Kösz, hogy vàlaszoltàl. Nem tudom, hogy én ezt hit-kérdésnek tartanàm-e? Mindesetre arrol én is meg vagyok gyözödve, hogy a testi megbetegedések nagy része is lelki problémàkra vezethetôk vissza. Talàn a virusos fertözések kivételével...bàr ki tudja, lehet, hogy még azok is; mert miért van, hogy mindenki nem betegszik meg ugyanattol a virustol? (volt egy eset Ausztràliàban, ahol a nö elkapta az AIDS-virust -késöbb bele is halt-, férje azonban nem kapta el töle, nem betegedett meg) A buddhizmus 6 féle okot különböztet meg a betegségek kialakulàsàra...
Na kérlek szépen Nicsino olvtars, ha már ily +tisztelően +szólítottál, akkor válaszolok is izibe... :)
Nagyjából ma is így gondolom, legalábbis teoretikus szinten.
Azt, hogy születés előtt a lélek tervez, sokkal kevésbé tartom valószínűnek, mint akkor (akkoriban még sok ezo-zagyvalék járt a fejemben...), de nem zárom ki abszolút, mint lehetőséget... Biztos tényként akkor sem igazán mertem kijelenteni ilyesmit, bár ahogy visszaolvastam volt néhány túlkapásom. (mindenesetre, akkoriban hívő voltam még, ez tagadhatatlan... ;) )
A tudatalattiből jövő, azaz a "lélek" parancsára kialakuló betegségek elve - azazhogy minden betegség ilyen eredetű - az meggyőződésem, már csak azért is, mert a tudomány részben már ezeket a pszichés, neurális mechanizmusokat fel is tárta. Szerintem pár apró lépésre vagyunk attól, hogy bejelentse, belássa a tudomány, hogy lényegében minden betegség alapvető oka pszichoszomatikusnak tekinthető, azaz lényégében: hit! Még a nátha is...! Ezzel szemben pedig, minden gyógyulás és gyógymód lényege is ez, azaz szintén a hit, nevezik úgy is: placebo - hatás....
Szia Big! Közel nyolc éves ez a hozzàszolàsod. Kivàncsi lennék,hogy még mindig ez-e a véleményed? Vagy vàltoztàl azota. Egyébként én mindkét lehetöséggel egyetértek...
Hey Big ! Tuti igaz amit monc, valóban lehet ijen oka is, s ez még jól mekkomplikálja a dolgokat. Bár hozzá kell tennem, ezek igen nehéz és áldozatkész vállalások, melyek szabályt erősítő kivételek szvsz.
Űdvi: tv
>> a betegség jelzés a lélektől, hogy itt valami nem OK., valamit másképp kell csinálni, valami változás szükséges. <<
Emellett talán még lehet az oka az is, hogy még "odaát" előre elterveztük ill. felvállaltuk azt a bizonyos betegséget (életfeladat, életterv ilyesmik). Jól tévedek ?
Viktor ! Ezt éppen te kérdezed, a betegség-specialista ? Vagy csak vizsgáztatsz ?
Én nem tagadom,hogy betegség ügyben a Dahlke-Thorwaldsen-vonal híve vagyok, biztosan sokan ismeritek. Vagyis, hogy minden betegségnek (még a balesetnek is !) lelki háttere van, a betegség jelzés a lélektől, hogy itt valami nem OK., valamit másképp kell csinálni, valami változás szükséges. A betegség leállítja a mexokott életvitelt, ágyba dug, hogy pihenj, lazíts, gondolkozz el, csináld másképp mint eddig. Mínél jobban ellenállsz, annál nagyobb kényszerítő erők (=betegségek) fognak jelentkezni.
Ez jelenlegi hitem. Üdv: tiva
Termeszetesen ez az en velemenyem, viszont annyit mondhatok, hogy mukodik a legtobb esetben.
Az egyik az, hogy egy jollakott szervezet nagyon jool ellen tud allni mindenfele betegsegnek. Eszrevettem, hogy altalaban csak akkor leszek beteg, ha rosszul taplalkozom 2-3 napig.
Ehhez tartozik meg hozza az ezzel kapcsolatos hozzaallas (attitud) is: en ezt igy hiszem, igy tudom. Es mukodik! Ezt tovabbfejlesztve nem hiszek abban, hogy ha jon a front, akkor rosszul leszek, ha valaki tusszent, akkor megfazok, ha nem antibakterizalok mindent, akkor bajom lesz.
Erdekes modon, aki(k) erre a hozzaallasr azt mondjak, hogy hulyeseg, gyakrabban betegszenek meg :-))
Meg egy tendenciat felfedezek: a kenyelmesedes. Tesszuk azt en jool birom a hideget. Tudom azt is, hogy ha meztelenul szaladgalnek a hoban, szinten nem lenne bajom. Am sok ember 20 Celsius fok felett mar nagykabatban rohangal, es a szervezetet ero esetlegesen (es viszonylagos) hideg sokkhataskent hat (nem beszelve a beallitodottsagrol), hat akar az meg 8 napon tul is gyogyulhat. Igen divatosak manapsag az antibakterialis csodak, aminek 2 kovetkezmenye is varhato: Az ember egy tusszentesbe is belehalhat, hiszen a szervezet meg nem hallott olyanrol, hogy influenza, nem ismer egyetlen bakteriumot sem, csak steril kornyezetben lesz eletkepes. Pedig az elet a bakteriumokrol szol: mi lenne nelkuluk? Hol lenne a penesz (penicilin)? Hol lenne joghurt, kefir? Hol lenne a belmunkat elosegito bakteriumok? Ezeket ha sokaig ingereljuk halalos szerekkel, immunisakka valhatnak (lasd: malaria), de veluk egyutt a karosak is. Az eredmeny elkepzelheto :-)
Osszefoglalva: Taplalkozas, hozzaallas es eletmod kerdese.
Jelen korunkban kimondatlanul bár, de
lényegét tekintve csaknem valamennyi
gyógyító eljárás és módszer mechanikusan
szemléli az ember életműködését. Ha
olajozottan működik a "gépezet",
egészséges, ha akadozik, beteg. Ez utóbbi
esetben meg kell "javítani", vagy ki kell
cserélni a hibás alkatrészeket
(gyógyszerelés, műtét), ha pedig az
alkatrészek ugyan jók, de lerakódások
akadályozzák a teljes hatásfokú működést,
meg kell tisztítani az oda nem való
felesleges anyagoktól, ki kell "pucolni" a
dugulófélben lévő járatokat.
