Teljesen egyetértek Debreczenivel!
Más dolog, hogy régen rossz, ha egy pártnak kérvényt kell benyújtani, hogy ne akarjon mán végelgyengülésben kimúlni, amikor akkora potya mozgástér nyílt elötte, mint soha az elmúlt tíz évben. Az MDF-nek valóban az elitjével van a legnagyobb baj. Dávid Ibolyán kívül a közepesen eladható Csapodyt és Medgyasszayt (az internetes vagyonnyilatkozat - valljuk be - elegáns volt) és a mezögazdasághoz kétségtelenül értö Raskót (ö nem MDNP-s?) tudják még felmutatni. Az MDNP integrálása tehát nem csak azért lenne szükségszerü, hogy a formáció bizonyítsa életképességét, hanem azért is, mert a két párt csakis együtt lenne képes kiállítani olyan csapatot, amivel egy választásnak valamilyen eséllyel neki tudnak futni. Igaz, ez azzal járna, hogy a politika oldalvizén még úgy-ahogy elevezgetö karakter nélküli politikusok alól kihúznák a kókuszszönyeget. Talán ezért is fúrják annyian az MDF talpraállását - a párton belülröl is!
A magyar pártpolitika nagy léptekkel halad a kétpólusú rendszer felé. Orbánék 1998-ra sikeresen integrálták a jobboldal szavazóit, s a legjobb úton vannak, hogy 2002-re (a MIÉP kivételével) a jobboldal pártjait is integrálják.
A KDNP-t már bedarálta a Fidesz. Az FKGP is elkötelezte magát a választási szövetségre, s Kövérék azt akarták, hogy ne legyen külön kisgazda lista. Ez nagyon súlyos feltétel, gyakorlatilag az önállóság feladását jelentené; nem csoda, hogy Torgyánék nem szeretnék elfogadni. Ám az elmúlt hetek fejleményei nyomán a Fidesz kívánsága már korántsem látszik annyira irreálisnak. A legfrissebb felmérés szerint a kisgazdák támogatottsága 4 százalékra, a parlamenti küszöb alá süllyedt, s ez még aligha a mélypont, hisz csak félig van benne a legutóbbi hetek botránysorozata. Torgyán pozíciója látványosan megrendült. Az FKGP annyira az ő személyére épül, hogy kiesése a párt azonnali szétmorzsolódásával fenyegetne. Ha úrrá is lesznek a mostani válságon, előbb-utóbb sorsdöntővé válik a két karizmatikus pártvezető közti korkülönbség: 2002-ben Orbán 39, Torgyán 68 éves lesz.
Az MDF már az előző választáson is elbotlott a parlamenti küszöbben, s csak Fidesszel közös jelöltjeinek lendülete lökte át rajta. Ha a Békejobb keretében való önálló indulás helyett ők is a legnagyobb kormánypárt listájára iratkoznak föl, ugyanaz a sors vár rájuk, mint Surjánékra. (Az MDF támogatottsága az elmúlt hónapban ismét 2 százalékra süllyedt; az MDNP esélyei külön már rég nem mérhetőek.)
Jelenleg a MIÉP önállósága látszik a legszilárdabbnak a jobboldalon, de egy Fidesszel való közös kormányzás hoszszabb távon az ő szuverenitásukat is bizonytalanná teheti. A párt léte a kezdet kezdetétől teljesen összefonódik az elnök személyével – végletesebben, mint az FKGP-é Torgyánéval. Csurka kiesése után (a következő ciklus végén 74 esztendős lenne!) nehéz elképzelni hozzá hasonló kaliberű utódot, aki képes összetartani a harcias sereget. Orbán különleges tehetsége, vonzereje és elszántsága révén még erre is alkalmas lehet.
A baloldalon az SZDSZ néz hoszszabb ideje farkasszemet a bűvös 5 százalékkal. Magyar leköszönt az elnökségről, Demszky fellépése sokkolta és megosztotta a pártot. Kuncze lemondásának lehetősége, Fodor kétségbeesett ringbe szállása, Demszkyvel vívott nyilatkozatháborúja a legrosszabb üzenet. Pedig a szabad demokraták már egy október eleji közvélemény-kutatás szerint is alulról szagolják a parlamenti küszöböt. Biztos bejutást csak az MSZP-vel való szoros választási szövetség ígérne számukra, ez viszont ugyanazzal fenyegetné őket, mint a kis jobboldali pártokat a Fidesz gyámsága: a fokozatos beolvadással.
A két nagy pártnak természetesen nincsenek ellenére a fenti folyamatok, sőt – nyíltan és titokban – azon munkálkodnak, hogy azok célba érjenek. Kívülálló (vagy magukat annak mutató) elemzők szerint is kívánatos, ami történik. A kétpárti váltógazdaság a parlamenti demokrácia klasszikus, legfejlettebb és legeredményesebb formája – mondják –, a dolgok tehát a legjobb irányba haladnak. A kis pártok eltűnésén búsulni ostobaság, dilettáns értelmiségi moralizálás.
