Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.12.24 0 0 56
te elte ájkos vagy?
Előzmény: AnItA (55)
AnItA Creative Commons License 2003.12.22 0 0 55
Ma volt a filo. Bányai nem olyan, mint mondják... Szőrözős, mindenbe belekérdez, és nagyon sokáig nyaggat egy embert. A 9óra helyett 8-kor kezdte, 5 ember ment be, és az utolsó közülük 11 után jött ki. Én 8 után vmivel mentem oda, és nem is tudom, dél körül jutottam be, és kb másfél órán át voltam benn. Egy ember kb. fél óra, úgy számoljatok. És tényleg mindenbe belekérdez. Én Locke-ot húztam, mindent elmondtam, még olyat is, ami nem volt a könyvben, de csak 4-est adott. A szemináriumomra viszont 5-öst. Akik nagyon nem tudtak, azoktól kérdezett szemináriumi anyagot is. Dokinak pl azt mondta, h addig nem engedi ki, míg nem mond vmit a sztoikusokról... de végül 2-est kapott. A nagy átlag 4-est kapott. Volt két 5-ös, meg hármas is. Ja, és a kihúzott tételeket csak akkor rakja vissza, hamár csak 2-3 tétel maradt. Tehát, ha mondjuk 10.-nek mész be, akkor már nem fogod húzni, amit az előtted lévők elmondtak. Egoistának tűnik, h csak a saját jegyeimet írom meg, de atöbbiek nevében nem akarok írni, majd írnak, ha akarnak. Sok sikert a holnapi KGT-hoz!! Majd írjátok meg, milyen lett.
AnItA Creative Commons License 2003.12.19 0 0 54
Félek a holnapi latintól!!!
Hétfőn megyünk Livivel, Eszterrel vizsgázni filóból Bányaihoz. Majd megírom milyen volt! Remélem nem fog szívózni,h miért nem írtam meg a 2. dogát!! Bár nem tűnik olyannak, aki aggódna ilyenek miatt. Remélem, vizsgán is rendes lesz.
Leevee Creative Commons License 2003.12.19 0 0 53
Figyeljetek VODKANARANCSOK,( és remélem VIETKONGOK is)!
Livi vagyok, Anitával nekünk nem ment az osztálytársam-dolog, úgyhogy mit szólnátok,ha itt találkozgatnánk?
fruh Creative Commons License 2001.09.01 0 0 51

Na, azért nem kéne előreszaladni azzal a módosítással! Én pl holnap indulok gólyatáborba! A suli 10én kezdődik, majd meglátom, milyen lesz!
warQ Creative Commons License 2001.09.01 0 0 50
HellO!
Szerintem már módosíthanánk a topic címét MÁSODIKOS EGYETEMISTÁK klubjára:-)
Milyen ötlet?
ÖTÖSKE Creative Commons License 2001.04.08 0 0 49
Sziasztok, én is elsős vagyok. Túl az első vizsgaidőszakon csak annyit mondhatok, hogy nem kell annyit aggódni. Az osztályzatod nem feltétlenül áll egyenes arányban a tanulásra fordított idővel Belejátszik a tanár kedve, szem és hajszíned, stb.
Azért volt egy jó kis zhnk. Egy az egybe lemásoltam egy tesztet a kettővel előttem ülő emberről (Vele voltam egy csoport). Nekem meglett, neki nem. Most erre nem lehet mit mondani.
allegra- Creative Commons License 2001.04.01 0 0 48
Már kinöttem a korból, amit e topic megkiván, de az A-B-C-D csoportról eszembe jutott, hogy ravasz karokon ezt szines papirokkal oldják meg: különbözö szinü lapokra kerülnek a különbözö csoportok, igy messziröl látszik, ha 2 azonos szinü ül egymás mellett/elött. Beteges! :)
Előzmény: chromax (47)
chromax Creative Commons License 2001.04.01 0 0 47
ja az ültetésen én is röhögtem mindig..
hr managementből írtunk tavaly, hát elég fos anyag volt, kb 500 oldal rizsa de jó kis felsorolások voltak benne.
na beültünk, bejöttek 4-en és elkezdték vmi érthetetlen szisztémában kiosztani az A,B,C,D csoportokat (talán lóugrásban vagy nemtudom hogy :) na az volt a lényeg, hogy már a felénél nem tudták hogy kinek mit adtak, és a végén én is meg az összes körülöttem ülő ember A-t írt :)
egyébként az egyetem vége felé - főleg ha kreditrendszer van - az a szar, hogy már rég dolgozol, stb, viszont még nincs elég kredited, és mindenféle, téged 0%-ban érdeklő tárgyat fel kell venni hogy legyen elég válaszható kredited. nálam ilyenkor már olyan alapon megy, hogy melyik oktatóval vagyok jóban, hol lehet elintézni beadandóval, stb...