Ez a szemléletmód rendkívül fontosnak
tekinti a "gépezet" energiaellátását bíztosító
anyagok milyenségét, az állandó karbantartást.
Tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz
az optimális működés biztosítására,
bámulatra méltó technikákat fejleszt
ki a működészavarok felderítésére
(diagnózis), káprázatos arzenálját
teremti meg a hibaelhárítás,
-kiküszöbölés módozatainak (terápiák).
Az erőfeszítések azonban
korántsem arányosak az elért eredménnyel
hatásfokuk elkeserítően alacsony.
Hajszálpontos diagnózis, briliáns
technikával végrehajtott műtét:
az operáció sikerült, a beteg meghalt.
Érthetetlen. Ugyanúgy, akár a legkíválóbb
gyógyszerekkel kezelt betegek kórságának
makacs maradandósága.Hibás lenne ez a
szemléletmód? Korántsem. Hisz testi
működésünk valóban "gépies", érvényesek
rá a biológiai mechanizmus törvényei.
Miért, hogy mégsem érvényesül
maradéktalanul az imént vázolt mechanikus
szemléletmőd`? Nem hibás, igaz.
Csakhogy részben igaz. Féligazság.
Hiányos. Nem az ember egészét veszi
figyelembe, hanem csak rész-összetevőjét.
Csak az ember testi mivoltát tekinti, annak
működéstörvényei határozzák meg
cselekvésirányultságát. Ne higgyük, hogy
ez a szemléletmód csak az orvostudományra
jellemző. Nem mentes tőle sem
a népi-, sem a természetgyógyászat. Csak a
módszereik térnek el egymástól. Ez
utóbbiak mind diagnosztikájukat, mind
terápiájukat tekintve kímélőbb, inkább
testbarát eljárások.
Kétségkívüli, hogy a csak mechanikus
szemlélet sohasem volt jellemző a népi- és
természetgyógyászatra, sőt az
orvostudomány története során ís
fel-felbukkant, és az utóbbi évtizedekben
egyre inkább előtérbe került a teljesebb
emberszemléletre való törekvés.
l.fejezet
A SZELLEMI GYÓGYÍTÁS
Számos orvostudományi és természet-
gyógyászati diagnosztikai és terápiás
módszer alkalmazza a szellemi létsík
törvényeit.
Ilyen például a pszichoterápia,
a hipnoterápia, az agykontroll, a TM,
a dienetika, a mahikari, a reiki... stb.
A szellemi létsík erejével működik a
képzelet, a tudatalatti "csodálatos'' hatalma,
hatnak a pozitív gondolatok, a hatóanyag
nélküli, úgynevezett placébó gyógyszerek.
A keleti és távol-keleti gyógymódok nagy
része e létsík törvényeit számunkra idegen,
nehezen értelmezhető megfogalmazásban
alkalmazzák, bőséges teret engedve
a félreértéseknek, félremagyarázásnak,
a keleti szakkifejezések nyakló nélküli,
csak a homályt növelő
gyakori használatának.
Szükséges, hogy végiggondoljuk a szellemi
létsík valóságát, természetét, alapvető
törvényeit és e törvények alkalmazási lehetőségeit.
Szükséges, hogy oszoljék az e témát övező
"titokzatos" homály és köd, ami mögött a
hozzá nem értés, a bizonytalanság,
egyszóval, a semmi ásít.
A szellemi létsík mibenléte
A közvetlen megismerés érzékszerveink
által válik lehetővé. Az érzékszervi
meismerés eredménye a tapasztalati
bizonyosság. A technika fejlődésével
lehetőve vált, hogy műszereink révén
az érzékszervi korlátainkon túllépve
regisztráljuk a szemmel nem látható
fénytartományt, a fülünkkel nem hallható
hangok világát, a bőrünkkel nem
érzékelhető hőmérsékletkülönbségeket,
tovább tágítva a tapasztalati bizonyosság
határait. E megismerő tevékenységünk
során felfedezett valóságszelet az anyagi
világ, az anyagi létsík.
Az anyagi világ megismerésén fáradozva
az embernek rá kellett döbbennie, hogy az
általa megtapasztalt anyag működését
törvények szabályozzák. (A természet-
tudományok célja éppen ez: az anyag
működését szabályozó törvények felismerése,
egyértelmű megfogalmazása, míg
az alkalmazott tudományok feladata:
a felismert törvények gyakorlati
alkalmazásának módszeres kidolgozása.)
A törvények viszont nem anyagi termé-
szetűek. A törvényt nem tapasztalom meg
közvetlenül, nem látom, nem hallom, nem
tapinthatom, sem szaga, sem íze nincs.
Csak az anyagi világban megnyilvánuló
hatása az, amit megtapasztalok. Egy
törvényt kőbe véshetek, agyagtáblára,
papiruszra, állatbőrre, fakéregre, selyemre,
papírra írhatom, rögzíthetem mágneses
adathordozón, mindegy. Az anyagi
hordozója közömbös (pl. a súlyuk a
tonnától a grammig terjedhet), a lényeg az,
amit ezek az egymástól jelentősen
különböző anyagi valóságok jelsorozat
formájában magukon hordanak; a törvényt,
a nmgfogalmazott gondolatot. Ugyanaz
a szöveg, csak a hordozója más. Olvasáskor
nem a törvényt látom, hanem az anyagi
hordozóját: vésetet, festéket, tintát stb.
A törvény mibenléte tehát gyökeresen más,
mint az anyagi világé. Nem önmagát, csak
a hatását tapasztalom.
Nem érzékelem, mégis van.
Azt a valóságszeletet, amely nem
a közvetlen megismerés tárgya, hanem csak
közvetetten, hatásaiban ismerhető fel, és a
hatások elemzése révén vizsgálható a
milyensége, nevezzük szellemi létsíknak.
A szellemi létsík létezői
A szellemi létsík létezési módja
a megfogalmazott gondolatiság.
Minden megfogalmazott gondolat
egy-egy szellemi létező.
A megfogalmazottság nemcsak fogalmi
szinten lehetséges, sőt számtalan szellemi
létezőt lehetetlen a fogalmak szűk
ketrecébe zárni.
(Például a művészeti alkotások: egy
festmény, egy zenemű, a tánc; sőt azt is jól
tudjuk, hogy az irodalmi alkotás messze
túlmutat az eszközéül felhasznált jeleken,
fogalmakon. szavakon.)
A megfogalmazottság a szellemi létezésnek
az általunk megragadható módja.
Ezért akarjuk megfogalmazni
a megfogalmazhatatlant (lásd: művészi
kritikák, műelemzések).