Ezt figyelembe véve az alábbiakban kizárólag politikai, politológiai, ha tetszik: szakmai ellenérvekre szorítkozom. Az első ezek közül, hogy a kétpártrendszer a parlamentáris demokráciának tán klasszikus, ámde korántsem „legfejlettebb” formája. Abban az értelemben semmiképp sem, mintha az országok többsége efelé a végső „csúcsmodell” felé haladna, s jelenlegi állapotuk úgy volna leírható, mint e „haladás” valamely közbülső állomása. A kétpárti váltógazdaság olyan kivételes szisztéma, amely csupán a polgári demokráciák egy csekély kisebbségét jellemzi. Tiszta formában mindössze három angolszász országban: Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Új-Zélandon fordul elő. Az összes többi helyen többpártrendszer működik – a legkülönfélébb variációkban. Koalíciók váltják egymást, mint Németországban, esetleg váltás nélküli, évtizedek óta azonos pártösszetételű konszenzusos hatalomgyakorlás folyik, mint Svájcban (amelynek kormányformája legalább annyira klasszikus és eredményes, mint Angliáé). A kétpárti váltógazdaság speciális körülmények terméke. Viszonylag kiegyensúlyozott – mély szociális, etnikai, vallási és egyéb ellentétektől mentes – társadalmat és homogén politikai kultúrát feltételez. Ideológiamentes, pragmatikus közéletet. Továbbá egyszerű többségi, egyéni kerületi választási rendszert. Magyarországon ennek minden feltétele hiányzik.
A vadkapitalizmus korát éljük, a társadalmi különbségek rohamosan nőttek az elmúlt évtizedben. A cigánykérdés nem pusztán szociális, de egyre súlyosabb etnikai konfliktusként jelentkezik. A fél évszázados erőszakos ateista kurzus után hívők és nem hívők között sokkal élesebb határvonal húzódik, mint a nyugati országokban. Ehhez társul az Angliában teljesen ismeretlen posztkommunista–antikommunista törésvonal, amelynek élezése és a politika középpontjába emelése a legnagyobb kormánypárt eminens törekvése. A szellemi életet megosztó „zsidókérdés” – félig nyíltan, félig lappangva – mélyen áthatja a politikai szférát is.
Kiegyensúlyozott társadalom? Homogén politikai kultúra? Ideológiamentes, pragmatikus közélet? A bonyolult, kiélezett magyar viszonyok között a kétpártrendszer elképzelhetetlen. Vagy ha mégis: csupán a demokrácia súlyos csonkulása árán.
Ami a parlamenti váltógazdaságot illeti, vessünk csak egy pillantást az eddigi három kabinet személyzeti politikájára. Az 1990-ben választott új demokratikus kormány a pártállamtól örökölte a rendőrséget, a hadsereget, a közigazgatási apparátust, a szakszervezeteket, a sajtót stb., hogy Antallék ebben a helyzetben bizonyos pontokon túlterjeszkedtek a politikai szférán, az még indokolható volt, hisz mint mondani szokták: nem egyszerű kormányváltás, hanem rendszerváltozás történt. Hornék még nagyobb méretű személycseréi és pozíció(vissza)foglalásai már nem okolhatók meg hasonló módon, azok a politikai bosszú és a hatalomhalmozás fogalomkörébe tartoznak. Orbánék tudatosan megtervezett és végrehajtott egyensúly-kiigazító stratégiája – a posztkommunista status quo felmondása – ideológiai és morális szempontból igazolható. De konkrét megvalósítása – a minden korábbit túllicitáló klientúraépítés – egyre meszszebb visz a polgári demokráciák gyakorlatától: főként az angolszász modelltől.
A parlamenti váltógazdaság helyett nálunk a parlamenti leváltógazdaság ördögi köre van kialakulóban.
Hogy mi lesz, ha ismét kormányra kerülnek a posztkommunisták, azt nem nehéz elgondolni. Háromszor vernek vissza mindent a Fideszen. Úgy eltakarítják az embereiket mindenhonnan, hogy hírmondó se marad belőlük. Frissen fölállított intézményeiket lerombolják, a helyüket fölszántják és sóval hintik be. Az előző ciklus idején elbízták magukat, nem hitték, hogy elveszíthetik a választásokat. Ha még egyszer nyernek, nem lesznek szívbajosak. Tanulnak Orbán Viktortól: élni fognak a hatalmukkal.
Ha marad a Fidesz, erőteljesebben folytatja, amit elkezdett. Még határozottabban, még kíméletlenebbül építi majd a maga Magyarországát. Nem a polgárit, legföljebb valamiféle kontraposztkommunistát. Különösen akkor lesz ez így, ha Orbánnak a MIÉP-pel kell kormányoznia, amire sajnos komoly esély van. Hogy ezért milyen bel- és külpolitikai árat kellene fizetnünk, az egyenlőre kalkulálhatatlan.
A mind élesebb szembenállásra épülő kétpólusú politikai szerkezet tehát mindkét irányban riasztó perspektívát vetít elénk. A helyzet kilátástalanságát jól érzékelteti Verebes István a Heti hetesben kiadott paradox jelszava: „Bukjon a kormány, de nehogy hatalomra jusson az ellenzék!”
Ez az első hallásra irreális, irracionális, sőt anarchista bon mot reális, racionális és praktikus értelmet nyerhetne: egy föltétel teljesülése esetén. Ha a két nagy dichotóm politikai pólus között a választásokig hátralévő másfél év alatt kikristályosodna és megerősödne: a centrum. A dolgok jelen állása szerint ezt két – egymással többféle értelemben is szembenálló – politikai tényező képezhetné: a Békejobb és az SZDSZ.