üdv
chro

Előzmény: Rastaman (45)
warQ Creative Commons License 2001.04.01 0 0 46
Mi történt?
Minden elsős kiesett a további versenyből? :-)
Rastaman Creative Commons License 2001.01.03 0 0 45
Haliho!
Hat ez leult, sajna...

Jomagam infoskent nyomom a BME-n, voltak mar mokas dolgok am!
Pl. fizika pot ZH-n 3/4 oran keresztul ultettek a nepet: Kovacs Geza, 411, Kis Bela, 409, estébé!
Aztan vegig puskaztam, A3-as laprol...
:)) 4 db ilyen lapom volt, lusta voltam lekicsinyiteni...
:))

Volt meg egy par jopofi dolog, majd idovel...

Rastaman

ET2000 Creative Commons License 2000.11.17 0 0 44
en mar joreg nem elsos, de azert meg emlexem. nehany gondolat:

- anno volt olyan zh-nk (mechanika), hogy ha elcseszted a szamitast (pl: 2*2=5), dugo. az ilyet nem szerettem, mert ugye a kezdeti fazisban az elmeletet kellett volna dijazni. persze a dolog pedagogiaja (igy utolag) ertheto, szamitasi hibabol lehetoleg ne haljon meg senki.

- aztan volt olyan zh is, hogy bejottek a tanarok, es mondtak: mindenki 3 orara keszuljon. a kerdesek lattan pedig a fel terem kiurult, ezt nem lehetett komolyan venni.

- a "miert szivatnak" kerdesre talan az a valasz: mert megtehetik. bevallom, ket eve en is felugyelek zh-kon, es en is vagtam ki embert puskazasert. IMHO persze puskazni is meg kellene tanulni, es az sem igaz, hogy valaki ne tudjon fejbol (0 tanulassal) lerajzolni egy olyan hetkoznapi dolgot, mint mondjuk egy utkeresztezodes.

- ezzel egyutt a legjobb modszer a berantas. alaptetel: minden zh-n van kb. 4-5 mp., amikor senki sem figyel az emberre. ezt persze ki kell huzni idegekkel, meg nem szabad elszalasztani. gyakorlat teszi a gengsztert.

nehany tanacs:

- az elpuskazott tanuloevek valami nagyon szeptol is megfoszthatjak az embert: at the moment Koreaban verem a billentyuket, es ezt egy osztondijnak koszonhetem. es nem eloszor vagyok kulfoldon az egyetem jovoltabol. NE HAGYJATOK KI!!! (foleg muegyetem, basszus, annyi a palyazat, mint a szemet! eletetek legjobb idoszaka lehet) es nem kell nyalni hozza, se eminensnek lenni - csak legyetek esznel.

- a keresztfelevet felejtsetek el. a legnagyobb csapda, hogy majd jovore megtanulom. az en evfolyamom 300 felett indult es 170 korul fejeztuk be.

- ez nem azt jelenti, hogy 5 ev alatt erdemes az egyetemet elvegezni. szerintem fel vagy egy ev kulfold miatt erdemes csuszni.

vegul egy vicc a topicnyitonak:

Megkerdezik a nyelvprofesszort:
- Mennyi ido kell Onnek, hogy megtanuljon kinaiul.
- Hmm. Attol fugg, de mondjuk masfel ev.
Megkerdezik a nyelvzsenit, valasz:
- Kb. fel ev.
Vegul a muegyetemistahoz fordulnak:
- Mennyi ido alatt tanulnal meg kinaiul?
- Jegyzet van?
- Van.
- Akkor 2 ejszaka.

hajra!

