részéről arra, hogy ennél jobb kapcsolatra törekszik?
Ha esetleg ugyanolyan sértő, kellemetlen hangon folytatja, vagy éppenséggel begurul, kiabál, akkor valami ilyesmit lehet mondani:
- Hát látom, jócskán félreismertelek. Szerencsére ha így viselkedsz, akkor egy-kettőre ki is ábrándulok belőled.
Érdemes ezt végiggondolni. Az élete végéig reménytelenül epekedő szerelmes kényszerpályája már ki is van lőve, hiszen utolsó mondatunkkal éppen a lány viselkedésétől tettük függővé a mi további magatartásunkat. Megszűnt az adott szó kényszerítése (hogy ha eccer aszontam neki, hogy szeretem, akkor szeretni fogom életem végéig, ha beledöglök is). Most már nincs semmi kényszer, nincs fölény; innentől kettőn áll a vásár
Még egy példát mondok ennek a szemléletmódnak az illusztrálására. Valószínűleg ennek az általam javasolt megoldása is felháborítónak fog tűnni, vagy esetleg félelmetesnek. Vegyünk egy házastársi vagy párkapcsolatot, ahol az egyik fél szívesen tölti az idejét baráti társaságban, viszont amikor hazatér, a párja valami olyasmivel fogadja, hogy: de jó neked, te a haverokkal szórakozol, én meg itthon gürcölök. Vagy valami ilyesmi. Nem a konkrét szavakon van a lényeg, hanem hogy az illető megengedi magának az ilyen reagálást, azaz fölényben van.
Nos, én azt javasolnám, hogy ebben a helyzetben mondjunk valami ilyesmit:
- Te figyelj, Kati/Jóska!... Én olyan jól éreztem most magam a barátaim között... Aztán hazajövök, és te szemrehányással meg bűntudatkeltéssel fogadsz, és teljesen elrontod a jókedvemet. Hát gondolod, hogy legközelebb majd jobban fogok sietni hozzád?
Ez megint semmi más, mint a kapcsolat pillanatnyi állásának leltárba vétele. Ez nem lehet bűn. Félelmetesnek tűnhet, de lássuk világosan, hogy a másik (a fölényben lévő) fél várható reakciója kelti bennünk a félelmet. Azonban ha most barátságtalanul reagál (a konkrét szavak szintjén ezt millió féleképp teheti: kiabál, letorkol, durvaságokat mond, még több bűntudatot kelt stb.), akkor elég csak annyit mondani:
- Hát úgy látom, te nem is szeretnéd, hogy jobban siessek haza.
Mondom, ki lehet próbálni ennek a fajta viselkedésnek a hatását. Amikor felismeritek, hogy olyan személyek viselkedését, reakcióját, érzéseit is képesek vagytok befolyásolni, akikről ezt eddig el sem tudtátok volna képzelni (ugyanis fölényben voltak), az revelációerejű lesz.
Figyelj, Prescot, elolvastam a korábbi leveleidet. Majdnem kizárólag az érzéseidről írsz. Ez persze érthető, hiszen állandó stresszhelyzetben élsz, és a rossz érzések és nyomukban a rossz gondolatok az egész világodat betöltik. Neked azt kellene csinálni, hogy figyelni azokra a helyzetekre, amikor a lány valami olyat mond vagy tesz, amit egy vadidegentől nem tűrnél el (a szerelmedtől ugyanis jelen pillanatban mindent eltűrsz). Egy ilyen szituációban valami olyasmit kéne mondani, hogy: Figyelj, ha te így állsz a dologhoz / te ennyire semmibe veszed az én véleményemet / ennyire másképp látod a dolgokat / ha ennyire mások az igényeink / ha ennyire nehezedre esne, hogy a kedvemben járj stb., akkor én nem is sajnálom annyira, hogy nem lehet komolyabb kapcsolatunk / hogy kikosaraztál. Még rövidebben a lényeg, amit valahogy hatásosan kéne megfogalmazni (és sajnos hatásosan előadni, ami nagyon nehéz lesz, de muszáj): hát ha te így, akkor én ugyan nem fogok egyoldalúan erőlködni, erre ne is számíts.
Konkrétabbat akkor tudok mondani, ha te mondasz egy-két konkrét ilyen helyzetet. De a lényeg ez lesz. Le kell venned magad a kényszerpályáról, és enyhítened kell a csaj fölényét. Na majd meglátod.