Nem kellene szövetkezniük.
Nem kellene együttműködniük sem.
Csak kicsit önállóbbá és erősebbé válni – egymástól függetlenül.
Ami most következik, nem választási esélylatolgatás. Csupán illusztráció. A centrum lehetséges – adott esetben sorsdöntő – politikai szerepének világosabb megértetésére szolgál. Induljunk ki abból a feltételből, hogy a Békejobb és az SZDSZ 2002-ben – nem együtt, hanem – összesen 12 százaléknyi parlamenti mandátumot szerez (mondjuk 6–6-ot). Vegyük például a következő mandátumeloszlást: MSZP 40% – SZDSZ 6% – Békejobb 6% – Fidesz (+FKGP) 40% – MIÉP 8%. Ebben az esetben a jobboldal a MIÉP nélkül nem alakíthatna kormányt, hiszen csupán 46 százaléka lenne. A MIÉP-pel kötendő koalíciót viszont a Békejobb vétózhatná meg, hisz nélküle csak 48 százalék kaparható össze a jobboldalon.
Csakhogy a baloldal sem tudna kormányt alakítani: MSZP+SZDSZ=46% (kizárólag abban a rendkívüli és teljességgel elképzelhetetlen esetben, ha a Békejobb hozzájuk csapódna).
Mi jelenthetne kiutat ebből a helyzetből?
Egy Fidesz (+FKGP) – Békejobb – SZDSZ koalíció (52%).
De lehet-e ennek bármiféle realitása? Egy ilyen fölállás elfogadása természetesen az SZDSZ számára okozná a legnagyobb nehézséget. Demszky elképzelései – úgy tűnik – nem zárnának ki eleve egy Fidesszel kötött koalíciót, Fodor azonban kimondta, hogy ezt lehetetlennek tartja, s véleményével bizonyára nincs egyedül az SZDSZ-ben. Csakhogy ez a szigorú elvi álláspont épp a Fidesz logikáját és stratégiai terveit szolgálja, hisz elfogadja a kétpólusú szerkezet kizárólagosságát, amelyben nincs helye a centrumnak (az SZDSZ-nek sem). Amelyben a jobboldal ezt mondja: bármi történhet, csak a szocialisták ne jöjjenek vissza. A baloldal pedig ezt: semmi se számít, csak a Fidesz-kormány bukjon meg.
Nézzük, mi történne például a fenti esetben, ha Fodor „elvi” politikája alapján a szabad demokraták elutasítanák a koalíciót a MIÉP nélküli jobboldallal. Nem kétséges, a Békejobb végül kénytelen lenne beadni a derekát, s fölállna egy Fidesz (FKGP) – Békejobb – MIÉP-kormány. Ha Fodor és az SZDSZ csakugyan retteg attól a Magyarországtól, amely Orbán újabb kormányalakítása nyomán fenyeget, akkor mi lehet részükről a helyes, okos, sőt az elvi és felelős magatartás: ha kívülmaradásukkal kikényszerítik a szélsőjobb hatalomba jutását, vagy ha részvételükkel távol tartják azt a kormányzástól? Az SZDSZ – ellentétben a szocialistákkal 94-ben kötött koalícióval – ezúttal megszabhatná a feltételeket, kijelölhetné a határokat, ha úgy tetszik, zsaroló pozícióban lenne jobboldali partnereivel szemben.
Hogy ez csupán látszólag volna így? Hogy Orbán a háta mögött bármikor, bármely kérdésben megegyezhetne a csak formailag ellenzéki MIÉP-pel? Igen, egy föltétellel: ha ebben a Békejobb is partnere lenne. Ha nem: nem. És épp ez volna a lényeg: az SZDSZ és a Békejobb közös centrum pozíciója. Mert a játék a másik irányban is érvényesülhetne. Ha az utóbbi érezné úgy, hogy az SZDSZ túl messzire megy, hogy valóban zsarolja a kormányt, akkor tényleg ott lenne a serpenyőbe dobható végső ellensúly, a MIÉP.
Finom, bonyolult, sok-sok türelmet, önuralmat és felelősséget igénylő, szép többpárti játék lenne. Rengeteg alkuval, kompromisszummal és konszenzussal. Ahol az SZDSZ–Békejobb centrum játszhatná el a mérleg kettős nyelvének szerepét: megakadályozhatná a nagy, a végzetes kilengéseket.
A centrum esélye az ország esélye volna.
Mindez ma: komolytalan spekuláció, valószínűtlen álom. A folyamatok – mint az elején jeleztem – épp az ellenkező irányba, a kétpólusú pártszerkezet felé tartanak.
Van-e bármi esély a megfordításukra?
Lenne.
A Szonda Ipsos két hónappal ezelőtt, augusztusban – az érintettek megrendelésére – felmérést végzett „a középpártok szükségességéről és megítéléséről”. Az ezerfős országos reprezentatív mintán készült vizsgálat adataiból idézek:
Ön szerint jelenleg Magyarországon van olyan párt, amelyik a baloldal és a jobboldal között, a centrumban helyezkedik el? Igen 22%, nem 50%, nem tudja 28%.