A természeti törvények nem általunk
megfogalmazottak, mi csak felismerjük
azokat. Akkor is működtek, mielőtt
felfedezték és megfogalmazták volna őket a
tudósok.
Hogy egy megfogalmazott gondolatnak
milyen hatása van, a hétköznapok világából
is jól tudjuk. Például: az életveszélyre
figyelmeztető feliratok utasításait senki sem
hagyja figyelmen kívül.
A jó és rossz szellemek, az angyalok és az
ördögök is megfogalmazottságuk révén
léteznek számunkra.
Mihály arkangyal a héber mitológia szerint
az ősszülőket űzte ki a paradicsomból.
Nevének jelentése:
"Ki olyan. mint az Isten?"
Ez a kérdőmondat késztette távozásra az
első emberpárt, akik a tudás fájáról éppen
azért ettek. hogy "olyanok legyenek,
mint az Isten", és kénytelenek voltak
szembesülni azzal, hogy nem olyanok.
A "tudás", a megismerés révén
azt a tudást vesztették el, amit a héber
hagyomány Istene teremtésükkor mondott:
"Alkossunk embert a mi képünkre és
hasonlatosságunkra", azaz már nem tudták
azt, hogy olyanok, mint az Isten.
A megszemélyesített gonosz latin neve Lucifer.
Jelentése: fényhordozó.
A fény léte csak a hiánya - a sötét révén
válik felismerhetővé.
A fény hordozója a sötétség.
Lucifer a sötét, a hiány,
az ásító semmi ura.
Amit gyógyító tevékenységnek nevezünk,
legyen bár tudományosan megalapozott
orvosi, avagy évszázados tapasztalatokra
építő természet- és népi gyógyászat,
nem más, mint segítségnyújtás a betegnek,
hogy visszanyerje elvesztett belső egyensúlyát.
A csak a tünetek felszámolását célzó
gyógyító tevékenység eredménytelen.
A gyógyulás látszatát kelti,
felszíní tapasz csupán.
A belső egyensúlyvesztés, új megjelenési
formát találva, ismét a felszínre tör,
új tüneteket hozva létre.
A betegség csak jelzés, külső megnyilvánulása
annak, hogy létezésvakságunkból
eredően az egészből csak részeket vagyunk
hajlandók elfogadni. Betegségeink tükröt
tartanak elénk, jelezve: mit utasítunk el az
egészből, mit nem fogadunk el.
Akadályoznak, lehetetlenné teszik
elképzeléseink megvalósítását, mutatva,
hogy nem az a mi utunk,
egyben megállásra és egy másik útra
kényszerítenek.
Arra az útra, mely a hiányból az egész-
ségre vezet, a teljesség elfogadásának
útjára, a mi valódi utunkra.
Betegségeink gyengévé, elesetté tesznek.
Megnyitják szemünket, megértők leszünk
az addig elítélt - többnyire a másokban,
kevésbé a magunkban meglátott -
gyengeségek iránt. Így visszanyerjük az
elvesztett egyensúlyt, elfogadóvá válunk,
egésszé, egészségessé.
A gyógyulás - életreform.
Reformálni, latin eredetű szó, annyit jelent,
mint újra formát adni valaminek ami
elromlott. Ám e szó jelentéstartalma sokkal
több. Nemcsak a formáról, a külső alakról
van szó. Az új, a születólben lévő, a csődöt
mondott múlt romjain, a csömörrel teli
jelen igényelte igazabb tartalom az, ami
reformért kiált. Lett légyen egy emberi
közösség (csoport, réteg, nép, nemzet) vagy
az egyén, ha reformtörekvése csak a
részekre vonatkozik, az igényelt új rend
helyett csak zavart, káoszt kap cserébe.
A reform mindig az egész ügye.
A reform - folyamat.
Mint minden nagy és lényegi dolog az
életünkben, észrevétlenül kezdődik.
Az elégedetlenségből fakadó változtatás-
igény mint búvópatak a mélyben, csendben,
a víz sziklát emésztő erejével működik
bennünk, míg egyszercsak egy megrendítő
létpillanatban forrásként a felszínre tör.
A felismerés pillanata ez.
Keresni kezdjük az eszközöket reformunk
megvalósítására. Az eszköztár oly gazdag,
mint maga az emberi élet.
Bárhol elkezdhetjük.
Leginkább az addigi hibás életmód az, ami
kezdeti változtatásaink tárgya. Életünk külsőleg
megragadható szférájában a testi
egészségre ártalmas szokások: egészségtelen
táplálkozás, mozgásszegénység,
éjszakázás stb. elhagyása, az új ételek,
a sportosabb élet, a feszültségcsökkentő
technikák alkalmazása révén valóban jobb
közérzetre lehelünk szert.
Rgyidejűleg szellemi egészségünkkel is
törődni kezdünk. Felhagyunk a figyelem
elterelő, kábulatba zsongító szellemi
szemét fogyasztásával, az értékes felé
fordulunk. Életmódmegújító technikákat
sajátítunk el különböző tréningeken.
A testkontrollt követi az agykontroll,
meditálni kezdünk, olykor
"transzcendentálisan" is.
Módivá, divattá vált hál' Istennek a reform-
életmód. Reform életmódi-butikok tucatjai
kínálják az egészséges és sikeres életre
vezető irodalmat, étkeket, gyógyeszközöket,
az eddig elérhetetlen, kellemes
borzongást keltő okkult és titokzatos, mágikus
erejű tárgyakat, könyveket olvasgatunk,
megtesszük lehetőségeink szerint, ami
megtehető. Jobban érezzük magunkat,
sikeresebbek leszünk a munkahelyen,
a közéletben, a társaságban. Minden jól
megy, és mégsem vagyunk elégedettek.
Valami, valami hiányzik. Újabb reform-
módszerekkel kísérletezünk... és a hiány
megmarad.
A reformot elindító elégtelenségérzet csak
részben kapott kielégítést. Már minden
forma megújítva, úgy tűnik, a tartalom is,
és mégse.
A reform, amely testi, szellemi mivoltunkat
hatotta át, elégtelen lenne?
Igen. Mert mindannyian tudjuk: lehetünk
makkegészségesek, szellemi táplálékunk
az emberiség kultúrkincsének
legnemesebbike, ezek mind-mind nagyon
fontos dolgok, de nem biztosítják azt,
ami felé reformált és nem reformált életünk
során törekszünk, a boldogságot.
A reform vagy belső - vagy semmilyen.
