Szerintem gyökeres nyelvújítás kellene. Vagy nem is újítás, hanem a régi nyelvünk visszaállítása: - névelők "a, az, egy" eltörlése - felesleges; - ragok helyett névutók visszaállítása - a teljes hasonulás csak többletsúlyt tesz a szavakra, elrondítja azokat. Vö. "Bivallyal" és "Bivaly vala" - ez utóbbit kiejteni is könnyebb, és az utóérzése is tárgyilagosabb; - írásrendszer változtatása - az "ú", "ű" és "ő" betűk helyett legyen elfogadható még rendre az "uu", "üü" és "öö" is. Az íráskép szempontjából ronda "cs", "zs", "ty", "gy" helyett legyen "č", "ž", "ć" es "đ". Nem tudom, miért kell nekünk különcködnünk előbbi rondaságokkal; - Latin szavak magyarrá "avatása" elfogadhatatlan. Az, hogy szótár kell ahhoz, hogy az átlagember ma megértse az államférfiak beszédét és egyes okmányokhoz, elképesztő.
Aki szeretne, csatlakozzon, és alapítsuk meg együtt a 21th Century Reform Movement of the Hungarian Language-t.
Tegnap óta felidéztem egy több mint négy éves ötletemet a témában, vagyis hogy az egésznek köze van a névmásokhoz (vagy a deixishez, vagy mihez - nem vagyok nyelvész, frazeológiát illetően kérem a nyelvészek segítségét). Az éppen beszélt nyelvet én így jelölném meg, leginkább 'a jelen nyelv' kifejezéssel. Tehát a tegnapi példák már ugrottak. Rumcinak válaszolom, hogy nem patetikusan, mint anyanyelvünkre, hanem mint éppen beszélt nyelvre értem a helyettesítést.
Több, az első személyre, annak helyére-idejére utaló névmásszerűségünk is van. Én ötöt találtam: én, most, jelen, itt, ez. (Ha van több, szóljatok). Tuladonképpen minddel lehetne utalni az éppen használt nyelvre, de nekem a 'jelen' a legszimpatikusabb. Használatban van írásban a 'jelen szerző', amely az 'én' személyes névmás helyett áll. Ugyanerre a célra az 'e sorok írója' is használatos, szintén névmásalapú (bár nekem ez kevésbé tetszik).
Például én két nyelvet beszélek úgy-ahogy, és itt most mindkét nyelven megadom őket: a jelen nyelv és az angol; Hungarian and the present language.
Németh Józsefből egy táncdalénekesről hallottam, Németh Sándorból egy táncos-komikust meg egy evangelizátort, de erről a Némethről (nem Gyula?) nincs tudomásom. Nyelvőr elektronikusan 1996/3-tól esélyes. Korábbról csak szkennelni tudok.
Hát a trend épp az ellenkezője. A hagyományosabb magyar nyelvészeti szakirodalom szeretett nyelvünkről, szavainkról stb. beszélni, ma már ez egyre inkább kínosnak tartatik, és magyar nyelvről, magyar szavakról szokás beszélni, így is eltávolítani a vizsgálat tárgyát a vizsgáló személyétől, identitásától, érzelmeitől.
1. Ki az a Németh József? 2. 1940-ben. 3. Latin betűvel (legalábbis az azerbajdzsániak).
De a történet nem ilyen egyszerű. (Mostantól csak az azerbajdzsániakról beszélek.) 1922-ben Lenin latin betűs ábécét ajándékozott e nagyszerű nemzetnek a korábbi arab írás helyett. Ezt a betűsort 1933-ban módosították, de még mindig latin betűt használtak. Majd 1940-ben a sztálini nemzetiségi politika lecseréte ezt az alfabétumot egy cirill betűs megoldásra. De hát a Nagy Tanító halála után kiderült, hogy ez a személyi kultusz jegyében fogant, és 1958-ban ezen a cirill betűs ábécén is igazítottak egy sort. De hát a Szovjetunió felbomlásával a cirill írás presztízse is alábbhagyott, úgyhogy a 1991-től újabb, immár a török latinbetűsséggel kompatibilis latin írásrendszert használnak. Nem akarnék azerbajdzsáni lenni! Egy évszázadban hat különféle ábécé nagyon megterhelő lehetett a lakosság írástudó részének.
Forrásaim: Coulmas, Florian: The Blackwell encyclopedia of writing systems. Blackwell Publishing, Malden MA–Oxford–Melbourne–Berlin, 1996. Гиляревский Р. С.–Гривнин Б. С.: Определитель языков мира по письменностям. Издательство Восточной Литературы, Москва, 19612.
Az ábécéreform iránti társadalmi igény a török köztársaságban jelent meg, a Szovjetunióban, elsősorban Azerbajdzsánban az 1920-as években a latin ábécére való áttérést előkészítő tevékenység következményeként. E munka eredményeként az I. Turkológiai parlament (съезд - Baku, 1926. március) határozatot fogadott el arról, hogy azokban a szovjetköztársaságokban, ahol korábban az arab ábécét használták, bevezetik a latin ábécét.
1928. január 15-én Törökország minisztertanácsa a művelődési minisztériumban létrehozta "a török nyelv bizottságát", melynek az egyik fő feladata az ábécéreform kérdéseinek vizsgálata lett. Ez a bizottság azonban, mivel nem igazolta a várakozásokat, meg lett szüntetve. 1928. június 28-án alakult egy új szervezet, az "ábécébizottság" , amely július 8-i és 12-i ülésén határozatot hozott az új, latinalapú ábécé tervezetéről.