Azok körében, akik az előző kérdésre igennel válaszoltak: melyik pártra, pártokra gondol? MDF 22%, Fidesz 19%, SZDSZ 17%, a többiek közül egy sem éri el a 10%-ot.
Ha a centrumban létrejönne egy olyan tömörülés, amely több pártból állna, akkor ön szerint a választópolgárok körében: nagyon népszerű lenne 18%, közepesen népszerű lenne 35%, kicsit lenne népszerű 15%, nem tudja 19%.
Ön egy ilyen politikai tömörüléssel: rokonszenvezne 49%, nem rokonszenvezne 33%, nem tudja 18%.
Ön szerint az MDF egy mostani választáson milyen formában kapná a legtöbb szavazatot: ha önállóan indulna 18%, ha MDF–MDNP–Vállalkozók Pártja néven indulna 22%, ha együttműködve Békejobb néven indulna 21%.
Az adatok egyértelműek, nem szorulnak semmiféle kommentárra. Annál inkább arra szorul az MDF magatartása. A párt a múlt hónapban – a fenti felmérésből levonható nyilvánvaló következtetésekkel szöges ellentétben – gyakorlatilag befagyasztotta a Békejobbot, és visszatáncolt a Néppárttal meg a Vállalkozók Pártjával kötendő uniótól. (Az MDF támogatottsága e hónapban 4-ről 2 százalékra esett vissza.) Miért történt mindez? Mert a Fidesz elnöke az utolsó pillanatban ajánlatot tett nekik a választási együttműködésre. (Csak zárójelben: ha az MDF elnökét Orbán Viktornak hívnák, már rég meglenne a Békejobb, s a választásokra olyan 20 százalékos centrumpárttá nőne, amilyen a nagykönyvben, azaz az imént idézett közvélemény-kutatási adatokban meg van írva.)
Az MDF vezetése ellenben hezitál.
Az egyik oldalon néhány felkínált hely a Fidesz listáján és támogatás pár egyéni jelöltnek. A frakcióalakítás bizonytalan ígérete. Egyciklusnyi túlélés másfél tucat megélhetési politikusnak. Akik tovább hivatkozhatnak majd az antalli örökségre, miközben „kísérletképpen” megszavazhatnak olyan dolgokat, amelyekkel se a néhai miniszterelnök, se ők nem értenek egyet. Ja, és a rokonszenves elnök asszony még négyszer átúszhatja a Balatont.
A másik oldalon ott lenne az önálló centrumpárti szerep. A valódi politikacsinálás kihívása, felelőssége és kockázata. A másik oldalon az ország sorsa állna, merthogy a centrum esélye valóban az ország esélye volna.
Ha szabad beleszólnom: Antall megfontoltabb, taktikusabb, koncepciózusabb, elvibb volt, mig Borosst szervezőként, végrehajtóként, adminisztrátorként, gyakorlati emberként tartották az őket ismerők erősebbnek.
1. Inkább egy lelkes..... Gyakorlatilag ez történt 1990-ben.(Csak azok közül lehetett Választani, akik akkor valamilyen módon "reflektorfényben" voltak.
2. A kormányalakítás egyáltalán nem volt döcögős. Különösen az 1994-es kormányalakításhoz viszonyítva.
3. A parasztnak vissza a földet.... Ez egy nagy kérdés volt az MDF-en belül 1988-90 között. Azért választotta az MDF a kárpótlást, és elvetette a reprivatizálást, mert ekkor nemcsak a földet kellett volna visszaadni régi tulajdonosának, hanem a bérházakat, gyárakat, bankokat stb. Ebbe szépen belerokkant volna az ország. Tény, hogy a kárpótlást lehetett volna jobban is csinálni, de SZVSZ sokkal jobban sült el, mintha reprivatizációt hajtottak volna végre.
"az MDF körül nem volt, mert nem is lehetett olyan gárda, amelynek gyakorlata volt az államigazgatásban. Gondoljatok bele, hogy gyakorlatattal, csak azok rendelkezhettek, akikre az MDF nem kívánt támaszkodni."
- akkor miért nem támaszkodott a saját szavazóira? Inkább egy lelkes, de gyakorlatlan szakember, mint egy minden hájjal megkent, saját zsebre dolgozó, levitézlett pártkáder.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"elindult a médiában, hogy tömegével menekülnek a szakemberek az államigazgatásból, ez csak kis részben volt igaz. De ez elbizanytalanította a vezetést, mert a meglévőket nem volt kivel pótolni."
- nincsenek pótolhatatlan emberek. Egy bizonytalankodó vezetésnek persze kapóra jönnek az ilyen kifigások. Már a kormányalakítás is nagyon lassan, döcögve haladt.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Miután ezt a bizonytalanságot érzékelték, különösen a médiában, akik már táskával a hónuk alatt, kalappal a fejükön állva várták a kirúgást - egymásra néztek, visszaültek és elkezdtek "dolgozni"....No, SZVSZ ez volt az Antall kormány legnagyobb hibája, amely tevékenyen hozzájárult a választási vereséghez, és a bukáshoz is. "
- teljes mértékben egyetértek. Itt mutatta meg a kormány, hogy milyen erőtlen.
Amit még hozzátennék: a parasztnak vissza kellett volna kapnia a földet, a "kárpótlás" is nagyon szerencsétlenre sikerült.