noirp Creative Commons License 2000.11.17 0 0 43
chromax, aranyom, a dolog nemcsak az időn,hanem a zh terjedelmén is múlik!
Pl. Tavaly géptanból írtam egyet. Kétórásat. Nem lett az a Kossuth-díjas darab. Megkaptam ugyanazt házidolinak(!),két napig gyúrtam, eredmény: egen, ez má' mérnöki munka.
Avagy: adott egy lenyűgöző ízléssel összeállított szervetlenkémia laborbeszámoló(parasztul: diger).
Hét feladat, 50 perc-mégis, mindenki csak abbahagyja, nem befejezi. Hogy bőg-e? Csak káromkodás után.
Bocs, hogy lerohantalak. Üdv: prion
Előzmény: chromax (35)
justinianus Creative Commons License 2000.11.06 0 0 42
A Tanácsokat --bár néhol ellentétesek-- nagyon szépen köszönöm.
Remélem hasznát fogom venni, bár az az idő még messze van.
MrPete Creative Commons License 2000.11.06 0 0 41
Jelzem, hogy nem értek egyet chromax kollegával. Ha nem írtál puskát, akkor jobb, ha az első sor(ok)ba ülsz, mert hamarabb osztják ki a zh lapot, viszont a tollat mindig eccerre kell letenni. Meg ha nagyon puskára alapozol, akkor jó eséllyel kifutsz az időből. Szóval puskázásnál az a nyerő, ha 60-70%-ra tudod az anyagot, mert akkor akkor is tudsz mit írni, ha melletted áll a felügyelő. De puskázástól én speciel fázom, mert puskával kapásból kivágnak, viszont egy kis egyeztető sus-mus azért még elmegy. Főleg egy 400 fős előadóban, ott jó eséllyel nem lehet biztosan kiszűrni, hogy ki adta ki a hangot. Meg azt nem is veszik komolyan.

PS: az első sor még azért is nyerő, mert amikor megkapod a lapot, akkor a tanár továbbmegy, és a bizonytalanabb kérdéseket még gond nélkül meg lehet beszélni. Ha a tanár hall valamit, akkor is meg kell fordulnia, hogy azonosítsa a hangadót.

PPS: Ja, és mindig olvassuk el a zh-lap instrukcióit. Volt egy lány, aki nem arra a lapra írta az esszéket, amiken a kérdések voltak, és a felügyelőtanár (fél órával kezdés után) felhívta a figyelmét arra, hogy csak a zh lapot fogadják el, meg hogy ne jöjjön itt neki otthonról hozott teleírt lapokkal, és a csaj kezdhette előröl. Azt nem tudom, hogy sírt-e vagy nem.

Előzmény: chromax (39)
gigge Creative Commons License 2000.11.05 0 0 40
Chromax, sejehaja, aki nem rizsázik, az ne is egyék. (az ilyet én sem méltányolom:)
Justinianus a vizsgákhoz én is a hamar beülni a jó helyre módszert javaslom, még akkor is, ha jó fejed van, és megtanultál mindent rendesen. Nem árt kialakítani egy társaságot, akikre az ember ált. számíthat zh-n, vizsgán, én legalábbis sok dolgozatot írtam meg nagyon jóra, hogy közben semmit sem tanultam. (Ja,ez még a közösségi szellemet is erősíti, nagyon szép dolog ez kérem, pár év múlva ezen fogsz nosztalgiázni.)
chromax Creative Commons License 2000.11.05 0 0 39
gigge: tulajdonképpen egy olyan zh volt, aminek nem sok volt a tétje. a csaj egyébként olyan, ha pl ott van előtte egy 50 pontos esszékérdés, és nem tudja, akkor üresen hagyna, nem ám beírna egy fél oldal rizsát, hátha kap rá 10-15 pontot. Aztán csodálkozik hogy megbukik.

nem, nem a gépészkarra járok :)

just: általános tanács? tantárgytól és oktatótól függ. nálunk az hogy ki ül előtted, illetve te hol ülsz, az 30-40 néha 90%-át adja a jegynek. menj oda időben hogy ne az első sorban kelljen ülnöd, és legyél tök nyugodt.