Én is növekvő érdeklődéssel olvastam ezeket a hozzászólásokat Enteo-tól, habár kicsit olyan érzésem van, mintha egy kicsit hatásvadász lenne. Ezt úgy értem, hogy körülbelül olyan, mint egy folytatásos filmsorozat, amikor mindig a legjobb résznél hagyják abba, és addig is fokozzák a kíváncsiságot. Nem mondom, hogy ez baj, csak engem nagyon idegesít.
Enteo, ne vedd a szívedre. :)
Roppant érdekes, amit írsz, és én is párhuzamot tudtam vonni a saját esetemmel, és a többiek véleményét is alapul véve, csak lehet benne valami. Én kíváncsian várom a folytatást, de nem lehetne egy szuszra mindent elmondani?
De ha már ilyen elméletnél tartunk, én valami olyasmi konzekvenciát vontam le a saját "kapcsolatomból" - amit már végre sikeresen lezártnak tekintek -, hogy itt tényleg eleve nem kinyilatkoztatás kell, hogy "megvalljam", hogy mit érzek a másik iránt, mert ennek nem hinném, hogy bármikor is jó vége lenne. Másrészről, ha már valaki bele van habarodba valakibe, arról általában ordít a dolog, és igencsak szőke az a csaj, aki ezt nem veszi észre.
Szóval a végkövetkeztetésem az, hogy nem kell a szemébe mondani, hanem azt (kellene) elérni, hogy a másik már valamilyen vonzalmat érezzen irántunk. Ha már ő is érez valamit, apró jelekből rá lehet jönni, megérzi az ember, és innentől kezdve minden megy a maga útján.
Na de kanyarodjunk vissza, amit írtál. A kommunikáció fontosságát én is támogatom. Lehetnek keserves beszélgetések, de szerintem ezek feltétlen szükségesek, hogy közös nevezőre lehessen jutni, különben sok-sok félreértés következhet be.
A szerelmi vallomásról pedig, hogy itt egy picit el kell különíteni szerintem az első, igazi szerelmet a többitől, hisz utána már bizonyos fokú megfontoltsággal "ugrik" neki egy másik kapcsolatnak valaki.
A hierarchiáról pedig, szerintem nem minden nő van tudatában, hogy az ilyen kijelentések mit idéznek elő a másikban. Egyáltalán nem kéne alapesetnek beállítani azt, hogy egy csaj gúnyosan, lekezelően utasít el valakit. Az én tapasztalataim pont ellentétesek. És meg tudom egy részről érteni a viselkedésüket, hogy hogy reagálnak rá, de ez inkább a férfi-női gondolkodásmód különbségre vezet, inkább hanyagoljuk.
Szóval nem kell "megalázkodni" egy-egy ilyen eset után. Egy picit szerintem tudatosan meg kell tanulni, hogy könnyedébben vegye valaki ezeket. Ha a hölgy, aki visszautasítást adott, már előtte is igazán jó barát volt, akkor valószínű, hogy meg lehet oldani a helyzetet aránylag súrlódásmentesen, sok-sok beszélgetéssel. A bibi akkor van, ha egy kissé ismeretlen leányzóba leszünk szerelmesek.
A szabályirányított viselkedés érdekes felfogás, nekem kicsit hasznosnak is tűnik, kicsit meg zsákutcának is. Ugyanis akkor jó, ha valaki ragaszkodik az igazához, de csak addig, amíg teljes meggyőződéssel kitart mellette, és olyan "bizonyítékok" alapján, ami fenntartja ezt. Viszont, ha a környezet, a helyzet megváltozik, ha az elméletét megdöntő érveket mondanak neki, akkor újra kéne gondolnia a dolgokat, és az új ismeretek fényében kéne magáévá tenni egy másik - de nem feltétlen a mások által mondott - megoldást. A zsákutca ott van, hogy az ember nem szívesen ismeri el, hogy hibázott, hogy tévedett, van benne valami virtus, amolyan csakazértis. Ezt kellene megváltoztatni.
Nehéz eldönteni, mikor kellene nézetet váltanunk, és még nehezebb ezt konkrétan meg is valósítani.
És az említett kikosarazott fiúnak is be kell látnia, hogy mi volt itt a probléma, és addig kell elemeznie, míg rá nem jön, hogy itt többet már nem tehet. És ekkor kell váltania.
És a titokzatos megoldásról, amit említesz, hogy "én ilyeneket mondjak neki?", hát talán ez az a helyzet, amikor a magunk vélt vagy valós sértettségét, frusztráltságát félretéve igenis meg kell beszéni a helyzetet.