"A kérdés az, miért nem jött át a médiablokádon. "
- nem volt bátorsága hozzá. A kezdeti lendületben kellett volna 1-2 huszáros rohammal megkísérelnie azáttörést. Kérdés, hogy Kulin személye alkalmas volt-e egyáltalán a Harasztival való tárgyalásokra.
A békejobbos mélyrepülés inkább egy kamikaze-akció volt, stílusos hattyúdal. Örülhet majd a 3 %-nak 2002-ben. 1 szó mint 100: "gyáva népnek nincs hazája".
"Mindent kockáztathatsz a hazáért, de a hazát nem kockáztathatod semmiért!"
Deák Ferenc
Végigolvastam a topikot. Nem lettem boldog. Szerintem itt keveredik az alulinformáltság, a média által súlykolt panelekkel, a vágyálmok a tudatlansággal. Szeretném elmondani én is a véleményemet, fogadjátok úgy, hogy a kezdet-kezdetén is benne voltam a "sűrűjébe", soha nem titkoltan az MDF oldalán.
Medieval válasz erre | adatok | e-mail 2000-02-18 18:42:04 (3)
Elsődlegesen is a tisztesség győzelmét a tisztességtelenség felett és az ész győzelmét a tudatlanság felett. Ezzel az elvárásommal szinkronban állt az MDF "Tavaszi nagytakarítást" ill. "Tovaris konyec" szlogenje. Az ész viszont kezdett nem diadalmaskodni. Kicserélték ugyan a kádári nómenklatúra egy részét (sajnos egy másik része jogilag nem volt kicserélhető), de helyettük ugyanolyan kontraszelektált és ugyanolyan alulkvalifikált gárdát helyeztek pozícióba.
Vajon, mi lehetett az oka, hogy az u.n. "Tavaszi nagytakarítás" nem került sorra?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudni kell (nagyon könnyű belátni), hogy az MDF körül nem volt, mert nem is lehetett olyan gárda, amelynek gyakorlata volt az államigazgatásban. Gondoljatok bele, hogy gyakorlatattal, csak azok rendelkezhettek, akikre az MDF nem kívánt támaszkodni.
A rendszerváltozás kezdetén - a "nagytakarítás" bejelentése után, elindult a médiában, hogy tömegével menekülnek a szakemberek az államigazgatásból, ez csak kis részben volt igaz. De ez elbizanytalanította a vezetést, mert a meglévőket nem volt kivel pótolni.
Miután ezt a bizonytalanságot érzékelték, különösen a médiában, akik már táskával a hónuk alatt, kalappal a fejükön állva várták a kirúgást - egymásra néztek, visszaültek és elkezdtek "dolgozni"....No, SZVSZ ez volt az Antall kormány legnagyobb hibája, amely tevékenyen hozzájárult a választási vereséghez, és a bukáshoz is.
Erre rátettek a médiaharc nevű jelenséggel, amit én szintén negatívnak éltem meg. Ne is menjünk bele a részletekbe, nem ez a fontos. Pedig ez bizony fontos volt. Talán az egyik legfontosabb ok. Európa segíts-La Stampa, kibontotta esernyőjét a "Demokratikus" Charta. Megágyazva a későbbi MSzP-SzDSz koalíciónak.
A Kormánynak nem állt rendelkezésére semmi eszköz, melynek segítségével az országhoz szólhatott volna. A demokrácianagyobb dicsőségére a közszolgálati televízó elnöke nem engedélyezte a Miniszterelnököt beszélni. A köztudatba az ment át, amit az ellenzék akart.
Ami viszont keményen szembe helyezett velük, az a tekintélyelvű, lesajnáló retorika. A falat kapartam. Azt hiszem ez volt az a vízválasztó, ami engem a keresztény-konzervatív politika ellenfelévé tett. Ez a tekinélyelvü politizálás semmi más, mint egy médiamaszlag, panel. Ha téged ez tett a keresztény-konzervatív politika ellenfelévé, akkor nem voltál sem konzervatív, sem keresztény, azt mondom nem is sajnálom, hogy nem tartozol már közénk.
A Csurka-dolgozat és annak MDF-es kezelése feltette az i-re a pontot. Alig vártam, hogy megszabaduljunk tőlük. Aztán ami utána jött, meggyőzött, hogy fiatal, alulinformált és naiv voltam. Különösen naiv. Ugyanis az MSZP is megcsinálta káderpolitikáját: a saját embereit ültette a megfelelő székekbe, szintén kontraszelektált módon. Aztán jött a FIDESZ-MPP és ez maradt a gyakorlat. Szóval a kontraszelekciót kilőttem, a többi maradt. De ne szaladjunk előre. No, ezeket a váltásokat nem tudom követni.... A kontraszelekció pedig egy kicsit álságos. Csak akkor lehet kontraszelekcióról beszélni, ha van egy igazán jó, korában bizonyított jelölt, aki ellenében választanak valakit, aki... Hol volt ilyen az MDF kormány alakulásakor? Hmm.