Korrumpálódott emberlétünk vaksága,
hogy problémáink, nehézségeink okát
a minket körülvevő világban látjuk,
önmagunkon kívül: a körülmények azok,
amelyek boldogtalanságunk forrásai.Úgy
tűnik, hogy testi és szellemi adottságaink és
az adott körülmények eleve megszabják:
boldog leszek-e vagy boldogtalan.
Bár tudjuk, sőt nap mint nap tapasztaljuk,
hogy számtalan jó képességű, egészséges,
jó körülmények közt élő ember boldogtalan
vagy boldog,
és sokan betegségtől gyötörten, szerény
képességekkel, rossz körülmények közt
élve boldogok vagy boldogtalanok, mégis -
fittyet hányva a ténynek, hogy a boldogság
független a testi, szellemi jóléttől és a
körülményektől - boldogságunk útját a
testi, szellemi kondíciók és a körülmények
javításában látjuk, keressük, és értetlenül
állunk boldogságdélibábunk romjain.
Döbbenetes, hogy annyi kudarc után, még
mindig kint keressük azt, amit csak belül
találhatunk meg.
Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még
azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk
tovább - kívül.
Az Út bennünk van.
Testi, szellemi adottságaink csupán a
készlet, amivel az adott körülmények közt
gazdálkodhatunk. Ezek vannak.
Megváltoztathatóságuk csak csekély
mértékben lehetséges és a lényegen semmit
sem változtat. Amíg korlátként éljük meg
őket (mert kívülről valóban korlátnak
tűnnek), addig
a "mi lenne ha..." semmi mezején tengetjük
látszatlétünket.
A "kancsalul festett egekbe néző"
ábrándozás - tudjuk - "az élet megrontója"
(Vörösmarty), nem old meg semmit.
A valóságra ébredés, csak még mélyebbre
taszít a nyomorúságba.
Elfogadni azt, ami van, ami
megváltoztathatatlan, annyi, mint
felismerni, hogy amit eddig korlátoknak
tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg
szabadságom megélésének egyedüli eszközei.
Mert a szabadságom a legmélyebben
rejtezik, semmi és senki el nem veheti
tőlem.
Ami csak az enyém.
Csak nekünk, embereknek adatott meg a
szabad döntés a létezés értelmének, az
önárasztásnak megvalósítására vagy
megtagadására. Míg rajtunk kívül minden
létező válogatás nélkül, ingyen árasztja
magát, mert van, addig mi, emberek ezt
csak a szabad döntésünk révén
valósíthatjuk meg.
A természetes életmód nemcsak
a természet kínálta eszközök
felhasználásában rejlik.
A belső út perspektívájából nézve ennél
sokkal több: valódi reformot kínál.
A természet - valóság.
Egyszerűen - van.
Árad. Tanít.
Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép.
Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen,
ajándékként adni.
Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente,
a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek
válogatás nélkül van, árasztja önmagát.
Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni
magát, nem tud nem áradni. Mutatja az
utat, a létezés egyetlen útját.
Hogy én is csak akkor kezdek "vanni",
létezni, ha adom magamat mint a kő,
a virág, a fa, a naplemente, a Hold vagy
a szellő.
Csak mi, szabadsággal áldott emberek
tudunk úgy lenni, hogy nem vagyunk.
Mi tudjuk nem adni magunkat.
Ezért a mi önárasztásunk a
Mindenséget megrendítő gyönyörű tett,
teremtés.
A létezés lehetőségét valósággá tesszük.
Az életreform:
megtalálni magunkban azt a csodát,
amelyet mindannyian
a szívünkben hordunk.
Ez belülről hatja át lényünket,
és ragyogásával betölt minket
és a Mindenséget.
A félelem a szeretet ellentéte.
A félelem az egészség ellentéte.
A félelem szeretetlenné, beteggé tesz,
mert korlátoz, határol, bezár.
Kiút a félelemből egyedül a kiszolgáltatottság,
a gyengeség ellen emelt védőfalak
lerombolásával lehetséges. Amit
képtelenek voltunk gyermekként vállalni,
a kiszolgáltatottságot,
és váltunk erős magányossá,
azt most, felismerve a zárkózott magány
tarthatatlanságát, vállalnunk kell.
Az erő nem vezetett sehová.
Létünk titkára döbbenünk rá, amikor
felismerjük, hogy nem az erő tesz védetté,
hanem az erőtlenség,
a kiszolgáltatott gyengeség, amely
nem emel gátat, hanem engedi áradni
önmagamat.
3. A döntés
Létezésünk szakadatlan döntéssorozat.
A döntés a létezés egyetlen valóság-
pillanatában: most és az egyetlen valósághelyén:
itt, azaz az "itt és most"
jelenvalóságában történik. A döntést
az egyetlen döntésjogosult, az én hozza:
az én szempontjából az adott pillanatban
rendelkezésre álló információk alapján
a legjobbat.
Ez nem önzést jelent, hisz másokért
önmagunkról lemondó döntést is gyakran
hozunk, hanem csupán azt a tényt jelenti,
hogy mindig én döntök és helyettem senki
sem dönthet.
Döntésünk jó mivoltán semmi sem változtat.
Sem az, ha később mi magunk rossznak
minősítjük egykori döntésünket (ez akkor
volt jó; most tudva azt, amit akkor nem
tudtunk, másképp döntenénk, most mást
látok jónak, mint akkor),
sem az, ha mások minősítik rossznak
(ők másképp látják).
Azért döntök úgy, ahogy döntök,
mert itt és most ezt tekintem jónak.
Ha valaki nem úgy dönt, ahogy én,
az rosszul dönt.
Ez a következtetés a mi létstratégiánk.
Ugyanis a minősítéskor csak a saját
szempontjainkat vehetjük és vesszük
figyelembe. Nem tudhatjuk, miért dönt úgy
a másik, ahogy dönt. Efogadhatatlannak
tűnik az, hogy a másik is jól dönt.
Pedig így van.
Minden elmarasztaló ítélet, vonatkozzék
másra vagy önmagunkra: létvakságból
eredő léthazugság.
Az elmarasztaló ítéletek alapjául szolgáló
(erkölcsi) mércerendszer közösségi eredetű.
A közösség érdekszempontjából minősítősít.
Itt helyénvaló és nélkülözhetetlen:
ezáltal szabja meg az egyén helyét
és szerepét a közösségben.
Ha a közösségi (erkölcsi) mérce-
rendszert az "én" személyes viszony-
rendszerében alkalmazzuk akkor a teljes
zavarodottság állapotába kerülünk.