És ezt úgy kell csinálni, mint egy normális kapcsolatban, ahol nincs hierarchia, hanem egyenlőek a felek. Nem kell, nem is szükséges megalázkodni.
Na most lehet, hogy hülyeségeket írtam, de úgy kb ennyi jutott eszembe így visszakézből. Vélemények?
..hát tényleg nagyon érdekesek amiket irsz, mert most hogy igy elolvastam az írásaid, rájöttem, hogy 100% igazad van :-( (szellemi főlényben van)
Várom, hogy mit fox javasolni, hogy hogyan kell ezt a fölényt ledolgozni :-) a történet nálam is kb hasonló mint Prescotnál... :-(
még 1 "érdekesség": mostanában már szinte alig találkozok/beszélegetek vele, és ha mégis sor kerül rá, szó szerint gyomorgörcs, idegesség, zavarbajövetel... :-(
régebben viszont még mikor viszonylag sürübben találkoztam/beszélgettem vele akkor nem volt ez az érzés, csak annyi, hogy nagyon hiányzik, ha nincs velem, és ha vele voltam, akkor az nagyon megnyugató és jó volt ... :-((( ... de sajnos a dolgok következtében eccer csak megszakadt a barátság is, és ez még rosszabb mint ha mellette lehettem - ha csak barátként is, mert akkor valahogy ugy éreztem, hogy érdemesnek tart rá, hogy a barátja legyek, de most olyan mintha erre se volnék méltó... :-( mintha az önbecsülésembe gázoltak volna bele :-(
persze jellemzoen nem tudom mi a helyzet korulottem, de gondolkodtam. vajon valoban igy van e ez? valoban legyen ilyen eros az onkritikaknk hogy a fajfenntartas tenye altal vezerlodik az erzelmi eletunk? talan ez is az oka, hiszen eleg eros erzesek ezek ahhoz hogy sok sok sok evrol kacsintsanak vissza. azonban amikor nekikeseredik az ember, valszinuleg az egyutt boldogan eltolheto idot is gyaszolja, meg azt, hogy egyszeruen (bar itt talan erintkezik az elmeleteddel a dolog) nem kaphatja meg a legcsodalatosabb lanyt. bar ez igy eleg egyszeruen hangzik, megis kevesbe allatias.
azert ki tudja, hatha mar civilizalodtunk.
persze a motivaciok sokfelek lehetnek. szal folytasd hehe :)
Akkor most vegulis ismerned kell a helyzetet, vagy sem?.. azert irok valamit.
de erdekelne, ez a sajat kutfejedbol jott, ez a szerelmi eszmerendszer, vagy te is valahonnan megismerted ezeket az elmeleteket az emberek viszonyairol? mondjuk oszinten szolva meg nem v'ok megggyozodve a hatasossagarol, de hajra...
roviden: masfel eve kb rajottem, hogy ugy latszik, vegeszakad a keresesnek, megtalaltam. azaz felismertem h egy, mar sok ideje kozelemben levo lanyba (elote mar voltak hosszabb rovidebb bele'zugasok' is...) nagyon beleszerettem, es ez az erzes azota mit sem valtozott. kb masfel eve stagnal. sokat gondolkoztam, hogy vilagos, hogy ezzel nem hasznalok se magamnak, se neki, se senkinek (plane), de ez a meggyozodesem mit sem valtoztatott az erzeseimen. talan megtalaltam a noidealomat. talan. amiota tart, majdnem minden nap rola szol - tobbe kevesbe - mivel osztalytarsak vagyunk. ha csak meglatom, furcsa erzes kerit hatalmaba, mindig rola abrandozok, a zatonyra futott beszelgeteseink aggasztanak, es ha csak a hangjat hallom, az is csodalatos... egy pillantasaert is kemeny valutaban fizetnek, es ami a legrosszabb, onkentes feltekenyseget vallalok gyakran, amirol gyakran megallapitom magamban hogy hujeseg ezt ereznem, de a gyomrom a tudombe vandorol s duhot erzek, ha akarki massal... ezek abnormalis reakciok teljesen, nemtom miert vannak.
kb igy jellemeznem a jelenlegi helyzetet, nekem csak O kell, neki en semmi esetre se kellenek. bar joban vagyunk, imadok vele lenni, mostanaban ritkabban talalkozunk (iskolan kivul), nehezen tudok vele felszabadult lenni, de megis igenyem van ra, bar igy - minek.
az o hozzaallasarol vajmi keveset tudok, a nok fejebe sose tudtam benezni, azonban ha realisan szemleljuk a dolgok egy kiabrandito szoval jellemezhetjuk az esetet: 1 haver... bar ez nem meggyozodesem, es bar ne igy lenne, de.
meg csomo mindent tudnek irni, de ugy erzem mar ez is sok...