Az MSZP-kormány alatt az MDF megpróbálta levonni a tanulságot: kereste az okokat, amiért a választók keményen megbüntették őket. Megpróbálta kezelni a kialakult helyzetet, sajnos rosszul. Az általuk levont tanulság az volt, hogy a régi, a kormányban "levitézlett" pártelit sodorta a pártot ebbe a lehetetlen helyzetbe. Igyekeztek tehát minél rövidebb úton megszabadulni tőlük, ami viszont indokolatlan és utólag hibás döntésnek is látszó pártszakadáshoz vezetett.
Egy frászt. Nagyon nagy hiba volt, hogy az MDF nem tudott idejében szembenézni a választási vereséggel. Kummogott, sokáig nyalogatta a sebeit. Nem is vont le személyi konzekvenciákat.
A "pártszakadás" (MDNP-re gondolok) okai pedig elsősorban nem a választási vereséghez kapcsolódnak.
Kevés saját intézkedésük egyikeként Dávid Ibolya exponálta magát Göncz Árpáddal szemben a Kunos-ügyben, ami nem sikeredett túl jól. D.I. Igazságügyminiszerként"exponálta" magát. És tökéletesen jól.
Megcsillantak a "nyugodt erő" sziklájának megmaradt kavicsai. Többen - köztük én is - feladták régi ellenszenvüket, és érdeklődve figyelték az MDF változását. Saját arca kezdett lenni az MDF-politikának, Balsay és a többiek aktivitása megnőtt. Az MDF szervező erőként vetette bele magát egy jobboldali konzervatív összefogás létrehozásába (lám, mégsem kell úgy szembeállni azokkal a levitézlett fiúkkal). Most, hogy a Békejobb 2000 körvonalazódni látszik, egyre inkább számolni kell az MDF-fel, mint politikai tényezővel. Akik 1998-ban arra tettek, hogy ez volt az MDF utolsó parlamenti ciklusa, még csalódhatnak. A szavazók elvándorlását ugyanis nagy mértékben motiválta a hasznosulási tényező: nem érdemes olyan pártra szavazni, amelyik be sem jut a parlamentbe. A jelenlegi összefogások azonban ezzel ellentétesen hatnak, és elvezethetnek az MDF - talán némi túlzással hagyományosnak nevezhető - szavazógárdájának visszatéréséhez. SZVSZ a mai helyzetben tartósan kell számolni az MDF parlamenti jelenlétével, ami hat az egész politikai erőtér szerkezetére. Ezek a hatások többoldalúak is lehetnek, de itt inkább befejezném.
Jobb is, mert tökéletesen nem értünk egyet. A Békejobb 2000 fő célja a korábban kiszakadt MDNP és az MDF, valamint a Vállalkozók Prtjának összefogása. Ha ez az összefogás meg is valósul, számottevő szavazót nem fog vonzani, mert még élnek azok a panelek, melyeket a média sulykolt az emberekbe. Arra viszont tökéletesen jó, ha megmarad önálló képződménynek, hogy megossza a jobboldali szavazókat. Látja ezt a baloldal is, ezért feltünően barátságos is a média a Békejobb-al. Én azt szeretném, ha létrejönne a Békejobb, és deklarált választási szövetséget kötne a Fidesszel. Ez azt eredményezné, hogy kevesebb pólus lenne a jobboldolan, amely hagyomáson soha sem egységes.
mamagáj válasz erre | adatok | e-mail 2000-02-21 04:42:29 (4)
Az Antalli szellem még fellelhető, s ez volt az, amit a választók "büntettek" 94-ben.
Stilusban sok hasonlóságot vélek felfedezni a jelenlegi kormányzat és az Antalli között. Valószinű, hogy ez lesz a FIDESZ bukásának egyik okozója.
Azt mondom, hogy hála Istennek. Az Antalli szellem még él, ami nem jelent egyebet, mint: parlamentalizmus, demokrácia, hazaszeretet. Hogy ez fogja okozni a Fidesz bukását? Reménykedsz. Jelenleg a bukásnak még az árnyéka sem látszik. Igaz a győzelemnek sem, de ehhez közeledünk.
Történelmi lehetőségeket szalasztott el az MDF, s ezekért még csak elnézést sem kért. Nem szimpatikus. De igen. Bocsánatot kértek, legfeljebb nem hallottad. Viszont belegondoltál már, hogy az SzDSz "konstruktív ellenzékisége" milyen hatással volt az első szabadon választott kormány tevékenységére? Ezért viszont még senki sem kért bocsánatot.
Ami a békejobbot illeti: az MDF-nek pénze van, infrastruktúrája van, de nem hiteles, a "társult" tagoknak viszonylag tiszta lapjuk van, viszont nincs egy fillérjük sem... Az MDF-nek nincs pénze. Infrastruktúrája rosszabb, sokkal rosszabb, mint az SzDSz-é. Az MSzp-hez nem is hasonlítható.
A 94-es választások előtt állandóan téma volt az "MDF gazdasági hatalma, az MDF-es klientúra". Érdekes, hogy 94-es választási vereség után egy szó sincs róla. Lehet, hogy nem is volt?
Okos Mikulás válasz erre | adatok | e-mail 2000-02-22 15:13:54 (7)
Mire felébredt, a -jobboldali- piaci igény kielégítésére már jelentkezett egy másik párt, aminek megvolt az az előnye, hogy még nem ábrándultak ki belőle az emberek. Ez a párt a Fidesz. Az MDF most úgy érzi, hogy a FIDESZ nem képes minden igényt kielégítően kiszolgálni a jobboldali választók érdekeit, ezért próbál benyomakodni a résekbe.