Ami a közösségnek jó, az lehet nekem
rossz és viszont... Ezáltal válik lehetségessé
az, hogy magunkat és másokat hitványnak
tartunk, döntéseinket, döntéseiket rossznak
tekintjük vagy ellenkezőleg: gaztettek
szentté nemesülnek.
A mértéket a hiány szüli.
a mércék a semmiből a hiányok létrafokain
vezetnek a mindenségbe.
A nincs, a hiány
a megismerésnek szükséges mankó
a teljesség felé vezető úton.
Minden mérce hazugság, mert nincs semmi
és nincs hiány, csak a van van,
a teljesség.
Személyes viszonyrendszerünkben,
az Én -Te kapcsolatban
értelmét veszti minden mérték.
Az "Én Te vagyok" mértéke
a mértéktelenség, a teljesség,
az egészség.
Az "Én Te vagyok" egysége
a közösségben jelenvaló elkülönültségnek
a személyes kapcsolat általi felszámolása.
A megvilágosodás: látni a másik
döntésének, a másik cselekvésének,
a másik személyiségének a szentségét.
A valóság nem ismer döntést.
A valóságban nincs jó és nincs rossz
A valóság van.
A valóság csendes.
A természet a számunkra érzékszervileg
megragadható, megismerhető
valóságszelet. Tanít.
A törvények szerint létező természet életek
millióit pusztító földrengései, a szökőárak,
a hegyomlások nem rosszak. hisz a törvény
szerinti mozgások. A természet nem
akadályozza az eret metsző gyilkos fogakat,
a zsigereket tépd ragadozó csőröket és nem
tompítja a húsba mélyedő karmokat.
Szenvtelen a ragadozta áldozatának
végvonaglására és nem rezdül a legelésző
állat fogai közt őrlődő növény néma
halálsikolyára.
Nem, mert ez a rend.
A természet nem ismer jót és nem ismer rosszat.
A természet nem ismer és ezáltal nem minősít.
A természet van.
Csak az minősít , aki ismer. Aki evett
a "jó és rossz tudásának a fájáról".
Ismeri annyi, mint különbséget tenni.
Ismerni annyi, mint elválasztani.
A "rossz" titka az, hogy nincs.
A rossz léthiány.
A természet nem ismer hiányt, nem ismeri
a nincset, mert a nincs - nincs.
Az ember törvénye - akár a természeté:
az odaadottság.
Az emberi döntés
akkor "rossz", ha hiányzik belőle az ember
odaadottsága,
akkor "rossz'', ha a valóságot - bármilyen
megfontolásból - nem fogadja el a maga
teljességében, csak részben, csak hiányosan.
A másik rossz döntései és a döntéseiből
fakadó cselekedetei zavarnak bennünket,
mert nem illeszkednek a mi "jó"
világunkba.
A mi "jó világunk" a Valóság teljességéhe
mérve hiányos, mert a "rossz" kirekesztetté
el nem fogadottá vált.
A Teljesség el nem fogadott része, a mi
teljességhiányunk jelenik meg betegség
formájában.
A betegség a teljesség, az egész-ség
hiánya.
Az elutasított, a hiány eleinte gyengéd
kopogtatással jelzi létét: "Itt vagyok.
Fogadj el, hogy teljes lehessél!"
E gyengéd jelzések létezésünk zavaró
tényezői. Minket csak az általunk nem
elfogadott, nem helyesnek, nem jónak
tartott tények zavarnak.
Minden zavaró tény kegyelmi kapu, amely
a teljességre, az egész-ségre nyílik.
Ha elfogadom a létét.
Ha nyilvánvalóvá válik, hogy az engem
zavaró döntés ugyanúgy jó, mint az én
döntésem.
Ekkor létvakságom káprázatfala,
amely elválasztott engem a másiktól,
szertefoszlik.
Látni fogok.
Nem az elítélés csonkalátásával, hanem a
Valóságnak a Mindent szívére ölelő
szeretetével.
Látni fogom a hiánytól sebzett szíveket, és
Azt, hogy e sebek
a Teljesség befogadására nyitott kapuk.
Látni fogom, hogy elutasításaim sebeztek
és általuk én is sebződtem.
Hogy a sebeink egyek.
Gyönyörű szabadságunkban dönthetünk
úgy is, hogy a zavaró tényezőket továbbra
is kirekesztjük, elutasítjuk,
nem fogadjuk el létvalóságukat,
létjogosultságukat.
A Valóság, a Teljesség nem tágít.
Újra és újra jelzi létét.
Hisz a Teljességre, a boldogságra vagyunk
teremtve.
A Teljesség újra jelzései az egyre erősödő
zavaró tényezők,
végül: a betegségeink.
Minden betegségünkben az általunk el nem
fogadott és ezáltal hiányzó jelenik meg a
Teljesség kegyelmi ajándékaként.
Minden betegben láthatóvá válik,
ott ragyog a Teljesség:
elesettségében, gyengeségében,
kiszolgáltatottságában, védtelenségében,
rászorultságában.
A félelem mélyén a semmi lappang.
Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya
valamely, a jövőben bekövetkez(het)ő
veszteség, azaz valaki vagy valami
hiányozni fog, hanem azért is, mert
a félelem maga is a semmi kettőzése.
Hogy ezt teljes mélységében megértsük,
gondoljunk bármire, amitől félünk...
Itt van? Most jelen van? Nincs. Nem is lehet.
Életünk időbe ágyazott.
Az idő pedig mint a jelenpillanatok
egymásutánja jelenik meg számunkra.
Ebből következik, hogy múltam már nincs
- amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté,
s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté.
A jövőm? Csak a reményeimben él.
Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár
csak a következő létpillanatot is megérjem.
Önmagától értetődő, mégis megrendítő
a tény: csak a jelen pillanat az, ami VAN.
Níncs több. A múlt már nincs,
a jövő még nincs (és talán nem is lesz).
Csak a jelen adott a számomra
tenni vagy nem tenni.
A félelem? Nemcsak a tárgya a hiány,
a semmi, hanem a létezési "tere"
a jövő is a semmi mezeje. Nincs.
És mégis kínoz.
Félni annyi, mint tönkretenni a VAN-t,
azzal, ami NINCS.
Döbbenetes, de lételméletileg belátható
tény, hogy szenvedéseink, gyötrődéseink,
félelmeink mélyén a SEMMIvel nézünk
farkasszemet.
A minket gyötrő rém, a sötétség fejedelme
(a sötétség is hiány - a fény hiánya)
a semmi ura - nincs.
Ám hiába az elméleti belátás.
A "semmi ágán ülő szívünk" "hangtalan
vacog" (József Attila).
A betegség HIÁNYállapot.