Ugyan nem ismerem részletesen az esetedet, de - bármilyen hihetetlen - ez nem is fontos. (1. számú meglepetés :))
Lényegi szinten ezek az esetek egyformák. Mellesleg én magam is átéltem korábban többször is azt, amit te most elszenvedsz.
oszinten szolva nem jonnenek rosszul ezek a beigert tanacsok v utmutatok. sajnos, bar naon nem szivesen mondom, magamraismertem.
Ne tégy magadnak szemrehányást. A hiba nem benned van, hanem a körülményekben. Azokon fogunk (illetve fogsz te) változtatni.
szo hogyan hagyjuk el ezt a jo kis kenyszerpalyat? egy ideje mar itt idozok, de valoban kurva szar. csak ugy erzem a valtoztatas 'joga' nem az en kezemben van.
Kösz az utolsó megjegyzésért! Ezzel az egy szoval elmondtad a lényeget. Valóban, ilyenkor az ember úgy érzi, hogy nemigen van "joga" semmihez.
A lényeg: azért érzed magad szarul, mert a lány totális fölényben van. Kettőtök kapcsolatában tőled nem függ semmi, őtőle viszont minden. Neked semmi (vagy nagyon kevés) befolyásod van az ő viselkedésére és lelkiállapotára, ő viszont majdnem korlátlan befolyással rendelkezik a tiéd fölött.
Úgy érzed, hogy valami láthatatlan erő (sors, végzet) sodor, és te tök tehetetlen vagy, csak sodródsz, igaz? Mellesleg ez az érzés, hogy az események irányítása kicsúszik a kezünkből, önmagában a legsúlyosabb lelki zavarokhoz vezethet. (Valójában nem lelki zavarok ezek, hanem genetikailag kódolt veszélyérzet. (2. számú meglepetés))
3. számú meglepetés: nem a sors vagy a végzet irányít kiszámíthatatlanul, hanem a lány. A teendő elméletben nagyon egyszerű: le kell dolgoznod a fölényét. A gyakorlatban viszont eszméletlenül nehéz lesz ez, mert a körülmények foglya vagy. Jobb, ha ezt előre mondom.
bar gondolom mik lesznek ezek, de nem birok akkor se elszakadni Tole.....
Éppen hogy nem kell elszakadni. Egyébként nem is tudnál, mert akkor a fölénye megmaradna, és annak a lehetősége, hogy ezt bármikor érvényre juttathatja, úgysem hagyna nyugodni téged, talán egész életedben. (Lásd amit a nyelvi képességünkről és a csak elméletben bekövetkezhető kellemetlen helyzetekre való tényleges reagálásról írtam korábban.)
Nem elszakadni kell, hanem ellenkezőleg: keresni a társaságát, és szavakkal ledolgozni a fölényét.
Mint írtam, ez borzasztóan nehéz lesz. Javasolok majd néhány dolgot, hogy mit kéne mondanod neki. Te azt fogod érezni: "Jézus Mária, még hogy én ilyeneket mondjak neki??!!!.... Na nem, az teljesen ki van zárva!!!! Soha!!!!!! Inkább a halál!!!"
Jobb, ha ezt is előre mondom. Valójában azért tűnik majd lehetetlennek számodra, hogy ilyeneket mondj, mert a lány óriási fölényben van. (Ugye a túszok is nagyon megválogatják minden szavukat, amikor a túszejtőjükhöz szólnak; nehogy felbosszantsák, mert akkor jaj nekik. Valójában itt is erről van szó. Viszont itt a veszély nem valóságos. De ez csak akkor fog kiderülni, ha megteszed, amit javaslok.)
Most arra kérlek, írd le röviden, hogy mi is a helyzet veletek. Konkrét tanácsot majd akkor tudok adni.
inkabb ki kene dolgozni a tokeletes hoditas elmeletet...
Olyan nincs, de nincs is rá szükség. Semmi értelme egyoldalúan erőlködni egy kapcsolat javításán. Ez majdnem törvényszerűen vezet az egyik fél fölényéhez és a másik fél "lelki" zavaraihoz. Más stratégiát ajánlok: keresni. Megkeresni azt az emberi (feltehetőleg nőnemű) lényt, akivel jól ki tudsz jönni. Erről bővebben majd később.