Mindössze azt felejti el, hogy az ilyen próbálkozásokat a Fidesz ellenséges lépésként jegyezheti és a jobboldali szavazók elkedvetledhetnek ha látják az újabb -belső-torzsalkodást. (lásd KDNP, MDF széthullása)Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a kereskedelmi televíziós társaságok próbálják felerősíteni az MDF hangját és körvonalazni egy esetleges jobboldali szakadás lehetőségét.
Mikulás. SzVSz a Fidesz, és a Fidesz szimpatizánsok óriási öngól rúgnak, ha elfeledkeznek arról az aprócska tényről, hogy a Fidesz csak azért tudta megnyerni a 98-as választást, mert az MDF választók a Fideszre szavaztak - a jobboldali összefogásra szavaztak. Nem lesz másképpen két év mulva sem. Viszont ahhoz meg kell tartani az MDF (értékrendjének megfelelő) szavazókat. Nem ellenséges lépésekről kell beszélni....
Medieval válasz erre | adatok | e-mail 2000-02-25 15:12:12 (14)
Szerintem OVI körme szakdtáig fog harcolni ez ellen a Magyar Középpárt elmélet ellen. Nem fogja engedni, hogy gyakorlat legyen belőle. Ha az MDF olyan erős lesz, hogy OVI ellenére is végig tudja csinálni, akkor olyan sebeked okoz majd a FIDESZ-MPP-nek és viszont, hogy az meggyengíthti a két párt együttműködési esélyeit. Gondolj a FIDESZ és az SZDSZ együttműködési esélyeire 1990-ben és ma. SZVSZ ugyanazt a helyzetet lehetne kialakítani.
No ez az, amelytől én megóvnám mindannyiunk érdekében az MDF-et, és a Fideszt is. De ennek nem lehet módja, hogy megpróbálom az MDF-et a víz alá nyomni...
- az kevés, amikor egy ország sorsáról van szó. Ügyetlenül, határozatlanul politizált, állandóan meghátrált, nem állt ki az embereiért, amikor azokat megtámadták. . Az emberek vissza szerették volna kapni a földjeiket, az MDF ezt nem is akarta keresztül verekedni. A "fertelmes" tagság csak idegesítette. Kamarillapolitika. Szóval nagy csalódást okozott - a hívei számára.
Pedig igazi néppárt lehetett volna, ha határozottabban és következetesebben politizál. A nagy visszafogottságra csak részben szolgál magyarázatként érintettsége a későbbi Postabank-botrányban.
"A kérdés az, miért nem jött át a médiablokádon. "
- nem volt bátorsága hozzá. A kezdeti lendületben kellett volna 1-2 huszáros rohammal megkísérelnie azáttörést. Kérdés, hogy Kulin személye alkalmas volt-e egyáltalán a Harasztival való tárgyalásokra.
A békejobbos mélyrepülés inkább egy kamikaze-akció volt, stílusos hattyúdal. Örülhet majd a 3 %-nak 2002-ben. 1 szó mint 100: "gyáva népnek nincs hazája".
Mondom én, hogy bejutnak! Kis higgadtság, meg a többi, amit írtál és már mennek is vissza a FIDESZ-MPP-vel elégedetlen ex-MDF szavazók!
(Egyébként vagy egyikünk sem tud hozzászólásra linkelni, vagy megváltozott valami, mert kb. két hete nekem is így sikerült, akárhogy is kísérleteztem. Korábban viszont működött. Lehet, hogy meg kellene kérdezni Kéki Balázst?)
Mióta D. Ibolya elkezdte végrehajtani a programomat - :-) - a Szondánál az MDF népszerűsége (a Dunántúlon) elérte a bűvös 5%-ot. Kiváncsi lennék mi lenne az eredmény, ha Békejobb 2000-re kérdeznének a közvéleménykutatók.
A) értelmezés: szavazatban;
B) értelmezés: mandátumban.
Momentán az MDF a középpárt — latolgatás végett meghívlak a Fidesz-MIÉP összefogás (vagy vmi efféle) c. témába (ha vagy ott is, akkor bocs: ma még nem néztem).
Az MSZP O.V. 1994. JANUÁRJÁBAN úgy határozott, hogy a választás után, ha a helyzet ezt lehetővé teszi, az SZDSZ-szel koalícióra kívánunk lépni. Ha a kormányalakítás másképp nem lehetséges, nem zárkózunk el a Fidesz bevonásától; más párt szóba se jöhet. Ezt a kongresszus márciusban megerősítette. A választások után (május végén) tartott, 1 napos kongresszus ennek megfelelően az SZDSZ-t nevezte meg egyetlen, lehetséges koalíciós partnerként. Mindeme döntések a sajtóban is kellő nyilvánosságot kaptak. Az pedig, hogy derék Gyulánk kivel, mikor, miről beszélgetett, az egyrészt az ő magánügye, másrészt meg mindenki azt mond róla, amit akar — ő pl. még nem is utalt soha ilyesmire (vagy azért, mert nem volt ilyen beszélgetés, vagy azért, mert pontosan tudta, hogy nem volt rá felhatalmazása — sőt, esélye sem sok arra, hogy egyáltalán kaphasson ilyet).