Az EGÉSZség hiánya.
A félelem gerjesztette hiány.
Álvalósága a valóságos jelen megélését
teszi lehetetlenné.
A félelem hiányt szül. A félelem betegít.
A félelem betegség.
A betegség - félelem.
A félelem lételméleti diagnózisa nem segít.
Hiába tudom, hogy nincs valós tárgya,
mégis kínoz, mégis betegít.
A tudás önmagában nem gyógyító erő.
Félelmeinket nem az értelem szülte,
látszólagos racionalitásuk a semmi áttetsző
álruhája. A kilábolás sem az értelmi
felismerés, belátás.
A félelem által EGÉSZségem károsodott,
kilábolni az EGÉSZ ember ügye.
Kora gyermekkorunk keserves felismerése,
hogy szívünk nyitottságával visszaél
környezetünk.
Rádöbbenünk, hogy törékeny mécs őrzi
szívünk szeretetlángját.
Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese
akár a szülő vagy bárki, akitől függünk,
minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk,
összetör.
Válaszul bekeményítünk. azaz kiépítjük a
védelem erős falát. A félelem, hogy ismét
összetöri szívünket a minket fondorlatos
erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani
kívánó szándék, távolságtartásra,
az "én házam, az én váram"
megteremtésére ösztönöz.
A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés
eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk...
és iszonyatosan magányossá.
A kifosztástól való félelem arra késztet,
hogy feltételrendszert dolgozzak ki:
Kik és milyenek legyenek azok, akiket
hajlandó vagyok beengedni immáron
erősen védett, jól zárt belső világomba.
"Igényes vagyok", mondjuk, és nem
vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi
zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik
a mi helyesnek vélt szándékunk szerint
cselekedjék, hisz mi is így teszünk.
Védelmi vonalunk, várunk erős fala
a mások elvárásainak való megfelelés és
a saját elvárásainknak való megfeleltetés
építőköveiből épült.
Belső világunk érintetlen maradt.
Az elvárások szerepjátékokra
kényszerítenek minket, hisz semmire sem
vágyunk annyira, mint arra, hogy
megosszuk szívünket a másikkal.
Minden, a másiknak-megfelelés-szerep
nem más, mint a befogadásért,
az elfogadásért való könyörgés.
Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk,
miközben sóvárgó szemmel lesünk
a másikra védelmi falunk.
magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.
Tudjuk, érezzük - akár megfogalmazva,
akár megfogalmazatlanul -,
létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes.
És kiteljesedésünk ennek az ajándék
mivoltnak a maradéktalan megélése,
azaz ha én is ajándékká válok.
Mindannyian arra vágyunk,
hogy egy lángolásban odaadjuk magunkat,
hogy kimondhassuk:
én te vagyok, a tied vagyok,
te vagy a mindenem,
te vagy a boldogságom.
Szabadságunkból ered, hogy ez csak
önkéntes lehet. Szabadságunkból ered,
hogy ezt a lépést csak én tehetem meg
a másik felé, és viszont: nem tőlem függ,
hogy a másik ingyenes ajándékként
teszem felégetve védelmi erődjét odaadja-e magát
Szabadságunk az, aminek fényében kitűnik
minden elvárásunk léthazugság
Elemi önátadásvágyunk önnön félelmünk
emelte falainkba ütközik. Félünk,
hogy "méltatlanra pazaroljuk" ajándék
önmagunkat, félünk,
hogy ,méltatlan" a hozzánk betérni vágyó.
Mert bár nem hisszük, nem merjük hinni,
mégis létezésünk legmélyebb zónájában
tudjuk, hogy a falakon belül őrzött valódi
önmagunk minden mértéket meghaladó
csoda, mindent felülmúló érték.
Amíg úgy vélem, hogy ez a csoda nem
lehet akárkié, arról a tényről feledkezem el,
hogy a másik is, akárcsak én - csoda,
még akkor is, ha épp az ellenkezője látszik.
Ha megkérdőjelezem bárki "méltóságát"
arra, hogy adjam magam,
a magam méltóságát tagadom az
önátadásra, a teljes életre.
Nemcsak a mások csodamivoltát teszem
kérdésessé, hanem a saját létezésem
minden értéket felülmúló csodáját is.
A félelem az, ami védekezésre késztet,
a félelem az, ami "igényessé" tesz,
a félelem az, ami lefokozza a csodát,
a félelem az, ami megakadályoz,
hogy elfogadjam a másikat,
a félelem az. ami nem engedi,
hogy vállalni merjem létem értelmének,
ajándék mivoltomnak megélését,
azt, hogy felszámolva a magányossá tévő
védelem erődjét, immár védtelenül,
de akadálytalanul adjam magam,
teljes, egész életet élve.
Az EGÉSZ-ség nem más, mint a másik
védelmi falak nélküli határtalan elfogadása
és a magam határtalan odaadása,
a teljes élet, egyszóval: a szeretet.
Az egészség a csend szívében van.
Az egészség szíve a csend.
A csend határtalan.
A csendben nincs én és nincs te,
A csendben egyek vagyunk.
A csendben válunk átjárhatóvá.
A szívek kapui
csak a csendben nyílnak meg.
A csend teljessége a szóban érint meg.
A szó a csend kiáltása.
A szavakban a csend beszél.
A csend szó nélkül üres,
a szó csend nélkül színes buborék.
A szó csendélet.
A szavak a csend vágyát növelik,
bennük a csend htánya fájóvá válik.
A szavak által mélyül a csend.
A szó eszmélet,
a csend eszméletlen.
A szó kétséges,
A csend egységes.
A hozzánk szóló szavak
gyermeklelkünk játékai.
Míg játszunk, csendben vagyunk.
A szív üzenete nem a dobbanás,
hanem a dobbanások közti
időtlen csend.
Reményem, hogy e könyv
gyermeklelked
csendszülő játéka lesz.
Szavai - szívem dobbanásai,
üzenete - a szavak közti csend.
I. rész
AZ EGÉSZSÉG
Az egészség - EGÉSZség.
II. rész
A BETEGSÉG
A betegség az EGÉSZ-ség HIÁNYa.
1. A hiány
A betegség megállni kényszerít.
Töprengésre késztet
A sötétben tapogatózva, tétován kereső
kezünk a létezés titkának dobogó szívére
tapint. A szenvedés titkára.
A teljesség hiányának titkára.
De a boldogság és a teljesség titkára is.
Mindannyiunk életében elérkezik
a magányosság felismerésének pillanata.
Amikor szenvedünk.
Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen
ordító fájdalom a testünkben, vagy akár
gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás
a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel
egyedül vagyunk.
Aki szenved - magányos.
És aki magányos - szenved.
Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük
rossznak. Rossz az, aki vagy ami
szenvedést okoz.
Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni
és nem elégszünk meg a külvilágra,
a másokra hárítás - megoldást soha nem
hozó - felszínes válasz-kísérleteivel,
a valóság érinti meg a szívünket.
Szenvedéseink tárgya: a HIÁNY
valakinek vagy valaminek a hiánya.
Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs
- akár elvesztettük, akár elvették -
vagy úgy, hogy másoknak van,
de nekem nincs.
Minden szenvedésünk mögött a hiány,
a nincs, a nemlét áll.
Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani
nem lehet. Mert a hiányt,
a nincset, a nemlétet nem lehet átadni,
vagy átvenni. Mert nincs.
Ezért van az, hogy a szenvedésben mindig
egyedül vagyunk.
Saját szenvedésünk magánybazártságának
tragikumát még mélyebben éljük meg,
amikor mi toporgunk
a másik szenvedésének partján.
Segítenénk, de nem lehet.
Átvennénk, de tehetetlenek vagyunk:
a hiányt, a nincset nem vehetjük át.
Megoszthatatlan.
Átadni, átvenni csak azt lehet, ami van.
A rossz titka az, hogy nincs.
Hisz éppen az a rossz, hogy valaki vagy
valami nincs, aki vagy ami - szerintünk -
kéne, hogy legyen.
Mózes 2.könyve 15:26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek Szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ô szemei elôtt és figyelmezel az ô parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem Bocsátok Reád ama betegségek közűl, a melyeket Égyiptomra Bocsátottam, mert én vagyok az ůr, a te Gyógyítód.
Mózes 5.könyve 7:12 Ha pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, és Megtartjátok, és Teljesítitek azokat: az ůr, a te Istened is megtartja néked a szövetséget és Irgalmasságot, a mely felôl megesküdött a te Atyáidnak.
Mózes 5.könyve 7:13 És szeretni fog téged, és Megáld téged, és Megsokasít téged; és Megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét: Gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid Fajzását és juhaidnak ellését azon a földön, a mely felôl megesküdt a te Atyáidnak, hogy néked adja azt.
Mózes 5.könyve 7:15 És Távol tart az ůr te tôled minden betegséget, és Égyiptomnak minden gonosz Nyavalyáját, a melyeket ismersz; nem veti azokat te Reád, hanem mind azokra, a kik gyűlölnek téged.
Udvari
ui:Vagy higyél Jézus Krisztusban és azt hid amit a Biblia mond mert:
Galatákhoz 3:13 Krisztus Váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Ĺtkozott minden, a ki Fán függ;
Nagyón jól látod! Csak ezek nem Isten, a SZERETET feltételei! Ezek bennünk vannak, ezek a mi feltételeink.
A Nap mindig süt, de te csak akkor barnulsz le, ha nem a pincében ücsörögsz. Ez a Nap feltétele?
Miért nem süt át a betonon a nap?
Ő adja a fényét, csak te nem veszed!
A szeretetről ez áll a Jelenések könyvében "Itt állok az ajtód előtt, kopogok, és várok, ha beengedsz, veled vacsorálok".
A szeretet nem rúgja ránk az ajtót! Akár feltételnek fogjuk ezt fel, akár nem!
Nem voltam igazán érthető. Az előző hozzászólásomban nem konkrétan rád gondoltam, amikor azt írtam Te...
Azt akartam írni, hogy minden lehetőség, mindig, mindenki rendelkezésére áll.
Az ember szab saját magának határokat... feltételeket.
Tehát egyedül rajtunk áll a dolog.
Senki más nem szab feltételeket nekünk.
Ha jól értem, a te megközelítésedben, aki hisz (teljesíti ezt a feltételt), azt _megjutalmazza_ az Úr!
Én viszont (Aranyviktorral egyetértve) azt mondom, a hitünkkel mi magunk tehetünk akár csodákat is! (Bár ebben az esetben ezt már nem hívnám csodának... csoda az, amit nem nagyon hiszünk, mégis megtörténik, aztán csodálkozunk. Itt meg legfeljebb mások csodálkoznak... rajtunk)
A kérdés tehát ez:
az Úr tesz csodákat (gyógyítja azokat, akik teljesítik feltételeit) vagy a hitnek magának van ekkora ereje (legyen az egy könyvbe, egy ideába, vagy bármi másba vetett hit).
Ahogy mondád:
"Hiszem, hogy Isten azokat is segíti akik nem az Ő ótján járnak."
Én azt mondom...
Isten a hozzá fordulókat feltétel nélkül segíti... de leginkább azokat, akik a maguk útján járnak. Akik megtalálták helyüket a világban. Legyenek akár keresztények, muszlinok, krisnások, pogányok, HIT-esek, ateisták, bárkik. Akik meggyőződéssel vállalják magukat és hitüket mindenkor és minden helyzetben.
Azzal is tisztában vagyok, hogy a te meggyőződésed, és a te hited más, mint az enyém.
De hát épp ez a szép bennünk, hogy különbözünk.
Talán egyetlen dologban lehet egyforma mindannyiunk hite. Hogy ugyanonnan táplálkozik. Magunkból. Viszont pont ez a legfontosabb... hogy mindenkor, minden helyzetben meglássuk magunkat (teljes valónkat) abban amit mondunk, amit teszünk. Legyen szó bármiről: Istenről, hazáról, családról, becsületről, hivatásról... :-)
Egy tőről fakadunk, és ugyanaz a termésünk.
Még ha másmilyen is a virág, ami belőlünk kihajt.
Sajna most nincs időm válaszolni, de valami megragadott.
'' Isten nem támaszt feltételt, mert Isten a SZERETET, és a szeretet feltételt és viszonzásvárást nem ismer.''
Tehát NINCS feltétel!!!
Aztán az idézetek:
Jn. 14. 12 „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek,
szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz...Tehát aki HISZ.
Mt 9.22
Jézus megfordult, ránézett és így szólt: „Bízzál leányom, a hited meggyógyított. ” - Tehát bízzál...
Mt 9.2
Ott egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: „Bízzál, fiam,
bocsánatot nyernek bűneid!” - Tehát ismét bízzál.
Mt 15.28
Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a
leánya. - Tehát mert nagy a hite.
„Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz.” - Tehát aki hisz...
Hitük láttán így szólt: „Ember, bűneid bocsánatot nyertek.” - Tehát hitük miatt...