Persze ez jelen pillanatban számodra oltári marhaságnak (jobb esetben elérhetetlen vágyálomnak) tűnik. Nem baj, ha majd kiszabadulsz a körülmények kegyetlen szorításából, másképp fogod látni. Meglátod. :)
vao, bravo.
igy jo volna a folytatas.
oszinten szolva nem jonnenek rosszul ezek a beigert tanacsok v utmutatok. sajnos, bar naon nem szivesen mondom, magamraismertem.
szo hogyan hagyjuk el ezt a jo kis kenyszerpalyat? egy ideje mar itt idozok, de valoban kurva szar. csak ugy erzem a valtoztatas 'joga' nem az en kezemben van.
szal kivancsian varom a folytatast.
minel elobb, annal jobb...
bar gondolom mik lesznek ezek, de nem birok akkor se elszakadni Tole.....
asszem
inkabb ki kene dolgozni a tokeletes hoditas elmeletet...
Az előbb el%!"'@&-tam a kiemeléseket. Itt a javított változat (utolsó próbálkozás :))
Életünk valójában másból sem áll, mint más emberekhez fűződő viszonyokból, illetve e viszonyok alakulásából. Mindennapi beszélgetéseink és gondolataink témája is általában ez; ezé a topicé meg különösképpen.
Amikor ezekről a kapcsolatokról beszélünk és gondolkodunk, azokat a nyelvi kliséket, fordulatokat, metaforákat használjuk, amelyeket az a szemléletmód diktál, melyet szocializálódásunk során - kezdve a beszédtanulással - környezetünk ránk kényszerített. Ez a nyelvhasználat azonban teljesen tévesen írja le a történéseket. Így persze a kellemetlen helyzetek és lelkiállapotok megoldására tett javaslatok sem sokat érnek, hiszen hibás már a kiindulás is.
Nézzünk egy talán ismerős példát. Egy fiú szerelmet vall egy lánynak. A lány erre lekezelően, barátságtalanul, esetleg gúnyosan vagy durván reagál; elküldi a fiút a francba. A fiú összetörik, magába roskad, legföljebb annyit tud kinyögni: "én azért mindig szeretni foglak"; mindenesetre ettől fogva hosszú ideig pokolian érzi magát. A korábban írtak fényében vizsgáljuk meg alaposan: tulajdonképpen mi folyik itt?? Látni fogjuk, hogy a fiú aktuális biológiai állapotának, nyelvi képességének és az adott helyzetnek köszönhetően hogyan jön létre a szinte elviselhetetlen lelkiállapota.
Amikor a fiú még csak készül a vallomásra, valószínűleg már akkor alapos szorongást él át. Ez azért van, mert mi, emberek, nyelvi képességünknek (vagyis annak, hogy beszélni és gondolkodni tudunk) köszönhetően nemcsak a valóban bekövetkezett, hanem a jövőben várható kellemetlen helyzetekre is előre reagálunk. Így van ez randevú, vizsga, közönség előtti fellépés vagy műtét előtt (lámpaláz), vagy katonáknál a harc előestéjén. A fiú előre elképzeli és át is éli a "jaj, mi lesz, ha elutasít" (vagy esetleg a "jaj, mi lesz, ha nem?" :)) helyzetet. (Ismerős érzés, ugye?)
Mint korábban írtam, alapvető törekvése mindannyiunknak (hiszen fennmaradásunk feltétele), hogy elfogadó társra találjunk. Konkrétan mi is történik a szerelmi vallomás megtétele, majd a kíméletlen visszautasítás folyamán? A fiú totális elfogadással közeledett, és totális elutasítást kapott. Ez egyrészt a biológiailag megalapozott ragaszkodási igény drasztikus megtagadása, másrészt óriási és hirtelen zuhanás a hierarchiában (az imádott lény "nem tart méltónak a kegyeire", pedig arra számítottam). Ráadásul a fölényes, lekezelő hang még jócskán rá is tesz egy lapáttal az utóbbi megrázkódtatásra. Az pedig, hogy a csoportban élő állatok (és az ember) számára miért jelent életveszélyt (és egyúttal a veszély genetikailag kódolt előérzetét) a rangsorban való lezuhanás, nyilván nem igényel bővebb magyarázatot.