Az ábécéreform munkálatainak befejezését Musztafa Kemal (Atatürk) elnök 1928. augusztus 9-én jelentette be az isztambuli Saray-burnu parkban tartott népgyűlésen. 1928. november 1-jén a török parlament ülése, a madzslisz törvényt fogadott el az új ábécé bevezetéséről, ezt 1928. november 3-án hirdették ki.
A török–szovjet kapcsolatot ez a könyv említi. Mivel a sztenderdizációval megbízott török intézet hivatalból foglalkozott a belső-ázsiai rokon nyelvekkel (sőt, olvastam, hogy a török nyelveket propagandisztikusan egyes számban, mint "a török nyelvet" emlegették), elég kézenfekvőnek látszik, hogy a huszas években volt kapcsolat a két ország nyelvtervezői között. Sajnos a másodkéznél nem jutok közelebb.
Ha már feléledt ez a topik, hadd kérdezzem meg a véleményeteket.
Feltétlenül szükségünk van nyelvünkben a 'magyar' szó használatára? Én úgy látom, hogy könnyen elkerülhető ez. Használhatnánk helyette pl. a 'hazait', 'itthonit'.
Ugyanis ezzel a szóval tárgyiasítjuk a nyelvet. Elrejtjük vele, hogy a használt nyelv szintén ezzel a tulajdonsággal bír. A legszörnyűbb a 'magyar nyelv' kifejezés. Mintha nem is az (adott mondatban) éppen használt nyelvre vonatkozna.
Az 1920-as években fejlesztettek ki a Janalifnek nevezett latin betűs írást, amelyet a török szovjetlöztársaságok 1926-ban Bakuban elfogadtak, és 1928-ban vezettek be. 1940-ben tértek át ezek az országok a cirill írásra. A 90-es években több ország (Üzbegisztán, Azerbajdzsán, a tatár nyelvű országrészek) ismét latin betűs írásra tértek át, amely azonban különbözik a janaliftől (és nem egységes ezekben a nyelvekben).
Törökországban is 1928-ban vezették be a latin ábécét, úgy tűnik azonban, hogy ennek nincs köze a szovjetunióbeli fejlesztéshez. Ez utóbbi azerbajdzsáni kezdeményezésből indult ki.
mer' ezt írtad: "...eredetileg arab betűvel írtak, majd a török írásreform (Kemal Atatürk) után átvették a latin betűs ábécét. Majd a Szovjetunió részévé váltak, ahol áttértek a cirill betűre."
Azért igyekeztem pontosítani, mert már a latin betűs ábécét is szovjet korukban vették át.
Nem látok ellentmondást. A sorrendet te is elismered, a határv éltozásra vonatkozó megjegyzésedet nem értem. A Szovjetunió felbomlásával a belső-ázsiai volt szovjetköztársaságok önállósodtak.
Egy kis kuriózum a korabeli helyesírás témájához. Városkánk első térképét 1842-ben készítették, s egyedisége miatt kézzel feliratozott. Művelt ember készítette, feltehetőleg egy katonai mérnök.
Az utca szó a térképen következetesen utsza alakban jelenik meg, s az egyszeri megjelenésű piac piatz alakú. S ugyanilyen érdekes a címe is:
Tekintetes Szabólcs Vármegyében kebelezett KIS VÁRDA M:VÁRAS' BELSŐ TELKÉNEK TÉRKÉPE.
Nem egészen. Az 1920-as években a bolsevikok választották a latin ábécét Szovjet Belső-Ázsia népei alfabetizációs programjához. (Természetesen a döntéshez köze volt a kemáli írásreformnak, annál is inkább, mivel akkoriban Törökország Szovjet-Oroszország kevés szövetségeseinek egyike volt.) Aztán az 1930-as években átállították az írásbeliségüket a cirill ábécére. Nem tudok határváltozásról a Szovjetunió és Törökország között, ha lett volna ilyen, akkor sem Belső-Ázsiában, amely nem volt határos Törökországgal.
A 100 évvel ezelőtti helyesírási reform egyik lényegi eleme éppen a cz megszüntetése volt. Nem tudom, mi a mosolyogni való ezen: a magyar írásfejlődés során gondot okozott a latin hatás, gondolom, ezért alkalmazták a cz betűcsoportot a 'c' hang írására (nehogy kukor legyen a cukorból). A 20. század elejére a latin jelentősen háttérbe szorult (azért is, mert erősen terjedt az írástudás, nagy néprétegek tanultak meg írni, olyanok, akik már nem tanultak latinul). Így ez a különbségtétel feleslegessé vált.
Vedd azonban észre, hogy a cz és a helyére állított c ugyanazt a hangot jelölik. Ettől a nyelv semmit nem változott. Ez nem az az eset, mint a j-ly, ahol a két jelölt hang között lényeges különbség volt, sőt, bizonyos területeken mind a mai napig m,egvan ez a különbség. Az ly feleslegessé válása összefügg a nyelv változtatásával, a cz-é nem.
A belső-ázsiai török nyelvű népek írásossága érdekes utat járt be: eredetileg arab betűvel írtak, majd a török írásreform (Kemal Atatürk) után átvették a latin betűs ábécét. Majd a Szovjetunió részévé váltak, ahol áttértek a cirill betűre. Amennyire tudom, most vannak olyan törekvések, hogy újra latin betűvel írjanak. Közben a neylv marad.
Ezzel együtt az írásnak (nem a helyesírásnak) természetesen van köze a nyelv fejlődéséhez, hat rá, például az egységesítés irányában. Ez a hatás azonban aránytalan, nagyon távol van attól, amit a nyelv más hatásokra végbemenő fejlődése az írásosságra gyakorol.
A legsúlyosabb tévedésed az, hogy a helyesírásnak köze lenne a nyelvhez: nincs. Kétezer ével ezelőtt is volt magyar nyelv, bár nem volt írása (sem helyes-, sem másmilyen).