"...Akinek van esze az MDF-ben, ezt pontosan tudja.
Téved, aki azt hiszi, hogy a Fidesz majd a Miéppel helyettesíti az MDF-et. Orbán akarja beléptetni az országot az
EU-ba. És ezt nem fogja feláldozni holmi Csurka kedvéért...."
Ezt jol latod, radikalisokkal (MIEP) vagy szelsosegesekkel (SZDSZ) nincs es nem is lesz koala.
Ez nem hazugsag, a Gyula hivta a Fideszt. Vagy ez is csak a sajat otlete volt?! Azert ne haritsuk mar a Fideszre az MSZP belso kommunikacios nehezsegeit...
En az MDF-eseket szolitottam meg, erre ki felel? :)) Tessek, itt a bizonyitek arra, hogy kokettaltok az MDF-fel! :))))
Integracio/asszimilacio: utalom ezt a kifejezest, de a helyzet az, hogy "tortenelmi szuksegszeruseg" a minel szorosabb jobbkozep osszefogas, mert egyreszt csakis ebben az esetben verheto meg a kovetkezo valasztason a kedvenc partod, -de ami talan ennel is fontosabb: a leendo fuzio egy termeszetes folyamat betetozese lenne, amely kozep- es hosszabb tavon az MSZP-nek is jot tenne, merthogy versenyre kenyszerulnetek. Olyan igazira.
Sarkosnak talalom az "asszimilacio" kifejezest, mert a Fidesz-vezerkar nem varja el a szovetsegesektol, hogy nyom nelkul feloldodjanak benne (lasd peldaul az MKDSZ-t) - de miert is tenne, - hiszen minel tobb reteget tud megszolitani a part, annal jobb lesz neki. En egy olyan partuniot tudok elkepzelni, ami Nemetorszagban mukodik, - termeszetesen Fidesz-dominanciaval.
Nem fogadom el azt, hogy a "Bekejobb" alternativa lehetne a jobbkozep osszefogasra. Itt javareszt egzisztencialis motivumok merultek fol (mondjuk David Ibolyat kiveve.) Ugy gondoljak paran, hogy a Fidesz nepszeruseg-csokkenesebol profitalhatnak. Nem is veletlen, hogy Kovacs Leslie es a ballib media egybol lecsapott a dologra es udvarolni kezdett az MDF-nek, egesz egyszeruen szalamizas celjabol. :)
"...ha sikerülne ezt a "Magyar Középpártot" létrhozni, ez tényleg (jóval) 5 % fölé kerülne, és
ezeket a szavazatokat jórészt tőlünk venné el: azok voksait, akik totálisan kiábrándultak O.V.-ból (valld be Magadnak:
vannak ilyenek — és most tök mindegy, hogy miért); olyannyira, hogy rá semmiképp sem szavaznának..."
Persze hogy vannak (csak nem epp annyian es nem a volt SZDSZ-esek, hanem a bizonytalanok egy resze, de ez most itt tenyleg nem fontos.)
Azt viszont nem hiszem, hogy ez a "kozeppart" (ez szerintem nem jo, mert a Fidesz van ma kozepen) az MSZP-tol tudna szavazokat elszivni. A Fidesztol inkabb, illetve a bizonytalanoktol.
De nem tartom realisnak ezt az egeszet. Az MDF-nek nem szabad hallgatnia az ellenzeki szirenhangokra. Tudomasul kell venni, hogy a jobbkozepen nincs hely ket nagy partnak. Egy part lehet ott es az a Fidesz-Magyar Polgari Part, amely Antall halala utan ujra folepitette a polgari politikai tabort Magyarorszagon. A radikalis jobboldali posztert meg majd harcoljanak a kisgazdik a MIEP-pel. (Sajnos az utobbiak fognak nyerni.) Mint ahogy a baloldalon is egyertelmu lesz (mar most az) a szocik vezeto szerepe.
Tehat kedves Pasztorperc, szellel szemben nem lehet... :)
A Fidesz az elmúlt két év okkal vagy ok nélkül nagy nyilvánosságot kapott ügyei miatt már elveszítette azokat a szavazóit, akiket elveszíthetett. Így vezet az MSZP-vel együtt toronymagasan a többi párt előtt. Gazdaságpolitikai ballépések sorozatai szükségesek ahhoz, hogy jelenlegi, stabilnak látszó népszerűsége a kritikus pontig csökkenjen.
Ha az MDF ezt a tényt figyelmen kívül hagyja, súlyos hibát vét.
Dávid Ibolya a miniszteri posztot nem adja csak úgy fel. Egyelőre enged azoknak a pozícióban nem lévő párttársainak (ők könnyen elcsábulnak az egyre erőteljesebb szirénhangok hallatán), akik attól félnek, hogy a Fidesz mellett a jövőben sem kerülhetnek pozícióba. Minderre pártelnöki tisztsége kötelezi. Csakhogy az MDF az MSZP mellett sem játszhatna a mostaninál nagyobb szerepet a kormányzásban. Akinek van esze az MDF-ben, ezt pontosan tudja.
Téved, aki azt hiszi, hogy a Fidesz majd a Miéppel helyettesíti az MDF-et. Orbán akarja beléptetni az országot az EU-ba. És ezt nem fogja feláldozni holmi Csurka kedvéért.