Nos, ha így nézzük, már érthető az érzés: mindennek vége! A pórul járt szerelmesnek ez az érzése biológiailag teljesen megalapozott, hiszen egy pillanat alatt elesett a fennmaradását szolgáló alapvető feltételektől. Valójában ez a szituáció az, ami a végletekig kiboríthatja az embert; a keletkező rossz érzések és gondolatok már ennek a helyzetnek a következményei. Ebből pedig megoldásként megint az következik, amit korábban írtam: nem a rossz érzések és gondolatok ellen kell harcolni (az úgysem fog sikerülni), hanem az előidéző helyzeteket kell kiküszöbölni.
Érdemes azonban még egy pillantást vetni e pillanatban a fiúra: meggörnyed, a hangja elcsuklik, nem képes tartani a szemkontaktust ("behúzza fülét-farkát"), azaz: az alávetettség biológiai jeleit kommunikálja. Most ugyanis a lány tökéletes fölényben van: teljes a kontrollja a fiú viselkedése felett (a viselkedés fogalmába beleértve a fiú érzéseit és gondolatait is). Ha belegondolunk, az élet más területein is előfordul, hogy nekünk semmi befolyásunk nincs egy másik személy viselkedésére vagy lelkiállapotára, ő viszont szinte teljes kontroll alatt tartja a miénket, egyszóval: fölényben van. Jó példa erre egy szigorú apa a családban; egy agilis, sokat követelő tanár; katonáknak az elöljárójuk, vagy éppenséggel túszoknak a túszejtőjük. Azt hiszem, ez az utolsó példa áll legközelebb ahhoz, hogy mutassa azt a totális kiszolgáltatottságot, amivel kénytelenek vagyunk figyelni a másik ember szavait, de még a hangszínét, arckifejezését vagy a szemöldökráncolását is: mintha az életünk függne tőle. Valójában így is van. Ugye ismerős érzés: ha a szerelmem rám mosolyog, madarat lehetne velem fogatni, ám ha a következő pillanatban morcos pillantást vet rám, valósággal összeomlok? Persze, hiszen első viselkedésével a számomra (mint emberi lény számára) alapvető biztonságot ígéri, a másodikkal viszont épp ezt tagadja meg. Elsőre élet, másodikra pusztulás.
Röviden tehát az eddigiek summázata. A szavak eltakarják a lényeget, azaz hogy itt az emberi lény (a fiú) olyan helyzetbe került, amely biológiailag megalapozottan a fennmaradását veszélyezteti. (Az állatvilágban mindez úgy zajlana le, hogy az egyik fél barátságosan nekidörgölőzik a másiknak, nyalogatja, hozzábújik, erre a másik belemar, belerúg, vicsorog rá, beleharap, elkergeti. Nem csoda, hogy a szenvedő fél pocsékul érzi magát.)
De a kikosarazott fiú rettenetesen rossz érzésében közrejátszik még egy tényező, amely a leginkább homályban szokott maradni. Az ún. szabályirányított viselkedésről van szó, ami szintén a nyelvi képességünknek köszönhető. Az ember élete folyamán szabályokat állít magának. Ezek közül a legfontosabb, és talán a lelkiállapotunknak legtöbbet ártó a "légy hű önmagadhoz" szabály. Arról van szó, hogy az ember lehetőleg ne változtassa sűrűn a véleményét, álláspontját, ízlését; ha ma így nyilatkozott valamiről, akkor holnap ne nyilatkozzon másképp; általában: feleljen meg annak a képnek, amit a környezetében kialakított magáról. Ne viselkedjen úgy, amit a közmondás így fejez ki: "vizet prédikál és bort iszik". (Ez a szabály akkora erővel képes hatni a viselkedésünkre, hogy egyesek még az életüket is feláldozzák miatta, de legalábbis károsítják magukat: mártírok, öngyilkos terroristák, éhségsztrájkolók stb.)
Nos, a fiú szerelmi vallomásával kényszerpályára tette magát. Legtöbben úgy vagyunk vele, hogy ha már szerelmet vallottunk valakinek, akkor ehhez tartsuk magunkat, hacsak valami egészen drasztikus esemény nem történik. (Ilyen drasztikus esemény lehet az, ha a felek kegyetlenül összevesznek; egy ilyen összezördülés után a fiú már érezheti, hogy "hát ha ilyen szemét velem ez a lány, akkor talán mégsem muszáj annyira szeretnem". Ismerős helyzet? :)) De ha ilyen nem történik, akkor bizony előfordulhat, hogy a fiú évekre, kivételes esetekben akár egész életére elkötelezi magát a titokban, reménytelenül epekedő szerelmes szerepe mellett! Ez egy valódi kényszerpálya, ami önmagában is teljesen tönkreteheti egy ember életét.