Mt 17.19 Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ezt
felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt
mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” - Tehát mert gyenge a hitük, azaz kevés...
Lk 5.20
Hitük láttán így szólt: „Ember, bűneid bocsánatot nyertek.” - Hitük miatt.
ÉS VÉGÜL: Jn 4.50
Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. - Tehát hitt abban amit mondott.
Aranyviktor...Ezek bizony feltételek.
Hiszem, hogy Isten azokat is segíti akik nem az Ő ótján járnak. De a felsoroltak mind tartalmaznak feltételeket...csak olvasd el rendesen.
Ugyanezt mondtam azoknak is, akik párnájuk alá tették a könyvemet (nem tehetek róla, így van) mondván, hogy
gyógyhatású, már többen! meggyógyultak tőle. Hitük gyógyította meg őket, mert ők meg annyira Istenhez közelállónak
hittek, mint amilyen távollévőnek te hiszel, meg a délmagyarországi imakör tagjai hittek. -Könyved nem, de Isten gyógyíthat. Miért esel a bálványimádás csapdájába?
Kedves beany barátom!
Örülök, ha nem estél az ítélkezés csapdájába!
Annak is örülök, ha az ítélkezés csapdájába estél, mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Téged pedig Istent szeretőnek tartalak. (még ha ez ítélkezés is) Ez az alapállás, és most nézzük a többit!
Gondolom azt tartanád bálványimádásnak, ha azt gondolnám, hogy a könyvemtől, vagy személyemtől gyógyult, vagy betegedett meg valaki, és hogy könyvem, vagy személyem azonos az Istennel. Vajon hol, és mikor írtam, mondtam ilyet?
Azt igyekeztem eldadogni, hogy sem tőlem, sem a könyvtől gyógyultak, illetve betegedtek meg az emberek, tehát pontosan az ellenkezőjét állítottam, mint amilyen csapdába Te engem beleesni látsz.
Tudod, olyanok vagyunk, hogy akinek ellopják a kabátját, arról egy idő múlva azt mondjuk, ez az, akinek az a kabátlopási ügye volt, és kettős kulcsra zárjuk az ajtónkat, ha a folyosón lépteit halljuk.
Azt írtam, mondtam, makogtam, hogy ezek az emberek annyira Istenhez közelállónak illetve távolállónak hittek, hogy azt hitték könyvem elolvasása, gondolataimmal való találkozásukkal kapcsolatosan ők is annyira közel kerülnek Istenhez, vagy távol Istentől, hogy meggyógyulnak, illetve megbetegednek. De a gyógyulásban hívők nem engem, hanem az Istent tartották gyógyulásuk forrásának, hisz különben „bálványimádók” lettek volna. Ezek az ismerőseim mind Istenhívők, mind abban hisz, hogy Isten mindenható, és abban is, hogy eszközként embereket is használ, még ha ezek az emberek „tökéletlenek” is, hisz a Bibliát is prófétákon keresztül „írta” Isten.
A HIT gyülekezetben sok csodálatos gyógyulás történik manapság. Szerintem ott sem fordul meg senkinek a fejében, hogy a gyülekezet gyógyította meg őket, vagy a vezető lelkész nyála, hanem úgy gondolák, hogy Isten gyógyítja őket. Na barátom ugyanez a helyzet velem kapcsolatban is.
De kimondatjuk-e, hogy Isten gyógyítja meg azokat, akik meggyógyulnak?
Kiülök a ház elé napozni, és lebarnulok. Szerinted a nap barnított le? Rávágom, hogy nem, mert ha nem ülök ki napozni, a szobában maradok, nem barnulok le. A napozástól barnultam le, nem a naptól. Erre Te rávágod, ugyan dehogy, a naptól barnultam le, mert ha nem süt a nap, akkor hiába ülök ki „napozni” a ház elé!
Melyikünknek van igaza? Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?
Mindkettőnknek, és egyikünknek sem!
Látod mennyire az Egységet képezi egy pólus és az ellentéte!
Az iszlám azt mondja, menny és pokol közelebb van hozzád, mint a sarud szíja.
Isten szeretete a nap, és ennek magunkba engedése, a ház elé kiülés, a hit a napozás!
Miért mondta Jézus mégis azt, hogy napozásod lebarnított téged? Hogy hited meggyógyított téged! Sohasem mondta azt, hogy az Isten meggyógyított, hogy én, az Isten fia meggyógyítottalak, mindig azt mondta HITED MEGGYÓGYÍTOTT!
Leértékelte ezzel Jézus az Istent, Isten szeretetét? NEM!
Pontosan arra világított rá, ami tanításának, Isten szeretetének lényege, hogy a nap mindig süt, jóra, rosszra egyaránt, ISTEN MINDENKIT ÉS ÖRÖKKÉ SZERET, barnulásunk vagy sápadtságunk, mennyünk és poklunk, boldogságunk vagy szenvedésünk, betegségünk vagy egészségünk csak tőlünk, magunktól függ. Isten mindenható hatalma a SZERETET HATALMA, mert idővel mindenki megunja a sápadtságot, és kiül a ház elé napozni, megunja a szenvedést, a betegséget, és megnyílik Isten örökké áramló gyógyító, életet adó szeretete számára.
Isten nem támaszt feltételt, mert Isten a SZERETET, és a szeretet feltételt és viszonzásvárást nem ismer. A feltétel, a szeretetlenség bennünk rejlik, mert nem hiszünk teljesen, helyes, és örökké Istenben, nem nyílunk ki teljesen és véglegesen Isten szeretetének, nem vagyunk egyek (nem azonosak!) Istennel.
Hogy legyen ehhez „igei alapod”, az idevágó idézetek:
Jn. 14. 12 „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,”
Mt 8.13 A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga még abban az órában meggyógyult.
Mt 9.2
Ott egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: „Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!”
Mt 9.22
Jézus megfordult, ránézett és így szólt: „Bízzál leányom, a hited meggyógyított. ” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Mt 9.29
Erre megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!”
Mt 15.28
Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.
Mt 17.19 Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.”
Mt 21.22
Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.”
Mk 2.5
Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.”
Mk 5.34
Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”
Mk 9.22
Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk. Jézus így felelt: „Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz.”
Mk 10.52
Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.
Lk 5.20
Hitük láttán így szólt: „Ember, bűneid bocsánatot nyertek.”
Lk 7.9
Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: „Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam. Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták.”
Lk 7.50
De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megmentett. Menj békével!”
Lk 8.48
Jézus ezt mondta neki: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével!”
Lk 17.19
Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”
Lk 18.42
Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited megmentett. ”
Jn 4.50
Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza.