Előzmény: gigge (38)
gigge Creative Commons License 2000.11.05 0 0 38
nono!
azér a bőgés az komoly dolog! egyébként vicces téma lenne (nekem biztos), az ilyen egyetemi bőgések.
szóval simán lehet, hogy az a leányzó kicsit gyengébb idegzetű, és a legkisebb piszka kibillenti az egyensúlyból. csak azért mondom én ezt, mert elég sokáig ilyen voltam én is. utoljára előző vizsgaidőszakban bömböltem ilyen jellegűt, pedig nem különösebben érdekelt, hogy miért kaptam szar jegyet, szar jegy sem érdekelt (nem iratom be és annyi), hanem egyszerűen elkezdtem bőgni. közben meg mondtam a tanárnak, hogy ja, hát látom én itten, hogy csorognak a könnyeim, nem értem, miért, dehát ha nem haragszik, amíg felszáradnak, elmondom, hogy mi volt a baj az órájával. (nem volt nagy sikerem:-)
szóval nem leszólni a sírós leányzókat mert igenis nem jókedvükben sírnak! (azt meg logikusan nem lehet belátni, ha az embert éppen egy sírógörcs fojtogatja, hogy ja, ha írok sírás helyett, akkor sokkal jobban járok; nekem legalábbis úgy sosem sikerült, hogy a belátás után rögtön, semmi perc alatt felszáradtak könnyeim és agyam beállt borotva pozícióba)
Előzmény: chromax (35)
second Creative Commons License 2000.11.05 0 0 37
"Ötödikben: kéthetente bemész 1-2 órára, az egész félév jegyzeteire elég kb 30 lap, vizsgára tanulsz 1 napot, de inkább kipuskázod, vizsgán már csak az a kérdés hogy négyes vagy ötös, dolgozol, buli minimális."

Ugye te nem Gépészkarra jártál? :))

Sec.

Előzmény: chromax (6)
justinianus Creative Commons License 2000.11.05 0 0 36
Ez sajna kemény dolog. Én még az első ZH-k előtt állok. Mi az általános tanács?
chromax Creative Commons License 2000.11.05 0 0 35
de :)

azon röhögtem múlt szerdán, hogy még ötödikben is van olyan leányzó, aki elbőgi magát, ha egy 10 kérdéses zh-ra 20 percet kap :))))
mondjuk én is irtam mint a gép, de legalább nem töltötem az időt bőgéssel :)

Előzmény: justinianus (34)
justinianus Creative Commons License 2000.11.05 0 0 34
Jó estét kívánok mindenkinek!
Olyan üres ez a topic, nem irnátok bele valamit?
pancho Creative Commons License 2000.11.05 0 0 33
koMpatibilis
..., scRipta manent!
(Egy 4 szavas mondatban három hiba - vessző, nyomdahiba, szóköz -, nem semmi. Aki nem tud arabusul... legalább nézzen utána.)
justinianus Creative Commons License 2000.11.04 0 0 32
Bennem van a költészet
Bennem lak a múzsa
Szívemben az enyészet,
Meg a világ búja...

zako Creative Commons License 2000.11.04 0 0 31
Ez az, csak kreatívan! Ilyen emberek kellenek az egyetemekre! :-))) (Meg ne sértődj!)

Zako

Előzmény: fmsahs2 (29)
justinianus Creative Commons License 2000.11.02 0 0 30
Barátaim, ha kicsi a papír,
Akkor az ember rövid verset ír
Néha a kevés is elég,
Hisz minden csak töredék.

egyébként meg VERBA VOLANT SRIPTA MANENT !!

fmsahs2 Creative Commons License 2000.11.02 0 0 29
Én is gólya vagyok.

Több értelmes dolog nem jut most eszembe.

zsosz Creative Commons License 2000.11.02 0 0 28
ugyan mar, dolgozatot csak a kozepisisek (pisisek ;) irnak... :))))

zsosz

Előzmény: Iwo (27)
Iwo Creative Commons License 2000.11.01 0 0 27
Holnap lesz az első zakóm. Mechanika zárthelyit fogok írni (miért hívják így? túl dedós lenne az, hogy 'dolgozat'? komolyan érdekel), és tudásom a témában, hát szóval, izé.

Tart a nullához.

zsosz Creative Commons License 2000.11.01 0 0 26
na, en is jol felreertettelek..de mindegy..amit irtam, az all :)

zsosz

ps.: pokolba a jan 8 elotti vizsgakkal ! :)

Előzmény: Iwo (24)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!