Mint látjuk, minden példabeli bajunk biológiailag megalapozott, előidézője pedig az a helyzet, amibe belemanővereztük magunkat. Mit tegyünk hát, hogy ne kerüljünk ilyen szituációba, illetve ha már belekerültünk, viszonylag kevés szenvedés árán hogyan kecmeregjünk ki belőle?
Életünk valójában másból sem áll, mint más emberekhez fűződő viszonyokból, illetve e viszonyok alakulásából. Mindennapi beszélgetéseink és gondolataink témája is általában ez; ezé a topicé meg különösképpen.
Amikor ezekről a kapcsolatokról beszélünk és gondolkodunk, azokat a nyelvi kliséket, fordulatokat, metaforákat használjuk, amelyeket az a szemléletmód diktál, melyet szocializálódásunk során - kezdve a beszédtanulással - környezetünk ránk kényszerített. Ez a nyelvhasználat azonban teljesen tévesen írja le a történéseket. Így persze a kellemetlen helyzetek és lelkiállapotok megoldására tett javaslatok sem sokat érnek, hiszen hibás már a kiindulás is.
Nézzünk egy talán ismerős példát. Egy fiú szerelmet vall egy lánynak. A lány erre lekezelően, barátságtalanul, esetleg gúnyosan vagy durván reagál; elküldi a fiút a francba. A fiú összetörik, magába roskad, legföljebb annyit tud kinyögni: "én azért mindig szeretni foglak"; mindenesetre ettől fogva hosszú ideig pokolian érzi magát. A korábban írtak fényében vizsgáljuk meg alaposan: tulajdonképpen mi folyik itt?? Látni fogjuk, hogy a fiú aktuális biológiai állapotának, nyelvi képességének és az adott helyzetnek köszönhetően hogyan jön létre a szinte elviselhetetlen lelkiállapota.
Amikor a fiú még csak készül a vallomásra, valószínűleg már akkor alapos szorongást él át. Ez azért van, mert mi, emberek, nyelvi képességünknek (vagyis annak, hogy beszélni és gondolkodni tudunk) köszönhetően nemcsak a valóban bekövetkezett, hanem a jövőben várható kellemetlen helyzetekre is előre reagálunk. Így van ez randevú, vizsga, közönség előtti fellépés vagy műtét előtt (lámpaláz), vagy katonáknál a harc előestéjén. A fiú előre elképzeli és át is éli a "jaj, mi lesz, ha elutasít" (vagy esetleg a "jaj, mi lesz, ha nem?" :)) helyzetet. (Ismerős érzés, ugye?)
Mint korábban írtam, alapvető törekvése mindannyiunknak (hiszen fennmaradásunk feltétele), hogy elfogadó társra találjunk. Konkrétan mi is történik a szerelmi vallomás megtétele, majd a kíméletlen visszautasítás folyamán? A fiú totális elfogadással közeledett, és totális elutasítást kapott. Ez egyrészt a biológiailag megalapozott ragaszkodási igény drasztikus megtagadása, másrészt óriási és hirtelen zuhanás a hierarchiában (az imádott lény "nem tart méltónak a kegyeire", pedig arra számítottam). Ráadásul a fölényes, lekezelő hang még jócskán rá is tesz egy lapáttal az utóbbi megrázkódtatásra. Az pedig, hogy a csoportban élő állatok (és az ember) számára miért jelent életveszélyt (és egyúttal a veszély genetikailag kódolt előérzetét) a rangsorban való lezuhanás, nyilván nem igényel bővebb magyarázatot.
Nos, ha így nézzük, már érthető az érzés: mindennek vége! A pórul járt szerelmesnek ez az érzése biológiailag teljesen megalapozott, hiszen egy pillanat alatt elesett a fennmaradását szolgáló alapvető feltételektől. Valójában ez a szituáció az, ami a végletekig kiboríthatja az embert; a keletkező rossz érzések és gondolatok már ennek a helyzetnek a következményei. Ebből pedig megoldásként megint az következik, amit korábban írtam: nem a rossz érzések és gondolatok ellen kell harcolni (az úgysem fog sikerülni), hanem az előidéző helyzeteket kell kiküszöbölni.
Érdemes azonban még egy pillantást vetni e pillanatban a fiúra: meggörnyed, a hangja elcsuklik, nem képes tartani a szemkontaktust ("behúzza fülét-farkát"), azaz: az alávetettség biológiai jeleit kommunikálja. Most ugyanis a lány tökéletes fölényben van: teljes a kontrollja a fiú viselkedése felett (a viselkedés fogalmába beleértve a fiú érzéseit és gondolatait is). Ha belegondolunk, az élet más területein is előfordul, hogy nekünk semmi befolyásunk nincs egy másik személy viselkedésére vagy lelkiállapotára, ő viszont szinte teljes kontroll alatt tartja a miénket, egyszóval: fölényben van. Jó példa erre egy szigorú apa a családban; egy agilis, sokat követelő tanár; katonáknak az elöljárójuk, vagy éppenséggel túszoknak a túszejtőjük. Azt hiszem, ez az utolsó példa áll legközelebb ahhoz, hogy mutassa azt a totális kiszolgáltatottságot, amivel kénytelenek vagyunk figyelni a másik ember szavait, de még a hangszínét, arckifejezését vagy a szemöldökráncolását is: mintha az életünk függne tőle. Valójában így is van. Ugye ismerős érzés: ha a szerelmem rám mosolyog, madarat lehetne velem fogatni, ám ha a következő pillanatban morcos pillantást vet rám, valósággal összeomlok? Persze, hiszen első viselkedésével a számomra (mint emberi lény számára) alapvető biztonságot ígéri, a másodikkal viszont épp ezt tagadja meg. Elsőre élet, másodikra pusztulás.
Röviden tehát az eddigiek summázata. A szavak eltakarják a lényeget, azaz hogy itt az emberi lény (a fiú) olyan helyzetbe került, amely biológiailag megalapozottan a fennmaradását veszélyezteti. (Az állatvilágban mindez úgy zajlana le, hogy az egyik fél barátságosan nekidörgölőzik a másiknak, nyalogatja, hozzábújik, erre a másik belemar, belerúg, vicsorog rá, beleharap, elkergeti. Nem csoda, hogy a szenvedő fél pocsékul érzi magát.)
De a kikosarazott fiú rettenetesen rossz érzésében közrejátszik még egy tényező, amely a leginkább homályban szokott maradni. Az ún. szabályirányított viselkedésről van szó, ami szintén a nyelvi képességünknek köszönhető. Az ember élete folyamán szabályokat állít magának. Ezek közül a legfontosabb, és talán a lelkiállapotunknak legtöbbet ártó a "légy hű önmagadhoz" szabály. Arról van szó, hogy az ember lehetőleg ne változtassa sűrűn a véleményét, álláspontját, ízlését; ha ma így nyilatkozott valamiről, akkor holnap ne nyilatkozzon másképp; általában: feleljen meg annak a képnek, amit a környezetében kialakított magáról. Ne viselkedjen úgy, amit a közmondás így fejez ki: "vizet prédikál és bort iszik". (Ez a szabály akkora erővel képes hatni a viselkedésünkre, hogy egyesek még az életüket is feláldozzák miatta, de legalábbis károsítják magukat: mártírok, öngyilkos terroristák, éhségsztrájkolók stb.)
Nos, a fiú szerelmi vallomásával kényszerpályára tette magát. Legtöbben úgy vagyunk vele, hogy ha már szerelmet vallottunk valakinek, akkor ehhez tartsuk magunkat, hacsak valami egészen drasztikus esemény nem történik. (Ilyen drasztikus esemény lehet az, ha a felek kegyetlenül összevesznek; egy ilyen összezördülés után a fiú már érezheti, hogy "hát ha ilyen szemét velem ez a lány, akkor talán mégsem muszáj annyira szeretnem". Ismerős helyzet? :)) De ha ilyen nem történik, akkor bizony előfordulhat, hogy a fiú évekre, kivételes esetekben akár egész életére elkötelezi magát a titokban, reménytelenül epekedő szerelmes szerepe mellett! Ez egy valódi kényszerpálya, ami önmagában is teljesen tönkreteheti egy ember életét.
Mint látjuk, minden példabeli bajunk biológiailag megalapozott, előidézője pedig az a helyzet, amibe belemanővereztük magunkat. Mit tegyünk hát, hogy ne kerüljünk ilyen szituációba, illetve ha már belekerültünk, viszonylag kevés szenvedés árán hogyan kecmeregjünk ki belőle?
